Ha a lejtőn való lecsúszás már megkezdődött, akkor már nagyon bajos az egyensúlyt újból helyreállítani és a szakadék felé való további rohanást megállítani. Ezt mutatja az osztrák hadsereg legutóbb vázolt helyzete is. Ezzel a fizikai törvényszerűség alapján álló jelenséggel szemben a Veronában a legfőbb hadúr vezetése alatt megalakult hadseregfőparancsnokság is tehetetlennek bizonyult, bár másrészt az is igaz, hogy ez kissé elkésve ragadta magához a hadműveletek további irányításának és vezetésének gyeplőjét.

Hogy az ember mily nehezen tud beképzelt dolgoktól és téveszméktől szabadulni, annak újabb fényes bizonyítéka a hadseregparancsnokságnak a veronai legfelsőbb főhadiszálláshoz intézett távirati jelentése, amelyben egyrészt a hadsereg hadászati megkerülését mint már megtörtént tényt állítja be, de amellett még mindíg nem tud szabadulni a saját balszárny, sőt még az alsó (?!) Po veszélyeztetésének agyrémétől sem, míg a máris harapófogószerű nyomás küszöbén álló jobbszárny biztosítására majdnem semmitmondó intézkedések megtételével elégszik meg; azaz jobban mondva e tekintetben úgyszólván semmit se tesz, hanem csak az e környéken már meglevő két gyenge hadosztály bűverejének varázsában bizakodik, illetve azoktól várja az egész hadsereg már nagyon is veszélyeztetett jobb oldalának és hátának kiadós biztosítását és védelmét.

Napoleon császár ama intézkedése, hogy a s. martinoi és turbigoi Ticino-átjárókat minél előtt birtokába ejteni igyekezett, feltétlenül helyes volt. Érdekes, hogy a császár eleinte az osztrákoknak a Ticino mögé való visszavonulását csalafintának tartotta, mert úgy vélte, hogy azok újból a folyó jobbpartjára visszatérve, a döntő támadást ott fogják végrehajtani; e felfolgásnak téves volta azonban csakhamar kiderült.

A június 3.-i kölcsönös helyzet igen érdekes képet mutat. Míg az osztrákok e napon még mindig arccal délnyugatnak a Ticino felé fordulva, a Piacenzatól Boffaloraig terjedő több mint 80 km. hosszú arcvonalon meglehetősen széjjelszórva állanak, ezzel szemben a francia-szárd hadseregnek mindössze egy hadteste (V.) és egy hadosztálya (5.) áll, még pedig nem is közvetlen közelségben, hanem a Sesia–Po folyók jobbpartján, az új osztrák arcvonaltól több mint 30 km-es átlagos távolságban, míg a szövetségesek főerje Turbigo és Novara között, alig 20 kmnyi arcvonal-szélességben és csak néhány kmnyi mélységben, máris ütésre készen áll az osztrák sereg jobbszárnya illetve oldala felé. Hogy ez a helyzet amily előnyös volt a szövetségesek szempontjából, ép oly veszélyesnek mutatkozott az osztrákokra nézve, ahhoz bővebb kommentár nem igen kell. Másrészt az is elvitázhatatlan, hogy most már a kölcsönös helyzet annyira kiéleződött, hogy a döntő összeütközés időpontját már közvetlen közeállónak kellett tekinteni s így valóban feltűnő, hogy másnapra, vagyis június 4-ikére még egyik fél sem számított az összeütközés bekövetkezésére. És mindez megint csak a hiányos földerítés rovására irandó, bár Napoleon császár e tekintetben jóval többet tett ellenfelénél. Ámde itt sem az arcvonal elé jó előre tolt lovasság végezte ezt a kiválóan fontos feladatot, hanem egész hadosztályok, hadtestek rendeltettek „erőszakos szemrevétel” céljából előre.[1]

[1] Studienbehelf der k. und k. Kriegsschule id. m. 51: „Die französische Armee hatte in der Erwartung, am 2. Juni früh angegriffen zu werden, ihre Bewegung zunächst nicht fortgesetzt. Erst nachdem eine vom Kaiser Napoleon selbst geleitete Recognoscierung diese Besorgnis behob, wurde ... die Division Espinasse vom II. Corps nach Trecate und S. Martino, die Division Camon der Garde nach Turbigo vorgeschoben ...” Majd az 52. oldalon: „An 3. Juni, morgens unternahm das französische IV. Corps eine „Recognoscierung” gegen Mortara, wodurch Kaiser Napoleon die Concentrierung der österreichischen Armee am Ticino erfuhr. – Die Division Espinasse war am Morten gegen den Brückenkopf von S. Martino vorgegangen, um ihn anzugreifen, fand ihn von den Österreichern verlassen (!) und besetzte ihn mit einer Brigade, während sofort mit der Gangbarmachung der grossen Brücke begonnen wurde, was auch nach einigen Stunden gelang ... Die Vorrükcung des II. französischen Corps auf Turbigo führte zu dem Gefechte bei Robechetto, in welchem (2¹/₂ Bataillone, 4 Geschütze) der österreichischen Division Cordon des von Mailand anrückenden I. Corps zurückdrängte.”