XXII/26. számú melléklet.

Bosznia és Hercegovina 1878. évi megszállása után a két tartományban megfelelő erejű helyőrségek maradtak vissza és azok védelme alatt nyomban megkezdődött a nagy kultúrmunka, mely hivatva volt ezeket az erősen elmaradt tartományokat is minél előbb modern állami részekké átformálni.

1881 november 4.-én kihirdették a három tartományra vonatkozó véderő-törvényeket és bár azok a legmesszebbmenően tekintetbe vették főleg a mohamedánok különleges szokásait és vallási berendezéseit, a katonai szolgálatnak még ilyen enyhe formában való megkövetelése, épúgy mint 1869-ben, hamarosan forrongásba hozta kivált e tartományok délkeleti részén lakó, rendhez és törvénytisztelethez nem igen szokott lakosságot. De az említett törvénynek proklamálása csak keresett és szívesen vett ürügy volt a nagy elégületlenség kitörésére, amelynek mélyebben fekvő okai is voltak. Az új osztrák rezsimnek sok azelőtti önkényt és furcsaságot korlátozó rendelkezéseitől ugyanis sem az ottani keresztények, sem a törökök nem voltak elragadtatva s így könnyen adtak hitelt az őket a fennálló rend ellen uszító agitátorok csábító szavainak.[2]

Az ellenállás eleinte főképpen abban nyilvánult meg, hogy egyes kerületek vonakodtak a sorozásra köteles ifjúságot a sorozó bizottságok elé állítani. Nemsokára azonban nyilt erőszakosságokra is került a sor. Így többek között 1882 január 10.-én egy erős fölkelő csoport az uloki[3] csendőrkaszárnyát rohanta meg, amelyben Radakovic Miklós őrmester 30 órán keresztül sikeresen védekezett s aztán a létrejött egyezség szerint szabadon elvonulhatott embereivel együtt.

1882 elején Boszniában báró Dahlen Hermann altábornagy volt a főparancsnok, aki a következő csapatok fölött rendelkezett: 1. gyalog hadosztály Sarajevoban: parancsnoka nemes Némethy József altábornagy. 1. gyal. dandár Plevljében; par. Kukulj Péter tábornok. Ez a dandár állott: a losonci 25. gyalogezredből, a 18. vadász zászlóaljból, ¹/₄ hadmérnök századból, 2 hegyi ütegből, a 13. huszárezred 5. századának 1 szakaszából, 1 hegyi vonatszakaszból és ¹/₂ hadoszt. egészségügyi intézetből. 2. gyal. dandár Sarajevoban; par. Leddihn tábornok. Csapatok: 1. gyal. ezred, a gyulafehérvári 51. gyal. ezred és a 75. gyal. ezred, 1³/₄ hadmérnök- és 1 utászszázad, 1¹/₂ hegyi és 1 tábori üteg, a 15. huszárezred ³/₄ 3. százada, ¹/₂ hadoszt. egészségügyi intézet. 7. hegyi dandár Visegradban; par. Rhonfeld tábornok; csapatok: a marosvásárhelyi 62. és a 80. gyal. ezred, 1 hadmérnök század, 1 hegyi üteg, a 13. huszárezred 1 szakasza, ¹/₄ hadoszt. egészségügyi intézet. 8. hegyi dandár Fočan; par. Obadich József tábornok; csapatok: 77. gyal. ezred, 14. vadász zászlóalj, 1 utász század, 1 hegyi üteg, a 13. huszár ezred 1 szakasza, ¹/₄ hadoszt. egészségügyi intézet. Azonkívül a hadosztályhoz közvetlenül beosztva: 1 rendes és 3 hegyi vonatszázad és 1 egészségügyi osztag. Az 1. hadosztály összege: 23 zlj, 3 hadm., 2 utász század, 1 tábori és 5¹/₂ hegyi üteg, 1⁸/₄ lovas század, 1³/₄ rendes és 3 hegyi vonatszázad. – 13. gyalog hadosztály Banjalukában: par. báró Joelson altábornagy. 25. gyal. ddr. Travnikban; par. Risch tábornok; csapatok: a komáromi 12. és az ungvári 66. gyal ezr., 1 tábori és 1 hegyi üteg és a 6. és 9. huszár ezred 1–1 szakasza. 26. gyal. ddr. Banjalukán; par. báró De Vaux tábornok; csapatok: a szegedi 46. és a 78. gyal. ezred, a 13. és 22. vadász zászlóalj, 1 tábori és 2 hegyi üteg, a 6. huszár ezred ³/₄ 3. százada, ¹/₄ hadoszt. egészségügyi int., 1 vonatszázad. A hadosztályhoz közvetlenül beosztva: 5 tábori vasút-osztag. A 13. hadosztály összege: 14 zászlóalj, 3 hegyi, 2 tábori üteg, 1¹/₄ lovas- és 1 vonat század. – 20. gyalog hadosztály Dolnja Tuzlaban; par. Braumüller tábornok. 39. gyal. ddr. Dolna Tuzlaban; par. Schmetzer erzedes; csapatok: a munkácsi 65. és a 9. és 69. gyal. ezred, 2 hegyi üteg, a 9. huszárezred ¹/₂ százada, 2 vonatszakasz, ¹/₄ hadoszt. egészségügyi intézet. 9. hegyi ddr. Vlasenicaban; par. Zambaur ezredes; csapatok: a szász városi 64. gyal. ezred, 1 hegyi üteg és a 9. huszár ezred 1 szakasza. A 20. hadosztály összege: 12 zlj, 3 hegyi üteg, ³/₄ lov. század.

