Schwarzenberg Károly herceg lovassági tábornok az osztrák és magyar csapattestekből összeállított XII. úgynevezett „segítő hadtesttel (Auxiliar Corps)”[1] június 10.-én indult el Lembergből és a „nagy sereg” jobboldalának biztosítása céljából Lublinon és Drogicinon át Pruzanyra vonult. Később Schwarzenbergnek a Napoleontól kapott utasítás értelmében a fősereghez kellett csatlakoznia, amely időtől fogva az oldalbiztosítást Reyniernek a VII. hadtesttel kellett volna végeznie. Ehhez képest Reynier Brokból Kobrinba vonult, míg Schwarzenberg július 30.-án Njesvizt érte el.

Tormaszov az 50.000 főnyi 3-ik orosz nyugati hadsereggel közben július közepén Lucktól Ratnón át előnyomulva, július 27.-én Kobrinnál Reynierre talált és azt megverte. Schwarzenberg erre azonnal visszafordult Njesviezből Reyner támogatására s miután ezzel egyesült, Tormaszovot augusztus 12.-én a gorodecnoi vagy podubniei ütközetben megverte és azt újból a Styr mögé szorította vissza.[2]

Szeptember közepén Csicsagov tengernagy érkezett be a déli sereggel Tormaszovhoz a Styr mögé és ugyanazon hónap 22.-én megkezdte a támadólagos előnyomulást Schwarzenberg ellen. Utóbbi október 11.-én Brestlitovszkon át visszaszoríttatván, tovább Drogicinra vonult vissza, míg Csicsagov Sacken tábornokot 30.000 emberrel Brestlitovszknél visszahagyván, mintegy 35.000 emberrel október 28.-án megkezdte az előnyomulást Minszk felé. Az erről szóló hírre Schwarzenberg október 29.-től kezdve azonnal utánanyomult Drogicinből Csicsagovnak, Reyniert pedig jobboldalának biztosítására Volkoviskon át a Brestlitovszkről észak felé előnyomuló Sacken ellen rendelte előre. November 14.-én Slonimba érve, Schwarzenberg hírül vette, Reynernek ugyanaznap Volkovisknál Sackentől szenvedett vereségét, minek folytán visszafordult, majd Reynierrel egyesülvén, Sackent november 16.-án az Izabielinnál vívott ütközetben megvervén, azt Brestlitovszk felé szorította vissza.

Napoleon által felszólítva, hogy a fősereg visszavonulásának fedezésére Minszk felé nyomuljon előre, Schwarzenberg oda Pruzanyon át november 30.-án elindult és december 6.-án Slonimba érve, itt megtudta a fősereget ért nagy katasztrófát, mire december 12-ikétől kezdve lassan a Visztula és Krakó felé húzódott, ahova 1813 február 15.-én érkezett meg. Reynier Wegrov–Kaliszon át húzódott vissza.

Csicsagov november 17.-én a Minszkben levő Dombrovski-hadosztályt visszavetvén, november 21.-én Boriszovba ért, ahol csakhamar érintkezésbe lépett Wittgensteinnel és Kutusovval.

[1] A hadtesthez a 2., 19., 32., 33., 34., 39. és 48. magyar gyalogezredek 2-2 zászlóalja, a 34., 37. és 60. gyalogezred legénységéből alakult gránátos zászlóalj, továbbá az 1., 4., 6., 7. és 8. huszárezred 6-6 százada, vagyis összesen 15 zászlóalj és 18 lovasszázad volt beosztva, 13.140 gyalogos és 2646 lovas létszámmal. Osztrák volt a hadtestben 16.240 gyalogos és 3454 lovas. A hadtest részletes hadrendjét lásd: Pilch, Magyar csapatok az 1812. évi hadjáratban. Hadtörténelmi Közlemények, 1913, 9. a bécsi Kriegs-Archiv, Feldacten, 1812. 7–2 nyomán.

[2] Lásd a 354. oldalon.