| « HUSZONÖTÖDIK FEJEZET. Bem ujbóli támadólagos műveletei Erdélyben (1849. február elejétől április közepéig). | KEZDŐLAP | Zsurmay műveletei Heidte ellen. » |
Bem a balul végződött vizaknai csata után február 6-án estefelé erősen megviselt hadával Szászvárosra ért, ahol másnap az utánnyomuló császáriak által újból megtámadtatván, serege maradványait parancsára, miután ő maga harcközben jobb keze középujját elvesztette, Czetz alezredes Dévára vezette vissza, ahova időközben Hrabovszky alatt a bánsági segélyhad is beérkezett. A meglehetősen felbomlott sereg visszavonulását Dévára, a bánsági segélyhad felkeresésére már előbb hátraküldött Kemény Farkas alezredes fedezte, aki e célból a 11. és 55. honvédzászlóaljakkal, 1 század Mátyás-huszárral és 10 ágyúval Piskinél a Strigy folyó mögött az ottani erdőben födve foglalt állást. Ezen, valamint a Bánságból jött segélycsapatokkal együtt Bem hadereje most ismét 10 zászlóaljra, 5 rendes és 2 nem rendes lovas-századra és 28 lövegre szaporodott fel. És pedig állott e had:
| a 11. honvéd zászlóaljból | 800 fő |
| a 4. honvéd zászlóalj 4 századából | 700 fő |
| a 31. honvéd zászlóalj 4 századából | 400 fő |
| az 55. honvéd zászlóalj 4 századából | 600 fő |
| a 24. honvéd zászlóaljból | 900 fő |
| az 1. székely zászlóaljból | 900 fő |
| a Máriássy zászlóaljból | 800 fő |
| a torontáli őrségből | 1000 fő |
| az aradi mozgó nemzetőrségből | 200 fő |
| Kemény zászlóaljából | 400 fő |
| 1 osztály Württemberg-huszárból | 300 lovas |
| 3 század Mátyás-huszárból | 300 lovas |
| 2 század bihari nemzetőr lovasból | 400 lovas |
és 28 különböző minőségü ágyúból; a csapatok állománya tehát 6700 főnyi gyalogos és 1000 lovas; a tüzérség személyzetét is beleszámítva, kereken 8000 ember.
Az ellenséges hadak közül a hadiszinhely e részén ezúttal leginkább a következők jöhettek tekintetbe és pedig:
1. A Puchner megbetegedése folytán Kalliány tábornok által vezényelt s Bemet nyomon követő erdélyi főerő a következő beosztással:
Kalliány tábornok dandára
2 Sivkovics ezredbeli zászlóalj,
az 1. oláh-határőrezred 2/3 zászlóalja,
a 2. oláh-határőrezred 1/3 zászlóalja,
2 század chevauxlegers,
1 hat- és 1/2 háromfontos üteg.
Báró Stutterheim ezredes dandára
az erdélyi vadászok 1/2 zászlóalja,
2 Bianchi ezredbeli zászlóalj,
1 század székely huszár,
1 hat- és 1 háromfontos üteg.
Losenau ezredes tartalék dandára
a Parma gyalogezred 3. zászlóalja,
4 század chevauxlegers,
1/2 háromfontos üteg,
összesen 6 1/2 zászlóalj, 7 lovas század és 4 üteg, körülbelül mintegy 4500 főnyi gyalogság, 1000 lovas és 24 löveg állománnyal.
2. Az a különítmény, mely Riebel őrnagynak a fősereghez történt elvonulása után január végén a Bánságból Cernoevics százados parancsnoksága alatt a Marosvölgyébe, Dévára tolatott előre; ez a különítmény 1700 gyalogosból és 40 szerezsánból, továbbá 2 ágyúból állott.
3. A Maros jobb partján a Strigy beömlésével szemben, Aranynál álló Károly Ferdinánd ezredbeli kombinált zászlóalj, mintegy 700 főnyi állománnyal.
