XXII/6. számú melléklet.

Július 24.-én este a kölcsönös helyzet a következő képet mutatta: Az osztrákok részén az I. hadtestből a Strassoldo-dandár Valeggiot, a Clam-dandár Custozzától nyugatra Gardoni tájékán az ottani magaslatokat tartotta megszállva. A Suplikatz- és Wohlgemuth-dandárok a Minció jobbpartján Monzambanótól északra és délre táboroztak. A II. hadtest és az I. tartalék-hadtest Schaaffgotsche-dandára Castelnovo tájékán állott, az ugyanoda útban lévő III. hadtest Sandrát érte el. Az I. tartalék-hadtest Haradauer- és Mauser-dandára Salionzénél, a Zsigmond főherceg gyalog- és az Ernő főherceg lovasdandár Oliosinál állott. A IV. hadtest Mantuában volt; a szétugrasztott Simbschen-dandár roncsai részben San Giorgionál, részben útban Verona felé, ahol báró Haynau altábornagy volt a városparancsnok, aki a Simbschen-dandárt ért katasztrófa folytán az újonnan beérkezett erősbítésekből alakított Perin-dandárt saját kezdeményezésére és tulajdonképpen a vett parancs ellenére, 24.-én este nem a III. hadtest kiegészítésére, hanem Calzonin át a kíválóan fontos Sommacampagna felé inditotta útnak, amiről a hadseregparancsnokságnak, mely Alzarea-ban töltötte az éjjelt, nyomban jelentést tett.

Az olaszok részén az 1. tartalék-hadosztály Cuneo-dandára Custozzánál, ugyanezen hadosztály gárda-dandárja Staffalo-nál, a 4. hadosztály Piemont-dandára pedig Sommacampagna-nál s végül az I. hadosztály Aosta-dandára tartalék viszonyban Custozza-tól délkeletre állott. A Robilant-lovasdandár Gherlát érte el, míg az Olivieri-lovashadosztály többi csapatjai éjjelre ismét Villafranca-ra vonattak vissza. Itt éjjelezett Manno tábornok parancsnoksága alatt a Pinerolo-dandár, a toscanai hadosztály megmaradt része, egy gárda-vadászzászlóalj és a 13. ezred 2 zászlóalja; a lovasságon kívül összesen 5¹/₂ zászlóalj és 11 löveg. Az 1. hadosztály Regina-dandára Goito-ban állott. A 2. hadosztály Aqui-dandárának 17. ezrede Roverbella-nál figyelt Mantua felé, mely vár most már csak a Mincio jobbpartján volt a 2. hadosztály zöme és a 3. tartalék-hadosztály Perrone-dandára által körülzárva. Sonnaz altábornagy a 3. hadosztály és a Visconti (2. tartalék-) hadosztály zömével Volta-nál állott. Az említett két hadosztály részei Solaroli tábornok vezetése alatt, mint tudjuk, Lonato felé húzódott vissza. Károly Albert főhadiszállása Villafrancában volt.

A Simbschen-dandár katasztrófájából Radetzky biztos következtetést vonhatott le arra nézve, hogy a piemonti sereg zöme még míndig a Mincio keleti partján van s miután annak részei a sommacampagna–custozzai dombvidék birtokába jutottak, ezáltal nagy mértékben fenyegették az osztrák sereg baloldalát és hátát. Ez ellen gyorsan tenni kellett. Ehhez képest a tábornagy arra az elhatározásra jutott, hogy nyugati irányban megindított s máris szépen előrehaladt offenzíváját beszünteti és a Mincio-átkelők megszállvatartása mellett „arc- és szárnyváltoztatást” végrehajtva, az olaszokat a custozzai hegyvidékről lelöki és csak azután veszi fel újra a nyugati irányban szándékolt offenzívának ideiglenesen beszüntetett folytatását. – Ebből kifolyólag a július 25.-én nyugati irányban való előnyomulás folytatására 24.-én a délután folyamán már kiadott intézkedéseket az éj folyamán részben megváltoztatva, a következő kiegészitő rendelkezéseket adta ki: Az I. hadtest immár a jobbszárnyat fogja képezni s feladata Valeggiot mint fő támpontot és a borghettoi és monzambanoi Mincio-átjárókat kézben tartani. A II. hadtest és az I. tartalék-hadtest Schaaffgotsche lovasdandára a hadsereg blszárnyává válik s feladata az ellenséget M. Godi és Sommacampagna irányában megtámadni. A Veronából előnyomulásban lévő Perin-dandár a sommacampagnai támadásnál közreműködik. Az I. tartalék-hadtest a Zsigmond főherceg- és Maurer-dandárokkal, valamint az Ernő főherceg-lovasdandár Oliosinál, a IV. hadtest Simbschen-dandárnak megmaradt részei pedig S. Giorgio-nál tartalék viszonyban állanak fel. A Haradauer-dandár 2 lovas századdal továbbra is Salionze-nél marad az ottani Mincio-átjáró biztosítására. A III. hadtest Cavalcaselle-re való beérkezése után itt további tartalék gyanánt marad és egyúttal Peschiera felé biztosít. D'Aspre altábornagy a Cavalcasellenél álló Schwarzenberg-dandárt csak a III. hadtestnek az utóbb említett helységhez való beérkezése után vonhatja a M. Godira intézendő támadás céljából magához. A csapatmozdulatokat július 25.-én korán reggel kellett megkezdeni. Végül a Mantuát védő IV. hadtest parancsot kapott, hogy a csapatoknak a Mincio balpartján leendő előretolása által a támadást elősegítse.

