Az osztrákok további visszavonulása folyamán június 7.-én a VIII. hadtest egyik dandárának Melegnanoban való visszahagyása a franciák előnyomulása által újból fenyegetett jobbszárny és oldal fedezése és biztosítása céljából vált szükségessé. Viszont könnyen érthető és átlátható, hogy Napoleon császár ily közelségben egy izoláltan álló ellenséges csoportot meg nem tűrhetett és hogy örömmel felhasználta az alkalmat, hogy az ez ellen könnyen elérhető részleges siker által a maga és csapatjai dicsőségét egy újabb fegyverténnyel növelje. Feltűnő azonban, hogy ezzel az aránylag biztos sikert igérő vállalattal nem a legelől levő II., hanem a leghátul levő I. hadtestet bízta meg, állítólag azért, hogy kedvencének, az utóbbemlített hadtest parancsnokának, Baraguey d'Hilliers tábornagynak alkalmat adjon egy könnyen kivívható fegyvertényre.[1] Hogy ez semmi esetre sem volt rendjén, az nem szorul bővebb magyarázatra. E rendelkezés folytán a vállalat végrehajtásával megbízott I. hadtest csapatainak a harcot megelőzően 27 kmnyi utat kellett megtenniök és nem csoda, hogy az olaszországi júniusi rekkenő hőségben azok holtfáradtan érkeztek a tett színhelyére. Megjegyzendő, hogy a távolságot, amelynek megtevésére rendes körülmények között 8 órát számíthatunk, az I. hadtest ezúttal mintegy 12 óra alatt tette meg.

A franciák részéről Melegnano megtámadására, az esetleg szintén közbelépő IV. hadtesttől eltekintve, a következő erőket rendelték ki:

Ezzel szemben az osztrákok részéről eleinte csak a Rodin-dandár állott 4500 gyalogossal, 470 lovassal és 8 löveggel; ehhez járult később a Boér-dandár 4000 gyalogossal és 8 löveggel. összesen 8500 gyalogossal, 470 lovassal és 16 löveggel. A franciák tehát óriási túlerőben voltak s így nem csoda, hogy a támadást kétoldali átkarolással és megkerüléssel tervezték, de az összműködés a nagyon is mesterkélt és bonyolult tervelés folytán lehetetlenné válván,[2] végeredményben a franciák szándéka, mégsem sikerült, mert nemcsak el nem foghatták a melegnanoi osztrák csoportot, dacára annak, hogy igen hosszú ideig, úgyszólván végsőkig kitartott, hanem annak nyugodt, rendes visszavonulását sem akadályozhatták meg.

Mindkét dandár csapatjai kiválóan viselkedtek, ami annál nagyobb megelégedéssel tölthet el bennünket, mivel a Boér-dandár zöme magyarokból állott. Ezúttal úgy a magasabb, mint az alsóbb vezetés kiválóan bevált. Az a hidegvér, amellyel csapatjainak az ellenséget a hatásos közeli tűztávolságig közeljutni engedték, azoknak kitűnő kiképzésére, fegyelmezettségére és harcratermettségére vall.[3]

Érdekes és nagyon feltűnő a két szemben álló tűzérség közötti óriási különbség. Dacára annak, hogy a franciáknak jobb, huzagolt lövegeik voltak, hatásuk mégis alulmaradt a simacsövű osztrák tüzérségével szemben.[4]

Hadászati szempontból a melegnanoi ütközet egyik fél számára sem jelentett sem hasznot, sem előnyt, és kárt csak annyiban, hogy mindketten elég tekintélyes veszteségeket szenvedtek.

[1] Kunz id. m. 87: „Wenn man eine in Melegnano stehende, vereinzelte, österreichische Brigade aufheben wollte, dann musste man das II. Armee-korps und die Garde dazu bestimmen, nicht aber das I. Armeekorps, welches 3³/₄ Meilen von Melegnano lagerte. Die Sache hatte aber andere Gründe. Marschall Baraguey d'Hilliers verdankte seinen Marschallsstab der Expedition von Bomarsund (ez orosz erőd volt Aland keleti partján, amelyet a szövetséges angol és francia haderő 1854 augusztus 13.-án lerombolt) im August 1854 und hatte selbst wohl das Gefühl, dass er durch eine glänzende, kriegerische Handlung zeigen müsse, dass er diese hohe Würde auch verdiene. Wenn Napoleon den Marschall zu der Unternehmung befehligte, obschon sein Armeekorps am weitesten entfernt war, so hatte er wohl auch keine andere Absicht dabei, als ihm Gelegenheit zu geben, seine militärische Befähigung zu zeigen, denn alle strategischen und taktischen Gründe sprachen gegen diese Anordnung. Immerhin konnte der Marschall Baraguey für diesen Tag den Oberbefehl über die Truppen der Garde und des II. Armeekorsp erhalten, da er ja an Rang älter war als Regnaud de St. Jean d'Angély und Mac Mahon. Das sman aber un einem Günstlig Gelegenheit zur Auszeichnung zu geben, alle strateigschen Rücksichten bei Seite setzte, die am allerweitesten entfernten Truppen zu der Unternehmung heranzog, diese Truppen erst bei glühender Hitze 12 Stunden und mehr marschiren liess, um sie dann in ein sehr heftiges, 3 stündiges Gefecht zu verwickeln, das dürfte wohl auch als etwas stark bezeichnet werden. Wie bei solchen Anordnungen nicht anders zu erwarten war, blieb denn auch das erhoffte Ergebniss aus.”

[2] Porosz vezérkari mű, 109: „Die etwas komplizirte Dipsotiion, bei welcher auf ein rechtzeitiges Eingreifen aller Theile schwerlich zu rechnen war, beabsichtigte also den Posten bei Melegnano völlig zu umwickeln, und man durfte dies thun, da hier 5 französische Divisionen gegen eine österreichische Brigade in Bewegung gesetz waren.

[3] Kunz id. m. 88–89: „Die Oesterreicher schlugen sich bei Melagnano ganz vorzüglich. Das Regiment Sachsen( 11.) war ein böhmisches, Dom Miguel (39.) ein ungerisches. Wie schwer es die beiden Regimenter und das 3. Jägerbataillon den Franzosen machten, sie schliesslich zum Rückzuge zu zwingen, das lehren schon die grossen Verluste der Franzosen an Todten und Verwundeten, welche die österreichischen Verluste, wenn man von den Gefangenen absieht, um ein sehr bedeutendes übersteigen. Dass die Franzosen siegten, wier mehr als genügend durch ihre grosse numerische Ueberlegenheit erklärt ... Die Aufnahmestellung der Brigade Boér erüllte zum ersten Male in diesem Feldzuge ihren Zweck. Die Brigade liess den Feind nahe heran, erschrack durchausnicht vor dem wilden Vorwärtsstürmen der Franzosen und schmetterte sie dann durch ein wohlgezieltes Massenfeuer derart zusammen, dass ihnen der Athem für eine weitere Verfolgung völlig ausging.” Mi magyarok a pártatlan német író eme meleghangú elismerő szavaira büszkék lehetünk.

[4] Erre nézve Kunz folytatólag ezeket írja: „Die österreichische Artillerie bewährte sich bei Melegnano entschieden besser, als die französische, und von einer Ueberlegenheit der gezogenen Geschütze kann hier keine Rede sein. Wir galuben nun freilich, dass dies lediglich daran lag, dass die österreichische Artillerie besser ausgebildet und tüchtiger war, als die ihres Gegners.”