XXII/23. b) számú melléklet.

A reggel 8 órakor a Monte Cricolra felvonult Benkó-dandár a Cerale- és Sirtori-hadosztályok elővédeinek támadását egyideig visszaverte ugyan,[1] csakhamar azonban mindíg több olasz csapat vonult fel a Monte Cricol ellen és azt és Fenile-t megszállván, a Benkó-dandárt ledobták az említett magaslatról.

Ezt látván a Forli-dandár élén menetelő Cerale tábornok hadosztályparancsnok, a Monte Cricolon volt ellenséget csak holmi jelentéktelen portyázó különítménynek vette s így azt üzente az elől levő Pisa-dandárnak, hogy ne sok időt vesztegessen a fejlődéssel, harccal és üldözéssel, hanem igyekezzék minél előbb ismét menetoszlopba átmenni és a menetet folytatni.

Rodich tábornok, az V. hadtest parancsnoka, s. roccoi álláspontjáról észrevette a Benkó-dandár hátrálását s miután közvetlenül maga felé ellenséget közeledni nem látott, parancsot adott az éppen beérkező Piret-dandárnak, hogy nyomuljon előre Oliosira s e helyet elfoglalva, könnyítsen a Benkó-dandár kedvezőtlen helyzetén. Piret baloldalának biztosítására a tőle délre felvonult Bauer-dandár kapott parancsot.

Még mielőtt ez megtörtént volna a Benkó-dandár máshonnan is kapott segítséget. Ugyanis Berres ezredes, a 12. dzsidás ezred parancsnoka, aki ezrede 2 századával a hadtest-lövegtartalék fedezete gyanánt Corte mellett állott, onnan szintén észrevette a Benkó-dandár hátrálását és egy ellenséges oszlopnak üldöző előnyomulását Fenile felé. Hogy ez előnyomulásában feltartóztassa, parancsot adott Bechtoldsheim kapitánynak, hogy 3 szakasz dzsidással menjen neki a Fenile felé tartó ellenséges gyalogságnak és állítsa meg, hogy a Benkó-dandárnak ideje legyen a rendezkedésre. A tovább történteket Szécsi id. m. 103–104. oldalán következőképpen adja elő: „Mielőtt azonban Bechtoldsheim a Tionén átkelhetett, a megtámadására kijelölt ellenség Fenilébe ért, úgy, hogy az a dzsidások számára hozzáférhetetlen lett. Erre Bechtoldsheim kilovagol a castelnovoi útra, keresztültör a Benkó-dandáron (majd a Monte Cricol északi lejtőjén elhelyezkedett olaszokon),[2] fel a Monte Cricolra, honnan látja, hogy éppen egy olasz dandár (Forlié), fényes kisérettel az élén, menetoszlopban közeledik. Egy pillanat, egy elhatározás. Rajta! Neki a menetelő dandárnak! Mint a villám száguldtak a dzsidások és mint a fergeteg csaptak le a mit sem sejtő Forli-dandárra. Az élen lévő tábornokok, Cerale és a Forli-dandár parancsnoka, Dho hátra fordulnak, Cerale lövést, Dho három dzsidásszúrást kap; az ulánusok közibe a legsűrűbb tömegeknek. A meglepett zászlóaljak szerterebbennek; látják ezt a tüzérek, hátrahajtanak eszeveszett rémülettel és szerterebbentik még azon zászlóaljakat is, melyeket a maroknyi lovasság el nem ért és egy pillanat alatt az egész Forli-dandár szét volt ugrasztva. Csak a zászlóalj maradt épen és pusztító tüzeléssel árasztotta el a vitéz lovasokat, kik e hőstett után súlyos veszteséggel visszafordultak, 100 lovasból csak 17 került vissza. – E hős roham a Cerale-hadosztályt annyira kihozta sodrából, hogy e rémületéből egész nap nem tudott többé fölocsudni. A futók egy része már most Valeggio és Monzambano felé özönlött és rémhíreket terjesztett.”[3]

Nemsokára ezután a Piret-dandár oldalozólag támadt Oliosira, mire a szintén közbelépett Weimar- és a közben megfordult és szintén hozzácsatlakozott Benkó-dandároknak a Monte Cricol ellen megismételt támadása is sikerült. A két olasz dandár érzékeny veszteséggel és nagy rendetlenségben vonult vissza a Monte Ventora, ahova időközben az olasz I. hadtestnek 3 bersaglieri zászlóaljból, 1 lovas ezredből és 4 ütegből álló tartaléka is megérkezett, sőt nemsokára odaérkezett a 2. hadosztály parancsnoka, Pianell tábornok is az Aosta-dandárral, aki a Cerale-hadosztály szorult helyzetéről tudomást szerezve, elhatározta, hogy annak segítségére megy.

