Nagybritannia hadügyi tekintetben ebbe az időszakba a korábbi időszak harcformáival lépett be és habár Anglia mint Franciaország legkonokabb ellensége azzal folyton harcban állott, különleges helyzete mint szigetország alkalmat nyújtott neki, hogy Napoleon hadvezetésének hatékonyabb behatása alól kivonja magát.

Az angol sereget önkéntes toborzás útján, de majdnem teljes egészében angolokból egészítették k i. Emellett külföldről toborzott csapatok is léteztek, mint pl. a német-angol légió.

Az angolok harcformák tekintetében a vonalharcászat hívei voltak és azok is maradtak még az 1815. éven túl is, annál inkább, mivel Wellington még e harcmodor mellett is nem csekély sikereket ért el. Éppen ebben az időszakban, amikor a többi államok kivétel nélkül hűtlenek lettek a vonalharcászat harcformáihoz, Wellington indíttatva érezte magát, hogy a gyalogságnál a kétsoros felállítás rendszeresítése révén még jobban hozzásimuljon a vonalharcászati elveihez.

A hazai néperőnek felhívása és kiállítása katonai célokra a 19. század kezdetén következett be, amikor a francia erőknek partraszállása Angliát fenyegetni kezdte. Ez alkalommal 40 partvédő ezrednek (fencibles) felállítását vették kilátásba; mivel azonban a francia partraszállás elmaradt, a régi elavult milicintézményhez hasonlóan, az új honvédelmi intézmény sem mutatta meg, hogy mire képes.