XXII/23. a) és b) számú melléklet.

Hartung altábornagy, a IX. hadtest parancsnoka, hogy az imént visszavert Weckbecker-, Böck- és Scudier-dandárok visszavonulását megkönnyítse és azok üldözését a lehetőség szerint hatálytalanítsa, a Berettaranál álló Kirchsberg-dandár 29., tehát magyar ezredét rendelte a Belvedere felé előre, egyben közölvén vele, hogy mihelyt a visszavonulásban levő három dandár csapatkötelékeit és a rendet ismét helyreállítja, azok a Monte Croce visszafoglalására, melyről a 29. ezred támadása az ellenséges erőket előreláthatólag Custoza felé fogja vonzani, ismét visszafordulnak. „A 29. ezred tehát – írja Szécsi id. m. 118. oldalán – előrevonult. Sajnos, hogy megint elszigetelve épp akkor, amikor már a 66. ezred visszavonulóban a Stafalo völgybe érkezett, – és ugyanazon pontok ellen, amelyeket az imént a Scudier-dandár rövid birtoklása után kiürített. Mindazonáltal az ezred bámulatos vitézséggel előnyomult és déli 12 órakor rohammal újra bevette Belvederet, Palazzo Baffit; sőt győzelmesen folytatta az előnyomulást Custozáig s már a templom közelében néhány házat el is foglalt, de itt oly heves lövegtűzbe jutott, hogy a további előnyomulás fennakadt. Mikor pedig ellentámadásra egy bersaglieri zászlóalj előre tört és egy olasz ezred hátbafogta az elszigetelve harcoló 29. ezredet s ennek helyzete tarthatatlanná vált, Gyurics ezredes elrendelte és 1¹/₂ órakor d. u. meg is kezdte a visszavonulást, vissza Berettara felé, ahonnan az ezred 11 órakor elindult. Csak az ezrednek 6-ik osztálya, az 1. és 4-iknek részeivel, amelyek Helmburg százados parancsnoksága alatt a Belvedere-t tartották megszállva és amelyekhez a visszavonulás parancsa el nem jutott, maradtak helyükön és páratlan vitézséggel és kitartással állásukat d. u. 3 óráig szívósan megtartották anélkül, hogy az osztrák parancsnokság erről tudomással bírt volna. Pielsticker alezredes, a IX. hadtest vezérkari főnöke, e kisded elfelejtett különítményt még d. u. 3 órakor a Belvederen érte és mivel e pont fontosságát felismerte, az elszigetelt hősöket további kitartásra biztatta, azon igérettel, hogy rögtön küld segítséget. Meg is tette. Mazzole mellett állt a Weckbecker-dandárbeli 5. ezred 3. zászlóalja, melyet Bagolinán át sietve maga vezetett a belvederei csoport erősítésére. De késő volt. Mikorra az erősítés megérkezett, az olaszok 5 zászlóaljjal és iszonyú lövegtüzzel rohanták meg a Belvederet, melyet sokkal erősebben véltek megszállva. E támadásnak a kisded 29. ezredbeli csapat ellen nem állhatott, megkezdte visszavonulását épp akkor, amikor a segítő 5. ezredbeli zászlóalj a Belvederehez érkezett. E zászlóalj a gyors előnyomulástól és a tikkasztó hőségben véghez vitt hegymászástól annyira ki volt merülve, hogy a helyzeten már nem lendíthetett, csak azt eredményezte, hogy a visszavonulás a Monte Arabicára és innen tovább Berettara felé jó rendben volt végrehajtható.

„A Belvedere tehát másodszor is olasz kézbe került. Az az olasz csapat, mely a 29. ezred támadását visszaverte, még mindíg a Govone-hadosztály Alpi-dandárából való volt. Mikor a Belvedere ellen – mely már másodszor került osztrák (jobban mondva magyar) kézbe és most másodszor hódíttatott vissza, – a támadó roham megindult, megjelent Govonenál Farini kapitány, kit Della Rocca hadtestparancsnok Villafrancaból küldött Custozára, hogy tájékozza magát a csata állásáról. Mivel a 29. ezred baloszlopa Custozáról éppen visszaveretett, a támadás a Belvedere ellen előreláthatólag sikert igért, a Staffalo völgyön innen pedig ezidőtájban semmi osztrák előnyomulás nem mutatkozott, Govone azt üzente Della Roccának, hogy pillanatnyilag minden jól áll. Ha azonban újabb támadás jönne, akkor erősítésre lesz szüksége és ha ez megadatik, akkor jótáll a nap eredményéért.