A piemonti főhadiszálláson július 24.-én este ujjongó öröm és emelkedett hangulat uralkodott a délután folyamán kivívott győzelem miatt, melyet kivált Károly Albert igen magasra értékelt és általános volt a vélemény, hogy egy egész osztrák hadtestet sikerült tönkreverni. Ezért másnapra a támadás folytatását határozták el. Ehhez Sonnaz altábornagynak július 25.-én reggel 8 órakor Volta mellől 3 oszlopban Borghetto felé kellett előnyomulnia, hogy a Valeggio elleni támadásban résztvegyen.[1] A Valeggio elleni támadást a 15 lovasszázaddal megerősített Aosta-dandárnak kellett végrehajtania, micélból annak az előnyomulást már reggel 6 órakor kellett megkezdenie. Ugyanakkor kellett a Gárda- és Cuneo-dandárokból álló I. tartalék-hadosztálynak is M. Godio illetve Custozza mellől Salionze felé elindulnia, mi mellett lehetőleg a Valeggio elleni támadást is támogatnia kellett. A Genuai herceg a Piemont-dandárral Sommacampagnából korán reggel Oliosira volt előnyomulását megkezdendő. Az Olivieri-lovashadosztálynak egy részével a valeggioi támadásban kellett résztvennie, a fennmaradó részt pedig Roverbellára a 17. ezredhez kellett elinditania. A Villafrancaban volt többi csapatoknak tartalékviszonyban egyelőre ott kellett maradniok. Végül 12 lovasszázadnak Verona felé kellett biztosítaniok.[2]

Az osztrák II. hadtest parancsnoka, D'Aspre altábornagy amint a hadseregparancsnokság intézkedését megkapta, nem várta be a reggelt, hanem még az éj folyamán elindította dandárait; mégpedig előnyomult; a Gyulay-dandár Castelnovo mellől S. Giorgion át S. Martino-ra, ahova reggel 4 órakor megérkezve, a magaslatok által fedve állott fel; majd megtudván, hogy Madonna del Monte és Sona környékén ellenség nincs, oda egy-egy zászlóaljat tolt előre, ahova azok reggel 9 óra tájban meg is érkeztek. – A Lichtenstein-dandár a Gyulay-dandárt jobbra hátul lépcsőviszonyban követte, míg maga D'Aspre altábornagy a Kerpen-dandárral és a tüzértartalékkal M. Godi felé nyomult előre, ahova őt a III. hadtest által leendő felváltása után a Schwareznberg-dandárnak is követnie kellett. A Schaaffgotsche-lovasdandárnak D'Aspre azt a parancsot adta, hogy Osteria del Bosco-n át előnyomulva, a síkságon a hadsereg baloldalát biztosítsa. A Veronából kirendelt Perin-dandár reggel 5 órakor Campagnola-hoz érve, ott fedett felállításban várta meg a Sommacampagna elleni támadás kezdetét. Az I. hadtest Clam- és Strassoldo-dandárai megmaradtak felállításukban, épígy a Suplikatz-dandár is Monzambano-nál, ellenben a Wohlgemuth-dandárt Wratislaw altábornagy Borghettora rendelte. Az I. tartalékhadtest Mauer-dandára a Mincio balpartjára átkelve, San Rocco di Palazzolo-hoz vonult, míg e hadtest többi csapatjai megmaradtak felállításaikban. Ezek a csapatmozdulatok délelőtt 10 óráig nagyjában be voltak fejezve.

