Moldvai eredménytelen vállalata után Bem Székely-Udvarhelyen át Marosvásárhelyre sietett, ahova július 28-án érkezett meg. Itt hihetetlen gyorsasággal ismét 6000-nyi hadat szedett össze, mely részben a magával hozott csapatokból, részben Damaszkin alezredesnek Beszterce felől és Papp ezredesnek Szebenből Marosvásárhelyre vonult hadaiból telt ki.

További erősbítésül Gaál Sándornak Csikszeredánál álló hadát is a székelyudvarhelyi útra rendelte, melynek azonban, mint fentebb láttuk, előbb még az osztrák hadtesttel gyült meg a baja. Rendelkezésre álló maroknyi és már eddig is annyi megpróbáltatáson átesett seregével Bem nem csekélyebb feladatot tűzött ki maga elé, mint Nagyszebennek és a Vöröstorony szorosnak visszafoglalását.

Mihelyt Lüders hírét vette, hogy Bem moldvai vállalata után ismét Erdélybe tért vissza és hogy a magyarok Clam-Gallassal szemben újból támadólag léptek fel, azonnal elhatározta, hogy rendelkezésre álló összes hadait Bem ellen összpontosítja, kire a Székelyföldön döntő csapást szándékozott mérni. Ecélból a közvetlen parancsnoksága alatt álló hadnak Segesváron át Udvarhelyre, Grotenhjelm hadoszlopának egyelőre Marosvásárhelyre, az osztrák hadtestnek s vele egyetértőleg az Ojtozi szoroson át betörendő Dannenberg-hadoszlopnak Csikszeredára s végül a Fogarasnál Dyck alatt visszahagyott csapatoknak Köhalmon (Reps) át kellett előnyomulnia, hogy aztán a szükséghez képest vagy az egyik, vagy a másik főoszlophoz csatlakozzék.

Clam-Gallas műveleteiről már megemlékeztünk, most tehát lássuk Lüders oszlopának további viselt dolgait. Szeben és a Vöröstorony szoros biztosítására Lüders Hasford altábornagy alatt 6 zászlóaljat, 4 kozákszázadot és 2 üteget hagyott hátra, a többi, 10 zászlóaljat, 8 lovas- és 6 kozákszázadot és 32 löveget számláló haddal, melynek létszáma kereken 12.000 főre tehető, július 24-én indult el Szebenből és 25-én Szelindeket (Stolzenburg), 26-án Nagy-Ekemezőt (Gross-Probstdorf), 27-én Szászvárost, 28-án pedig Segesvárt (Schässburg) érte el s itt egyelőre leginkább azért állapodott meg, hogy Dycknek kellő térnyerést engedjen.

Bem július 30-án indult el 5500 főnyi gyalogsággal, 500 huszárral és 12 ágyúval Marosvásárhelyről Székelykeresztúron át Udvarhely felé, ahol hadát a szándékolt hadművelethez még jobban kiegészíteni szándékozott. Miután azonban útközben Lüders közellétéről értesült, Székelykeresztúron Udvarhely helyett Segesvár felé tért le és így július 31-én délelőtt 10 órakor Ördögfalva (Teufelsdorf) és Szászfehéregyházánál (Weisskirchen) Lüders előcsapataira bukkant, melyeket nyomban visszaszorított Segesvár felé.