„Nemsokára, miután Govone a Belvederet másodszor erősen megszállotta, e szárnyon a harcban majdnem teljes szünet állott be. Osztrák részről a Hartung által tervezett támadás megújítása a már egyszer visszavert Weckbecker- és Böck-dandárokkal nem volt végrehajtható, mert e dandárok még 3 órakor nem voltak újra harcképes állapotban. A Scudier-dandár is folytatta visszavonulását és pedig félreértés folytán még Zerbaren túl is. A visszavert osztrák csapatok rendezkedtek és a tüzérségnek sem lévén méltó céltárgya, lassanként a tüzérharc is csendesebb lett.

„Govone, abban a hiszemben, hogy a napnak vége van, az elfoglalt állások megszállása mellett már parancsot adott az eleségkocsik előhozására, hogy a legénység főzhessen. A szélső jobbszárnyon a Cugia-hadosztály parancsot kapott, hogy a Pozzo Moretta felől okvetlenül összeköttetésben maradjon a 7. (Bixio-) hadosztállyal. És Della Rocca is teljesen meg volt nyugtatva, midőn jelentést kapott, hogy a 7., 8. és 9. hadosztályok helyes összeköttetést tartanak egymással.

Közben az olasz bal-, illetve az osztrák jobbszárnyon következőleg fejlődtek a viszonyok: Amikor Ruprecht tábornok, az osztrák tartalék-gyaloghadosztály parancsnoka, kevéssel d. e. 11 óra után a hadseregparancsnokság rendeletét megkapta, hogy Monzambano irányában az ellenség összeköttetései ellen előretörjön és a monzambanoi hidat rombolja el, a hadosztály legnagyobb része széles harcvonalban szétszórva és sokhelyütt összekeveredve volt, s így a tábornok, aki a nyert feladat megoldása céljából a parancsnoksága alatt álló összes csapatokat jobbrakanyarodás formájában Monzambano felé központiasan tartotta volna szükségesnek előrendelni, – az új feladat végrehajtására tulajdonképen csak a még egészen együtt levő 36. vadászzászlóaljat és Ballács ezredes peschierai különítményét vélte felhasználhatónak, bár egyidejűleg a többi csapatoknak is meghagyta, hogy Monzambano felé vegyenek irányt.[1]

Az ellenség részén ebben az időben a helyzet a következő volt: A Cerale-hadosztály két dandára (a Pisa- és Forli-dandárok) rendetlen visszavonulásban a Monte Vento felé, amelyet az I. hadtestnek éppen odaérkező tartaléka szállott meg és egyúttal a Cerale-hadosztály futásban levő csapatai közül némelyeket szintén megállásra és állásfoglalásra bátorított. Ebben az állásban, miután az ellenség az üldözést beszüntette, csaknem egy óra hosszáig tartó lövegharc folyt, amelynek folyamán Durando, az I. hadtest parancsnoka megsebesült és a harctérről eltávozott. Közben megérkezett Pianell, a 2. hadosztály parancsnoka is, aki a Cerale-hadosztály balsorsát megtudva elhatározta, hogy a vett parancs ellenére, mely őt és hadosztályát a Mincio balpartjához kötötte, a Sienna-dandárt Pozzolengoból Monzambanóra rendeli, míg ő az ottlevő Aosta-dandárral a Mincio balpartjára kel át, hogy a Cerale-hadosztálynak segítségére legyen.[2] A Monte Sabionera érve, Pianell azt az impressziót nyerte, hogy az osztrákok az olaszok monte-ventoi állását balról átkarolni akarják. Ebből kifolyólag a tábornok a már átkelt csapatokat Pasquali felé rendelte előre, míg ő maga a többi csapatokat elhozandó, Monzambanora lovagolt vissza.

Az osztrák 36. vadászzászlóalj és Ballács ezredes peschierai különítménye Salionzet baj nélkül érték el, sőt itt néhány foglyot is ejtettek. Salionzeból a 36. vadászzászlóalj a Mincio mentén igyekezett a monzambanoi híd felé, míg Ballács ezredes különítménye a valeggioi uton haladt tovább.

