XXII/1. számú melléklet.

Radetzky sürgetésére az osztrák hadvezetőség 1848 március végén gróf Nugent Laval táborszernagy parancsnoksága alatt egy tartalékhadtestnek alakítását rendelte el, ami azonban a felszerelési cikkekben és egyebekben szenvedett nagy hiányok miatt csak igen lassan haladt előre, úgy hogy a táborszernagy csak április 17.-én kezdhette meg előnyomulását az Isonzó mellől. A március 28.-án kelt bécsi utasítás szerint Nugent-nak a velencei tartomány biztosítása mellett minél előbb igyekeznie kellett a Radetzkyvel való egyesülésére. A táborszernagy csapatjai ekkor 3 hadosztályba beosztott 14 ¹/₃ zászlóaljból, 9 lovas századból és 58 lövegből állottak s azok élelmezési állománya 14.500 embert, ütközetállománya pedig 11.200 lőfegyvert és 900 lovast tett ki. Azonkívül az északi hegyvidéken az 5 zászlóaljból, 3 lovas századból és 3 lövegből álló Gorizutti-dandár állott, mintegy 5000 emberrel, Triestnél és a tengerpartvidéken pedig gróf Gyulay Ferenc altábornagy parancsnoksága alatt egyéb helyi csoportokon kívül a Victor-dandár állott 5 zászlóaljjal és 4 tüzér századdal, mintegy 5500 főnyi élelmezési állománnyal.

Plamanuovához érve, az ottani olasz védőrség kitört, hanem aztán ismét a várba szoríttatott vissza. Az osztrákok ez alkalommal halottakban, sebesültekben és eltüntekben 1 tisztet és 21 embert, az olaszok 26 halottat és sebesültet és 85 foglyot vesztettek. Palmanuovát Nugent április 19.-én körülzáratta, minek folytán az 25.-én megadta magát, ő maga pedig hadteste zömével április 21.-én 2 órai lövetés után Udine-t vette meg kapituláció útján. Itt az osztrákok 4 tisztet és 9 embert vesztettek.

A villach–osoppo–udinei vonalon előnyomuló Gorizutti-dandár csak igen lassan tudott előrejutni.

A fölkelők ebben az időben a következő csoportosításban állottak: 4000 ember és 148 löveg Zucchi alatt Palmanuova-ban; 500 ember 33 löveggel Zanini alatt Osoppo-ban; 6000 ember Lamarmora és Ferrari alatt Pordenone és Treviso között; 9000 ember Velencében; 8000 ember az alpesi völgyekben és 18.000 nemzeti gárdista a nagyobb városokban. Ez több minte 45.000 fegyveresnek felelt meg.

Április 24.-én Nugent tovább folytatta útját, de csak lassan haladt előre, úgy hogy a mindössze 80 km-nyire fekvő Conegliano-t főerejével csak május 3.-án érte el s így naponta átlag alig jutott 10 km-nyivel előbbre. Az időközben hozzá csatlakozott csapatokkal együtt Nugent most már 15¹/₃ zászlóalj, 8 lovas század (12.600 lőfegyver és 1120 lovas) és 54 löveg felett rendelkezett. Azonkívül Udine-ben, továbbá az olaszok által megszállva tartott Palmanuova és Osoppo előtt s végül a Bellunoból a felső Dráva völgybe (Puster-Thal) vezető Strada d'Allemagna biztosítására még 8¹/₆ zászlóalj, 1 lovas század (6900 lőfegyver és 130 lovas) és 11 löveg állott.

Haderejét most már Nugent két hadtestbe osztotta be; az általa vezetett hadműveletei hadtestbe, mely később III. hadtest elnevezés alatt szerepelt, míg a velencei tartományban visszamaradó erők báró Stürmer altábornagy alatt a II. tartalék-hadtestbe vonattak össze.

Miután a Piave mögött Treviso-nál és attól északra Durando és Ferrari pápai tábornokok csapatjai állottak,[1], Nugent északra, Belluno felé tért ki, ahová május 5.-én érkezett meg.

Amikor Durando április 29.-én Trevisoba érkezett, eleinte támadólag akart Nugent elé menni, hogy azt ismét a Tagliamento mögé vesse vissza, de erről a tervéről csakhamar lemondott. – Bellunoból Nugent menetét Treviso felé több egymást követő lépcsőben folytatva, 7.-én Feltre-t érte el. Május 8.-án Onigo-nál, 9.-én pedig Cornuda-nál összeütközésre került a dolog. Utóbbi helyen a fölkelők nagy erővel támadták meg az élen menetelő Culoz-dandárt, melynek d. e. 9 órától d. u. 3 óráig egyedül kellett nehéz harcban kitartania, míg végre a Schwarzenberg-dandár is a helyszínére érkezett, amikor aztán a fölkelők hamarosan menekülésszerűen kezdték meg a visszavonulást. Az osztrákok május 8.-án halottakban és sebesültekben 20, 9.-én pedig 32 embert vesztettek, míg az olaszok csak az utóbbemlített napon 180 halottat és sebesültet vesztettek, 2000 emberük pedig egyszerűen hazaszökött.