A Boszniában elhelyezett csapatok összege: 49 zlj, 3 hadmérnök-, 2 utász-, 4 vártüzér század, 11¹/₂ hegyi üteg, 3 tábori üteg, 3³/₄ lov. század, 3¹/₂ vonat század és 3 hegyi vonat század. Ütközet állomány: 37.215 ember, 564 lovas és 58 löveg.

Ugyanekkor Dalmáciában és Hercegovinában báró Jovanovič István altábornagy volt a főparancsnok. Alája volt rendelve: A 18. gyal. hadosztály Mostarban; par. Schauer altábornagy. 1. hegyi ddr. Mostarban; par. Haas ezredes; csapatok: 3. gyal. ezred, 34. vadász zlj, 3. hegyi ddr. Stolacban; par. Reicher tábornok; csapatok: 11. gyal. ezred. 4. hegyi ddr. par. lovag Czveits tábornok; csapatok: a trencséni 71. gyal. ezred. 5. hegyi ddr. Avtovacban; par. Sekulich tábornok; csapatok: a 6., 8. és 26. vadász zlj. Hadosztály-tüzérség: 3 hegyi üteg. Azonkívül beosztva: 2 hadmérnök század, a 15. huszárezred 1 szakasza, 1 hegyi és ¹/₂ rendes vonatszázad, hadoszt. egészségügyi intézet. A 18. hadosztály összege: 13 zlj, 2 hadmérnök-század, ¹/₄ lov. század 3 hegyi üteg, ¹/₂ rendes és 1 hegyi vonatszázad. – 44. gyaloghadosztály Trebinjében. Par. Kober tábornok. 2. hegyi ddr. Trebinjében; par. Babich ezredes; csapatok: a 16. és 22. gyal. ezred, a 35. gyal. ezred 3. zlja, 1 hadm. század, 1 hegyi üteg és 1 vonatszázad. 6. hegyi ddr. Bilekben; par. Galgóczy ezredes; csapatok: az eperjesi 67. gyal. ezred, 20. vadász zlj, 1 hadm. század. A 44. hadosztály összege: 10 zlj, 2 hadm. század, 1 hegyi üteg, 1 hegyi vonat-század. – 47. gyalog hadosztály Castelnuovoban; par. Winterhalder tábornok; 93. gyal. ddr. Zárában; par. Blažekovic ezredes; csapatok: a 35. és 22. gyal. ezred. Hozzá beosztva a 79. és 80. országos lövész zlj. 94. gyal. ddr. Risanoban; par. Hostinek ezredes; csapatok: a karánsebesi 43. és a budapesti 32. gyal. ezred 2 zlja, a császár-vadászok 1. és 10. zlja, a 3., budapesti 24. és 26. vadász zlj. Hozzá beosztva: 1 hadm. század, 4 hegyi üteg, ¹/₂ hegyi egészségügyi intézet. A 47. hadosztály összege: 17 zlj, 1 hadm. század, 4 hegyi üteg.