4. Nagyszámú oláh népfölkelés Dobra, Buteanu és Salomon praefectusok vezénylete alatt, kivált Akmárnál (Borberek közelében), Vajda-Hunyadnál és Brádnál 1–1 nagyobb csoporttal.
A császári sereg létszáma tehát, a népfölkelést nem számítva, körülbelül 700 gyalogos, 1000 lovas és 26 ágyú.
Midőn Cernoevics százados február 4-én Kemény Farkas közeledtéről értesült, hadoszlopával azonnal Vajda-Hunyadra, onnan pedig Hátszegre tért ki s az előbb említett helynél visszamaradó Salomon praefectusnak meghagyta, hogy a Dévára bevonult magyarokat éjjeli rajtaütéssel lepje meg; ez február 5-ikéről 6-ikára hajló éjjel végre is hajtatott, de az első meglepetésükből csakhamar felocsúdott magyarok által fényesen visszaveretett, úgy hogy Salomon hajnal felé, miután az éjjeli ütközetben 180 főnyi veszteséget szenvedett, újból Vajda-Hunyadra húzódott vissza.
Február 8-án a császáriak főhadiszállásáról, Szászvárosról báró Buseck alezredes a Sivkovics ezred 3. zászlóaljával, 2 chevauxlegers- és 1 székely huszárszázaddal, továbbá 1 háromfontos üteggel a piskii állás ellen kémszemlére rendeltetett ki, mely alkalommal Buseck azt a meggyőződést szerezte, hogy a Strigy Piski körül igen erősen meg van szállva s hogy ott a magyarok szívós ellenállást szándékoznak kifejteni. Erre Puchner másnapra támadást határozott s annak keresztülvitelével Kallianyt bízta meg; a Cernoevics-különítmény és a Károly Ferdinánd kombinált zászlóalj egyidejűleg a támadásban való részvételre utasíttattak, mihez az utóbb említett zászlóaljnak Bábolnánál a befagyott Maroson annak balpartjára kellett átkelnie.
Kemény alezredes nyomban értesítette Bemet a császáriak erős kémszemléjéről, akitől egyidejűleg erősbítést is kért, miután úgymond a túlnyomó erő ellen aligha fogja magát sokáig tarthatni. Erre Bem, ki sebláza következtében ágyban feküdt, azonnal magához hivatta Czetzet és Kemény jelentését felmutatva, állítólag csak ennyit mondott neki: „Menjen és tegye meg, amit tehet, mert ha a híd elveszett, Erdély is oda van.” És Czetz sietett a felhívásnak eleget tenni, amennyiben hamarjában összeszedett 1 zászlóaljnyi gyalogsággal, 1 lovasszázaddal és 1 üteggel még aznap Dédacsig nyomult előre.
Az elrendelt támadáshoz a császári oszlop február 9-én reggel 6 órakor indult el Szászvárosról s 9 óra tájban Pádra érve, azonnal harchoz csoportosult. Kalliany az említett helységnél Herle tüzér-százados parancsnoksága alatt a Parma-ezred 3. zászlóaljának és 1 chevauxlegers osztálynak fedezete alatt, az országúttól északra 18 löveget, attól délre 1/2 háromfontos üteget vonultatott fel. A Kalliany- és Stutterheim-dandárok gyalogsága az országúttól délre elterülő magaslatokon helyeztetett készenlétbe, hogy a megfelelő tüzérségi előkészítés után a piskii híd birtokát kierőszakolja. Az ekként alakított harcfelállítás balszárnyát Kunics őrnagy, a középet pedig báró Stutterheim ezredes vezényelte. Tartalék gyanánt Losenau ezredes alatt a lovasság 1/2 háromfontos üteggel Pád keleti kijáratánál állott fel. A Maros jobbpartján nagyszámú oláh népfölkelés és 1 lovas osztag foglalt állást.
