Poroszország ebbe az időszakba általában a II. Frigyes által szervezett sereggel, a vonalharcászat harcformáival és a hétéves háború hadviselési módjával lépett. Miután 1796 óta a Franciaország elleni háborúkban nem vett részt, a porosz seregnek az időszak kezdetén csak kevés haditapasztalata volt, sőt még szomszédainak haditapasztalatait sem értékesíthette a maga javára. Az előző időszakban kivívott nagy sikerek azonkívül a saját erő és képesség túlbecslésére vezettek, mely körülmény akadályozólag hatott, hogy a saját hadügyi berendezéseken észlelt hibák esetleg jóvátétessenek. Ez az állapot Poroszországban az 1806. évi háborúig maradt fenn.

Igen nagyszámú, mintegy 250.000 főnyi sereggel, melynek felszerelése jó, harcászati kiképzése pedig magában véve mintaszerű volt és mint minden hasonló hadművészeti és harcászati formák között mozgó ellenséggel szemben bátran síkra szállhatott volna, szállt Poroszország 1806-ban Napoleonnal szembe, de oly vereséget szenvedett, mely a porosz hadügyet teljesen tönkre tette.

Az 1807. évi tilsiti béke után Poroszország, dacára annak, hogy hadihatalma korlátozva volt, t. i. nem volt szabad többet mint 42.000 főnyi gyalogságot, 8000 lovast, 6000 tüzért és utászt és 6000 gárdistát tartania, – seregének radikális újjászervezéséhez fogott, melyet 1813-ban még jobban kiterjesztettek, 1814-ben pedig még újabb reformnak vetett alá. Az 1807–1812. évi újjászervezés általában véve a következő keretek között mozgott: A sereg kiegészítése újoncozás által történt és a szolgálati időt 20 évben állapították meg. Hogy esetleges új alakulások számára a kantonokban mindíg kiképzett emberek álljanak rendelkezésre, az eléggé kiképzett legénységet rendszerint szabadságolták és helyette friss újoncokat hívtak be, akik szükségbeli kiképzés után ismét új újoncturnusoknak engedtek helyet. Ez volt az úgynevezett „Krümper-System.”

A Franciaországgal kötött egyezmény szerint a csapattestek száma korlátozva volt, mindazonáltal a meglevőket újjáalkították, elegendőszámú tisztikarral látták el és 6–7 gyalogzászlóaljból, 12 lovasszázadból és ütegből álló 6 dandárba osztották be. Egyúttal a legfelsőbb hadigazgatást, a seregek törzseit, a felfegyverzést és felszerelést, mint nemkülönben az élelmezés módját is újjászervezték. Az új harcmódról utasításokat adtak ki, a seregnek szakszerű kiképzését pedig a lehetőséghez képest előmozdították. A meglévő katonai képzőintézetek reformálása és újak felállítása révén megfelelő tiszti sarjadék kiképzéséről gondoskodtak, a sereg erkölcsi elemét emelték, úgy hogy Poroszország hadügyét minden irányban és minden rendelkezésre álló eszközzel magas színvonalra emelték. Az álló hadsereg ily módon oly keretet kapott, mely a kantonokban meglevő kiképzett legénység felvétele által igen jelentékeny megnagyobbítást tett lehetővé. Ez a nagyobbodás az 1813. év kezdetén tényleg igen jelentékeny mértékben be is következett. A rendelkezésre álló számos tiszt és félig-meddig kiképzett legénység segítségével majdnem minden csapattest megkétszereződött. A honvédelmi intézmény létesítése és önkéntes vadász osztagok alakítása által a sereg újabb tetemes megnagyobbítását érték el, úgy hogy 1813 vége felé a sereg mintegy 230.000 főt 432 löveggel számlált és 94 sor- és 140 honvéd zászlóaljból, 12 vadász századból, 98 sor- és 116 landwehr-lovas századból, valamint 54 nyolclövegű ütegből állott. 1814-ben, az általános és személyes védkötelezettség elvén, a sor- és landwehr-alakulások egyesítése révén a sereget teljesen újjászervezték. Az 1815. évi háború megakasztotta ugyan ezt az újjászervezést, mindazonáltal az a második párisi béke után befejezést nyert.