Az osztrákok hadvezetősége az Olaszországba szánt erősbítéseket vagy a legrövidebb úton Görzön át, vagy a valamivel hosszabb úton az Etsch völgyében Trienten át juttathatta el rendeltetési helyükre. Az utóbbi iránynak az a nagy előnye volt, hogy majdnem mindvégig saját, és Trientig ellenség által nem is veszélyeztetett, míg az előbb említett irány a határátlépés pillanatától kezdve fellázadt területen vezetett keresztül. Az előbb említett irány tehát mindenesetre előnyben lett volna részesítendő.[1] Bécsben természetesen nagyon fájlalták a velencei tartomány elvesztését s így a Nugent-tartalék hadtestnek kettős szerepet szántak; egyrészt Radetzky megsegítését és azzal egyidejűleg a velencei tartomány visszaszerzését is. Radetzky legfontosabbnak és legsürgősebbnek tartotta a tartalék-hadtestnek vele való egyesülését, úgy gondolkozván, hogy ha azzal egyesülve a fő ellenséget, a piemonti sereget döntően megverni sikerül, akkor a velencei tartomány is szinte önmagától újból visszatér az osztrák császár hűségére, ellenben Nugent a velencei tartomány mielőbbi visszafoglalását legalább is oly fontosnak, sőt ellőbbrevalónak is tartotta a Radetzkyvel való egyesülésnél,[2] mely egyúttal az ő önálló működésének is végét jelentette volna. A bécsi hadvezetőség úgyszólván közepes álláspontot foglalt el a két nézet között, a nagyobb súlyt mindenesetre a Radetzkyvel való mielőbbi egyesülésre fektetvén. Mindazonáltal ez a nem eléggé határozott parancs sok félreértésre, Radetzky és Nugent közötti súrlódásokra és amellett Nugentnak lassú, methodikus előnyomulása folytán sok drága időnek indokolatlan elpocsékolására vezetett, ami többféle hátrányt vont maga után. Mindenekelőtt meghosszabbította Radetzky veronai kritikus helyzetét, holott ha Nugent jobban siet, már a santa luciai csatában jóval nagyobb osztrák erő mérkőzhetett volna meg a jelentéken túlerővel fellépő piemonti sereggel és másrészt a velencei tartományban lévő olasz haderőnek és a felkelésnek kevesebb ideje lett volna a szervezkedésre és nagyobb tömegek talpraállítására. Végül Nugent lassúságát a fölkelők vezetősége szándéskosan gyengeség színében igyekezett feltüntetni.[3] A Coneglianoból északi irányban Belluno felé való kitérésnek csak úgy lett volna értelme, ha onnan Nugent csapatjait, ahogyan azt Radetzky remélte is, Feltrén és a Val Suganán át az Etsch völgyébe s annak mentén Veronába vezette volna, de így a Trevisoból kiinduló és oda visszatérő nagy huroknak a megtétele megint csak hiábavaló időveszteséget vont maga után.[4]

Amikor gróf Thurn altábornagy vette át a tartalék-hadtest vezetését, mindjárt első nap mintha frissebb szellem költözött volna bele a hadtestbe. Ez a május 19-iki 45 km-es erőltetett menet valóban dicséretére válik az új parancsnoknak és a csapatoknak egyaránt.[5]

Hogy Radetzky az oly nehezen és türelmetlenül vár tartalék-hadtestet Vicenza megvételére visszarendelte, az mindenesetre kissé különös színben tűnik fel és csak úgy válik érthetővé, ha feltételezzük, amint hogy az meg is felelt a valóságnak, hogy akkoriban a tábornagy már elhatározta volt a Mantuaba vezető oldalmenet végrehajtását, s így kellemetlennek, sőt veszélyesnek tartotta Durando közellétét Veronához, ahol az osztrák csapatok elvonulása után könnyen egyesülhetett Károly Albert hadseregével.

Ami a velencei tartományban lévő olasz haderők részén történt, az a helyes, céltudatos eljárásnak még a látszatát sem viseli magán. Durando tudta, érezte ugyan, hogy mit kellene csinálni, amikor támadólag akart Nugent elé vonulni, de ezt a helyes eszmét csakhamar elejtette. Ezentúl már tisztán csak védekezésre szorítkozott. De ha legalább ezt jól és ügyesen cselekdte volna!, mely esetben feltétlenül szép sikereket érhetett volna el. Így többek között a piavementi harcoknál, mely alkalommal tetemes túlerőt összpontosíthatott és hozhatott volna működésbe. Nugentnak a Piave mentén lefelé dandár-lépcsőkben végrehajtott előnyomulása alkalmával. De sem ő, sem alvezérei ilyesmihez nem értettek s így nem csoda, hogy Ferrari magára hagyatva, a többnapi küzdelemben folyton vereséget szenvedett.[6]

Azok az intézkedések, amiket Durando Vicenza megtartása érdekében eleinte tett, szintén igen jóknak mondhatók; ezáltal ott hamarjában tetemes haderő gyülekezett egybe, de mit ért e nagy erő, ha annak felhasználására célszerű intézkedés nem történt. A mindössze 1000 emberrel végrehajtott kitörés az elvonuló osztrákokat valami nagyon súlyosan nem érinthette. Ilyenformán a legfelsőbb olasz vezetés itt a tartalék-hadtesttel szemben még sokkal gyengébbnek, gyatrábbnak bizonyult, mint a piemonti hadsereg körletében.