Cernoevics százados hadoszlopával csak reggel 9 órakor indult el Vajda-Hunyadról s déltájban Alsó-Pestesre érve, ahelyett, hogy a magyarok baloldalába és hátába iparkodott volna kerülni, a nevezett helységtől délkeletre elterülő erdő északi szegélye mentén „figyelőállást” foglalt s a Maros völgye felé csupán járőröket terelt előre; nagyon természetes, hogy ilyenformán a harc menetére befolyást egyáltalában nem gyakorolhatott.
Az ütközet a Strigy mentén Pád és Piski között, majdnem két óráig tartó ágyúzással vette kezdetét, mely azonban a nagy távolságnál fogva meglehetősen hatástalan maradt. Ekkor aztán a Kalliany-dandár gyalogságának egy része szuronyszegezve indult a híd ellen, de visszaveretett. Erre a 11-ik honvédzászlóalj, melyet később az 55. honvédzászlóalj részei is követtek, részint a hídon, részint a jégtől zajló s majdnem csipőig érő vízen átkelve, űzőbe vette a hátráló császáriakat. Honvédeinknek eleinte annyira kedvezett a szerencse, hogy hamarjában 2 ágyút is hatalmukba kerítettek, még pedig azokat, melyeket Bem Nagy-Szebennél vesztett volt. Nemsokára azonban rohamra indult a Kalliany-dandár gyalogsága, a 1/2 erdélyi vadász- és az egyik Bianchi zászlóaljjal az első, a másik Bianchi-zászlóaljjal pedig a második harcvonalban és honvédeinket érzékeny veszteség mellett, amennyiben azok a híd torkolatánál makacs ellenállást fejtettek ki, újból a Strigy mögé vetette vissza, mire Herle százados tüzérségét előbbre vonva, egyik ütegét a folyó partján a hídtól jobbra, másikát attól balra vonultatta fel. Hasonlóan előbbre vonult a két dandár fennmaradó része is, a lovasság pedig a jobbszárnyon a Maros mentén állott fel. Kemény, hogy erősen szorongatott gyalogságát degagirozza, a Mátyás huszár-századot rohamra indította a híd kijárata felé, ahol azonban az kartács- és puskagolyó kereszttűzbe jutván, jelentékeny veszteség mellett felbomlasztva visszafordulni és a gyalogság példáját követve, menekülni kényszerült, mely alkalommal a század derék parancsnoka, Horváth kapitány is életét veszté.
E válságos pillanatban érkezett be Czetz segélyhadaival Dédács felől a csatatéren s azokat nyomban a híd felé vezette előre. Ebből a híd környékén óriási tolongás támadt, magán a hídon pedig barát és ellenség csakhamar annyira össze-vissza keveredett, hogy magyar források szerint meglepetésükben a császáriak, osztrák források szerint pedig a magyarok, a megadás, illetőleg békés szándék jeléül fehér kendőket lobogtattak. Erre a harc egy időre teljesen megszünt s ahelyett a két fél alkudozni kezdett egymással. Eközben a császáriak egy csoportja Keményt és Czetzet körülfogva, kardjaik átadását követelték, mire ez utóbbi lovát megfordítva, a Máriássy-zászlóaljnak és a tüzérségnek lőni parancsolt. Ennek folytán a hídon és annak környékén újból a legelkeseredettebb harc lépett a rövid ideig tartó barátkozás helyébe. Néhány percig tartó tűzharc és rövid kézitusa után, mely az ellenségnek halottakban és sebesültekben 10 tiszt, ezek között a tartalékból előrevágtatott és halálos sebet kapott Losenau ezredes, továbbá 200 főnyi legénységébe és 1 lövegébe került, – a mieink határozottan fölülkerekednek s a császáriakat a hídon át visszavetve, hamar megvetik lábukat a folyó tulsó partján. Időközben Bem is megjelent a tett mezején és a nagyjából újból rendezkedett 11. és 55. zászlóaljat, majd később kéznél levő két ütegét is a folyó tulsó partjára rendelte át; a Württemberg-huszárok és a székely zászlóalj a Strigynek a Marosba ömlésénél keltek át a tulsó partra, ahol aztán az egész had Hrabovszky és a jobbszárnyra rendelt Dobay őrnagyok vezénylete alatt újból csatarendbe állt.
