A június 24-ikére kiadott említett intézkedések folytán e napon találkozó harc módjára került döntő csatára a dolog. Az osztrákok részén a tartalék-gyaloghadosztály a Benkó-dandárral reggel 3 órakor a Weimar-dandárral két órával később kezdte meg az előnyomulást Pastrengoból, illetve Sandrà-ból Castelnovo felé, ahol a hadosztályparancsnok reggel 6 óra 45 perckor a hadseregparancsnokságtól azt a parancsot kapta, hogy menetét Oliosira folytatva, Peschierával az összeköttetést állítsa helyre, és a Mincio völgyére különös gondot fordítson. A hadosztály éle regge 7 óra 30 perckor a Monte Cricolra érve, Oliosinál ellenséges osztagokat vett észre, melyek a S. Rocconál levő V. hadtestbeli csapatokkal máris harcban állottak. Reggel 8 óráig a Benkó-dandár a Monte Cricolon, a Weimar-dandár pedig Fenile-nél fejlődtek fel és szintén harcba bocsátkoztak az előbb említett ellenséggel. Ugyanekkor a Peschieraból kirohanó csapat, 4 gyalogszázad, 1 huszárszakasz és 4 löveg Ballács ezredes parancsnoksága alatt, Salionze felé útban, S. Lorenzo környékét érte el.

Az V. hadtest élével reggel 5 óra 30 perckor érte el S. Rocco-t s mivel a hadtestparancsnok Oliosi tájékán ellenséges csapatokat vett észre, a hadtestet reggel 8 óráig a XXII/23. a) számú mellékleten látható módon, arccal nyugat felé vonultatta fel. A Zerbareban a VII. hadtestbeli Scudier-dandár által felváltott Möring-dandár és a hadtesttüzérség egy része S. Rocco mögött tartalékviszonyban állott fel, míg a tüzérség többi része Corte-től délre vonult fel s megkezdte a tüzelést Oliosi felé.

A VII. hadtest reggel 8 óráig, anélkül, hogy ellenségre bukkant volna, a Scudier-dandárral Zerbare-t, a hadsereg-tartalékul kijelölt Welserheimb- és Töply-dandárokkal és a hadtest-tüzérséggel Casazze-t érte el.

A IX. hadtest, szintén anélkül, hogy ellenségre bukkant volna, jutott el Sommacampagnába, honnan a Weckbecker-dandárt la Berettara-ig tolta előre, a Kirchsberg- és Böck-dandárokkal pedig Sommacampagnanál helyezkedett el.

A tartalék-lovasságból a 8 lovas századból és 8 lövegből álló Pulz-dandár la Casetta, a 7 lovas századból álló Bujanovics-dandár pedig Accademia felé nyomult előre.

Olasz részről az I. hadtest 2. (Pianell-) hadosztálya a vett parancs szerint Peschierával szemben állva maradt. Az 1. (Cerale-) hadosztálynak Monzambanonál kellett volna a Mincion átkelnie, azonban a Peschierából várható és tényleg megkezdett lövegtűz miatt a csapatok zömével Valeggio felé tért le, ahol az 5. (Sirtori-) hadosztállyal kereszteződvén, egymást tartóztatták fel a folyón való átkelésben és a menetnek a kijelölt irányban való folytatásában. La Marmora véletlenül épp e zavar keletkezésekor érkezett meg Valeggioba és Ceralenak önhatalmú eljárásáért heves szemrehányásokat tett. A további menet folyamán a Sirtori-hadosztály elővédje eltévesztette az utat és a Tione mentén ismét belebotlott a Cerale-hadosztály elővédjébe s azzal együtt folytatta útját Oliosi felé, ahol mindketten az éppen a Monte Cricolra és Mongabiára érkezett Benkó-dandárral elegyedtek harcba, amelybe Corte-től délre felvonult osztrák V. hadtestbeli tüzérség is közbeszólt. Közben a Sirtori-hadosztály zöme Pernisa-nál a Tionén átkelvén, az említett osztrák hadtest Bauer-dandárával keveredett harcba.

Az olasz III. hadtest hadosztályai közül reggel 5 óra tájban elsőnek a 16. (Umberto-) hadosztály érkezett be Villafrancához, amelyet a 7. (Bixio-) hadosztály követett. Umberto trónörökös erre kérdést intézett La Marmorához, vajjon hozzáfogjon-e a főzéshez, avagy tovább menetelve, az előllevő terep földerítéséhez fogjon. Ezt La Marmora azzal az indoklással, hogy „az Etsch-en innen egyetlen osztrák katona sem áll,” szükségtelennek jelentette ki és engedélyt adott a főzés megkezdéséhez. Azonban nemsokára ezután a hadosztálynak Villafrancától északkeletre felállított előcsapatait, majd magát a hadosztályt is váratlan rohamok érték. A zászlóaljaknak alig volt elég idejük a négyszögek megalakítására, amelyeknek egyikében a hadosztályparancsnok, Umberto trónörökös is védelmet keresett. Közben ugyanis a Bujanovics-lovasdandár Accademia elérése után folytatta előnyomulását Villafranca felé. A 11. huszárezred 2. százada baloldalvédviszonyban a veronai országúton kísérte a dandárt. Ez a száazd a Villafrancától északkeletre, az Umberto-hadosztály lovasszázadára bukkanván, azt visszavetette, de üldözés közben a város közelében ellenséges gyalogsági tűzbe jutván, visszahúzódott az Accademia felől közeledő dandár felé.

