Tágabb értelemben véve az osztrák birodalmi területből az osztrák örökös tartományok, Magyarországból a Dunántúl nyugati része, továbbá Horvátország, Dalmácia, az Adriai tenger a tengermellékkel és Velence; az olasz királyságból Felső Olaszország, a Po-síkság és az Alpok és Apenninek közötti térség jöhetett hadiszíntér gyanánt tekintetbe. Szűkebb értelemben pedig a velencei tartomány, a Po-síkság és Déltirol volt tulajdonképpeni hadiszíntérnek tekinthető.

Az osztrák-olasz határvonal ebben az időben a zürichi béke határozványai szerint nagyban véve a Mincio és a Po vonala volt. „A Mincio és a Po által képezett derékszögű határvonal, – írja Szécsi id. m. 38. oldalán – melynek sarkpontjai körülbelül Borgoforte mellett képzelhető, hadászatilag azon jelentősségel bír, hogy a támadásnak két arcvonalat nyújt; a támadás két felől külön, vagy mindkét irányból egyszerre koncentrikus iránnyal intézhető. Ily határalakulás azon hátránnyal jár, hogy soká bizonytalanságban marad, vajjon mely irányból jön a támadás, – és ha mind a két irányból jön, mely irányból jön a főtámadás. A védő ily határalakulás mellett a támadó fölött csak azon előnnyel bír, hogy míg a támadó, ha mind a két irányt hadászatilag ki akarja használni, tehát a külső vonalon működik, erőinek megosztására szorul, – addig a védő a belső vonalon működve, erőit egyesítve együtt tarthatja és körültekintő hadműködés mellett a megosztva előnyomuló ellenségnek egyik vagy másik oszlopát egyesült egész erővel támadhatja és győzelem esetén az ellenséges csoportokat egyenként verheti meg. A belső vonalon való működés által egy gyengébb seregnek is módjában van, hogy egy túlerős ellenség részei fölött mindig számbeli fölénnyel léphessen fel és győzhessen. Az osztrák-olasz határ irányalakulása folytán az osztrák hadsereg a belső vonalra, az olasz hadsereg a külső vonalra volt utalva. Az osztrák hadászati állásnak a velencei tartományban még azon előnye volt, hogy a földrajzi határvonal mindenütt egyúttal akadályvonal is volt. A támadó olasz hadsregnek, bármely irányból jő, előbb a Mincio vagy a Po folyón, vagy mind kettőn és a Po-melléki egyéb földrajzi akadályokon át kellett kelnie. – Egy másik fontos akadály a velencei hadszíntéren az Etsch folyó ... E kettős akadály még súlyosabbá válik azáltal, hogy az Etsch- és a Po-köz azon része, mely Legnago, Badia, Ficcarolo és a Mincio torkolata között fekszik, egy terjedelmes mocsárterületet képez, mely Valli grandi Veronesi név alatt ismeretes. Itt minden katonai mozdulat csak a mesterséges utakra volt szorítva, e területen minden nagyobb hadművelet kizártnak volt tekinthető. Az Etsch- és Po-köz keleti része pedig körülbelül a Boara–Polesella vonaltól kezdve, annyi csatornával, folyamelágazással és vízerekkel van borítva, – oly kevés észak-déli irányú járható úttal bír, hogy nagyobbszabású hadműveletekre szintén nem jöhet számba. – Egész más földrajzi alkattal bír az Etsch és Mincio közötti terület. Ez déli részben ugyan számos rizsfölddel van borítva, de közöttük elég sok és jó út vezet minden irányban. Az északi rész pedig, mely a Garda-tó délkeleti partját övezi, egy mindenképpen jól járható dombvidék, mely sok útja, sok helysége, termékenysége, gazdagsága folytán Európában a legjobb hadműveleti terepek közé sorolható ... A velencei síkság a legáldottabb, a legműveltebb vidékek közé tartozik; az olasz typus: jól művelt földek, sűrű fasorokkal beültetve, melyeken szőlő-ültetvények fűzik tova összekapcsolt vesszőiket,; sok, nagy, népes és szilárdan épült város, sok major (casina), sok és jó út, sok csatorna, kőkerítés és vizesárok jellemzik az egész területet. Ez elemek közül az említett kapcsolatos szőlő-ültetvények, valamint a vízerek a mozgást, a sűrű faültetvények pedig az áttekintést megnehezítik; mindazonáltal az egész síkság a nagyszabású hadműveletre alkalmas, bár nagyobb lovas tömegek elegendő működési tért és mozgási szabadságot ritkán találnak. – A várak között első helyet foglal el Verona; hozzá tartozott a pastrengoi hídfő és az Etsch-völgyzáró erődje Ceraino mellett. Verona táborvár 23 erős erőddel; összesen 760 löveggel volt fölfegyverezve és az egész olaszországi osztrák védelemnek központja volt. Verona várövében az egész osztrák hadsereg menedékhelyet találhatott, ha rászorult volna. – Mantua a Mincio mellett, könnyen víz alá árasztható medencében, 228 löveggel volt fölszerelve. – Peschiera a Mincionak a Garda tóból való kifolyásánál 311 löveggel rendelkezett. E két utóbbi vár, mint az ellenséghez legközelebbre előretolt pont, a védelemnek fontos támpontjai voltak; azonkívül megvolt azon hatásuk, hogy az ellenség átkelését a Minción, minthogy az átkelési pontnak e két vártól megfelelő távolságra kellett maradnia, aránylag rövid vonalra korlátozták. Az osztrák sereg számára, ha a Minción át nyugatra akart volna támadásra indulni, Peschiera és Mantua a legbiztosabb kitörési kapu gyanánt szolgálhatott volna. – Legnago kettős hídfő az Etsch mellett, Mantuának összeköttetését az Etsch balpartjával biztosította. – Az említett 4 vár képezi a történelmileg és hadászatilag híres olasz várnégyszöget. – E várakon kívül megemlítendő még Borgoforte és Rovigo. – Velencének erődítményei csak a fontos város védelmére szolgáltak. Azonfelül ezeknek, valamint a trieszti, polai, zárai, lussini, lissai stb. erődítéseknek az volt a rendeltetésük, hogy az olasz seregnek tengeri úton való partraszállását megnehezítsék vagy megakadályozzák.”