A Dalmáciában és Hercegovinában elhelyezett csapatok összege: 40 zlj, 5 hadm. század, 7 vártüzér század, 8 hegyi üteg, 1 lovas szakasz, ¹/₂ rendes és 2 hegyi vonat-század. Ütközet-állomány: 24.786 ember, 38 lovas, 32 löveg.

Ezek szerint Boszniában, Hercegovinában és Dalmáciában elég tekintélyes számú erőink voltak, csak az volt a baj, hogy tulajdonképpen ellenség bár mindenütt, de azért mégis sehol sem volt. Nagyhangú agitátorok, eleinte csak néhány embert maguk mellé véve, keresztül-kasul járták főleg a Sarajevo–Konjica–Mostartól keletre fekvő, a montenegroi határig terjedő vidékeket a lakosság fellázítása céljából, miközben, ha szerét ejthették, meglepően rávetették magukat egyes katona- és csendőr-járőreinkre is, avagy azokat legalább puskatűzzel árasztották el jól megválasztott rejtekhelyeikből. Ennek véget vetendő, a bosznia-hercegovinai főhadparancsnokság a mi csapataink részéről is sűrű portyázásokat rendeltek el az egyes állomások között, anélkül, hogy ezáltal a bajon segíteni tudtak volna. E portyázások közben igen gyakran összeütközésekre is került a dolog egyes fölkelő bandákkal, ami mindkét részről, ha nem is nagy, de folytonos veszteségekkel is járt, csakhogy igazában megfogni, komolyabb harc elfogadására az ellenséget rábírni sohasem lehetett. Ez amilyen gyorsan feltűnt, ép oly gyorsan és láthatatlanul el is tűnt az erdők, hegyek, völgyek beláthatatlan rengetegében.

Később mindíg nagyobb és nagyobb banda-csoportok képződtek s február elején a Foča és Kalinovik között elterülő Zagorjében már mintegy 1200 emberük verődött össze. Ez alkotta a főcsapatot; ettől függtek a kikülönített kisebb bandák; így többek között mintegy 200–200 főnyi csoport a felső Narenta völgyében fekvő Glavatičevoban, honnan a mi csendőrőrsünket előzőleg szintén elüzték, továbbá a mintegy 8 km-re tovább nyugatra, a Prenj planina tövében fekvő Zimjeben; az előbbi Salko Forta, az utóbbi Tungus Pero bandavezér vezetése alatt. Kovačevic Stojan a főbandavezér, mintegy 500–600 emberrel, mely létszám azonban a lakosság csalatkozása folytán lényegesen megszaporodott, Foča körül lebzselt és settenkedett. Végül a Zagorjetól északra fekvő Krbljinát mintegy 200 fölkelő tartotta megszállva. Ugyanekkor Dalmácia délkeleti részében ugyancsak mintegy 1200 fölkelő garázdálkodott; ezekből 350–400-an Vukalovic Tripko és Odalovic Niko vezetése alatt a Vratko környékén, 300–400-an Ubliban és körülbelül ugyanennyien Risano–Perastotól északra tanyáztak, többnyire jól előkészített védő állásokban. A krivošijei fölkelés lelke az odavaló Samarčic Petar knéz volt.