Az Aosta-dandár Torrionehoz érve, tudomást szerzett a különítmény közeledéséről s nyomban oly heves támadást intézett ellene, hogy az jelentékeny veszteség mellett Salionzeba volt kénytelen visszahúzódni.

Még rosszabbul járt a 36. vadászzászlóalj. „Időközben ugyanis – írja Szécsi id. m. 107. oldalán – Monzambanoban megérkezett Pozzolengoból a Sienna-dandár is és a monzambanói hidat a folyó mindkét partján igen erősen megszállotta, sőt a 17. bersaglieri zászlóaljat Pravecchia felé küldte előre. Ez előnyomulása közben fedezte fel az a zászlóalj az osztrák 36. vadászzászlóaljat, amint az a Mincio partján Monzambano felé haladt. Mivel Monzambano biztosítva volt, a bersaglieri parancsnok az osztrák vadászokat be akarta keríteni; balra kanyarodott tehát és várt, míg az osztrák vadászzászlóalj éle rajta túlhaladt. Az osztrák vadászok mit sem sejtve az ellenük készülő veszélyről, már 1000–1200 lépésre jutottak a hídhoz, amikor a Monzambano védelmére felvonult Sienna-dandár arcban iszonyú puska- és lövegtűzzel fogadta. A vadászok meghökkentek; ők is harchoz fejlődtek, ami a folyó partján nem volt teljes rendben kivihető. És ekkor előretör a lesben álló 17. bersaglieri zászlóalj és a szerencsétlen vadászokat oldalba fogja. A vadászok eleinte minden irányban tűzharccal védekeztek, de hatástalanul. Visszavonulnának, de a bersaglierik elvágták az útjukat és a szerencsétlenség betetőzésére még előreront egy lovas század és rohamot intéz a körülfogott vadászokra. Csak kevésnek sikerült elmenekülnie; a zászlóaljból 700-nál több elesett; vagy 200, ezek között a zászlóaljparancsnok és 7 tiszt fogságba került.”

Ámde az olaszok e helyi sikere nem sokat és csak ideiglenesen változtatott az I. hadtest helyzetén. „Pianell ugyanis – írja folytatólag Szécsi – mindeddig egészen saját felelősségére cselekedett, és pedig az eredetileg vett parancstól eltérően, sőt a hadtestparancsnoknak tudomása sem volt, hogy Pianell is a harctéren van; utóbbi tehát működése közben a hadtestparancsnoktól semmiféle új rendelkezést nem kapott, habár már 3 órán át harcolt az I. hadtest körletében. E helyzet nyomasztólag hatott Pianellre és visszatartotta őt attól, hogy messzebbmenő támadó vállalatba bocsátkozzék, mely őt eredeti rendeltetésétől könnyen egészen elterelhette volna. Azt, hogy a megvert Cerale-hadosztálynak segítségére jött, még igazolhatónak vélte, ha Monzambano közelében marad; azt azonban, hogy az osztrák tömegek ellen támadást intézzen, amit helyzetében bátran tehetett volna, miáltal talán az egész harcnak új fordulatot adhatott volna, azt újabb parancs nélkül, illetőleg addig, míg a reggeli parancs érvénye alól föl nem oldják, nem vélte megengedhetőnek. A felelősség e nyomasztó hatása alatt megelégedett azzal, hogy az osztrák tartalék-hadosztálynak Monzambano ellen törő részeit Salionze felé visszanyomta, a Cerale-hadosztály szétugrasztott részeinek hátravonását megkönnyítette és d. u. 2 óra tájban a hadtest-tartalékkal együtt a Monte Ventón és a Monte Sabionen védelmi állást foglalt el, mely az osztrák támadó előnyomulásnak egyelőre gátat vetett. Egyúttal jelentést küldött a hadtestnek, melyben eljárását igazolva, kifejtette, hogy elfoglalt állásában újabb parancs vételéig megáll és csapatait pihenteti. Pianell nem tudta, hogy Durando megsebesülése és eltávozása folytán az I. hadtest pillanatnyilag parancsnok nélkül volt.” Ilyen körülmények között mi sem állotta útján annak, hogy a Benkó-dandár Salionze, a Weimar-dandár pedig a Ca Bruciata melletti magaslatok birtokában megmaradjon.