Az osztrák tartalék-hadosztály ezek szerint a kapott kiadós segítséggel a Monte Cricol visszafoglalása után a Monte Torcole-t is hatalmába ejtette, hanem aztán d. e. 11 óra tájban e magaslat és Valpesone vonalában megállapodott, szoros érintkezésben az Oliosinál álló Piret-dandárral, mely szintén előkészületeket tett a Monte Vento elleni további előnyomulásra. Ballács ezredes peschierai különítménye ezalatt Felionáig jutott előre. Ez időtájt kapta meg Ruprecht altábornagy az V. hadtest útján a hadseregparancsnokságnak a 392. oldalon említett ama parancsát, hogy Salionzén át Monzambano felé előnyomulva, az ottani hidat elrombolja.

A további előnyomulás előkészítésének ideje alatt, tehát már d. e. 11 óra előtt az V. hadtest és a tartalék-hadosztály 48 lövege élénk tüzérségi harcot kezdett és folytatott a Monte Ventón felvonult 27 ellenséges löveg ellen.

Eközben d. e. 10 óra felé a Sirtori-hadosztály Brescia-dandára a Tionén átkelve, Pernisanál fejlődött fel és azután Jese ellen nyomult előre, ahova időközben a Bauer-dandár 28. gyalogezrede, mint Piret oldalfödözete érkezett volt be. Az olaszok támadása azonban nem sikerült s csakhamar ismét a Tione jobbpartjára voltak kénytelenek visszahúzódni.

Tovább délkeletre a 3. (Brignone-) hadosztályt ott hagytuk el, amikor a La Marmorától vett parancsra eredeti menetirányától letérve, a Custoza és Pozzo Moretta közötti magaslatokat előbb arccal Villafranca, majd Sommacampagna felé szállotta meg.[4]

Hartung altábornagy, a IX. hadtest parancsnoka, látva az olaszoknak az arcváltással kapcsolatos mozgadozását a Monte Crocén, úgy vélekedett, hogy ha az ellenség ott befészkelődik, onnan nagyon könnyen veszélyeztetheti Sommacampagnát, pedig neki éppen annak a biztosítása volt a főfeladata. Hartung tehát szükségesnek tartotta, hogy az olaszokat a Monte Crocéról elűzze. Ez okból Hartung, bár a hadseregparancsnokság szószerinti parancsa szerint neki csak a Staffalo-völgyig kellett előrefelé terjeszkednie,[5] ő mégis a Monte Croce megtámadását határozta el s miután nemsokára reggel 8 óra után a Böck-dandárt is előretolta a Weckbecker-dandárhoz Berettarára, d. e. 9 óra felé mindkét dandárt előrerendelte 72 löveg tüzének támogatása mellett a Staffalo-völgyön kersztül, még pedig a Böck-dandárt a Monte Torre, a Weckbecker-dandárt pedig a Monte Croce ellen.

Olasz részről eközben a 3. (Brignone-) hadosztály, mely mint tudjuk, eredetileg arccal Villafranca felé szállotta volt meg a Monte Croce-t, fokozatosan a jobbszárnytól kezdve a Monte Croce–il Gorgo–Monte Arabica által jelölt vonalat szállotta meg; jobbszárnyon a Sardegna-, balszárnyon a Lombardia-dandárral, mely utóbbi azonban részben még menetalakzatban közeledett a magaslatok felé.[6]

Miután a most következő harcokban túlnyomó részben magyar csapatok szerepeltek, amennyiben az itt szereplő három dandár (Weckbecker, Böck és Scudier) mindegyikének kötelékébe csak 1–1 osztrák vadászzászlóalj, azonfelül pedig 2–2 háromzászlóaljas magyar gyalogezred tartozott,[7] jónak látjuk e harcok leírását Szécsi id. m. 111–118. oldaláról némi rövidítéssel majdnem teljtartalmúlag átvenni. – „Brignone hadosztályparancsnok a Monte Croce kimagasló kúpjáról átlátta az osztrák IX. hadtest támadó előkészületeit és a komoly szándékot az osztrák tüzérség heves és jól irányzott tüzeléséből is felismerte. Az osztrák támadás elhárítására egyelőre csak a Sardegna-dandárral rendelkezhetett, melyből 7 zászlóaljat a Staffalo völgyszegély megszállására, 2 zászlóaljat pedig tartalékba a M. Torre-ra rendelt. Nagyobb biztonság kedvéért a még útban levő Lombardia-dandárt is előre akarta vonni és parancsot küldött hozzá, hogy működjék az ellenség jobboldalába. De e parancs még jóformán el sem ment, amikor a Staffalo-völgy északi lejtőjén már megkezdődött a harc az osztrák támadó oszlop és a védő olaszok között. – A Weckbecker- és Böck-dandárok a támadáshoz szárnyanként fejlődtek: Böcké a jobb, Weckbeckeré a balszárnyon. Weckbecker lépcsőzetesen a balszárnyról három lépcsőbe tagozódott: 1. lépcső: két 5. ezredbeli zászlóalj; 2. lépcső: a 4. tiroli vadász zászlóalj; 3. lépcső: a 39. ezred, két zászlóaljjal az első, eggyel a második harcvonalban. Az egész dandárnak irány: Monte Croce! – A Böck-dandár két harcvonalat alakított; az elsőben a 66., a másodikban a 63. gyalogezreddel Mascarpine felé indult. Irány: Cavalchina!