A létszám kiegészítésére, illetve felemelésére szükséges csapatok beérkezése után Báró Dahlen altábornagy sarajevoi vezénylő tábornok február közepe táján a Zagorje elfoglalását és megszállását határozta el s ehhez a mostari főparancsnok, báró Jovanovic közremüködését is sikerült kieszközölnie. A kölcsönösen megállapított terv szerint Boszniából és Hercegovinából két-két csoportnak kellett Kalinovikra előnyomulnia s ott egyesülve, a Zagorjét birtokba ejteni. Báró Dahlen altábornagy a maga részéről úgy intézkedett, hogy Leddihn tábornok az 1. gyalogezred 1 zászlóaljával és a 75. gyalogezred 3 zászlóaljával továbbá 1 hegyi üteggel és 1 hadmérnök századdal, vagyis mintegy 1900 emberrel és 4 löveggel, Fočaból indulva mássza meg a Zagorjét, míg Arlow ezredes az 51. gyalogezred 2 zászlóaljával és a 62. gyalogezred 1 zászlóaljával, továbbá 1 hegyi üteggel és ¹/₂ utász századdal összesen mintegy 1400 emberrel és 4 löveggel, Sarajevoból Trnovon és a Krbljina tetőn át kellett Kalanovikra előnyomulnia, ahol aztán Leddihn tábornoknak kellett mindkét csoport fölött a parancsnokságot átvennie. Indulás napja Fočaból, illetve Sarajevoból február 21-ike.

Báró Jovanovic altábornagy rendelkezése szerint Haas ezredes-dandárnoknak a Mostarból és Nevesinjéből veendő 3. és 71. ezred 3 zászlóaljával és 1 üteggel február 20.-án kellett elindulnia és 23.-án Hotovljeba beérkeznie, míg Sekulich tábornoknak a 6., 8., és 26. vadász zászlóaljak 2¹/₂ zászlóaljával és 2 löveggel Avtovacról elindulva és Gačko–Fojnicán át előnyomulva, 22.-én Ulokot kellett elérnie. Február 23.-án a két csoportnak Sekulich tábornok parancsnoksága alatt egyesülnie s másnap Kalinovikra előnyomulnia kellett, hogy ott a két boszniai csoporttal egyesüljön. Utóbbiaknak a nehezen használható, havas, jeges útviszonyok dacára, tényleg sikerült február 24.-én Kalinovikban egyesülniök, miután a fočai csoportnak február 21.-én Budanjánál, a sarajevoi csoportnak pedig február 22.-én a Krbljinára való felmászás közben egy-egy 200–300 főnyi fölkelő csoportot visszavetnie sikerült. Az említett helyeken szenvedett vereség a Zagorján és Krbljinán táborozó fölkelők főcsapatát az említett helyek elhagyására birta.

Sokkal nagyobb nehézségekkel kellett a Hercegovinából elindított oszlopoknak megküzdeniök, mert az útviszonyok a nagy hideg és állandó hófúvások miatt még rosszabbak voltak. Sekulich tábornok emiatt február 20-ika helyett csak 21.-én indulhatott Avtovacból, de már a következő napon oly orkánszerű hóvihar tombolt, hogy a csoportnak vissza kellett fordulnia, és a tábornok 23.-án sok beteggel és teljesen kimerült csapatokkal érte el újból Avtovacot. Báró Jovanovic erre meghagyta Sekulich tábornoknak, hogy hacsak lehet, 25.-én, esetleg friss, vagyis részben más csapatokkal kísérelje meg az expedíció megismétlését és egyben a Nevesinjében állomásozó Czveits tábornoknak is meghagyta, hogy 1 zászlóaljjal és ¹/₂ hegyi üteggel induljon el Ulokra. Ez február 26.-án reggel 4 óra 45 perckor meg is történt. Plužineig a menet elég simán ment, ahol a csoport félórai pihenőt tartva, d. e. 11 órakor folytatta előnyomulását a rettenetes vad és zord Morinje-n át Ulok felé.[4] D. u. 1 óra 30 perckor csapatainkat a Morinjét megszállva tartó néhány száz főnyi fölkelő csapat élénk tűzzel fogadta, miből estig tartó harc fejlődött ki, amikor aztán az ellenség több kisebb csoportra oszolva hamarosan eltűnt a tett színhelyéről. Csapataink a harc alatt 8 halottat és 15, nagyobbára igen súlyos sebesültet vesztettek.