Ugyancsak május 9.-én a Schulzig-dandár a Ponte della Priula-nál jelent meg az ottani hídverés biztosítására. E hidat Ferrari május 11.-én mintegy 3000 emberével támadta meg, de Schulzig derekasan tartotta magát, míg Nugent a többi csapatokkal bele nem avatkozhatott az ütközetbe, mire aztán az olaszok elmenekültek. Az osztrákok itt 40–50 halottat és sebesültet, Ferrari pedig mintegy 300 halottat és sebesültet és 1 ágyút vesztett.

Durando május 7.-én mintegy 4000 emberrel Bassano-nál állott és szándékában is volt Ferrari 9-iki támadását támogatni, de elkésvén, utóbbinak vert hadával együtt Mestre-re vonult vissza.

Nugent május 12.-én Treviso előtt jelent meg és annk kitörést végrehajtott védőrségét visszavetette a városba. Itt vette a táborszernagy Radetzky újabb sürgető parancsát, hogy a tartalék-hadtesttel mielőbb hozzá csatlakozzék. A további teendők eldöntése céljából Nugent haditanácsot hívott egybe s miután ezen a táborszernagyon kívül valamennyien egyhangúlag a Veronába való elvonulás mellett szavaztak, a táborszernagy beteget jelentett s a parancsnokságot gróf Thurn altábornagynak adta át, aki május 18.-án este 15⁵/₆ zászlóaljjal, 9 lovas századdal (14.000 lőfegyver, 1200 lovas) és 53 löveggel el is indult Verona felé. A velencei tartományban, még pedig Udine-ben, Palmanuovo, Osoppo, Belluno, Treviso előtt és a piavei hidak mentén 15¹/₂ zászlóalj, 4 lovas század és 35 löveg maradt vissza 16.000 főnyi élelmezési állománnyal, melyhez május végéig még 8000 főnyi újabban beérkezett csapatok csatlakoztak.

Thum altábornagy május 19.-én a 45 km-nyire fekvő fontanivai Brenta átjártól érte el s 20.-án tovább menetelt Vicenza felé. Ezt a jól megerődített várost közel 5000 főnyi szabadcsapat és nemzeti gárdista tartotta megszállva és 19.-én este még 3 pápai zászlóalj és egyéb csapatok érkeztek Mestre-ből vasuton oda, úgy hogy a helyőrség ezáltal mintegy 9–10.000 emberre szaporodott fel. Thurn még 20.-án megkísérelte Vicenza megvételét, de a vállalat, mely az osztrákoknak halottakban és sebesültekben 98, az olaszoknak pedig 82 emberükbe került, nem sikerült, s így másnap a hadtest a várost nagy körívben észak felé megkerülve, igyekezett ismét a veronai utat elérni.

Közben Durando maga is eljött Mestreből vasuton hozott újabb erősítésekkel Vicenzaba, amelynek védőrsége most már 15.000 főre emelkedett, amelyből azonban 21.-én csak 1000 ember tört ki az osztrákok menetének megzavarása céljából, de azok a város irányában erősen biztosították magukat s mindössze 32 halottat és sebesültet vesztettek. Május 22.-én a tartalék-hadtest S. Bonifaciot érte el, ahonnan érintkezésbe lépett a Veronában lévő Radetzkyvel. Ezt Durando közelsége ily nagyszámú haderő élén meglehetősen kellemetlenül érintette s így gróf Thurn altábornagynak azt a parancsot küldte, hogy május 23.-án Vicenzára visszamenetelve, azt elfoglalni igyekezzék. De a vállalatnak Radetzky parancsa szerint legfeljebb három napig volt szabad tartania s lehetőleg kevés vérveszteséggel volt végrehajtandó. Május 24.-én Thurn meg is kísérelte a támadást, melyet regge 5 órától kezdve 42 löveg tüzével készíttetett elő; ezek több házat fel is gyújtottak, de kézzelfogható eredményt még sem értek el. Ilyen körülmények között Thurn d. e. ¹/₂10 órakor a támadás beszüntetését és a visszavonulás megkezdését rendelte el, amelyet az olaszok nem igen zavartak.

Az osztrákok ezúttal 170, az olaszok 130 embert vesztettek.

Ilyenformán Thurn május 25.-én dolgavégezetlenül vonult be Veronába.

[1] Lásd a 26. oldalon.