XXII/4. számú melléklet.

Amint az 57. oldalon említettük, Radetzky június 3-ikán a Mincio nyugati partján a hadműveleteket beszüntette s e helyett a Vicenzára való előnyomulást határozta el, hogy az ottani olasz erők megsemmisítése révén a Val Arsa-n át át új összeköttetést nyisson magának Tirol felé. Ennek megtörténte után a tábornagy Veronára visszatérni, ott a II. tartalék-hadtest beérkezését bevárni s aztán újból Károly Albert ellen támadólag fellépni szándékozott. Ebből kifolyólag a Curtatone vonalon felállított tartalék-hadtest védelme alatt seregét a június 4-ikére virradó éjjelen Mantuába vezette vissza s aznap este a várostól keletre szállt táborba, ahova aztán a tartalék-hadtest is bevonult.

Miután június 3-ikáig a várt osztrák támadás nem következett be, Károly Albert határozta el az offenzívába való átementelt a Goitónál és Voltanál összpontosított 40.000 főnyi hadseregével, amelynek főparancsnokságát Bava altábornagyra ruházta át. Ez ebből kifolyólag terjedelmes intézkedést adott ki a június 4-ikén megvívandó döntő csatára. Június 4.-én és 5.-én azonban az olasz sereg, anélkül, hogy ellenségre bukkant volna, a Curtatone vonalig nyomult előre, s miután Bava ezt is üresen találta, abban a hiszemben, hogy Radetzky Veronába szándékozik visszatérni, seregét június 6.-án estig ismét a sommacampagna–s.giustinai régi állásokba vezette vissza, ami a Zobel-dandárt a Rivolira való visszavonulásra késztette.

Radetzky ellenben a Benedek-dandárnak Mantuába való visszahagyása mellett június 5.-én a sereggel a Vicenza-ra való elvonulást kezdte meg. E napon az I. hadtest Bovoloneig, a II. Sanguinettoig, utóbbi mögött pedig a tartalék-hadtest Nogaraig jutott. Hogy az elelnséget abban a hiszemben megerősítse, hogy az osztrák sereg Veronába húzódik vissza, a tábornagy a tartalék-hadtestet a Schaaffgotsche-lovasdandár és a tüzértartalék hátrahagyásával, mely csapatok a II. hadtesthez nyerték beosztásukat, tüntetőleg Veronába meneteltette. Viszont innen az ott lévő Culoz-dandár (5 zászlóalj, 2 lovas század és 9 löveg, mintegy 5000 ember) utasítást kapott, hogy mint a hadsereg baloldaloszlopa San Bonifacion és Montebellon át Vicenzara meneteljen.

A tartalék-hadtest június 6.-án érkezett meg Veronába; e napon a II. hadtest és a hadseregfőhadiszállás intézkedésszerűen Montagnanát érte el, ellenben az I. hadtest, melynek Colognoba kellett volna eljutnia, az erősen megáradt Etschet már nem tudta Angiari-nál mint parancsolva volt, áthidalni és még nagyobb kerülővel Legnanon át az I. hadtest mögött kelt át az említett folyón és későn estig csupán Bevilaquaig juthatott. Június 7.-én a két hadtest pihenőt tartott s általuk kiküldött harácsoló különítményeknek mindenfelé azt a hírt kellett terejszteniök, hogy 20.000 főnyi osztrák csapat Paduába menetel, hogy ott a Treviso felől útban lévő II. tartalék-hadtesttel egyesüljön. A Culoz-dandár e napon S. Bonifaciot érte el. Június 8.-án a II. hadtest Ponte di Mossanoig, mögötte az I. hadtest Ponte di Barbaranoig jutott. Az éj folyamán egy különítmény a Bacchiglionén átkelve, Pojana-nál elrombolta a padua–vicenzai vasutvonalat. Június 9.-én az utóbb említett folyó Montegaldellonál és Longarenál áthidaltatván, azon az egész II. és az I. hadtest nagyobb része a túlsó partra kelt át. A Culoz-dandár e napon főerejével a műútról letérve, a Monti Bericiben fekvő Arcugnanoig jutott előre, a műúton Vicenza felé Suplikatz ezredes alatt csak egy gyengébb különítményt hagyván. Ugyancsak június 9.-én este Radetzky kiadta másnapra a Vicenza megtámadására vonatkozó intézkedését, amelyben a 32 zászlóaljat (22.050 lőfegyver), 28 lovas századot (3369 lovas) és 124 löveget számláló és összesen 25.410 főnyi ütközetállományt felmutató hadsereg a XXII/4. számú mellékleten látható csoportosítást vette fel.