A Sekulich-oszlop ezúttal jobban járt. Február 25.-én délután Avtovacból elindulva, másnap éjfél után félegy órakor Fojničát érte el és reggel 7 órakor már tovább folytatta útját, 27.-én reggel 6 órakor pedig akadály nélkül egyesülhetett a Morinjén álló Czveits-csoporttal, miután útközben csak itt-ott kapott egy-egy elrejtett kisebb fölkelő csoporttól néhány lövést. Február 28.-án reggel 7 órakor az Ulok felé való továbbmenetnél mintegy 200 főnyi fölkelő banda állotta útját a két, egymással párhuzamosan előnyomuló csoportnak, de néhány ágyúlövés elég volt ahhoz, hogy a fölkelők sietve elillanjanak. De magát Ulokot az egyes házakban és a Narent cserjéseiben befészkelt emberek egészen délután 4 óráig védelmezték, amikor aztán jónak látták végkép felhagyni az amúgy is kilátástalan ellenállással.

A Haas-oszlop február 20.-án szintén igen kellemetlen időjárásban hajtotta végre menetét Glavatičevo felé, amelyhez 21.-én este egészen közel ért. Másnap, február 22.-én reggel 9 óra 30 perctől délután 5 óráig tartó küzdelem árán, mely azonban csapatainknak mindössze 1 halottnyi és 4 sebesültnyi veszteséget okozott, végre sikerült az ellenség által erősen megszállva tartott Glavatičevot birtokba ejteni.

Február 23.-án Glavatičevotól északra a Krstac magaslaton állást foglalt ellenséget csak újabb fárasztó küzdelem árán sikerült onnan elűzni s 24.-én a Haas-csoport Bjelemič-et érte el, honnan felvette az érintkezést a már Kalinovikban levő boszniai csoportokkal. Február 25.-én Haas ezredes Bjelemičben pihenőt tartott s aztán úgy ő, mint a Czveits- és Sekulich-csoportok is, feladatukat elvégezvén, s mivel erősebb fölkelő csoportok már sehol sem mutatkoztak, visszatértek rendes állomáshelyeikre, ahova március 1-je és 2-ika folyamán minden baj nélkül beérkeztek.

Őfelsége a rendkívül nehéz körülmények között felmutatott teljesítmények fölött a báró Dahlen és báró Jovanovichoz intézett következő egyformán hangzó és a katonai iroda főnöke, báró Papp Leonidas útján tudtul adott legfelsőbb megelégedésének adott kifejezést: „Őfelsége a császár (a király szó úgylátszik a tollban maradt) meghagyja Nagyméltóságodnak, hogy mindama parancsnokoknak, tiszteknek és csapatoknak, akik, illetve amelyek a zagorjei kooperációban részt vettek, a nehéz körülmények között tanusított kitartásért és a harcokban kifejezésre jutott elszántságáért a legfelsőbb megelégedés tudtul adassék.”

A két boszniai csoport közül Arlowénak, a Dahlen altábornagytól vett parancs szerint, a Zagorje megszállva tartására ott vissza kellett maradnia, míg Leddihn parancsot kapott, hogy Konjicán át kerülve, Sarajevoba visszatérjen. Ezen a területen ugyan még mutatkoztak kisebb fölkelő csoportok, de ezek csapataink közeledésekor gyorsan kereket oldottak.

Arra a hírre, hogy Foča és Goražda tájékán nagyobb banda-csoportosulások észlelhetők, báró Dahlen altábornagy március 5.-én a 62. gyalogezred 3. zászlóalját mindenekelőtt Trnovora rendelte, s amikor az a hír érkezett be, hogy a goražda–sarajevoi uton fekvő Prača közelében egy nagyobb fölkelőcsoport egyik szállítmányunkat megtámadta, az említett zászlóalj parancsot kapott, hogy Pračán át folytassa útját Goražda felé. Ez megtörténvén, útközben már csak itt-ott mutatkozott néhány fegyveres fölkelő, de ezek komoly ellenállásra nem gondoltak s így az említett zászlóalj Goraždán át március 13.-án Fočába vonult be.