„Elsőnek a Weckbecker-dandár bukkant a Sardegna-dandárra, de a Monte Croce északi lábáig előretolt bersaglierik és olasz gránátosok oly heves ellenállást fejtettek ki, hogy a Weckbecker-dandár mindkét első lépcsője, előbb az 5. ezredbeli zászlóaljak, azután a császárvadászok verettek vissza. Ekkor érkeztek be a harmadik lépcsőt alkotó debreceni Dom Miguel 39. gyalogezred katonái, akik dacára annak, hogy előnyomulásuk közben már a visszavert 5-ös zászlóaljakkal és császárvadászokkal találkoztak, halálmegvetéssel nekimentek az olaszoknak. Az első rohammal a bersaglierikat rendetlenségbe hozták, Vigruzzit elfoglalták, egyes oszlopok már a Monte Croce csúcsára értek, itt nekimentek az olasz ütegnek, véres kézitusára keltek az ellenük rohanó gyalog és lovas ellenséggel; az olaszok egyrésze már felbomlott renddel fut Pozzo Moretta felé az ott álló Cugia-hadosztályra; Brignone hadosztályparancsnok maga is a kézitusába keveredik; de mind hiába! – A magyar fiúk támogatást sehonnan nem kaptak, az olaszok mindíg új meg új erőket zúdítottak a magára hagyott magyar ezredre; Brignone már a saját biztonságára szolgáló lovas századot rendeli előre, úgy hogy ez arcban, a két tartalék-zászlóalj pedig jobboldalban szorítja a magyarokat. Kimerülve a hegymászástól, megtizedelve a túlerős ellenségtől, e vitéz debreceni ezred szintén visszaveretett és a Staffalo völgybe kényszerült visszavonulni. A vereséget jóvátenni sem a harmadik lépcső második arcvonalában levő Dom Miguel (39-es) zászlóaljnak, sem az új támadásra visszaforduló elsőharcvonalbeli osztályoknak nem sikerült.

„Alig hogy a Dom Miguel-ezred és azzal az egész Weckbecker-dandár visszaverése el volt döntve, mintegy 9 órakor megérkezett a Böck-dandár, és pedig elég sajátságos módon, előbb a második harcvonalba rendelt 63. ezred. Ez t. i. a sűrű növényzetben szem elől tévesztette az elsőharcvonalbeli 66. ezredet és a leghevesebb tűz után indulva, Virguzzi felé, szintén a Monte Croce kúpjára vett irányt. A 63. ezred azonnal nekiment a Monte Crocenak, melyért az imént a Dom Miguel-ezred csaknem elvérzett; föl is ért a hegyre, el is foglalt egy ágyút, de mindhiába – az ezred megint maga volt és a Sardegna-dandár őt is visszaverte. Visszavonulása előtt az elfoglalt ágyút a mély völgybe zúdította.

„Ekkor érkezett a Monte Crocera a Scuider-dandár 19. ezredéből 10 század, mely csaknem éppen úgy járt, mint előbb a 63-asok. T. i. ők is irányt tévesztve, az ágyúszó után indultak és oda érkeztek, ahol a harc leghevesebben dúlt, de már csak akkor, amikor a 63. ezred már vissza volt verve. Mégis bámulatos hévvel rohantak fel a hegynek a győri fiúk, szétverik az 1. gránátos ezred két zászlóalját, feldöntik az ágyúkat és már a Casa di M. Torre is hatalmukban van, midőn Brignone nagy örömére, a Cugia-hadosztálytól megérkezik Ferrari ezredes a Cagliari-dandár két zászlóaljával. Cugia t. i., mint tudjuk Pozzo Moretto mellett fejlődve állott. A Brignone-hadosztály harcát lövegtűzzel önként támogatta. De gyalogságot a hegyre felküldeni nem mert saját hadtestparancsnokának, Della Roccának engedelme vagy rendelete nélkül. Mikor azonban a Brignone-hadosztály részei felbomolva, a Dom Miguel (39.) és a 63. ezred rohamától Pozzo Moretto felé özönlöttek, Ferrari ezredes két zászlóaljjal kirendelte Brignone segítségére. Ferrari az egyik oldalon elindult, a másik oldalon La Marmora érkezett és már messziről azt kiáltja Cugiának, hogy csak maradjon helyén, tartson jó összeköttetést Bixio és Brignone között; a Monte Crocet ne féltse, ott helyt áll Brignone és oda megy Govone is. Alig hogy La Marmora elvégezte, egy új futó tömeg özönlött le a Monte Torreről Villafranca felé. Ezek a 19-es ezred elől hátráltak. Cugia mutatja e képet La Marmorának és jelenti, hogy Ferrarit már 2 zászlóaljjal elküldte. La Marmora megdöbben és otthagyva Cugiát, a hegyre vágtat, hogy először is Ferrari ezredessel találkozik. „Hogy állnak a dolgok?” kérdi La Marmora Ferraritól. „Rosszúl” felel az ezredes; „Brignone kiáltva kér segítséget.” „Hát menjen már”, rivall rá La Marmora. „Megyek, megyek” felel neheztelve Ferrari. – Ferrari csakugyan visszahódítja a C. di Torret a 19-esektől és helyreállítja a Monte Crocen az olaszok birtokát.