Az olaszok részén a reggel 6 órára elrendelt előnyomulás mindenféle akadályok miatt ezúttal sem volt megkezdhető. Az Aosta-dandár a hozzá beosztott 15 lovas századdal reggel 8 órakor, a Mincio balparján lévő többi csapatok pedig csak délelőtt 11 óra körül hagyták el táborhelyeiket. Az eszerint teljesen izoláltan előretörő Aosta-dandár támadása Valeggio ellen a Strassoldo- és Clam-dandárok tüzérségének kereszttüzében hamarosan fennakadt és az ott jelenlevő Bava altábornagy a szintén vele volt szárd királlyal egyetértőleg, a támadást beszüntetve, délelőtt 11 óra tájban az itten csapatokat Casanuova mellé vonta vissza, itt akarván bevárni, amíg jobbról a Savoyai herceg vezette I. tartalék-hadosztály és a Sommacampagna-ról induló Genuai herceg, balró pedig Sonnaz altábornagy támadása érezhetővé válik.

Ezalatt a II. osztrák hadtest megkezdte támadását. Mindenekelőtt a Gyulay-dandár támadt észak felől Sommacampagna-ra és az attól északnyugatra fekvő magaslatokra, de az ellenség szívósan védte magát. Nemsokára ezután a Campagnola felől előrenyomuló Perin-dandár, 8 támadó oszlopot alakítva, szintén közbelépett, de őt is gyilkos tűzzel fogadta az ellenség, úgy hogy ez a támadás sem hozta meg a várt sikert.

Ebben az időben, körülbelül délelőtt 11 óra tájban jelent meg Radetzky, az ősz hadvezér Zerbare tájékán a csatatéren, akit kemény harcban álló csapatai örömrivalgással üdvözöltek s aki nemsokára maga is meggyőződött az ellenség felette szívós kitartásáról és a helyzet súlyos voltáról. Úgy a Gyulay-, mint a Perin-dandár ugyanis hiába ismételték meg támadólagos előretöréseiket, Sommacampagnát csak nem lehetett az ellenség kezéből kiragadni és délután 1 órától kezdve mindkét osztrák dandárnak álló tűzharcra kellett szorítkozni. Csak amikor délután 3 óra felé mindkét dandár egységesen indult újra támadásra és Berettara tájékán már a Liechtenstein-dandár csapatjai is feltűntek, sikerült a piemonti dandárt Sommacampagnából kivetni, melynek csapatjai Zenolino felé húzódtak vissza, de az azt környező magaslatokon újból igen szívós ellenállást fejtettek ki. Végre délután 5 órától 6 óráig tartó megfeszített erőlködés után sikerült az olaszokat a magaslatokról a mélyföldre ledobni. A Genuai herceg a 3 dandár ellen dicsőségesen folytatott kemény harcban[3] erősen kimerült csapatjait, miután Villafrancából a kért támogatásban nem részesült, arra felé vezette vissza.

D'Aspre altábornagy a Kerpen-dandárral épp akkor érkezett M. Godi elé, amikor a Savoyai herceg a Cuneo- és Gárda-dandárokkal Staffalo és Custozza mellől egyrészt M. Godi, másrészt a Monte Mamaor felé támadását megkezdte. Ebből kifolyólag mindkét említett helyen csakhamar igen kemény harcok keletkeztek. M. Godinál a Kerpen-dandár csakis a nagyszámú tüzérség támogatásával tudta magát úgy ahogy tartani. Ily körülmények között D'Aspre altábornagy délután 5 órakor, amikor már csapatjai M. Godi körül alig-alig tarthatták magukat, Wocher altábornagytól sürgős és kiadás támogatást kért, de ezt a tábornagy határozott engedélye nélkül erre magát jogosítottnak nem tartván, mindössze két zászlóaljat bocsátott D'Aspre rendelkezésére. Szerencsére azonban délután félhat óra tájban már a Schwareznberg-dandár is a helyszínre ért. Ez a dandár délelőtt 11 órakor a III. hadtest által felváltatván, nyomban elindult San Giorgion és S. Rocco di Palazzo-lón át M. Godi felé. E napon a hőmérő 26–28 fok Reaumurt mutatott és így a menet annyira fárasztó volt, hogy a dandár embereinek harmadrésze elmaradozott, 16 ember pedig napszúrásban meg is halt. Ily körülmények között a dandárnak harcbalépés előtt egy órai pihenőt kellett engedélyezni.

