Napoleon a visszavonulást október 15.-én a IV. hadtest Broussier-hadosztályának a kalugai uton való előretolásával kezdte meg, míg a sereg zöme egyelőre még Moszkvában maradt. Ámde közben az oroszok is megmozdultak s október 17.-én Murat előretolt csapatjait Vinkovonál rajtaütéssel megtámadták. Ez arról győzte meg Napoleont, hogy a visszavonulás előtt még szembe kell szállania Kutusov seregével. Ehez képest október 19.-én serege zömével, mintegy 80.000 emberrel megindult Moszkvából, ahol Mortier alatt csupán 7000 ember maradt vissza, hogy a kórházaknak és a készleteknek a főútvonalon már 14.-e óta folyó elszállítását födözze.

A francia sereg zöme október 20.-án Voronovo-ba ért, de miután az oroszok támadása nem következett be, útját Malo-Jaroszlavec felé folytatta, ahova Jenő alkirály az elővédül kirendelt IV. hadtesttel október 23.-án érkezett meg. Mivel azonban közben Kutusov is errefelé vette útját, ott a két sereg elővédje, Jenő alkirály és Doctorov közt október 24.-én harcra került a dolog. Ennek folytán mindkét hadsereg zöme is felvonult, Kutusov azonban a döntő támadást nem merte megkockáztatni és 25.-én Spaskoje-ra vonult vissza. Másrészt azonban Napoleon sem tartotta tanácsosnak, hogy a visszavonulást továbbra is ebben a veszélyeztetett irányban folytassa s így mégis csak a moszkva–szmolenszki főútvonalra tért vissza, amelyen a hadtestek a következő sorrendben sorakoztak be a menetoszlopba: VIII., V., gárda, III., IV., I. – Vjazmáig a menet akadálytalanul folyt, mert Kutusov a francia sereget, anélkül, hogy azt alaposabban megzavarta volna, a déli párhuzamos menetvonalon kísérte. Mindazonáltal már érezhetővé kezdett válni a két szembenálló lovasság közötti nagy különbség. Napoleonnak alig volt több 15.000 lovasánál, de az is erősen leromlott állapotban, míg Kutusov legalább még egyszer annyi kozák had felett rendelkezett, mely csipkedéseivel nagyon is tűrhetetlenné tette kivált a francia utóvéd és az oldalak helyzetét.

Vjazmánál Kutusov november 3.-án nagyobbszabású támadást tervezett a visszavonuló franciák ellen. Miloradovicsnak sikerült a IV. és I. hadtest közé beférkőznie, míg a lovasság a Vjazmánál álló III. hadtestet támadta meg. Azonban Jenő alkirály gyorsan visszafordult Miloradovics felé, kit hátulról Davoust támadott meg s így az orosz hadtest két tűz közé kerülve, nagy veszteséggel visszaveretett. Úgyszintén Ney az orosz lovasságot űzte vissza s ennek megtörténte után a franciák egyideig ismét elég nyugodtan folytathatták a visszavonulást. Ámde az élelem teljes hiánya, a nagy hideg, hó és a visszavonulásnak csakhamar újból bekövetkezett folytonos megzavarása a kozákok által, nemcsak jelentékeny veszteségeket okozott a franciáknak emberben és lóban, hanem a legrövidebb idő alatt a rendet, fegyelmet és a harcászati kötelékeket is majdnem teljesen felbomlasztotta, úgy hogy a császár november 9.-én már csak 70.000 emberrel és 2500 lóval, de podgyászvonat nélkül ért Szmolenszkbe. Itt új, kellemetlen meglepetés érte Napoleont. St. Cyr ugyanis Polocknál túlerővel megtámadtatván, Victornak Szmolenszknél álló IX. hadtesét hívta segítségül, mely oda el is vonult, de közben a szmolenszki készletek legnagyobb részét elfogyasztotta. Ilyenformán Napoleon Szmolenszkben sem erősbítést, sem készletet nem talált. Ugyanitt tudta meg azt is, hogy Vitebszk orosz kézre került s hogy ennélfogva visszavonulási vonala ott el van vágva. Ennek folytán Napoleon nem tudván azt, hogy Csicsagov kapott utasítása értelmében máris a Berezinán áll, arra az elhatározásra jutott, hogy a moszkvai főutat elhagyva, dél felé tér le s irányát Boriszovon át Minszknek veszi. A francia sereg november 12.-én indult el Szmolenszkból az új irányba, de mivel ezáltal Kutusov seregéhez közeledett, november 15.-én Krasznoi körül új harcok kezdődtek, amelyek 16.-án és 17.-én is tovább folyva csak akkor értek véget, amikor Napoleon utóbb említett napon seregét egyesítvén és harchoz készenlétbe helyezvén, támadásba ment át, mire Kutusov ez elől kitérve, egyelőre felhagyott az üldözéssel.

Napoleon november 25.-én seregével a Berezina mentén fekvő Boriszovba érve, ott már a cár által odarendelt Csicsagovra és Wittgensteinre talált, míg Kutusov közvetlenül követte a visszavonuló franciákat. Ennek dacára, bár nagynehezen, de mégis sikerült Studiankanál a Berezinán hidat verni, az oroszok november 28.-án Stachovnál és Studiankánál, igaz hogy nem valami eréllyel intézett támadásait visszaverni és november 27.-én és 28.-án a Brezinán, habár nagy veszteségek árán, átkelni. A további visszavonulás alatt a sereg majdnem teljesen felbomlott. A december első napjaiban 30 fokra emelkedett hideg borzasztó módon pusztított a visszavonulók között s az utat a Berezinától egészen Vilnáig a megfagyott emberek ezrei födték.

Napoleon december 5.-én, belátván, hogy a rettenetes helyzeten már nem segíthet, a hadseregparancsnokságot Molodecnoban Muratnak adta át és Párisba sietett.

A sereg maradványai december 5-től 9-ikéig vonultak, illetve szállingóztak Vilnába, ahol Ney már csak 5000 harcképes emberrel fedezte a rettenetes visszavonulást. A Vilnától keletre vett utolsó állásban a sereg utolsó lovait és utolsó ágyúit is visszahagyta. A Vilnánál csatlakozó Wrede-hadtest és a XI. hadtesttől küldött Loison-hadosztály már nem háríthatták el a szörnyű katasztrófát. Murat már csak 5000 embert, köztük 3000 tisztet vezetett a „nagy sereg” roncsai gyanánt Kovnónál a Njemenen át, míg Poniatovszki az V. hadtest maradványaival Merecnél kelt át az említett folyón, hogy onnan a Visztula mögé vonuljanak.

Az oroszok a Berezinától kezdve csak igen lanyhán követték a visszavonuló franciákat s az üldözést most már kizárólag csak kozák hadak végezték. Veszteségeik különben szintén roppant nagyok voltak s a három hadsereg, amikor december 18.-án Vilnába bevonult, összesen csak valami 40.000 emberből állott.

A Visztula mögött Murat mintegy 20.000 embert gyüjtött össze s azokkal Posenbe vonult, ahol a parancsnokságot Jenő alkirálynak átadván, Nápolyba tért vissza.