Miután a császári had zöme a fentiek szerint Nagy-Szeben köré gyülekezett, Bem a Nagy-Küküllő völgyében alig talált magával szemben számottevő ellenséget; csupán báró Heydte őrnagy portyázó különítménye tartózkodott itten, mely Gedeon altábornagynak január 20-án Nagy-Szebenbe történt elvonulása után különösen a Székelyföld szemmeltartására Segesváron hagyatott vissza.[1] Heydte január 31-én 1/2 század vadászból, 2 század oláh határőrből, 6 szakasz dragonyosból és 1/2 ütegből álló különítményével a magyarok által csak gyengén védett Erzsébetváros előtt termett s miután azt hatalmába ejtette, február 8-án Medgyes felé folytatta útját; utóbb említett városnak Szilágyi százados alatt 1/2 honvédzászlóaljból, 1 huszárszázadból és 2 lövegből álló védőrsége Paratélyig eléje ment ugyan, de Heydte által visszaveretvén, Medgyesen át Nagy-Selykre húzódott vissza, ahol akkor Zsurmay őrnagy tartózkodott, aki a szerencsétlenül végződött február 4-iki vizaknai csata után a főseregtől elvált balszárnyhaddal Medgyes felé húzódott vissza.[2] Szilágyi százados csapatjának felvétele után Zsurmay még ugyanaznap, február 8-án éjjel Kis-Kapusig, onnan pedig alig néhány órai pihenő után Medgyes felé folytatta előnyomulását, ahol 9-én hajnali 4 órakor Heydte előörseit váratlanul megtámadta, mire a császáriak sietve Erzsébetváros felé tértek ki, míg ellenben Zsurmay Marosvásárhely felé vette útját. Heydte ennek folytán február 10-én újból Medgyesbe vonult be, Bem közeledésének hírére azonban jobbnak látta kisded csapatát Segesvárra visszavezetni. Azonban itt sem volt sokáig maradása; arra a hírre, hogy Bem február 15-én Medgyesre bevonult és hogy a Kiss Sándor alezredes parancsnoksága alatt Sepsi-Szt.-Györgyről február 10-én elindult és a Bemmel leendő egyesülés céljából Kőhalmon át Segesvárnak tartó székely had már szintén közel van, miáltal könnyen két tűz közé kerülhetett volna, Heydte jobbnak vélte önszántából odébb állani, ami február 16-án tényleg meg is történt. Ennek folytán a 3 székely-, a 12. honvédzászlóaljból, 2 huszárszázadból és 6 lövegből álló székely segélyhad február 16-án akadálytalanul bevonult Segesvárra, minek folytán egyesülése Bemmel biztosítottnak volt tekinthető, kinek hada ezáltal, valamint az újból hozzája csatlakozott s a Vilmos-huszárokból, a Kress-féle 1/2 század könnyű lovasból s néhány század jól felfegyverzett szatmári önkéntesből álló Zsurmay-hadoszlop által is tetemes erősbítést nyert. És erre valóban szüksége is volt, mert már másnap híre érkezett, hogy nemcsak délfelől, Nagy-Szeben tájékáról, hanem Beszterce felől is újabb fenyegető veszély közeledése várható, amennyiben a január elején a Bukovinába kiszorított Urban ezredes éppen egy havi szünetelés után ismét mozgolódni kezdett. Miután említett ezredes az általa szándékolt nagyobbszabású támadó előnyomuláshoz szükséges segélyt, ismételt szorgalmazása dacára a Bukovinában parancsnokló Malkowsky tábornoktól meg nem kapta, csapatjainak harci kedvét felélesztendő, egy nagyobbszabású portyázó kémszemle keresztülvitelét határozta el, micélból február 4-én Pojana-Stampiban egy 900 főnyi különítményt egyesített, mely a Sivkovics-ezred egy osztályából Kaufmann százados parancsnoksága alatt, a Károly Ferdinánd ezred 1 osztályából Licudi százados parancsnoksága alatt és 1 osztály bukovinai határ-kordonistából Majer százados parancsnoksága alatt alakult. E nagyobbára önkéntesekből álló válogatott had élén Urban február 5-én reggeli 7 órakor a gyülekező helyről elindulva, 23 foknyi hidegben magas bércek között, hóborította és majdnem járatlan hegyi útakon végrehajtott 20 órányi menet után február 6-án hajnalban Borgó Prund és Marossény között meglepően az utóbbi helységnél előörsön álló magyarok hátába került s az oda 3 Sándor gyalogezredbeli századdal, 1 szakasz Kóburg-huszárral és 2 löveggel előretolva volt Kofler századost összes csapatjaival és vonatával együtt meglepően körülkerítette és foglyul ejtette. Föladatának ily sikeres végrehajtása után Urban a busás prédával és a foglyul ejtett magyarokkal együtt még aznap visszaindult Pojana Stampiba, ahova minden veszteség nélkül, kivéve, hogy 45 emberének útközben a lába fagyott le, február 7-én reggeli 3 órakor érkezett meg.

Urbannak e sikeres hadi tette arra birta az időközben altábornaggyá kinevezett Malkowskyt, hogy az erdély–bukovinai határ mentén összpontosult összes császári haderővel Erdélybe törjön, melynek előcsapatát Urbannak 6 zászlóalj gyalogságból, kevés lovasságból és 2 ütegből álló hadoszlopa volt hivatva alkotni. Utóbbi ehhez képest február 12-én csapatainak élén Borgó Prundot szállotta meg, ahonnan a Károly Ferdinánd ezred 2. zászlóalját 15 chevauxlegerssel Fackler százados parancsnoksága alatt a Felső-Szamos völgyének szemmeltartása céljából Naszódra különítette ki, míg ő maga, hadoszlopának élén másnap előnyomulását Jádig folytatta, ahol február 17-ig veszteg maradt.

Magyar részről ezidőtájt Beszterce vidékén Riczkó ezredes állott, akit Bem még január elején hagyott ott vissza Urbannal szemben s aki a marossényi rajtaütés, valamint az egész bukovinai császári hadoszlop előnyomulásának hírére, Besztercéből Király-Németibe és Szeredfalvára húzódott vissza, ahol magát elsáncolta. Csapatjainak állománya akkoron 1 székely, 1 honvédzászlóaljból, 1 osztály lengyel légióból ifj. Woroniecki herceg parancsnoksága alatt, 2 huszárszázadból és 1 háromfontos ütegből állott.

[1] Lásd az I. kötet 316. és 322. oldalán.

[2] Lásd az I. kötet 327. oldalán.