Miután a császáriak az országút mentén Pád felé az egész vonalon visszavonulóban voltak már, Bem további általános előnyomulást parancsolt. A fenyegető veszélyt elhárítandó, Kalliány egy vértes osztályt dob az üldözők elé, melyet azonban a Württemberg-huszárok csakhamar visszavertek; erre báró Buseck alezredes parancsnoksága alatt a két vértes osztályból és a székely huszárszázadból álló császári lovasság zöme is támadásra indul, melyet az egyik Bianchi-zászlóalj is támogatott tüzével. Ezzel az újabb rohammal a Mátyás-huszárok akartak szembeszállani, kiket a bihari önkéntesek is követtek; ámde még mielőtt összecsapásra került volna a dolog, lovasaink s főleg a bihari önkéntesek, az ellenséges gyalogság jól célzott lövései elől kereket oldanak, a közelben álló gyalogosztagokat is magukkal rántván.
Körülbelül ezidőtájt érkezett be a Maros jobbpartjáról a harc színhelyére a kombinált Károly Ferdinánd zászlóalj is, melyet az éppen Szászvárosról beérkező Puchner személyesen vezetett rohamra Bemnek a magaslatokon állást foglalt jobbszárnya ellen s azt szintén visszavetette, mire az egész magyar harcvonal körülbelül d. u. félnégy óra tájban felbomlásnak indult. Bem minden lehetőt megtett és személyes bátorságának latbavetésével igyekezett a megbomlott rendet helyreállítani, de a futamlók árja őt is magával ragadta a hídon át s így a már kivívottnak hitt győzelmet ismét kiragadva látta kezéből. A híd köré tömörülő honvédek az ellenséges gyalogság és tüzérség tüzétől iszonyú veszteséget szenvedtek s hogy tüzérségünk nagyobb része a császáriak kezébe nem került, az csakis a Württemberg-huszárok önfeláldozó közbevetésének köszönhető. Ha Cernoevics százados, ahelyett, hogy a pestesi erdőnél veszteg állott, a visszavonuló magyarok baloldalában, illetve hátában megjelenik, Bem hada kétségkívül teljesen széjjelmállott volna, így azonban a császáriak által nem nagyon üldözött magyarokat Czetz már Dédács–Szt.-András vonalában megállította, ami leginkább azáltal vált lehetővé, hogy a Maros jobbpartján levő oláh fölkelők szemmeltartására Dédácsnál visszahagyott két székely szakasz a Württemberg-huszárokkal az említett vonalon kordont vontak, melyen keresztültörni halálbüntetés terhe alatt tiltva volt. Ez a rendszabály valóban célszerűnek bizonyult, amennyiben alig rövid félóra lefolyása alatt a csatarend a dévai országútat majdnem merőlegesen átszelve, helyre volt állítva; a gyalogsági és tüzérségi harcvonal közepe mögött a Mátyás-huszárok, annak balszárnya mögött a Württemberg-huszárok s végül a jobbszárny mögött az imént oly rossz példával előljárt bihari nemzetőr lovasság állott föl.