„Érdekes, hogy épp akkor, mikor a Brignone-hadosztály Sardegna-dandára csakis Ferrari segítsége által szedte össze magát, érkezett Brignonehoz egy tiszt, ki segítséget kért a Lombardia-dandár számára Gorgohoz. „Hallja ezredes úr”, fordult Brignone Ferrarihoz, „hallja, mindenütt segítséget kérnek.” Persze hogy nem adott.

„Hogy ki ellen kellett a segítség a Lombardia-dandárnál, azt mindjárt látni fogjuk. Míg t. i. a harcok a Monte Croce és Monte Torre magaslatain folytak, e dombcsoport nyugati részén is megindult a harc, hol osztrák részről egymás után a Böck-dandárbeli 66. ezred és a Scudier-dandár léptek harcba, előbb a Lombardia-dandár, később a Govone-hadosztály ellen.

„A Brignone-hadosztály Lombardia-dandára reggel 8 óra óta Gorgonál állott. A csapat oly gondtalan volt, hogy a tisztek lóról leszálltak, a legénység az útszéli árokba telepedett, egyes csoportok vízért mentek és mivel a dandár parancsnoka Amadeo herceg volt, éppen parancsot adtak, hogy Ő Fensége külön eleségkocsiját hozzák előre – a reggelivel. De alig hogy beszédbe eredtek a reggelit váró tisztek – megszólalt Berettara felől az ágyú. Hartung, az osztrák IX. hadtest parancsnoka, ily udvariatlan köszöntéssel üdvözölte a társaságot, mely megdöbbenve egymásra nézett. Mit jelent ez? – Nem soká kellett várni. Lóhalálában jött a hadosztályparancs, hogy a „Lombardia-dandár működjék a Monte Croce ellen támadó ellenség jobboldalába. Amadeo herceg a 3. gránátos ezred 2. zászlóalját (Tortori) la Bagolina, a 3. zászlóaljat (Bertole) a Palazzo Maffei, az 1. zászlóaljat (Magnone) a Belvedere, a 4. zászlóaljat (Fezzi) Plazzo Baffi felé rendelte, míg az egész 4. ezred parancsot kapott, hogy a jobbszárny mögött tartalékviszonyban nyomuljon előre. Azonban e fejlődés, mely különben is elég rendetlenül és elhamarkodva indult, még kezdő stádiumában volt, midőn már a dandár kijelölt harcterületén megjelent a Böck-dandár 66. ezrede. Ez az ezred Mascarpine felől két oszlopban nyomult előre és pedig a 3. és 1. zászlóalj Bagolina, a 2. zászlóalj Cavalchina felé. A 3. zászlóalj volt az első, mely Bagolina mellett halomra döntötte a Lombardia-dandár Tortori-zászlóalját úgy, hogy ez sietve egyhuzamban a Palazzo Baffiba menekült és alig volt ideje a kapuk bezárására. Az osztrák 66. ezred zászlóalja nyomában volt, de a Palazzo Baffi kőfalai ellen mit sem tehetett. Megérkezett az ezred 1. zászlóalja is, de mind a két zászlóalj ereje megtört a várszerű kastély hozzáférhetetlenségén. Mind a két zászlóalj megkezdte visszavonulását Bagolina felé, hova a Tortore, Bertole és Magnone olasz zászlóaljak követték, míg üldöző előnyomulásukban a Scudier-dandár meg nem állította őket. A 66. ezred 2. zászlóalja, mely Cavalchina felé tartott, eleinte visszaszorított egy elelnséges zászlóaljat, de midőn még egy (Fezzi) zászlóalj is szuronyrohamot intézett ellene, a vitéz zászlóalj a Cavalchina majorba szorult. Itt most érdekes harc keletkezett. Amint előbb a 66. ezred 1. és 3. zászlóalja a Palazzo Baffiban ostromolt egy olaszt, úgy most a két olasz zászlóalj Cavalchinában ostrom alá fogta a 66-os 2. zászlóaljat. Fezzi olasz őrnagy ismételt rohamot intézett, de a kapuk, ablakok, kerítésekből oly pusztító tűzzel védekeztek az ungvári fiúk, hogy az olaszok visszavonultak. Ekkor Amadeo herceg maga kardot rántott és elővezette a dandár tartalék-ezredét Cavalchine ellen; a visszavert kettővel együtt 5 zászlóalj rohant az egy magyar zászlóalj ellen. Az első rohamot visszaverik és a herceg dandárparancsnokot megsebesülve hátraviszik. Végre harmadszorra sikerült berontani a major udvarába, hol még tovább folyt a gyilkos harc, mert az olaszok csak a major földszinti helyiségébe jutottak, hol 2 tisztet és 30 embert foglyul ejtettek. Egy tiszt 50 emberrel azonban az emeletre menekült és innen bámulatos vitézséggel folytatta az ellenállást és visszautasított minden megadási felszólítást. E válságos pillanatban megérkezett a Scudier-dandárból a 48. ezred néhány százada és a bennszorult 66-os zászlóalj elmenekült bajtársai is segítségül jöttek. Most megváltozott a helyzet. Az alsó földszinten ostromló olaszok most maguk is ostromlottak lettek és azon kép előtt állunk, hogy egy major emeletén magyarok vannak, ezeket az udvarról és a földszintről ostromolják az olaszok; ezeket pedig kívülről újra ostromolják a magyarok, mert a 48-as és 66-os vitézek csakhamar körülfogták a majort, melynek emeletén barátok, földszintjén ellenségek voltak. Az olaszok egy darabig eltorlaszolták magukat, védőleg viselkedtek, de látva, hogy így biztosan el vannak veszve, kirohantak. Alig, hogy kinyíltak a kapuk, a magyarok körülfogták, egy részüket lekaszabolták, 5 tisztet és 50 embert pedig foglyul ejtettek. – A Lombardia-dandár többi részei ugyanekkor, d. e. 10 óra tájban, a Scudier-dandár csapásai alatt harcászati összetartásukat elveszítve, csaknem teljesen szétmállottak.”