Sok egybehangzó jelentés szerint a Zagorjén volt fölkelő csapatok a Neretva (Narenta) forrásvidékére és a Čemerno-nyereg tájékára húzódtak vissza, ahova Montenegroból újabb erősbítéseket és mindenféle hadianyagot, fegyvereket stb. vonnak állandóan magukhoz. Ennek véget vetendő, báró Dahlen és báró Jovanovic altábornagyok erre a vidékre egy kombinált előretörést határoztak el. És pedig elő kellett nyomulnia: Arlow ezredesnek az 51. gyalogezred 2 zászlóaljával, a 75. ezred 2. zászlóaljával, ¹/₂ utász századdal és 1 hegyi üteggel Kalinovikból a Čemerno-nyereg felé; Czveits tábornoknak a 4. hegyi dandárnak 2 zászlóaljával és ¹/₂ ütegével Nevesinjeből Fojnicán át ugyancsak a Čemerno-nyereg felé; Sekulich tábornoknak az 5. hegyi dandár 2 zászlóaljával és ¹/₂ üteggel Avtovacból szintén az említett nyereg felé. Az előnyomulást az említett csoportok március 8. és 10-ike között kezdték meg és 11-ike folyamán el is érték a Čemerno nyereg környékét, de nagyobb fölkelő csoportokra sehol sem akadtak. Ezek most is ügyesen kisiklottak a nekik szánt gyűrűből, mire a mi csapataink ismét állomáshelyeikre tértek vissza. Ezzel kapcsolatban báró Jovanovic altábornagy Ulok állandó védőrségéül a 26. vadász zászlóaljat rendelte ki.

A csapataink központi támadása elől a Krbljináról és Zagorjeról elmenekült fölkelők egy része, mint láttuk, a Neretva felső völgye és a Čemerno-nyereg felé húzódott vissza, egy jelentékeny rész pedig Foča, Goražda és Čajnica környékén húzta meg magát, azok vidékeit a legnagyobb bizonytalanságban és rettegésben tartván és a mi csapatainkkal is hol itt, hol ott kisebb-nagyobb összeütközésekbe és csetepatékba bocsátkozván. Hogy ennek is vége szakadjon, báró Dahlen altábornagy február és március hónapok folyamán ebben az irányban is gyakori portyázásokat hajtatott végre. Ezek elől a fölkelők a Čehotina és a Drina völgye mentén a Piva és Tara felé húzódtak vissza, mely folyók egyesüléséből a montenegroi határon származik tudvalevően a Drina folyó.

Az itteni fölkelők végleges leküzdése céljából a Goraždán állomásozó 8. hegyi dandár parancsnokának, Obadich tábornoknak javaslatára és az utóbbi által előterjesztett terv szerint báró Dahlen altábornagy egy Čelebič ellen végrehajtandó központias támadást rendelt el. Ehhez egy oszlopnak, mely a 77. gyalogezred 3. zászlóaljából alakult, Čajnicából, egy, a 62. gyalogezred 5 századából és 1 löveg-szakaszból álló másik oszlopnak Fočaból, a 62. gyalogezred 2 századából álló harmadik oszlopnak Goraždaból kellett Čelebic felé előnyomulnia; utóbbit a 14. vadász zászlóaljból, a 62. gyalogezred 3. zászlóaljának 2 századából és 1 hegyi ütegből álló főoszlop követte. Ezek az oszlopok március 28. és 29-ikén indultak el állomáshelyeikről és jelentéktelen csatározások után március 30.-án Čelebic elé értek és az e napon kifejlődött és a következő napon folytatott, szintén nem valami túlkomoly küzdelem után és mindössze 1 halott és 6 sebesült árán sikerült is nekik Čelebicet elfoglalniok. E fontos pontnak megfelelő erővel való megszállva hagyása mellett a többi csapatok az április 3. és 5-ike közötti időben újból visszatértek állomáshelyeikre.

Hogy a fölkelőknek az egyes vidékeken való csoportosulása, illetve nagyobb tömegekben újból való gyülekezése megakadályoztassék, mind Boszniában, mind Hercegovinában a gyanusnak tartott vidékeken sűrű járőr- és portyázó menetek végrehajtása rendeltetett el, ami csapatainknak ugyan rettenetes fáradalmakat okozott, de végül, főleg miután a montenegroi határ a Trebinje–Bilek–Korito–Gačko–Čemerno nyereg által jelölt útvonaltól keletre berendezett és fokozatosan mindíg jobban és jobban megerődített kordon-vonal által úgyszólván hermetikusan elzáratott, mégis meghozta a kívánt eredményt.