Közben az V. hadtest parancsnoka a Piret-dandárt a hadtest-tartalék-tüzérség 2 ütegével a Monte Vento megtámadására rendelte előre. Ehhez a Piret-dandár Oliosi mellől a Ca Bruciatan át előnyomulván, itt a Weimar-dandárral egyesült s aztán annak legnagyobb részével d. u. 3 óra felé rohamot intézett a Monte Ventora, mely várakozás ellenére egészen könnyen sikerült, miután a Monte Venton állásban volt olasz tüzérség elhallgattatván, állását elhagyni kényszerült. Ezek után a Pianell-hadosztály Monzambanora, a Cerale-hadosztály még ittlevő részei Valeggiora vonultak vissza. Az osztrák jobbszárny 3 dandára erre a Sorio árok–Pasquali–Tirodella által jelölt vonalig nyomult előre, az ellenséget, a csapatok teljes kimerülése folytán csupán ágyútűzzel üldözvén.

A harcvonal közepén a Sirtori-hadosztály Valtellina-dandára kevéssel déli 12 óra után a Tionen át a Pernisanál álló Bauer-dandár ellen újabb támadó lökemet intézett, mely csak Jese-től délre volt megállítható. D. u. 2 óra felé, amikor a Piret-dandárnak a Monte Vento elleni térnyerése észrevehetővé vált, Rodich tábornok, az V. hadtest parancsnoka, a S. Rocconál álló Möring-dandárnak azt a parancsot adta, hogy a S. Lucia felé intézendő támadó előnyomulással a Bauer-dandárt támogassa, amelynek aztán a Möring-dandárt tartalékként kellett követnie. Három üteg tüzelése által támogatva, a két dandár majdnem harc nélkül kelt át a Tionen, mivel Sirtori időközben baloldala és összeköttetései miatt aggodalmában egész hadosztályát S. Lucia környékére vonta vissza, sőt rövid harc után a Valeggiora való visszavonulást is elrendelte, mely hamarosan elég rendetlen futássá változott át.[3] Ezzel az olasz balszárny sorsa végkép meg volt pecsételve.

Albrecht főherceg, aki törzsével d. e. 9 órától S. Giorgionál tartózkodott, d. e. 11 óra után a IX. és VII. hadtestbeli három dandárnak a Staffalo völgyön át végrehajtott visszavonulásairól jelentést vevén, az ellenség ama esetleges szándékának ellensúlyozására, hogy az V. és IX. hadtest oldalába támadást intézzen,[4] 11 óra 30 perckor a VII. hadtest parancsnokának azt a parancsot adta, hogy a hadseregtartalék két dandárát a Zerbaretől délre fekvő területre hozza előre és ott állítsa fel a hadtest tüzérségét is. Az intézkedés kiadása után a hadseregparancsnokság Corte-n át S. Roccora lovagolt előre. Innen d. u. 1 órakor a hadseregparancsnokság a következő parancsokat adta ki: a) A VII. hadtestnek: „A hadtestnek egy dandárt a M. Godi felé kell előretolni és egyben Guastalla vecchián át helyre kell állítania az összeköttetést a S. Rocconál levő V. hadtesttel. A VII. hadtestnek feltétlenül ki kell tartania. b) A IX. hadtestnek: Ha a helyzet megengedi, Staffalo felé egy dandárral nagyobb nyomatékot kellene kifejteni. Alkalmazásban vannak-e a hadtest tartalék-ütegei?” Ezeket a parancsokat az említett hadtestek parancsnokai d. u. 2 óra felé kapták meg.