A Scudier-dandár, amelynek a hadseregparancsnokság intézkedése szerint M. Godira kellett előnyomulnia,[8] reggel 8 óra 30 perckor indult el Zerbare mellől, a 48. ezreddel M. Godi, a 19-ikkel Mazzole-ra irányt véve. Az előnyomuláshoz a két ezred egymás mellett 2–2 harcvonalba tagozódott; a dandár ütege a Bosco dei Fitti-n vonult fel. Reggel 9 óra felé M. Godi–Mazzole területére érve, a dandárparancsnok, látva a IX. hadtest előnyomulását a Monte Croce irányában, ő maga is támadásra határozta el magát la Bagolina irányában. „Itt a dandár – írja folytatólag Szécsi – a Lombardia-dandár Tortori és Bertole zászlóaljaira bukkant, melyek a 66. ezred 1. és 3. zászlóalját visszaverték. A Scudier-dandárbeli 48. és 19. ezredek, mely utóbbiból 10 századot már a Weckbecker-dandárral együtt a Monte Croce ellen működni láttunk, oly hévvel támadták az említett olasz zászlóaljakat, hogy azok egyhuzamban Custozáig futottak, a Belvedere mellett álló Magnone-zászlóalj pedig, látva e rendetlen futást és a magyarok tömör előnyomulását, maga is Custozára vonult vissza, mire a magyarok megszállták a Belvederet.

„Az olaszok eleinte Custozánál meg akartak állni, de a győri 19-esek oly gyorsan nyomukban voltak, hogy Custozában se volt maradásuk és a Lombardia-gránátosok teljes feloszlásban futottak le Custozzából, melyet a 19-esek rögtön megszállottak.

„Az olaszokra, sőt a csata kimenetelére is kedvezőtlen volt, hogy a Lombardia-dandár eme felbomlott futását La Marmora és a király is látta és e kép a fővezéreket nagyon is elbátortalanította, de azért Custozát minden áron vissza akarták foglalni. A Lombardia-dandár néhány zászlóalja külön-külön öt rohamot intézett Custoza ellen, de a 19. ezredbeli hős különítmény mind visszaverte azokat és ezzel befejezte a Lombardia-dandár teljes megsemmisülését. E dandár foszlányai csak Valeggioban találtak ismét egymásra. Ez kedvező pillanat volt az osztrák fegyverekre. Az egész nyugati dombsorozat számos támpontjával, a Monte Molimenti, Monte Arabica, Belvedere, Palazzo Baffi, Palazzo Maffei, Cavalchina, il Gorgo és Custoza, mind a Scudier-dandár hatalmában voltak. A keleti dombháton ugyan már 3 roham vissza volt verve, de a 19. ezred elszakadt 10 százada épp most a Monte Crocen is sikerrel nyomult előre. Ha most valamilyen tartalék közel lett volna, hogy azt megtartsa, amit az első harcvonal meghódított, – talán már el lett volna döntve a nap sorsa. De nem volt. És a katonának fáj a szíve, ha arra gondol, hogy most egy gyenge új ellenség kiragadja a győzelmet a győző kezekből ...[9]