Mialatt Boszniában és Hercegovinában a fentemlített események történtek, Dél-Dalmáciában s kivált a Cattaroi öböl környékén is mozgalmas idők jártak. A báró Jovanovic altábornagytól vett parancs folytán február 8. és 9.-én a 47. hadosztály parancsnoka, Winterhalder tábornok, a közelben horgonyzó flottarészek támogatásával, a Risanotól északra fekvő Ledenice környékét tisztíttatta meg e célból kirendelt csapataival fáradságos felkapaszkodás után és alig számottevő veszteségek árán, mely sikeres működéséért február 15-ikén Őfelsége is legfelsőbb megelégedését fejezte ki.

Március 7. és 10-ike között báró Jovanovic altábornagy a 44. és 47. hadosztály csapataiból 7 oszlopba beosztott 12¹/₂ zászlóaljnak, 4 hegyi ütegnek és néhány hadmérnök-osztagnak részvételével egy még nagyobbszabású hadműveletet hajtatott végre a Krivošije belseje felé, mely a csapatok óriási erőfeszítése mellett,[5] de egyébként jelentéktelen veszteségek árán fényesen sikerült. Hosszabbantartó, komoly, szívós ellenállást a fölkelők ezúttal sem fejtettek ki. A csapatokkal együtt a fensíkra felérkezett báró Jovanovic a dragalji erőd szétrombolását rendelte el, amit Szmercsányi hadmérnökszázados utasításai szerint a melléje rendelt műszaki és gyalog csapatok gyenge ellenséges tűzben hamarosan végre is hajtottak.

Őfelsége I. Ferenc József ezúttal is különös elismerését fejezte ki a pompás teljesítményekért, vezetőknek és csapatoknak egyaránt.

A dragalji fensík megszállására a szükséges csapatok visszahagyatván, a többiek március 11-ikétől kezdve, itt-ott váratlanul előbukkanó fölkelő bandák által megtámadva, megkezdték a visszavonulást állandó állomásaikra. Báró Jovanovic altábornagy a visszamaradt csapatok számára azonnal biztos férőhelyek és erődítések helyreállítását rendelte el. Erre annál is inkább szükség volt, mivel egyes fölkelőcsoportok állandóan zaklatták a fensíkon elhelyezett csapatainkat.[6] Ez a 47. hadosztályparancsnokságot időnkénti nagyobb portyázások elrendelésére késztette, amelyeknek hatása alatt aztán április vége felé a fölkelők vállalkozási kedve szemlátomást alábbhagyni kezdett és május közepe felé úgyszólván teljesen megszűnt.

Május 1.-én a Budua-tól északra fekvő Pobori község mintegy 60 embere Gyakonovic Sunjo Bogdanov vezetése mellett az ottani csendőr laktanyában megjelenvén, kijelentette, hogy ők több katonát nem állítanak, sőt azt is követelték, hogy a csendőrőrs hagyja el a falut. A véletlenül éppen Castelnuovoban levő báró Jovanovic altábornagy nyomban intézkedett a lázadás elfojtására, ami néhány napon belül csekély veszteség mellett sikerült is.

Nagy esemény-számba ment, amikor május 22.-én báró Jovanovic altábornagy biztos híreket kapott arról, hogy a május 20-ról 21-re és 21-ikéről 22-ikére hajló éjjel összesen 54 krivosijei fölkelő montenegroi területre átlépve, ott valamennyiüket lefegyverezték. A rákövetkező éjjel 149 Zubči és Kruševica környékbeli fölkelővel ugyanaz történt s így május vége felé portyázó csapataink a Krivošijében és a tőle nyugatra fekvő területen már sehol sem találtak fölkelőkre, sőt a lakosság nagyrésze is otthagyta házát-mindenét. Azonban május végével a fölkelés nemcsak itt, Dalmácia és Hercegovina déli részeiben, hanem a megszállt tartományok többi forrongó területein is, bár imitt-amott még június végéig bukkantak fel egyes, néha 100–200 főig menő fölkelő csoportok, megszüntnek volt tekinthető és a csapatok újból rendes létszámukat felvéve, nagyjából ismét azelőtti elhelyezési körleteikbe térhettek vissza.