Pulz ezredes Casetta-ra érve, meghallotta a Villafranca felől áthangzó tűzharcot s abban a hiszemben, hogy a Bujanovics-dandárt megtámadták, ő maga is haladéktalanul Ganfardinén át rohamra indul előre és valamivel 7 óra után úgy a Villafrancanál álló Umberto-hadosztályt, mint az éppen odaérkező Bixio-hadosztálybeli csapatokat ismételten megrohamozván, az említett hadosztályok vonalainak ismételt áttörése után csapatjait Casina-nál gyülekezteti. Nemsokára ezután a Bujanovics-dandár is a Ca Nuova-nál mutatkozó néhány ellenséges lovasszázadot hasonló eredménnyel rohamozta meg s aztán lovasait hamarosan újból egyesítette. Reggel 8 óra tájban Casetta-nál mindkét dandár együtt volt Pulz ezredes parancsnoksága alatt, csupán 2 század maradt vissza Villafrancánál, az ottani ellenséggel szoros érintkezést tartván fenn. A 15 osztrák-magyar lovasszázad egymás után fergeteg módjára következő rohamainak[1] óriási eredménye volt. Azonkívül a Villafrancánál volt 2 olasz hadosztály, az Umberto- és Bixio-hadosztályok az osztrák-magyar lovasságnak minden képzeletet fölülmulóan merész fellépése folytán nemcsak hogy teljesen megrendültek, hanem az olasz III. hadtest parancsnoka, Della Rocca, később La Marmora által is feltevésében megerősíttetvén, a Pulz- és Bujanovics-lovasdandárok támadásában az osztrák seregnek Veronából Villafranca felé irányuló támadó előnyomulásának bevezetését vélvén felismerhetni, erre való tekintettel, dacára a hegyvidéken fokozatosan mindíg hevesebben lángra lobbant heves küzdelemnek, említett két hadosztályát az egész csatanapon át tétlenül hagyta Villafranca mellett, sőt ott ragadt a Sonnaz-lovashadosztály is és az sem kereste többé a harcba való beavatkozást.[2]

Albrecht főherceg reggel 4 órakor indult el kíséretével S. Massimoból a Sona-tól délre fekvő Montebello magaslatra és ott várta be a hadsereg előnyomulásáról szóló híreket, melyek szerint az egyes seregrészek reggel 6 óra 30 percig elérték az első menetcélokat. A S. Rocco és Villafranca irányából hallott ágyúszóból és a beérkezett jelentésekből hamarosan annak tudatára ébredt a főherceg, hogy az olasz Mincio-hadsereg nem az Isola della Scala–Villafranca által jelölt területen át, amint azt eleinte feltételezte, vonul az Etsch felé előre, hanem egyelőre csak a Villafranca–Oliosi által jelölt vonalat akarja elérni, hogy szilárdan megvesse lábát a custozai dombvidéken, illetve hogy azon által nyomuljon Verona felé támadólag előre s így a főhercegnek számolni kellett azzal, hogy a Villafranca–Sommacampagnán át irányuló olasz előnyomulás erősen veszélyezteti az osztrák hadsereg összeköttetéseit Veronával. Mindazonáltal a főherceg egyelőre megmaradt eredeti terve mellett, hogy támadólag előnyomuló saját jobbszárnyával igyekszik a döntést előidézni. Ebből kifolyólag 7 óra 10 perckor mindenekelőtt Pulz ezredesnek hagyta meg, hogy lovasságát a döntés pillanatában lehetőleg kímélje, a Sommacampagna felé törekvő ellenség elől térjen ki és hogy a Villafrancánál levő erőkről kimerítő jelentést küldjön. De mire Pulz ezredes ezt a parancsot megkapta, már lezajlott Villafrancánál a már leírt nagy lovastámadás. A többi seregtesteknek a főherceg 7 óra 30 perckor a következő, az eddigi tervet és rendelkezéseket részben módosító parancsokat adta ki: Sommacampagnát a IX. hadtest csak egy dandárral tartsa megszállva, a többi dandárokat pedig Staffaloig rendelje előre; a Scudier-dandár Zerbareból egyidejűleg M. Godira nyomuljon előre. Az V. hadtestnek mindenekelőtt S. Luciára, majd onnan, mihelyt a tartalék-hadosztály Oliosit elérte, a Monte Ventora kellett erélyesen előnyomulnia. Ugyanekkor a tartalék-hadosztálynak Oliosi-ból Monzambanora kellett előnyomulnia s az ottani átjárót elrombolnia. A hadsereg-tartaléknak, a VII. hadtest Welsershemb- és Töply-dandárának, Cassazze-nál kellett maradniok. Ezeket az intézkedéseket a VII. és IX. hadtest 8 óra 15 perckor, az V. hadtest és a tartalék-hadosztály ellenben csak d. e. 11 és 12 óra között kapták meg. – A fenti intézkedések kiadása után a főherceg törzsével reggel 8 óra 30 perckor S. Giorgio in Salice-ra lovagolt, hogy a döntő hadműveletek végrehajtására hivatott jobbszárnyhoz közelebb legyen.