„Az olaszok részén megérkezett és közbelépett ugyanis a 9. (Govone-) hadosztály, mely a hadtest-intézkedés szerint tartalékul volt kijelölve. Sok keresztezés és egyéb akadály után reggel 8 óra tájban Quadernihez érve, hogy az előtte menetelő 8. (Cugia-) hadosztály vonatát elkerülje, Govone csapatoszlopával letért a villafrancai útról és az említett helységtől északra fekvő Tione-hídnak vett irányt. Az elővéd és az Alpi-dandár már el is indult ebbe az irányba, amikor egy Villafrancából vágtatva jövő vezérkari tiszt azt a parancsot hozza a hadtesttől Govonenak, hogy hadosztályával sietve jöjjön Villafrancába. Ez a vezérkari tiszt még akkor indult el Villafrancából, amikor ott a Pulz-féle lovastámadás folytán a rémület és zavar legnagyobb volt és minden pillanatban a támadás megújítását várták. Mit tehetett Govone?Az Alpi-dandár már legnagyobbrészt más úton Custoza felé volt útban; hogy tehát a hadtest parancsának legalább részben eleget tegyen, a Pistoja-dandárt, mely még nem tért le a villafrancai útról, a hadtestparancsnok rendelkezésére küldte, maga pedig az Alpi-dandárnál maradt azzal a szándékkal, hogy a Tione balpartjára érve, ezt a dandárt is Villafrancára irányítja. – Időközben Villafrancánál a fergeteg és a rémület lecsillapult, miért is Della Rocca új parancsot küldött Govonenak, hogy ne jöjjön Villafrancába, hanem csak menjen Pozzo Morettora, eredeti menetcélja felé. Csakhogy most már ez a parancs sem volt teljesíthető, mert most már a Pistoja-dandár Villafranca, az Alpi-dandár Custoza felé tartott. Hogy pedig szegény Govonenak zavara teljessé legyen, a Tione hídja közelében találkozik a királlyal, aki éppen alászállt a Monte Torreról és Villafrancának tartott. A király nagyon bosszús volt a Brignone-hadosztály helytelen viselkedése miatt a Monte Torre-n s másrészt nagyon nyugtalan is volt a villafrancai harc bizonytalansága miatt. Govoneval találkozva, tehát heves szemrehányásokat tett annak késedelmeskedése miatt; majd megtudva a késedelem okát, Govonet a Brignone-hadosztály segítségére küldi. Govone erre jelenti, hogy a hadtesttől más parancsot kapott, mire a király, attól tartván, hogy prancsával talán újabb zavart idézhet elő a hadtest rendelkezései körül, azzal távozik Govonetól, hogy menjen, ahova küldték.

„Mivel a Monte Torre felől akkoriban rémesen szólt az ágyúdörgés, Govone oda irányította az Alpi-dandárt, oda Villafrancából a Pistoja-dandárt s oda lovagolt maga is, hogy La Marmoratól utasítást kérjen. La Marmorával nem találkozott, de látta a Lombardia-dandár fentebb leírt futását, amint az hanyatt-homlok rohant Custozáról Coronini felé. Megfelelő tájékoztatás után Govone támadást rendel Custoza ellen, melyet előbb lövegtűzzel áraszt el. A 19-eseknek Custozánál ágyújuk nem volt s így az ellenséges lövegtűz ellen nem védekezhettek. Míg a Custoza ellen rohamra indult Govone-hadosztály Alpi-dandárának a Della Rocca által Villafrancából küldött 1 lovagló üteg és 1 lovasezred sietett segítségére, addig a Custozában elszigetelten álló 19-eseknek nem jött segítségére senki s így ezek Custozát újra kiürítették és visszavonultak, előbb a temetőbe, azután a Palazzo Maffeihez. Maga Scudier aggódva tekintett hátrafelé, nem jön-e segítségére valamely osztrák csapat, de amit látott, csak még reménytelenebbé tette a helyzetet. Látta visszaözönleni a 63. ezredet utolsó rohama után a Monte Croceről; látta fölfejlődni a Govone-hadosztály Pistoja-dandárát, mely időközben Villafrancából szintén a Monte Torrera ért; látta az egész osztrák IX. hadtest visszavonulását Sommacampagna felé. Ily körülmények között Scudier is tarthatatlannak találta elszigetelt helyzetét s megkezdi visszavonulását, kiüríti a Belvederet, elhagyja a M. Godit és a Bosco dei Fittinél akar új állást foglalni. Itt találkozott a VII. hadtestbeli Welsersheimb-dandárral, melyet Maroicic hadtestparancsnok küldött Scudier segítségére. Késő volt! Belvedere már ismét az olaszok kezén volt. A Scudier-dandár folytatta visszavonulását Zerbare felé, sőt félreértés folytán még azon is túl, egészen Sonaig.