A visszavonult magyarokat csak lassan követő császáriak eszerint csakhamar rendetlenül szétszórt tömeg helyett egy jó rendben levő és a terepen előnyösen elhelyezett tekintélyes csapatot láttak maguk előtt. Ily viszonyok között az újonnan választott védővonalban ismét rendszeres harc vette kezdetét; a császáriak eleinte leginkább ágyúikkal dolgoztak, melyeknek tüzét Bem csak hosszabb tartamú időközökben viszonozta, majd azonban észrevevén, hogy az ellenség Nagy-Barcsa felől jobbszárnyát megkerülni igyekszik, a veszélyeztetett szárny erősbítésére a torontáli zászlóaljat rendelte ki. Ámde csakhamar kiderült, hogy az ellenségnek az esthomályban kezdeményezett megkerülő mozdulata csak tüntetés volt, sőt csapatjainak nagymérvű kimerülésére és a már úgy a tüzérségnél, mint a gyalogság körében mutatkozó lőszerhiányra való tekintettel Kalliany nemsokára a harc félbeszakítására és a visszavonulás megkezdésére adott parancsot. Bem ezt a kedvező pillanatot valódi hadvezéri éleslátással és eréllyel, csapatjainak az ellenfélét is felülmúló kimerülése dacára, egy újabb támadó ellenlökem végrehajtására használta fel, miáltal a nap dicsőségét és győzelmét kétséget kizáró módon a maga javára fordította s bár úgy látszik, hogy döntő csapásának súlya már nem érte utól az ellenséget a Strigy innenső, azaz nyugati oldalán, azért a császáriak úgy a hídon való átkelésnél, mint a további, majdnem futássá fajult visszavonulásnál Szászváros felé, még jelentékeny veszteséget szenvedtek. Bem egészen Pádig követte ellenfelét, ahol a további üldözést az esthomályra való tekintettel végkép beszüntette.
A változó szerencsével ide-oda hullámzó, igen heves csatanap mindkét fél részéről tekintélyes számú áldozatokat követelt és pedig a császáriak részéről halottakban: 4 tisztet és 125 főnyi legénységet; sebesültekben: 8 tisztet és 381 főnyi legénységet; eltüntekben: 2 tisztet és 141 főnyi legénységet; foglyokban osztrák forrás szerint csak 1 tisztet és 22 főnyi legénységet, a veszteség összege tehát 15 tiszt és 669 főnyi legénység, vagyis összesen 684 ember. A magyarok vesztesége hozzávetőleg szintén ugyanannyi lehetett.
A piskii győzelem Bem műveleteiben szerencsés fordulópontot képez, amennyiben, mint alább látni fogjuk, innen hódító útjára indulva, rövid idő alatt ismét egész Erdély birtokába jutott.
A császári sereg a csatára következő éjjelt Szászvárosban töltötte, ahonnan február 10-én hajnalban Alkenyéren (Sibot) át Szász-Sebes felé volt visszavonulását folytatandó, hogy az üldöző előnyomulás alkalmával ott visszahagyott Coppet-tartalékdandárral újból egyesüljön. Alkenyérnél a Szász-Sebesre kocsin előresietett főhadparancsnoktól, Puchner altábornagytól parancs érkezett, hogy a Stutterheim-dandár Alvincen, Kalliany dandára Szász-Piánon, a lovasság pedig Szász-Sebes és Péterfalván helyezendő el, míg a Szász-Sebesben levő Coppet-dandárnak a Szász-Pián és Szász-Sebes közötti magaslatokon kellett állást foglalnia. Ehhez képest a Stutterheim-dandár az Alvinctól délre elterülő s még Báthory István idejéből híres, hóborította Kenyérmezőn ütött tábort, a többi csapatok pedig a parancssal kijelölt helyeiket foglalták el.
Bem, bár sejtette, hogy a császáriak Nagy-Szebenbe húzódnak vissza, hadtestének állapotára való tekintettel egyelőre nem tartotta tanácsosnak azokat közvetlenül követni; ezt megelőzőleg a Küküllő völgyét, illetőleg Medgyest akarta elérni, hogy onnan egyrészt összeköttetését korábbi hadműveleti alapjával, Marosvásárhellyel újból helyreállítsa, másrészt pedig hogy a Székelyfölddel is, honnan leggyorsabban számíthatott segélycsapatokra, ismét érintkezésbe lépjen. E tervéhez képest Bem február 10-én korán reggel elindult Szászváros felé, melyet a császáriak megelőzőleg már elhagytak volt, csupán nagyszámú beteget és sebesültet hagyván hátra. Miután a magyar had Szászváros mellett délig pihenőt tartott, a délután folyamán folytatta útját a Maros völgyén fölfelé s alkonyatkor előbb Alkenyérnél ellenséges lovasságra, majd később a Kalliány-dandár előörseire bukkant, melyek rövid csatározás után Szász-Sebes felé húzódtak vissza; az ellenségnek nem várt megjelenése Kallianyt arra indította, hogy dandárával a Coppet-dandár mellé húzódjék vissza, mely állásban azok a következő nap reggeléig harckészültségben maradtak.
