XXII/7. számú melléklet.

Radetzky az ellenfél szándékáról és az általa tett intézkedésekről nagyon jól volt tájékozódva s így már február közepe óta számított arra, hogy az olaszok a fegyverszünetet fel fogják mondani. Ezért hadtesteit már most hadjárati tervének megfelelően következőleg helyezte el: az I., II. és az I. tartalék-hadtestet Milano körül, a III. hadtestet Brescianál és Bergamonál s végül a IV. hadtestet Piacenzanál.[1] Március 8.-án az összes csapatoknak menetkész állapotban kellett lenniök. A tábornagy ugyanis azt akarta, hogy a szemben álló piemonti hadsereg zömét minél előbb döntő csatára kényszerítse s annak legyőzetése által egyrészt Felső-Olaszországnak Károly Albert által szándékolt fellázitását meghiusítsa s másrészt Franciaországnak és Angliának az olaszok javára kilátásban lévő intervencióját megelőzze. A gyors döntés már azért is elette kivánatosnak látszott, mert a tábornagy a monarchia többi részeiben s főleg Magyarországon kialakult és kiéleződött helyzetre való tekintettel onnan további erősbítésekre nem igen számíthatott.

Károly Albert épúgy mint a mult évben, az alatt az ürügy alatt, hogy Lombardiát és a velencei tartományt az osztrák fenhatóság alól kiszabadítja, Felső-Olaszországot a maga királyságához akarta csatolni s e célból hadseregével Lombardiába betörve, az ott újra lángra lobbanó fölkelés segítségével Radetzkyt és seregét ennek, majd a velencei tartománynak az elhagyására is akarta kényszeríteni.

Hadműveleti tervét Károly Albert arra a feltevésre alapította, hogy Radetzky vagy miként 1848-ban is tette, Milanot odahagyva, a várnégyszög felé fog visszavonulni, vagy Magenta és Milano között a döntő csatát elfogadja. Ez alapon a király arra az elhatározásra jutott, hogy 5 hadosztályból álló serege zömével Magentán át Milano felé nyomul előre, míg jobbról és balról egy-egy mellékcsoportnak az ellenség oldalai felé kellett működnie. Ehhez a hadsereg a fegyverszünet felmondása illetve a hadműveletek megkezdése idején következőleg volt felállítva:[2] három hadosztály a Ticinohoz előretolva, még pedig a 2. hadosztály Cassolnovoban, a 4. hadosztály Trecatenál, a 3. hadosztály Galliatenál; az 1. és a tartalék-hadosztály, mintegy tartalék viszonyban Novaránál állott fel. Ez az 5 hadosztály képezte az olasz hadvezetőség elgondolása szerint a főtámadó csoportot. Baloldali mellékcsoport gyanánt a Solaroli-dandár Oleggionál, jobboldali mellékcsoport gyanánt pedig az 5. hadosztály Paviaval szemben s végül a Piacenza szemmeltartásával megbízott Belvedere-elővéddandár S. Giovanninál állott fel. Ezenkívül a Toscana felé operálni hivatott 6. hadosztály a Genuai öböl partvidékén Sarzana–Spezzia tájékán állott.

Radetzky tudta, hogy az olaszok arra számítanak, illetve hadműveleti tervüket arra alapítják, hogy ő most is, miként a mult évben tette, a hadműveletek megindulásakor Milanot odahagyva, mindenekelőtt az Adda mögé fog visszavonulni. Hogy ellenfeleit ebben a téves hitben meghagyja, színlelt visszavonulás végrehajtását határozta el, de emellett egész haderejét a paviai hídfő által védve és fedve gyorsan és meglepően Pavia környékén szándékozott összegyűjteni, hogy onnan a Ramorino-csoport lekötve tartása mellett Mortarán át az ellenség főereje ellen forduljon és azt, ahol reáakad, megtámadja és megverje.

Tulajdonképeni szándékának leplezése céljából Radetzky a fegyverszünet felmondása dacára egyelőre március 17-ikéig hadserege felállításán semmitsem változtatott. Majd e napon Wohlgemuth altábornagyot a Görger-dandárral előőrsök kiállítása végett a Ticinohoz tolta előre, a tartalék-hadtestnek pedig a Melegnano-ra való elvonulásra adott parancsot. E hadtestnek csapatjai természetesen fennen hangoztatták, hogy az egész hadsereg az Adda mögé vonul, amiről a lakosság természetesen nyomban híreket vitt az ellenség táborába. Ugyane napon az egy részével Bergamonál, főerejével Brescianál álló III. hadtest Lodiig nyomult előre. Március 18.-án a többi hadtestek is megkezdték az előnyomulást és a II. hadtest Binascot, az I. Landrianot, a tartalékhadtest S. Angiolot, a IV. hadtest pedig Casalputerlengo környékét érte el. Végre március 19.-én este valamennyi hadtest a XXII/7. számú mellékleten látható módon Pavia környékére ért.

Az olaszok részén március 18-ikát és 19-ikét a főcsoportnál a Ticinon való átkelés előkészítésére használták fel, a csapatok felállításában ellenben lényegesebb változás nem történt. Nem így az 5. hadosztálynál, mely eredetileg a Po balpartján Cava-nál állott. A hadosztály parancsnoka, Ramorino altábornagy eredetileg Chrzanowski-tól azt a parancsot kapta, hogy Melagnano felé és Belgiosojon át felderítve, lehetőleg Pavia városát birtokába ejteni igyekezzék. Később Chrzanowski utasítását oda módosította, hogy a hadosztály a Ticinót a Po-ba való beömlésétől Bereguardóig figyelje meg. Vigevonón át a főerővel összeköttetést tartson, s a főerővel Cava-nál készenlétben maradjon. Ha visszavonulásra kényszeríttetnék, azt a Po déli partjára hajtsa végre s azután a mezzana cortei hídat rombolja szét. Osztrák csapatoknak S. Angiolora és Lodira való előnyomulásának híre Ramorino altábornagyot nagyon nyugtalanította, mert ő azt hitte, hogy Radetzky Piacenzanál a Po jobbpartjára szándékozik átkelni és a Belvedere-dandárt túlerővel megtámadván, Alessandria megvételére indul majd. E feltevésekből kifolyólag Ramorino Cava-nál Gianotti tábornok alatt mindössze 2000 embert visszahagyva, hadosztálya többi részével március 19.-én Belvedere tábornoknak esetleg szükségessé váló támogatása céljából, a Po jobbpartjára kelt át és Casatisma tájékán foglalt állást.[3]

[1] A báró Haynau altábornagy parancsnoksága alatt álló és a velencei tartomány fékentartására hivatott II. tartlék-hadtest főerejével Paduaban állott.

[2] Lásd a XXII/7. számú mellékletet.

[3] Strobl Adolf, Mortara und Novara, 11–12.