[1] Az események részletes leírását az osztrák vezérkar által kiadott: Der Aufstand in der Hercegovina, Süd-Bosnien und Süd-Dalmatien 1881–1882. című munka tartalmazza. Az adatokat legnagyobbrészt ebből merítettem.

[2] Az idézett osztrák vezérkari mű is mondja a 12. oldalon: „Die Ursachen des Aufstandes von 1882 sind keineswegs in dem äusseren Anlasse der Prokalmation des Wehrgesetztes für die occupirten Provinzen allein zu suchen. Die Bedingungen der aufrührerischen Bewegung lagen tiefer: sie wurzelten theils in dem zur Unbotmässigkeit überhaupt geneigten Charakter des Volkes, in dessen durch die vorangegangenen unaufhörlichen Wirren erzeugten politischen Corruption; in dem Missmuthe getäuschter, meis unbereichtigter Erwartungen, hauptsächlich aber in den fortwährend von aussen wirkenden Agitationen, welche die innere Unzufriedenheit im Lande geschickt ausbeuteten, zu nähren und im geeigneten Momente zum Brande zu entfachen verstanden.”

[3] A helyneveket lást a XXII/25. számú mellékleten.

[4] A Morinje-ről az idézett vezérkari mű 91. oldalán a következőket írja: „Das Terrain (der Morinje) gibt sich als eine wellenförmige Fläche von trostloser Monotonie, ohne Baum oder Strauch und fast gänzlich wasserlos. Eine einzige Quelle findet sich bei Pašina Livada. Durch ein Labyrinth von Felstrümmern, Mulden und Karstlöchern schlängeln sich die spärlichen, of kaum kenntlichen Wege im Sommer über den nur stellenweise mit einer kümmerlichen Grasnarbe bedeckten Felsboden; im winter deckt der Schnee auch diese primitiven Communicationen. In Folge der sehr hohen Lage von 1300 m Seehöhe wüthen den grössten Theil des Jahres hindurch, oft bis in den Mai und Juni hinein, plötzlich auftretende Schneestürme von vernichtender Gewalt; in zahlreichen Mythen und Fabeln besingt die Volkspoesie die Schrecken der Morinje ... Circa 1 Meile südlich Ulok passieren wir Svatovske-Greblje, d. h. Hochzeitsgräber. Der Sage nach soll vor 80 Jahren (vagyis 1803-ban) hier ein von Ulok nach Nevesinje reitender Hochzeitszug des Beg Ljubovic, von einem Schneesturme überfallen worden und alle Theilnehmer, 100 an der Zahl, zu Grunde gegangen sein. Nur der Braut gelang es, auf ihrem prächtigen Türkenrosse Nevesinje zu erreichen.”

[5] Erről az id. osztrák vezérkari mű a 173. oldalon a következőket írja: „Die Leistungen aller bei den Operationen vom 7. bis 10. März betheiligten Truppen waren ausserordentliche. Die nicht zu schildernden Beshwerden und Anstrengungen der Märsche über schroff ansteigende Hänge, durch verlegten Hochwald, über tiefe Schneefelder, wo man bis an die Brust einsank, über glatte Eisfelder und kaum handbreite Felsgrate, wo der Mann nur auf allen Vieren sich vorwärts schieben oder mit Händen an den Felszacken sich anklammern und fortschleppen konnte, wurden von Allen mit einer bewundernswerten Ausdauer und Zähigkeit überwunden. Alles war nur von einem Gedanken, von dem Drange nach vorwärt besselt.”

[6] Az id. osztrák vezérkari mű írja a 177. oldalon: „Obwohl nun durch die gelnugenen Durchführung der combinirten Operationen die k. k. Truppen den beiweitem grössten Theil der Krivošije occupirten, erflogte die erwartete Unterwerfung der Insurgenten nicht; dieselben trieben sich vielmehr in grösseren Banden, unterstützt durch das zur Führung eines kleinen Krieges wie geschaffenen Terrain, in dem vor der allgemeinen Front der Truppen gelegenen Raume herum, beschossen die letztere, trachteten besonders kleinere Abtheilungen zu überfallen und versuchten stellenweise selbst, angriffsweise vorzugehen.“