Bem a szászsebesi útra mindössze 1 zászlóaljnyi gyalogságot néhány ágyúval és egy csapat lovassággal tolt előre, hadának fennmaradó részével pedig az éj leple alatt egész csendben Alvinc felé húzódott. Itt este 10 órakor a Stutterheim-dandárra bukkant, melyet Czetz a Máriássy- és a 11. honvédzászlóaljjal nyomban megtámadott. Ez annyira meglepte a mit sem sejtő császáriakat, hogy komoly ellenállásra nem is gondolva, rendetlen futással menekültek el Gyulafehérvár felé, miközben 39 halottat és sebesültet vesztettek.
Február 11-én reggel Bem hadát a Sibisán és Lámkerék közötti síkon állította csatarendbe, hogy itt a netán Szász-Sebes felől előnyomuló császári sereg zömével a harcot felvegye, poggyászát pedig a sebesültekkel és betegekkel, a gyulafejérvári erőd kikerülése céljából, Kemény alezredes zászlóaljának és 1 szakasz Mátyás-huszárnak fedezete alatt nehézkes hegyi úton, Girbón, Oláh-Besenyőn és Türön át Balázsfalvára indította, míg ő maga hada zömével, – miután Szász-Sebes felől ellenség nem mutatkozott – Limbán, Csügeden, Oláh-Girbán, Veresegyházán, Szász-Csanádon, Holdvilágon, Asszonyfalván és Kis-Kapuson át mély hóban és a legdermesztőbb hidegben Medgyesre vonult, ahova fáradságos és megerőltető 4 napi menet után – miután 12-én Bervén csapatjainak pihenőt engedett – február 15-én szerencsésen megérkezett.
A 12-iki pihenőt Bem arra használta fel, hogy Kolozsvárra, Besztercére, Maros-Vásárhelyre és a Székelyföldre futárokat küldjön, sikereiről és újabb előnyomulásáról hírt viendők.
A Kalliany és Coppet-dandárok február 11-én reggel Szász-Sebes mögé húzódtak vissza, majd a Puchnertól beérkezett parancs szerint még aznap Nagy-Szeben felé indultak útnak, ahova 12-ike folyamán a Stutterheim-dandár is, melyhez Gyulafehérváron a Zaránd megyében eszközölt portyázásai után oda visszatérő Károly Ferdinánd ezred 3. zászlóalja is csatlakozott.
Cernoevics százados hadoszlopával továbbra is Déva környékén maradt, hogy az itt, valamint Szászváros környékén véghezvitt portyázásai által, magyar csapatoknak a Bánságból Erdélybe való benyomulását megakadályozza. Hasonló célból rendeltetett ki február 27-én gróf Leiningen tábornok is a temesvári őrségből vett 1500 főnyi gyalogsággal, 2 dsidás századdal, 80 szerezsánnal és 1 1/2 üteggel Facsetra, aki az összeköttetést Cernoeviccsal helyreállítandó, egy kisebb oszlopot Eissler őrnagy alatt Dobráig tolt előre.
| « HUSZONÖTÖDIK FEJEZET. Bem ujbóli támadólagos műveletei Erdélyben (1849. február elejétől április közepéig). | KEZDŐLAP | Zsurmay műveletei Heidte ellen. » |