Az ellenség ily szívós ellenállásáról mindenünnen jelentést véve s azonkívül D'Aspre válságos helyzetéről is tudomást szerezve, immár Radetzky is annak tudatára ébredt, hogy az olasz sereg legnagyobb része még mindig a Mincio keleti partján van s ezért nyomban parancsot adott, hogy a Haradauer-dandár, Salionze-ban csak gyenge őrséget visszahagyva, azonnal induljon el San Rocco di Palazzoló-ra, egyben azt is meghagyta, hogy a salionzei egyik hadi híd azonnal lebontassék és az Etschen át való hídverés céljából Pontonra szállíttassék. Ebből világosan kitűnik, hoy most már Radetzkynek is az a nem éppen kellemes érzése támadt, hogy a csata krízispontját elérve, a végső eredmény úgyszólván csak egy hajszálon függ. – Szerencsére azonban a Schwarzenberg-dandár, amelynek kötelékébe a kecskeméti 38. gyalogezred egy zászlóalja is tartozott, a pihenő letelte után oly lendülettel indította meg és intézte támadását M. Godi és az attól két oldalt fekvő magaslatok felé, hogy az itteni ellenség, bár ismételten hajtott végre egyes zászlóaljakkal ellentámadásokat, végre mégis kénytelen volt Custozza irányában meghátrálni. De itt újból megpróbálta az ellenállást, míg végre este 7 óra tájban innen is vissza kellett vonulnia. Az osztrákok a nagy kimerülés miatt az ellenség üldözésére nem igen gondolhattak.

Ezalatt az I. hadtest parancsnoka, Wratislaw altábornagy, a Suplikatz- és Wohlgemuth-dandárokat is, előbbit Monzambanonál, utóbbit Borghettonál, a Mincio balpartjára vonta át. Ezt annál is inkább tehette, mert a Voltanál álló Sonnaz csak déltájban kapván meg a parancsot, amely szerint már reggel kellett volna Borghettora indulnia, délig ki nem mozdult Voltából. A balpartra átvont dandárok közül Wohlgemuthé a Valeggiot megszállva tartó Strassoldo-dandár erősbítésére használtatott fel, Suplikatzé pedig a Clam-dandár támaszául S. Zeno-tól északra egyelőre tartalék viszonyban állott fel.

Déltájban a Savoyai herceg Bava altábornagy felhívására 3¹/₄ zászlóalját és 8 lövegét a Tione völgyében és a Monte Mamaor ellen küldött támadólag előre s ezzel egyidejűleg ugyancsak Bava az Aosta-dandár 2 zászlóalját 4 löveggel Feniletto irányában küldötte előre. A két csoport eleinte sikeresen harcolt a közben a Simbschen-dandár 2 zászlóaljat, 2 lovas századot és 5 löveget kitevő maradványai által is támogatott Clam-dandár ellen, úgy hogy ennek bal szárnyát hátra vonva, és az eredeti déli helyett kelet felé arcot váltva, a Ripa-Gardoni által jelölt vonalban igyekezett az ellenség további előnyomulásának határt szabni. Délután 3 óra tájban gróf Wratislaw altábornagy, az I. hadtest parancsnoka, a Suplikatz-dandárt Clam megsegítésére utasította. Mihelyt a segítő dandár egy zászlóalja harcba lépett, Clam tábornok ellentámadásba ment át és a Monte Mamaor elfoglalása mellett az olasz gárdaosztagokat Custozza felé, az Aosta-dandár részeit pedig a síkságba vetette vissza. Ez körülbelül 6 óra tájban történt. – Ekkor Bava altábornagy, megtudván, hogy Sonnaz csak este érkezhet be Borghettora, az Aosta-dandárnak és az 1. tartalék-hadosztálynak visszavonulást parancsolt Villafranca felé, melyet az utóvédül kirendelt gárdadandárnak kellett fedezni.

Wratislaw 4 lovas századot és 2 löveget küldött a visszavonuló ellenség üldözésére, amelynek soraiban csakhamar rendetlenség, nagy tolongás és torlódás támadt és az olasz lovasság ezt részvétlenül nézte, ahelyett, hogy a testvérfegyvernemek segítségére lett volna.[4]

Az osztrák seregtestek nagyban véve az est beálltakor elfoglalt helyeiken töltötték az éjjelt; a Schaaffgotsche-lovasdandár az osteria del bosco–veronai útról a délután folyamán dél felé letérve, 5 órakor Campagnolát, félhétkor Ganfardinét érte el, ahol egyelőre figyelő állást foglalt, majd táborba is szállt, bár Radetzkytől azt a parancsot kapta, hogy Villafranca felé törjön előre, de a dandárparancsnok ezt megtenni nem tartotta tanácsosnak, mert tudomására jutott, hogy az említett városban igen sok ellenséges gyalog és lovas csapat van.

