1. számú melléklet.

Jellacsics főseregének elvonultával és a Roth-féle segélyhad lefegyverzésével a horvát betörés a magyarokra nézve a lehető legkedvezőbb elintézést nyerte s így most már a Dunán túl ily nagyszámú erőnek együttartása feleslegessé válván, a fölkelt nép nagyobbára hazabocsáttatott; mig a rendes és önkéntes csapatok egy része a Moga-féle sereghez Ausztria határára rendeltetett s csak egy kisebb rész – mintegy 3000 fegyveres 12 ágyuval – maradt meg Perczel vezérlete alatt, kinek feladatává tétetett, hogy a Muraközt, melyet Jellacsics Zala megyétől elszakítván, Horvátországhoz kapcsolt, ujból visszafoglalja és hogy az ország e részét az ujonnan Nugent alatt betört horvát csapatokól végleg megtisztítsa.

Nugent ereje nagyobbára két határszéli zászlóaljból és egyéb a Dráván átkelt s önként beállt határőrökből állott s annak létszáma mihamar mintegy 5–6000 főre szaporodott fel. Ezt az eléggé számot tevő hadat Jellacsics a Roth-féle tartaléksereghez hasonlóan magához akarta vonni s így bécsi visszavonulása közben meghagyta Nugentnak, hogy Zala és Vasmegyén keresztül sietve csatlakozzék hozzá, amit ez utóbbi tényleg meg is kisérelt.

Az ujabb horvát betörés hírére a két megye népe tömegesen fegyvert ragadt s Vasból Vidos alispán a nemrég Grácból hazajött huszárszázaddal s mintegy 5–600 megyei nemzetőrrel és kaszás néppel Zalába sietett az ellenség elé, a zalai fölkelt nép pedig, számra nézve mintegy 10.000 Nagy-Kanizsa tájékán, az ellenség háta mögött gyülekezett.

Nugent, nehogy a Roth-féle segélyhad tragikus sorsára jusson, további előnyomulását beszüntetve, Kanizsa alá huzódott vissza. Október 3-án híre futott a városban, miszerint azt a horvátok felgyujtani szándékoznak, minek folytán a város lakossága lázas sietséggel talpon termett s mig egy részök a városban volt horvát tiszteket s legénységet foglyul ejtette, addig a többiek a város alatt tábort ütött ellenségre vetették magukat. Nugent, abban a hiszemben, hogy ez a támadás a vidéki nemzetőrséggel egyetértve intéztetik s hogy ennek folytán hatalmas haderő áll vele szemben és hátában, minden ellenállás megkisérlése nélkül hátrálót fuvatott s a rá következő éjjel hanyatthomlok rohant vissza a Muraközbe, melynek védelmére a letenyei és kottori hidakat szállotta meg.

Ez időtájt Perczel Mór dandárával szintén Nugent megtámadására előnyomulván, október 16-án Kanizsára érkezett, honnan már másnap hadának egy részével ő maga Letenyére indult, a másik rész Gáspár András ezredes vezénylete alatt pedig a kottori hid felé vette utját. A horvátok a János dragonyosokkal és Piret-gyalogsággal erősödvén, mindkét helyen eleinte makacsul védelmezték magukat, mignem Nugent belátván, miszerint megfeszített ellenállása hiábavaló, a két hidat leromboltatta s csapatainak zömével Csáktornya felé, egy kisebb résszel Légrád irányában huzódott vissza. A hidak már másnap reggelre helyreállíttatván, utat nyitottak az ellenség üldözésére, melynek zöme Perczel elől Varasdon át Horvátországba menekült; Gáspár az előtte hátráló csapatoszlopot Domborunál utólérvén, abból mintegy 100 embert és 1 löveget elfogott.

Nugent elleni működéséről Perczel az alábbi jelentéssel számolt be a honvédelmi bizottmánynak:

„Hadostán, október 18. reggeli 5 órakor 1848.

„Tegnap, azaz október 17-én úgy Letenyénél, mint Kottorinál sikerült az ellenséget megszalasztani, s a két elfoglalva volt hidakon hadosztályunkat átszállítani.

„Még aznap délután mind a két hadosztály nagyszerü eredményhez jutott. Jelesen az első hadosztályból az átszállított Hunyady és zalaegerszegi népségből Tranguss őrnagy vezérlete alatt mintegy 3 század sietve üzőbe vevé a haladó ellenség egy részét; azt utólérte, megtámadá s hétszázat fogollyá tett. Mind jó fegyverrel ellátott horvátok, rendes katonatisztek vezérlete alatt. Ezek mind, még aznap este utnak indíttattak Kanizsára és onnét Veszprémbe.

„A Gáspár ezredes úr parancsa alá adott második hadosztály hasonló vitéz és eredménydús tettekkel dicsekedhetik.

„Éppen ma hajnalban vett jelentés szerint ő Domborunál az 1900 főből álló ottani illirsereget megtámadván, megverte. Az ellenség sok halottat vesztett, 3 tisztje és 100 halottja elfogatott; mig ellenben mi csak két halottak és néhány sebesültet számítunk.(!)

„A sereg mindenütt általában derekasan viselte magát. Különös érdemet szerzett a Jánossy főhadnagy parancsa alatt álló jeles honvéd-tüzérség. E bátor vitézek mitsem törődve, hogy köztük több elhullott, rettenthetetlenül tüzelének, s avanciroztak parancsaimat pontosan teljesítve előre s üzék golyóikkal a Murán túli nagyszámú ellenséget.

„Továbbá igen kitünteté magát Tranguss őrnagy, ki két Hunyady-századdal a 700 illir elfogatásánál sikeresen közreműködött.

„Mint Gáspár ezredes jelenté, – kit hadilag dicsérnem szinte felesleges – a második hadosztálynál különösen derekasan viselte magát a Zrinyi-csapat öt százada, amely Szekulics kapitány, az általam helyettesített őrnagy vezérlete alatt állott.

Perczel Mór.”

Nugent megvert serege maradványaival Stájerországba menekült, Perczel pedig Csáktornyán ütötte fel táborát. Később előfordult ugyan még néhány kisebbszerü összecsapás a magyarok és horvátok között, így többek között november 13-án Cepin mellett, november 15-én a verőcemegyei Szarvasnál, november 20-án Letenyénél, de ezek a nagy hű-hóval kezdeményezett horvát betörés kialvó mécsének már csak utolsó jelentéktelen fellobbanásainak tekinthetők.

Perczel sem Nugent hadoszlopát Stájerországba nem követte, sem Horvátországba nem nyomult be hadával, hanem egyelőre Csáktornyánál veszteg maradt, mignem később az általános osztrák támadás megindítása alkalmával Görgey feldunai hadtestéhez leendő csatlakozás céljából Győr, majd a Vértes felé vette utját.