[1] Kunz id. m. 38: „Es wäre viel vortheilhafter gewesen, die Truppennachschübe durch Tirol zu leiten, denn wenn auch der Weg ein wenig weiter war, so traf man is Tirol keinen feindlichen Widerstand, während man in Venetien von allen Seiten vom Aufruhr umlagert blieb ... Möglich, dass Nugent auch lieber selbstständig beliben, als einfach Untergebener Radetzky's sein wollte die Thatsachen sprechen beinahe daführ.”

[2] Rüstow id. m. 125: „Obgleich Nugent nur erst 13.000 Mann versammelt hatte, eröffnete er doch am 16. April seine Operationen. Seine eigene Meinung dabei war, dass er das venetianische Land selbständig zu unterwerfen habe. Radetzky dagegen sah in der von Nugent kommandirten Reservearmee lediglich eine Reserve für seine bei Verona konzentrirten Truppen und verlangte, dass Nugent so bald als möglich nach Verona, an die Etsch komme, von wo aus dann it vereinter Macht als Weitere besorgt werden würde.”

[3] Kunz id. m. 34: „Ende April konnten schon wenigstens 10.000 Mann österreichischer Verstärkungen in Verona eingetroffen sein, wenn Palmanuova und Udine nicht nutzlos so viel Zeit gekostet hätten ... Bei alledem machte das allzu vorsichtige Handeln Nugents auf die Italiener auch noch dem Eindruck der Schwäche, wie dies leicht erklärlich ist. – Hilleprandt id. m. 299: „Ende April konnte der erste Staffel Verona erreichen und Radetzky für die Schlacht von Sta. Lucia wenigstens 10.000 Streiter mehr zur Verfügung stelle, welche schon eine Verfolgung des Sieges ermöglicht hätten ... Der langsame bedächtige Vormarsch, wie nicht minden die milden Massregeln galten den italienern als ein Zeichen der Schwäche; es wurde ihnen dadurch überdies Zeit für die Organisirung des Widerstandes gegeben, welcher dann mit grösseren Opfern gebrochen werden musste.”

[4] Hilleprandt id. m. 312: „Bei dem Vorgange Durando's wäre es Nugent nicht schwer geworden, am 9. Mai mit dem grössten Theile des Corps in der Val Sugana zu stehen und am 16. in Verona einzutreffen. Die Fortsetzung der Operationen gegen Treviso entsprach jedenfalls weniger der hauptaufgabe des Corps, da sie grösseren Zeitaufwand verursachte.”

[5] Kunz id. m. 39: „Diese ausgezeichnete Marschleistung von 45 Km in einem einzigen Tage steht in grellem Gegensatze zu den Leistungen Nugent's. Es muss dabei noch besonders hervorgehoben werden, dass die Strasse an mehreren Stellen von ausgetretenen Bächen überschwemmt und durchrissen war.”

[6] Hilleprandt id. m. 177: „Die Massregeln Durando's vom 6. Mai angefangen, tragen das Gepräge der Unentschiedenheit; die Nachricht welche er über die feindliche Besitznahme von Belluno und Feltre in Quero am 6. erhielt, hätte ihn umsomehr bewegen sollen, noch am selben Tage weitere Kräfte an sich zu hiehen um dann mit 15.000 Mann am 7. gegen Feltre vorzugehen, wobei er anfangs nur auf Culoz gestossen wäre, welchen er mit einer 7 fachen Übermacht vernichten und dann die einzelnem Staffeln Nugent's schlagen konnte. Im richtigen Gefühle war Durando am 6. schon nach Quero vorgegangen; den taktischen Schlag, welcher mit den besten Aussichten auf Erfolg unternommen werden konnte, suchte er aber nicht zu führen. Dem ersten Plane untreu geworden, häufte er nun Fehler auf Fehler. Das Erscheinen einer Grenzerpatrulle im Brenta-Thale verleitete ihn zu noch ärgerer Theilung seiner Kräfte; Ferrari muss so mit den ungebildeten, schlechteren Truppen allein in das Gefecht gehen und grosse Verluste erleiden, während die guten Bataillone, unnütz hin- und hermarschirend, in der Zeit vom 6. bis 16. Mai wenigstens 20 Meilen Weges hinterlegen, ohne die Österreicher gesehen zu haben ... Dessenungeachtet hatte Ferrari über 11.000 Mann zu verfügen, mit welchen er am 8. höchstens die Brigade Culoz in der Stärke von 2200 Mann, am 9. noch die Brigade Felix Schwarzenberg in derselben Stärke, also im Ganzen 4400 Mann zu bewältigen hatte. Ein günstigeres Verhältnis konnte nicht mehr eintreten; umsomehr aber gereichen beide Gefechte diesen Brigaden und ihren Führern zum Ruhme.”