Vincenzában május 23-ika óta Durando állott 10.200 főnyi pápai hadtestével és mintegy 8000 főnyi szabadcsapattal és nemzeti gárdistával; tábori tüzérsége 24 lövegből, vártüzérsége 22 ágyúból állott. Összes csapatainak élelmezési állománya mintegy 18.000, ütközetállománya 16.200 emberre rúgott. Vicenzát és a felette uralgó Monti Berici északi nyulványát Durando a lehetőséghez képest védelemre berendeztette; ezt már június első napjaiban rendelte el, amikor hírt kapott a II. osztrák tartalék-hadtestnek a Piave felé való előnyomulásáról. Erre való tekintettel másította meg Károly Albert ama ugyanabban az időtájban kiadott intézkedését is, hogy Durando csapatjaival a Verona előtt álló fősereg jobbszárnyához csatlakozzék. Június 6.-án megtudta Durando, hogy Radetzky seregével Montagnanaba érkezett és hogy onnan a II. tartalék-hadtesttel való egyesülés céljából Paduába igyekszik. Másnap azonban a piemonti főhadiszállásról azt az értesítést kapta, hogy Radetzky nem Padua, hanem Vicenza felé nyomul előre és egyben tudatták vele, hogy a piemonti fősereg csak további erősbítések beérkezte után fogja offenzíváját megkezdeni s így Durando tisztában volt azzal, hogy esetleges megtámadtatása esetén csupán a maga erejére lesz utalva.

Az osztrákok részéről a támadást június 10.-én, bár azt a kiadott intézkedés szerint valamennyi oszlopnak csak d. e. 10 órakor kellett volna megkezdenie, Culoz tábornok saját kezdeményezéséből már hajnali 3 órakor kezdte meg s eleinte jócskán tért is nyert, hanem aztán az olasz tüzérség hatásos tüzelése a további előnyomulást lehetetlenné tette. Amikor déltájban valamennyi támadó oszlop egymással egyenlő magasságra jutott, Radetzky kiadta a parancsot az általános támadás megindítására, amelynek folyamán az egyes csoportok az olaszok részéről igen erős ellenállásra találtak. D. u. 2 óra tájban Durando a Culoz-dandár ellen erőteljes ellentámadást hajtatott végre, amelyet azonban a dandár 50 lépésről leadott kartácstűzzel fényesen visszavert s utána a 10. vadászzászlóalj elszánt rohamával a visszavetett olasz ellentámadó csoportot ismét a városba szorította vissza. E kemény viaskodás közben a vadász zászlóalj kiválóan derék és vitéz parancsnoka, Kopal ezredes is halálos sebet kapott. A többi oszlopok a délután folyamán szintén csak nehezen tudták magukat a várost övező és erősen eltorlaszolt falakig és az első házakig előredolgozni s az est beálltával Radetzky a támadás folytatását beszüntette, az előcsapatokat az ellenséggel közvetlen érintekzésben hagyván, míg a gyalogság zömét kissé hátrább vonta. Másnap reggel a tüzérségnek újból meg kelett volna kezdenie a város lövetését, mely után általános rohamnak kellett volna következnie, azonban erre már nem került sor, mert éjjel 11 órakor Durando tárgyalásokba bocsátkozott, melyek hamarosan eredményre is vezettek. A létrejött egyesség szerint a Po mögé szabad elvonulást nyert pápai csapatoknak kötelező igéretet kellett tenniök, hogy 3 hónapig nem harcolnak az osztrák csapatok ellen.

Az osztrákok Vicenza előtt halottakban és sebesültekben 40 tisztet és 642 embert, eltüntekben 140 embert vesztettek. Az olaszok veszteségét 1000–1400 emberre teszik s azonkívül 3 tábori, 22 nehéz löveg és mintegy 100 fogoly került az osztrákok kezébe.

A pápai csapatok kapitulációjával Károly Albert segítő csapatjainak legnagyobb és legértékesebb részét elvesztette. A toscaniak az Osone mentén majdnem teljesen tönkre mentek; ez és a pápai csapatok vicenzai esete a nápolyi kontingenseket, egy aránylag kis rész kivételével, mely Velence felé keresztülvágta magát, a hazájukba való visszatérésre bírta.[1] Ezek után most már a szárd hadvezetőség csupán a tiroli határ mentén újabban Garibaldi és Durando Jakab alatt működő szabadcsapatok és a hadjárat kezdetén újonnan felállított Perrone és Visconti tábornokok parancsnoksága alatt álló két lombard hadosztály támogatására számíthatott.[2]

[1] A nápolyi csapatok viselt dolgait azok parancsnoka, Pepe tábornok részletesen és körülményesen írja le Histoire des Révolutions et des Guerres d'Italie en 1847, 1848 et 1849 című művében.

[2] Sternegg,Schlachtenatlas, Der italienische Krieg 1848/49.