XXII/1. és 6. számú melléklet.

Július 27.-én Radetzky mind a három osztrák hadtestet Voltánál egyesítette. A délelőtt folyamán a piemonti tábornokok jelentkeztek nála, hogy a fegyverszünet felől tárgyaljanak vele. A tábornagy nem utasította vissza az ajánlatot, hanem az Addát kivánta határul kijelölni s azonkívül Velence, Peschiera, Modena és Parma kiürítését, Triest ostromzárának megszüntetését és az összes fogoly tisztek kiadását követelte. Ámde Károly Albert az ajánlattal csak időt akart nyerni, hogy hadseregét bántatlanul az Oglio mögé vezethesse, ami július 28-a reggeléig Cameto–Piadena-nál meg is történt, de a fegyelem és rend az olaszok soraiban már nagyon kezdett bomladozni. Maradozók, eldobott fegyverek és felszerelési tárgyak jelezték a sereg visszavonulási irányát, de a színlelt fegyverszüneti ajánlatnak még is meg volt az a nagy előnye, hogy általa Károly Albert 24 órát nyert s így seregét megmenthette egy majdnem biztosra várható katasztrófától.

Radetzky július 28.-án délben indította el seregét Volta mellől, mely aznap Rodigo és Gazzoldo között ütött tábort. Menetközben Cremona felé húzódó porfelhők világosan mutatták a visszavonuló olaszok útirányát. E napon Radetzky a Mantuában levő IV. hadtestet gróf Thurn altábornagy parancsnoksága alá helyezve, szintén a hadsereghez rendelte, míg a Peschiera körülzárásával megbízott III. hadtest parancsnokságát báró Haynau altábornagy vette át. Július 29.-én a hadsereg az I. hadtesttel Monticellót, a II-ikkal Piadenát, a IV-ikkel Marcariát érte el, az I. tartalék-hadtest pedig Asolától délre helyezkedett el. Az előcsapatok tehát már át is lépték az Ogliót, július 30.-án pedig a hadsereg éleivel mintegy 10 kmnyire közelítette meg Cremonát.

Károly Albert eredetileg hadseregét Piacenzán vagy Pavian át a Pó jobb partjára akarta visszavezetni, azonban a forradalmi párt rábeszélésére utóbb mégis elhatározta, hogy Milánó előtt mégegyszer szembeszáll ellenfelével. Ennek folytán Cremonából csaz az 1. hadosztály folytatta útját Piacenza felé, míg a hadsereg többi része Lodi felé vett irányt. Radetzky erről tudomást szerezve, szintén arra felé vette útját seregével.

Milánóba érve, Károly Albert itt a lakosságot a legnagyobb ingerültségben és zendülésben találta. A hatalmat a radikálisok ragadták magukhoz és Mazzini diktátorszerű szerepet vindikált magának. Sokan füle hallatára árulónak nevezték a királyt, akinek hamarosan élete ellen is törtek. Ily körülmények között Károly Albert jobbnak látta a várost elhagyni és az annak keleti szélén félköralakban meglehetősen kiterjedt állásban lévő serege körében menedéket keresni.

Augusztus 4.-én a Lodi felől több oszlopban előnyomuló osztrák sereg megtámadta és két órai heves küzdelem után áttörte és a városba szorította az olasz sereg egy részét, mire nemsokára a többi csapatok is otthagyva állásaikat, megkezdték a visszavonulást.

Augusztus 5-ikére hajló éjjel Károly Albert újból fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményezett, a következő éjjel pedig a piemonti hadsereg végkép elhagyta a várost a lakosság legnagyobb részével együtt, ahová május 6.-án reggel büszke önérzettel lépett be Radetzky diadalittas csapatjai élén.

Augusztus 9.-én a két fél megbizottjai 45 napra fegyverszünetet kötöttek, mely a Ticiót jelölte meg demarkácionális vonal gyanánt és amely záros határidőn belül a szárd királyságot Lombardiából, Velencéből, Parmából és Modenából az összes olasz csapatok visszavonulására kötelezte. A nyolc napi felmondással megkötött fegyverszünetet végleges békekötés nem követte.