Lüders arra a valóban meglepő hírre, hogy Bem megelőzi őt a támadásban, csapatait, azalatt a feltételezés alatt, hogy Székelykeresztúr felől csak tüntetéssel leend dolga és hogy a főtámadás Marosvásárhelyről, honnan Bemet egyenes irányban Segesvár felé előnyomulni vélte, fog bekövetkezni, - következőleg állította csatarendbe: 5 vadászzászlóaljat, 3 utászszázadot, 4 lovas- és 3 kozákszázadot, továbbá 16 nehéz- és 4 könnyű löveget a marosvásárhelyi út mindkét oldalán, ellenben 5 vadászzászlóaljat, 1 utász-, 4 lovas és 3 kozákszázadot, továbbá 8 löveget Segesvár keleti kijáratánál a székelykeresztúri út mindkét oldalán. Ez utóbbi csoport kijelölt helyén részletesebben véve következőleg fejlődött: 3 tömegbe alakult zászlóalj az országút és a Nagy-Küküllő között, 1 zászlóalj az úttól jobbra a hegylejtőn, az ötödik zászlóalj végre tartalék gyanánt a város keleti kijáratánál; a tüzérség a középen, az összes lovasság pedig Dimidov tábornok parancsnoksága alatt a balszárny mögött, a Küküllő egyik nagy kanyarulatában vonult fel. A keresztúri csoport fölötti parancsnokságot Lüders Ivin altábornagynak adta át, míg ő az általa fontosabbnak tartott marosvásárhelyi csoportnál tartózkodott.

Miután Bem az orosz előcsapatok visszaszorítása után az ellenséges haderőt csatarendbe állani látta, ő is felvonultatta a maga hadát, még pedig igen előnyös állásban. Jobbszárnya Fehéregyházára, a bal pedig egy igen meredek lejtű és tetején szintén megszállva tartott hegykúpra támaszkodott; a középhad ugyanezen hegy szelídebb lejtjén, az ütegek a jobbszárny és középhad előtt foglaltak állást.

Az ütközetet mindkét részről a tüzérség vezette be, mely csakhamar igen élénkké vált s amelynek folyamán Skariatin tábornok, Lüders vezérkari főnöke, már az első golyók egyikének esett áldozatul. Bem törekvése már kezdettől fogva az ellenség jobbszárnyának átkarolására irányult s egyízben már sikerült is egy honvédzászlóaljnak az e szárny által megszállva tartott magaslatra feljutni, de ezt Ivin a tartalékból kirendelt erősbítések segítségével ismét visszavetette.

Ennek megtörténte után a kivált tüzérségi tűz által táplált harc döntő eredmény nélkül hullámzott ide-oda, mígnem délutáni 2 óra tájban egyszerre hatalmas fordulat állott be a dolgok állásában; ekkor tért ugyanis vissza a Marosvásárhely irányában kiküldött járőr azzal a jelentéssel, hogy arrafelé ellenséges csapatoknak sehol még nyomát sem látta. Erre Lüders a marosvásárhelyi harccsoport fölötti parancsnokságot Engelhardt tábornoknak átadva, ő maga, az egyidejűleg magával vitt 2 zászlóaljjal és 1 üteggel együtt a már harcban álló csoporthoz sietett s annak harckörletén belül az országút mentén mindenekelőtt a magával hozott üteget vonultatta fel és az ekként fokozott tüzértűz alatt 2 zászlóaljat a középen, egyet pedig a jobboldali erdős magaslatokon állított újonnan harcba, mely utóbbi ellen Bem újabb ellentámadást kísérelt meg, de eredménytelenül. Miután időközben Bem tüzérsége is leküzdetett hatalmasabb ellenfele által, Lüders döntő tényezőül Dimidov tábornok alatt álló lovasságának adott parancsot a közbevágásra, melyhez egyidejűleg 2 löveg is csatlakozott. a megindult lovas lökem elsősorban a Fehéregyházánál a magyar jobbszárny fedezésére felállított 2 huszárszázadot találta, melyek a több mint háromszoros túlerővel szemben nem sokáig tarthatták magukat. Az ellenséges lovastömeg ezután a szintén közelben, Fehéregyháza mellett a jobbszárnyon álló honvédzászlóaljnak vette irányát, mely legott négyszöget alakított. Ez ellen Dimidov elsősorban 2 ágyúját vonultatta fel s csak miután ezeknek kartácstüze a honvédek sorában a rendet felbontotta, indította ellenük vérszomja lovasait, akik részint a helyszinén, részint futásközben csaknem az egész zászlóaljat felkoncolták.

