Az osztrák VIII. hadtestnél délután 1 órakor ismét kiújult a harc. A 3. (Mollard-) szárd hadosztály ugyanis az ellenség lőtávolságán kívül érve, ott újból harchoz fejlődött, miközben tüzérségével élénk tűzzel árasztotta el ellenfelét. Félórai tüzérségi előkészítés után a hadosztály több oszlopban támadásra indult, de ez csakhamar visszaveretett s a menekülő szárdoknak az osztrák tüzérség súlyos veszteségeket okozott.

D. u. 2 óra felé vette Benedek altábornagy gróf Schlick lovassági tábornok felszólítását, hogy ha lehet, Solferino felé támogatólag lépjen közbe, de az altábornagy ezt lehetetlennek jelentette ki. Ugyane nézetének adott kifejezést Benedek, amikor délután fél 4 óra felé a császár egyik parancsőrtisztje érkezett hozzá azzal a kérdéssel, hogy vajjon nem lehetne-e a VII. hadtest egy részét Solferino felé elindítani, hogy az ottani harchelyzetnek más fordulatot lehessen adni. És ez a tagadó válasz a szárd harctevékenység újabb föléledése folytán teljesen indokoltnak látszott, de különben ez a segítség most már úgyis későn érkezett volna meg Solferino tájékára.[1]

Gróf Schlick lovassági tábornok közléséből Benedek altábornagy sejthette, hogy a középhad már nem sokáig fogja magát Solferinonál tarthatni; hogy tehát baloldalát és hátát minden eshetőségre biztosítsa, 3 óra tájban a Reichlin-dandárt a Pozzolengotól délnyugatra fekvő magaslatok megszállására rendelte, ahová az délután 4 órakor be is érkezett. Ép jókor, mert a 2. (Fanti-) szárd hadosztály Piemont-dandára máris erélyes támadásra indult ellene. Ennek a hadosztálynak ugyanis Victor Emanuel azt a parancsot adta, hogy az Aosta-dandárral a Cuchiari- és Mollard-hadosztályokat, a másik dandárral pedig az 1. (Durando-) hadosztályokat támogassa.

D. u. 4 órakor a királytól vett parancs folytán már az egész szárd hadsereg támadásra készen állott, amelyet a 3. és 5. hadosztálynak és az Aosta-dandárnak arcban kellett az osztrákok s. martino–s. dominoi állása ellen végrehajtaniok, míg az 1. piemonti hadosztály az osztrák VIII. hadtest oldalába, a piemonti dandár pedig Pozzolengo irányában annak hátába irányíttatott.

Közben, valamivel d. u. 4 óra után, Benedek altábornagy megkapta a császárnak a visszavonulás megkezdésére vonatkozó parancsát, de ő jobbnak látta, hogy a parancs végrehajtása előtt a szárdok küszöbön álló támadását előbb visszaverje. D. u. 5 óra felé, ép a szárdok támadása idején, a csatatér e részén is hatalmas vihar csapdosta a porfelhőket és esőt az osztrákok szemébe. De ez a támadás, bármily erélyesen hajtatott is végre, d. u. 6 óra tájban teljesen vissza volt verve,[2] csak a Reichlin-dandár 2 zászlóalja nem tudott a túlerőnek ellenállni s így a Piemont-dandár már egészen az osztrák VIII. hadtest hátában állott, de azért még sem merte annak helyzetét további előretörés és Pozzolengo megszállása által még válságosabbá tenni.[3]

Közben S. Martinonál is ismét kiújult a harc, mely egészen a sötétség beálltáig változó szerencsével folyt. Ekkor aztán Benedek altábornagy a hadtest visszavonulásának megkönnyebbítése céljából egy utolsó erőteljes előretörést hajtott végre, amelyet saját maga vezetett. Ez a támadás pompásan sikerülvén, utána a hadtest nyugodtan kezdhette meg visszavonulását. A szárdok csak nagyon óvatosan és nem túlmessze követték ellenfelüket.[4]

Este 9 óra tájban itt is elnémult a harci zaj s ezzel az egész csata be volt fejezve.

A szenvedett veszteségek mindkét fél részén igen tetemesek voltak. a) Osztrákok: halott és sebesült: 6 tábornok, 594 tiszt és 12.500 ember; eltűnt: 45 tiszt és 8600 ember, vagyis összesen: 645 tiszt és 21.100 ember. Az eltűntek nagy része utóbb bevonult csapattestéhez. b) Szövetségesek: 661 tiszt és 11.009 ember; szárdok: 216 tiszt és 5305 ember, vagyis összesen 877 tiszt és 16.314 ember.

A csatában résztvett: az osztrákok részén 134.200, a szövetségesek részén 143.500 ember s így százalékokban kifejezve a veszteségek kitettek az osztrákoknál 16, a szövetségeseknél 12%-ot.

[1] Kunz id. m. 154: „FML Benedek lehnte die Mitwirkung bei Solferino ab und entschloss sich, mit versammelten Kräften die senem Korps zugefallene Rolle (Deckung der rechten Flanke der Armee) seblständig durchzuführen. Um ¹/₂3 Uhr Nachmittags freilich war ein Eingreifen des VIII. Armeekorps bei Solferino nicht mehr zweckentsprechend. Es konnte dort unmöglich noch so zeitig eintreffen, dass eine günstige Wendung der Schlact denkbar gewesen wäre. Wohl aber würde das ganze piemontesische Heer den Flankenmarsch des VIII. Armeekorps empfindlich gestört, vielleicht sogar unmöglich gemacht haben.”

[2] Kunz id. m. 155: „Der Angriff der Divisionen Mollard und Cuchiari sowie der Brigade Aosta wurde sehr energisch durchgeführt, shceiterte aber vollständig. Regiment Rainer (59.) schlug 5 Stürme des Feindes ab.”

[3] Kunz id. m. 155: „Nach 6 Uhr waren die Oesterreicher auf der ganzen Linie siegreich, nur im Rücken des VIII. Armeekorps, war ein ungünstiger Umschwung eingetreten ... Es stand nämlich die Brigade Piemont nach erfolgtem Zurückdrängen Reichlins im Rücken Benedeks, allein sie wagte es nicht, Pozzolengo zu besetzen.”

[4] Kunz id. m. 156: „Bis nach eingebrochener Dämmerung wurde hier der Kampf fortgesetzt. FML. Benedek beschloss jedoch zur Deckung sienes Rückzuges nochmals einen kräftigen Vorstoss zu machen. Hierzu formierte er das II. und III. Bat. Sachsen (11.) der Brigade Berger und 1 Bat. Don Miguel (debreceni 39.) der Brigade Dauber in Angriffsklonnen, während die Bleibsel beider Brigaden als Reserve dienten. 20 Geschütze leiteten den Angriff ein. Benedek setzte sich selbst an die Spitze der Truppen. Die Piemontesen wurden niedergerannt und in wilder Flucht vor den Sturmkolonnen hergetrieben. So ging der Rückzug ohne Gefahr glücklich von statten ... die Piemontesen folgten nur sehr vorsichtig und nicht weit.”