Mantuából Culoz a vett utasítás folytán július 25-ikére hajló éjjel három, 2–2 zászlóaljból, 1–1 lovas századból és 4–4 lövegből álló különítményt indított el Mozzecane, Roverbella és Marengo irányába, ahol azok déltájban olasz csapatokra bukkanva, azokkal kisebbszerű csatározásokba bocsátkoztak. Ennek más eredménye nem volt, bár Bava altábornagy az onnan áthangzó ágyúszót hallva, eleinte azt hitte, hogy Mantuából igen erős osztrák csapatok törtek ki, mint hogy a piemonti hadvezetőség a Goitonál álló Regina-dandárt Marengora előrerendelte. Azonban az ottani harci zaj mindjobban elhalkult, majd végleg megszűnt, Bavanak és Károly Albertnek mindenesetre kellemes megnyugvást okozván. Este 6 órakor Culoz mindhárom különítményt Mantuába rendelte vissza.

Az olasz seregtestek közül a Villafrancánál összegyűlt tömeg még az éj folyamán megkezdte visszavonulását Goito felé, miközben a toscanaiak mind kereket oldottak. Az Aqui-dandár Roverbellánál, a Requira-dandár Marengonál töltötte az éjjelt. Sonnaz az említett parancs kézhezvétele után a délután folyamán megkezdte az előnyomulást Borghetto felé, estefelé azonban újabb parancsot kapott, mely szerint a Visconti-hadosztállyal együtt július 26.-án reggel 6 órakor Goitoba kellett beérkeznie. Ennek folytán az altábornagy Voltaba visszatérve ott éjjel 2 óráig megmaradt s aztán elvonult Goito felé. A Perone-hadosztály és a Casale-dandár egyelőre még Mantuanál a Mincio jobbpartján maradt.

Az osztrákok vesztesége a július 25-iki harcokban halottakban és sebesültekben 4 tisztet és 854 embert, eltűntekben 1 tisztet és 422 embert, vagyis összesen 45 tisztet és 1276 embert tett ki. Kunz számítása szerint (id. m. 92) a harcokban részt vett 20.500 lőfegyveres és 74 ágyú s így százalékban kifejezve a veszteség kereken 6%-ot tenne ki. Azonban az egyes dandárok veszteség-százaléka nagyon is elüt egymástól; ez kitesz Schwarzenbergnél 1%-ot Liechtensteinnél 5.7%-ot, Claménál 6.4%-ot, Gyulayénál 11%-ot, Kerpenénál 12.8%-ot és végül Perinénél 17.7%-ot. – Az olaszok vesztesége halottakban és sebesültekben 34 tiszt és 835 ember, eltűntekben 270 ember, vagyis összesen 34 tiszt és 1105 ember. Az ő részükről 15.000 lőfegyveres és 48 löveg vett részt a harcokban s így veszteségük százalékokban kifejezve 7.2%-ot tesz ki.

[1] Ámde ezt a parancsot Sonnaz csak július 25.-én délelőtt 10 órakor kapta meg.

[2] Az olasz vezérkari munka (Gli avvenimenti militari del 1848 e 1849), mely az I. rész 3. kötet 323. oldalán a fenti intézkedéseket tartalmazza, ez utóbi rendelkezéséről nem tesz említést, ellenben Kunz id. m. 84. oldalán szó van róla.

[3] Kunz id. m. 87: „Nach 6 Uhr abends wurden di Piemontesen, welche sich hier mit vorzüglicher Tapferkeit wehrten, in die Ebene herabgeworfen. Der Herzog von Genua, von Villafranca her nicht unterstützt, musste sich schliesslich nach diesem Orte zurückziehen. 6 Bataillone der Brigade Piemont, am 25. Juli wenig mehr als 3600 Gewehre stark, hatten hier beinahe 8 Studen lang einen verzweifelten Kampf gegen grosse Übermacht geführt. Brigade Lichtenstein zählte am 25. Juli etwa noch 3000, Brigad Gyulay 2000, Brigade Perin 1900 Gewehre, zusammen also 69000 Gewehre ... Den Kampf gegen die drei österreichischen Brigaden hatte die Brigade Piemont ganz allein geführt, und man muss sagen, zi ihrem hohen Ruhme, mit wunderbarer Tapferkeit. Die Österreicher litten hier sehr durch dice piemontesische Artillerie.”

[4] Kunz id. m. 90: „Das Erscheinen der 4 Schwadronen und das wirksame Feuer der beiden Geschütze bewirkten, dass der Rückzug der Piemontesen äusserst eilig und sehr wenig geordnet wurde: in wilder Hast, eng zusammengdrängt, eilten dieselben nach Villafranca. Die piemontesische Kavallerie that nichts, und der weit schwächeren österreichischen Halt zu gebieten.”