Erre az újonnan összeszedett huszárok még egyszer szerencsét próbálnak, elszántan nekivágva az ellenséges túlerőnek, fáradozásuk azonban hiábavalónak bizonyul. A jobb szárnyon beállott zürzavar és rendetlenség mihamar átterjed Bem derékhadára is és így már mi sem állhatta útját az egész magyar had általános futásának, miközben azt a kozákok és dsidások egészen Ördögfalváig üldözték. Bem maga is megsebesült és igen közel járt az elfogatáshoz, miután menekülése közben süppedékes helyre jutván, ott ragadt lovastúl s csak az utána kutató huszárok mentették meg kellemetlen és veszélyes helyzetéből. Ugyane csatában látták végleges eltünése előtt utoljára szabadságharcunk lánglelkű lantosát, Petőfi Sándort is, mint rendesen legelsőnek a küzdők sorában. Hogy hazájáért hőn lángoló szíve hamvai hol és melyik sirhant alatt porladoznak, azt még most is – és talán örökre – titok fátyola fedi.

Bem vert hadának roncsaival Marosvásárhely felé tartott, ahova augusztus 2-án érkezett meg; julius 31-iki vesztesége állítólag 1300 halottra és sebesültre rúgott s azonkivül 8 ágyú és 2 zászló, nagymennyiségű lőszer, az összes társzekerek, köztük Bem málhakocsijával, melyben sok fontos iromány is volt, mind az ellenség kezébe kerültek. Az orosz veszteség halottakban, Skariatin tábornokon kívűl, 41 ember; sebesültekben 205 ember, köztük 7 tiszt.

Dyck tábornok időközben vett utasításához képest 6 zászlóaljból, 3 kozák századból és 12 lövegből álló hadoszlopával Fogarasról Kőhalom (Reps) felé menetelve, e város előtt Garádnál (Stein) julius 30-án egy erősebb magyar különítményre bukkant, melyet, miután azt rövid ütközet után visszavonulásra kényszerítette, egészen Homoródig üldözött, miközben 2 halottat és 12 sebesültet, az ellenség pedig 15 embert vesztett. Homoródról másnap Kőhalomra visszatérve, vette Dyck a hírt a segesvári csatáról, minek folytán haladék nélkül ő is oda sietett, úgy hogy már augusztus 1-én egyesülhetett Segesváron Lüderssel. Ez utóbbi abban a hiszemben, hogy Bem vert hadával a Csiknek vette útját, augusztus 2-án hadával Székely-Keresztúrig nyomult előre. Grotenhjelmnek pedig egyidejüleg parancsot küldött, hogy hadoszlopával minél előbb Marosvásárhelyre vonuljon. Székely-Keresztúron tudta meg Lüders, hogy Clam-Gallas altábornagy már Csikszereda felé jár s hogy Bem nem idefelé, hanem Marosvásárhelyre vonult vissza s így ő is irányt változtatva, augusztus 3-án Erdő-Szent-Györgyre menetelt, hogy Grotenhjelmmel egyesülve mindenekelőtt Marosvásárhelyt ejtse birtokába, azután pedig Gyulafehérvár és Kolozsvár felé nyomuljon előre. Útközben Marosvásárhely felé tudta meg Lüders, hogy Bem az augusztus 1-éről 2-ikára hajló éjjel Marosvásárhelyt is elhagyta és Gálfalvára menetelt, ahova augusztus 4-ikére Kemény Farkast is berendelte 4000 főnyi gyalogságával, 300 huszárjával és 12 lövegével Kolozsvárról, hogy aztán azzal együtt Szeben visszavételére induljon. Lüders erre a hírre elhatározta, hogy Bemet nyomon követi és ha előbb nem, Szebennél újból csatára kényszeríti.

Mielőtt a főparancsnokok ez újabb összecsapását ecsetelnők, szükségesnek látjuk a Gyulafehérvár és annak tőszomszédságában közbeesőleg történt eseményeket röviden felemlíteni.