„D. e. 11 óra volt. Három óra alatt három (majdnem kizárólag magyar csapatokból álló) osztrák dandár egymás után hat rohamot intézett – végeredményben sikertelenül. A Monte Croce, a Monte Torre, Custoza, Belvedere és ennek magaslatai egészen Bagolinaig mind újra az olaszok kezébe került. A Weckbecker-, Böck- és Scudier-dandárok megfogyva és szétmarcangolva megint ott voltak, honnan reggel 8 órakor kiindultak. – Azonban, habár e gyilkos támadásoknak közvetlen sikerük nem volt, eredményteleneknek éppenséggel nem mondhatók. Mindenekelőtt az egész 3. (Brignone-) hadosztály, különösen ennek Lombardia-dandára, meg volt semmisítve és roncsaival szétszórva Valeggio felé futott; ez a mai nap harcaiban többé részt nem vehetett.

„Amikor az elszakadt 19. ezred 10 százada a Moten Crocen a Brignone-hadosztály Sardegna-dandárát futásra kényszerítette, Brignonehez a király parancsőrtisztje azzal a hírrel érkezett, hogy jön már a Govone-hadosztály, csak addig tartsa magát. Brignone azt felelte: „Mondja meg ő Felségének, hogy már késő; a 3. hadosztály már visszavonult és össze nem szedhető.”

„Tényleg kevéssel 11 óra óta az egész Brignone-hadosztály, miután a Lombardia-dandár is feloszlott, már útban volt – Valeggio felé; a Brignone-hadosztályon kívül a Monte Crocera érkezett Cugia- és Govone-hadosztályok pedig a magyarok szakadatlan, hevesebbnél hevesebb rohamai által úgy meg voltak félemlítve, hogy üldözésre nem is gondoltak; örültek, hogy az osztrákok[10] visszavonultak és aggódva gondoltak a támadások megújulására.

„A veszélynek ez az érzete Villafrancáig is kiterjedt. Mikor a király La Marmora után Villafrancába érkezett és a reggeli lovas harcokról értesült, Della Rocca hadtestparancsnokkal értekezett a helyzetről. A király, ki már a Monte Crocen Brignone veszélyes helyzetét felismerte, kérdést intézett Della Roccahoz: nem volna-e jó a Villafrancánál tétlenül álló 2–3 hadosztályból (Umberto, Bixio, Cugia) a szorongatott Brignonenak segítséget küldeni? Della Rocca azt felelte, hogy királyi határozott parancs nélkül ő egyetlen embert sem küld el Villafranca mellől; annyira meg van győződve, hogy az egész csatának Villafranca a kulcspontja és annyira meg van győződve, hogy az osztrákok eddigi bevezető támadásaik után a főtámadást is ide fogják irányítani. E tekintetben tökéletesen egyetértett La Marmora is, ki előbb különösen szívére kötötte Della Roccának, hogy a Villafrancat minden áron megtartsa. A király a fentiekről nem volt ugyan meggyőzve, de nem mert a La Marmora, Della Rocca és Umberto herceg egybehangzó véleményével ellenkező parancsot adni, hanem belenyugodott és ő is arra biztatván Della Roccát, hogy csak jól őrizze Villafrancát, – eltávozott, Della Rocca pedig ezután még nyugodtabban utasította vissza Brignone és Cugia segélykérését, mondván: „Egy embert sem adhatok!”

„A király Villafrancából vissza akart lovagolni a Monte Crocera, de segédtisztje egyre figyelmeztette a veszélyre. E figyelmeztetések és a látvány, hogy a Brignone-hadosztály rendetlen futásban jött alá a hegyről, elszomorították. Ehhez járult még, hogy a csatatér mögött ide s tova lovagolva, hozzá érkezett La Marmora egy futárja, ki arra kérte a királyt, hogy menjen Vallegiora! E hírek és látványok éppen nem voltak alkalmasak kedélye földerítésére. Midőn végül a Lombardia-dandár eszeveszett felbomlott futását látta Custoza felől, csakugyan megelégelte a látottakat és Valeggio felé lovagolt.”

Amikor La Marmora saját szemeivel látta a Brignone-hadosztály részeinek visszaözönlését a Monte Croceról és a Monte Torreról,[11] igen kellemetlen érzés fogta el és legsürgősebb teendőjének vélte, hogy a hadsereg-tartalék gyanánt kijelölt II. hadtestbeli két hadosztályt személyesen sürgősen a csatatérre vezesse. Valeggio felé való lovaglása közben csakhamar a Cerale-hadosztály és mindenféle vonatoknak visszaözönlését is látja a Mincio-hidak felé. Ez még jobban sarkalja a hadsereg vezérkari főnökét, hogy a hadseregtartalékot, vagyis a 10. (Angioletti-) és a 19. (Longoni-) hadosztályokat minél előbb Gotionál a Mincion áthozza, hogy azok segítségével legalább a hadseregnek most már biztosra vett visszavonulását fedezze.