A d. u. 3 órai helyzet röviden összefoglalva a következő képet mutatja:[5] Az osztrák jobbszárnyon a tartalék-gyaloghadosztály és az V. hadtest Piret-dandára a Salionze és Monte Vento közötti területen állanak és a visszavonuló ellenséget csak lövegtűzzel üldözik. A középen az V. hadtest Möring- és Bauer-dandárai a s. luciai magaslatok megvétele után egyelőre nem folytatják az előnyomulást; a visszavonuló Sirtori-hadosztályt nem üldözik. A VII. hadtest Scudier- és a IX. hadtest Böck- és Weckbecker-dandárai a meghiusult arctámadás és az azt követő visszavonulás után még mindíg nem készültek fel a szándékolt újabb támadásra; a Scudier-dandár Zerbaretól északra, a Böck-dandár Sommacampagnánál, a Weckbecker-dandár a sommacampagnai vasuti állomásnál helyezkedett el. A IX. hadtestnek C. del Sole-nál álló 3 ütege a Monte Crocet tartja tűz alatt. E hadtest Kirchsberg-dandára Sommacampagna-tól délre, a két lovas dandár Ganfardinetől északra foglalt állást. Végül a hadseregtartalékot képező Töply- és Welsersheimb-dandárok már beérkeztek új felállítási helyükre. Az olaszok részén a balszárnyon a Pianell- és Cerale-hadosztályok menekülésszerűen vonulnak vissza Monzambano és Valeggio felé. A Cerale- és Pianell-hadosztályok és az I. hadtest tartalék részei még tartják a Monte Ventot és a Monte Sabionet. A Brignone-hadosztály teljes felbomlásban a Mincio mögé futott. A középen a Sirtori-hadosztály szintén visszavonulóban van Valeggio felé. A III. hadtest Govone- és Cugia-hadosztályai még mindig a Monte Croce, Monte Torre és a Belvedere körüli magaslatok birtokában vannak. A jobbszárnyon a Bixio- és Umberto-hadosztályok, mint nemkülönben Sonnaz lovashadosztálya is még mindíg teljesen tétlenül állanak Villafranca tájékán. Az olasz király valeggioi főhadiszállására tért vissza; vezérkari főnöke, La Marmora, Goito felé van útban, hogy a hadseregtartalékul kijelölt két hadosztályt a csatatérre rendelje, mely feladatnak bármely ügyes és megbízható parancsőrtiszt is épp oly jól megfelelhetett volna.

[1] Strobl id. m. 41: „Nur das verfügbare Ausfalls-Detachement von Peschiera, sowie das noch intacte JB. 36. waren in der Lage, die (vom Divisionär) befohlene Rechtsschwenkung auf Monzambano sogleich zu beginnen; beide wurden gegen Salionze dirigiert und es erhielt das JB. noch den besonderen Auftrag die Brücke bei Monzambano zu zerstören. Ohne Säumnis wurden auch die übrigen in Detailgefechten vermickelten Gruppen der Inf.-Res.-Dion angewiesen, Monzambano zur Direction zu nehmen, wohin endlich auch das bisher in Castelnuovo verbliebene Bataillon IV/7 vorzurücken hatte. – Die Frontveränderung gegen Monzambano erwies sich indes unter der feindlichen Gegenwirkung als ein ungemein schwieriges Problem. Die eigenthümliche, Bewegung und Überischt überaus erschwerende Terrainbeschaffenheit und eine neue Reihe vereinzelter Kämpfe mit den zerstreuten Truppen der Dion. Cerale, sowie der über den Mincio angerückten Dion. Pianell liessen die eintheitliche Gefechtsleitung nicht mehr aufkommen und vereiltelten sohin das Zusammenwirken der zahlreichen Gefechtsgruppen zur Lösung der grossen wichtigen Aufgabe, welche der Inf. Res. Dion. vom. ACdo gestellt war.”

[2] Lásd a 394. oldalon.

[3] Strobl id. m. 50: „GL. Sirtori war durch das Raumgewinnen der Brigade Piret gegen den M. Vento für seine linke Flanke und seine Verbindungslinie nach Valeggio in dem Masse besorgt, dass er nicht nur das linke Tione-Ufer, sondern auch die starke Aufstellung bei S. Lucia räumen liess, ohne erst einen nachhaltigen Widerstand zu leisten. Der Rückzug seiner Truppen auf Valeggio erfolgte völlig ungeordnet, nur mit einem Theile wurden die wichtigsten Stützpunkte dieses Ortes besetzt. So kamen die Kais. Truppen gegen 3 h nachmittags – grösstentheils ohne nachhaltige Kämpfe – in den Besitz der Höhen von S. Lucia.”

[4] Strobl id. m. 53: „FM. Erzherzog Albrecht verfolgte mit dem Vorschieben der Armee-Reserve vorwärts Zerbare den Zweck, einer infolge der Besetzung von Custoza durch die ital. Dion. Govone möglichen Offensive des Gegners in die Flanke des öst. V. und IX. Corps mit Entschiedenheit entgegentreten zu können.”

[5] Lásd a XXII/23. c) számú mellékletet.