Az olaszok részén La Marmora korán reggel Cerlungoból Valeggión át útrakelve, megszakításokkal az egész idő alatt hallotta az ágyúdörgést és csakhamar kezdte sejteni, hogy a helyzet mégsem olyan, aminőnek ő a főhadiszálláson képzelte. Amikor a Villafranca felől is áthangzott az ágyúszó, szükségesnek vélte, hogy az eredetileg Custoza–Staffalón át Sona-ra irányított 3. (Brignone-) hadosztályt saját felelősségére a custozai dombvidék mielőbbi megszállása céljából a Monte Torre megszállására utasítsa, amit az arccal Villafranca felé végre is hajtott. Közben La Marmora a Monte Crocera fellovagolván, észrevette a Berettara-nál és Casa del Sole-nál fejlődő ellenséget, a IX. hadtest Weckbecker-dandárát s így a Brignone-hadosztályt az észak felé való arcváltásra utasította. Ekkor érkezett Victor Emánuel olasz király is kíséretével a Monte Torre-ra és mivel épp ekkor erősen dörgött az ágyúszó Villafranca felől, nagyon kezdett nyugtalankodni fia, az ott levő trónörökös miatt s miután aggodalmát La Marmoraval is közölte, akinek különben a dolgok nem várt alakulása és kedvezőtlen fordulata miatt szemrehányást is tett, La Marmora elvágtatott Villafranca felé, ahol megérkezve, megtudta Della Rocca hadseregparancsnoktól, hogy ott mi történt. Az ottani magasabb parancsnokok egyébként fennen kérkedtek azzal, hogy az osztrák lovasság háromszoros rohamát visszaverték. Erre La Marmora a III. hadtest parancsnokának lelkére kötvén, hogy az Umberto- és Bixio-hadosztályokkal Villafrancát feltétlenül megtartsa, „mert ettől függ a hadsereg hadműveleti vonalának biztosítása” s azonkívül a III. hadtest Cugia- és Govone-hadosztályait a Monte Crocera irányítván, reggel 8 órakor ismét visszalovagolt a Monte Torre irányában a király és a többi hadosztályok felkeresésére.

Az ezidőtájt kialakult kölcsönös helyzet a XXII/23. a) számú mellékleten van feltüntetve.

[1] Az olasz hivatalos jelentés azt mondja, hogy ezek a rohamok úgy követték egymást, mint az orkán („come oragano”).

[2] Szécsi id. m. 92: „Az Umberto- és Bixio-hadosztályok a csata további folyamában többé részt nem vettek, hanem, mintha lebűvölte volna őket lovasságunk mennykőcsapása, egész nap az általános visszavonulás megkezdéséig, mozdulatlanul Villafrancánál állottak. Pedig veszteségük nem sok volt; nagyobb volt a rémület, mint az igazi veszély. Veszteségük 17 halott, 71 sebesült és 10 fogságba került. Ellenben az osztrák lovas-hadosztály vesztesége 49 halott, 89 sebesült és 330 fogságba került. Ez utóbbiak többnyire az útszéli árokba estek és nem tudtak onnan kivánszorogni.” – Czeschka id. m. 36: „Diese kühnen Reiterangriffe sollten für den Ausgang der ganzen Schlacht entscheidend werden. Der Angriff dieser 15 österreichischen Eskadronen hatte genügt, einer zehnfachen Überzahl gewaltigen Schrecken einzujagen. Er war aber auch die Veranlassung, dass während des ganzen Schlachttages 30 italienische Bataillone untätig und stets besorgt nach Osten blickend, in der Ebene bei Villafranca stehen blieben. Fast unerklärlich dürfte es auf jeden Fall scheinen, dass auch GLt. Sonnaz, welcher mit seiner Kavalleriedivision bei Villafranca stand, in vollkommener Untätigkeit verharrte und an diesem Tage keinen Angriff mehr wagte.” – Strobl id. m. 25: „Die in kurz aufeinanderfolgenden Zeiträumen rücksichtslos angesetzten Attaquen der kais. Cavallerie-Reserve übten einen völlig fascinierden Zauber auf die bei Villafranca befinclichen feindlichen Massen (Dion. Umberto und Bixio mit circa 36 Batalionen und 36 Gesützen). Diese feindlichen Armeekörper beschränkten sich fortan auf die Defensive, und die weit überlegene ital. Reiterei wagte tagsüber keine grössere Action mehr ... Von der österreichischen Cavallerie erlitten die kais. Uhlanen (Rgt. 13.) furchtbare Verluste; von den an Bravour unübertroffenen 550 Reitern, welche die Attaque ritten, sammelten sich kaum mehr als 200 bei Casino, von wo sie den Anschluss an die Brigade in der Richtung auf Ganfardine bewirkten.”