Az előadottak összefoglalásaként a d. e. 11 órai helyzet következőképen tárul szemeink elé: Az olaszok balszárnyán a visszavetett Cerale-hadosztály rendetlenül a Monte Ventora húzódik vissza, ahol azt az I. hadtest tartaléka készül felvenni; a Sirtori-hadosztály szintén eredménytelen harcot folytatott az osztrák V. hadtest ellen s visszaveretve, a Tione mögött S. Lucia tájékán igyekszik magát összeszedni. A Peschiera megfigyelése céljából a Mincio jobbpartján hagyott 2. hadosztály parancsnoka, Pianell tábornok, az Oliosi tájékán dúló harcról tudomást szerezve, önszántából elhatározta, hogy hadosztálya jó részével Monzambanonál a Mincio balpartjára kel át, hogy ott segítőleg közbelépjen a szorongatott Cerale-hadosztály harcába.

A középen a Brignone-hadosztály visszaverése után a III. hadtestbeli Cugia- és Govone-hadosztályok segítségével a Monte Croce, Monte Torre és a Belvedere körüli magaslatok újból az olaszok kezén vannak, de a csapatok annyira ki vannak merülve, hogy a visszavert 3 ellenséges dandár üldözésére nem gondolhatnak, hanem ehelyett engedélyt kapnak a főzésre.

A jobbszárnyon az Umberto-, Bixio-gyaloghadosztályok és a Sonnaz-lovashadosztály az ellenséges lovastámadások lezajlása után még mindíg feszült figyelemmel várják, hogy mikor fog az ellenséges lovasság által alkotott lepel mögül a gyalogság döntő támadásra kibontakozni. Ennél kivált a Sonnaz-lovashadosztály teljes tétlensége lephet meg bennünket.

La Marmora, a hadsereg igazi vezetője és irányítója, a Goito felé ellovagolva elhagyta a csatateret, ahol ezek szerint minden magasabb vezetés megszűnt.

Az osztrákok részén a jobbszárnyon a tartalék-gyaloghadosztály az átemenetileg elvesztett Monte Cricol visszafoglalása után a Monte Torcole–Valpesone vonaláig jutott előre, összeköttetést tartva az Oliosiig előrejutott és a Monte Vento megtámadására előkészületeket tevő V. hadtestbeli Piret-dandárral. A hadtestparancsnokság által reggel 7 óra 30 perckor kiadott újabb intézkedés az V. hadtest és a tartalék-gyaloghadosztály parancsnokai még nem kapták meg.

A középhadnál az olasz közép ellen támadást intézett és visszavert 3 dandár Zerbarenál és Sommacampagnánál gyülekeznek.

A balszárnyon a Pulz- és Bujanovics-dandárok a vett újabb utasításhoz képest,[12] a felderítés szorgos folytatásáról és apróbb csipkedésektől eltekintve, nyugodtan viselkedtek.

A hadseregparancsnokság egyelőre még az eredeti csatatervhez, mely a döntést a jobbszárnynak szánta, ragaszkodott.

[1] Lásd a 390. oldalon.

[2] Ezt t. i. Szécsi nem említi.

[3] V. ö. Strobl id. m. 30.

[4] Lásd a 393. oldalon.

[5] Lásd a 392. oldalon.

[6] Lásd a XXII/23. b) számú mellékletet, amelyet az alábbiak könnyebb és jobb megértése és követése céljából magam állítottam össze.

[7] Lásd e dandárok hadrendjét a 374. oldalon.

[8] Lásd a 392. oldalon.

[9] „So gelang es der todesmuthigen Brigade Scudier, – írja Strobl id. m. 40. oldalán – in kaum einer Stunde den ganzen Höhenrücken von la Bagolina bis einschliesslich Custoza von einem übermächtigen Feinde zu säubern. Die unglücklich kämpfende italienische Brigade Lombardia zog sich gegen la Gherla und weiter auf Valeggio zurück, sie hahm an den Kämpfen des Tages nicht mehr theil ... Die grossartigen Erfolge der Brigade Scudier wurden indes alsbald durch die Uebermacht des Feindes streitig gemacht. Bevor noch der Brigadier seine Truppen ordnen und sammeln konnte, griff die italienische Division Govone in das Geecht ein und gab ihm eine für die kaiserlichen Truppen zunächst ungünstige Wendung.”

[10] Nevezetes, hogy Szécsi előadása folyamán következetesen mindenütt osztrákokat említ, bár itt majdnem kizárólag magyarok harcoltak.

[11] Lásd a 397. oldalon.

[12] Lásd a 392. oldalon.