Említettük annak idején,[2] hogy a csehországi fősereggel egyidejűleg Ausztria ennek a főseregnek hátulról jövő támadások ellen való biztosítása céljából egy-egy seregcsoportot a bajorok ellen Passaunál, egyet pedig Jenő alkirállyal szemben Belső-Ausztriában állított fel. Előbbinek parancsnoka Fresnel altábornagy, utóbbié Hiller altábornagy volt.

Miután a bajorok valamivel a lipcsei csata előtt az október 8.-án Ausztriával kötött riedi egyesség folytán Napoleontól elszakadtak, a passaui seregcsoport szabaddá vált s annak egy része a bajorokkal együtt gróf Wrede lovassági tábornok parancsnoksága alatt Hanau alá vonult, hogy ott a Lipcse alól visszavonuló franciák hátába kerülve, azok további visszavonulását feltartóztassa,[3] a másik rész pedig a belső-ausztriai csoporthoz csatlakozott. Ez augusztus közepéig egy-egy csoporttal Ausseenál és a felső Enns völgyben Tamswegnél, a főerővel Klagenfurtnál, továbbá egy-egy csoporttal Cillinél, Zágrábnál és Károly-városnál gyülekezett. Ez erők összes létszáma 40–50.000 embert tett ki. Ezzel szemben Jenő alkirály mintegy 50.000 embere balszárnyával Villach–Tarvisnál, a főerővel a Görz–Laibach–Triest által jelölt területen vonult fel.

Jenő alkirálynak a Napoleontól vett utasítás szerint az osztrák területre betörve, támadólag kellett volna fellépnie Ausztria ellen, de ebben Hiller megelőzte. Nevezett altábornagy ugyanis szeptember 18.-án megindult ereje zömével Klagenfurt mellől, hogy a Loibl-hágón át a laibachi medencébe jusson. Erre Jenő alkirály szeptember 28-ikától kezdve megkezdte az említett medence kiürítését. Hiller azonban csak a Cilli-ben 3 zászlóaljjal és 4 lovasszázaddal állott Starhemberget indította az elvonuló Jenő alkirály után útba, míg ő maga a Villach–Tarvisnál álló Grenier-csoportra vetette magát, melyet október 7.-én teljesen szétűzött. Most aztán Hiller a Puster-völgyön, majd Brixen–Bozenen át Trientre nyomult előre, hogy innen tovább folytassa előretörését Verona felé. Közben Jenő alkirály, Starhemberg által követve, Bassanonál a Brenta mögé vonult, ahol hosszabb időre megállapodni szándékozott.

Ezalatt az 1 zászlóaljjal és 1 lovas századdal Károlyvárosban volt Nugent Fiumén át Triestbe nyomult előre, mely város november 8.-án megadta magát.[4]

Közben és folytatólag az év végéig, sőt az 1814. évbe is átnyúlva, az osztrák csapatok egész Dalmáciát is megtisztították az ottlévő francia csapatoktól.

Jenő alkirály arra a hírre, hogy Hiller ereje zömével a Puster-völgyön át az Etsch-völgye felé vett irányt, november elején odahagyja Brenta-menti állását és Veronába húzódik vissza, honnan egyrészt Trient, másrészt Vicenza felé ismételten támadólagos előretöréseket intéz. Hiller erre Trientből a Val Suganán át Vicenza, majd Caldiero felé nyomul előre, miből utóbb említett helyen bár komolyabb, de nem döntő összeütközésekre került a sor.

A főhadiszínhelyen bekövetkezett döntés folytán nemsokára az olaszországi hadiszínhelyen is szünet állott be a hadműveletekben.

[1] Részletesebb leírását lásd: Oberst Georg Freiherr vom Holtz, Die innerösterreichische Armee 1813 und 1814.

[2] Lásd a 383. oldalon.

[3] Erről a 407. oldalon részletesebben szólottunk.

[4] Az isztriai félszigeten történt eseményekre nézve lásd bővebben: „Az istriai félsziget visszahódítása 1813-ban című cikket a Hadtört. Közlemények 1913. évf. 131–132. old.