Az előkészítés nagy munkája két irányban, diplomáciai és katonai téren mindkét részről nagy eréllyel, de nem egyenlő eredménnyel folyt. A rajnai szövetség, Szászország, Dánia és a Varsói nagyhercegség teljesen behódoltak Napoleonnak, ellenben Svédországot, bár annak trónörököse egykori tábornagya, Bernadotte volt, nem sikerült érdekkörébe belevonni, mert ez inkább Angliával, vagyis Franciaország legelkeseredettebb ellenségével lépett egyezségre, de csapatokat nem bocsátott annak rendelkezésére. A tilsiti békekötés által teljesen tönkretett s reménytelen helyzetbe jutott Poroszország, valamint a schönnbrunni béke megalázó feltételeit elfogadni kényszerült Ausztria szintén nem tehetett egyebet, mint hogy a nagy világhódító oldalára állva, annak minden kivánságát teljesítse. Utóbbinak, illetve a porba sujtott Ferenc császárnak beleegyezését kellett adnia Napoleonnak Mária Lujzával főleg önző célokból kierőszakolt házasságához s azonkívül egy 30.000 főnyi segélyhad kiállítására is kellett kötelezettséget vállania; a teljesen kifosztott és tehetetlen Poroszországtól a nagy imperátor 20.000 embernyi segítőcsapat kiállítását követelte, s ez elől III. Frigyes Vilmos szintén nem térhetett ki. Az Oroszországgal háborúban álló Törökországot Napoleon minden igyekezettel a háború folytatására sarkalta, ennek ellenére azonban a két háborús fél között május végén létrejött a megegyezés, de erről Napoleon csak szeptember havában szerzett tudomást.

Napoleon e kiterjedt, nagyarányú szövetkezéseivel ellentétben Oroszország a Keleti tenger mentén és a Balkánon folytatott hódító politikája miatt majdnem egészen barátok és szövetségesek nélkül maradt. A napoleongyűlölő Anglia ugyan oroszbarát politikát folytatott, de emberrel egyáltalában nem, sőt pillanatnyilag pénzzel sem igen támogathatta I. Sándor cárt, mivel saját maga is igen nagy pénzzavarban volt. Végre 1812 június elején a két államfő között egyesség jön létre s most aztán Anglia tetemesebb pénzbeli segítséget helyezett kilátásba új szövetségesének. – Politikai tekintetben ilyenformán a két fél nem egyforma eséllyel és kilátással ment bele a küszöbön álló nagy mérkőzésbe.[1]

A háborúnak katonai tekintetben való előkészítése terén szintén Napoleon vezetett, még pedig óriási hosszal. Ismerve a nagy nehézségeket, amelyekkel az Oroszország ellen viselendő nagy háború járni fog, nem mulasztott el semmit, hogy a vállalat sikerét tőle telhetőleg a lehető legalaposabban előkészítse, aminek érdekében 1810-től kezdve, tehát teljes két éven át szakadatlanul fáradozott. Mindenekelőtt megvonta támogatását a még mindíg a spanyol hadiszíntéren működő francia seregtestektől, minek folytán azok magukra hagyatva, igen nagy nehézségekkel küzködtek és csak immel-ámmal folytathatták az ottani angol és spanyol haderők elleni küzdelmeiket.

Hogy az emberanyag mily óriási tömegét helyezte a császár a nagy háborúhoz készenlétbe, azt alább részletesebben előadjuk, de ennek a nagy tömegnek seregszükségletekkel való ellátásról és élelmezéséről is gondoskodni kellett. Nagyon megnehezítette a helyzetet, hogy Oroszországban a seregnek harácsolás útján való ellátására számítani nem lehetett. Ezért a Visztula mentén, amelyet hadműveleti alapnak szándékozott berendezni. Danzig, Graudenz, Thorn, Modlin és Varsó várakban nagyarányú raktárakat létesített, amelyeket nagyobbára Németországban vásárolt élelmiszerekkel töltött meg.[2] Ezeket a raktárakat az előnyomuláshoz képest fokozatosan előbbre vinni szándékozott.

A csapatok minden emberének a Visztulához 4 napi élelmiadaggal kellett beérkeznie, további 20 napi élelmet pedig a csapatvonal vitt magával. Még további tartalék gyanánt a hadsereg parancsnokság 3 napi kétszersült készletet vitt magával.

A szállítás lebonyolítására Napoleon külön kincstári vonatot szervezett meg, de ennek szekerei nagyon nehezeknek bizonyultak s azokat már a Njemen mentén vissza kellett hagynia. Ezután a császár könnyebb egyfogatú kincstári járóműveket szerkesztett, de még ezek is túlnehezeknek bizonyultak, az egyidejűleg alkalmazott ökrös szekereknek pedig az volt a hátrányuk, hogy túl lassan mozogtak s így a csapatokat nem érték el idejekorán s így az a kombináció sem vált be, hogy ezeket a különben is túlságosan lecsigázott ökröket a csapatoknál vágómarha gyanánt használják fel.[3]

Oroszország a csapatok talpraállítása tekintetében is messze mögötte maradt ellenfelének és az 1812. év elején, amikor Napoleon már nem leplezhette tovább támadási szándékát, az orosz hadseregnek csak kis része állott a nyugati határ mentén, egy erős hadtest Finnországban volt, egy egész sereg pedig a törökökkel harcolt, de ez a létrejött megegyezés folytán július 31.-én már szintén elindulhatott Bukarest mellől az orosz-francia hadiszíntérre.

Az orosz hadsereget Barclay de Tolly hadügyminiszter 1810-ben átszervezte, úgy hogy ez 1812 elején 28 gyalog-, 11 lovas hadosztályba és 28 tüzérdandárba beosztva, 514 zászlóaljat, 410 lovas- és 159 tüzér századot számlált. Az európai hadsereg létszáma ekkor mintegy 450.000 főre rúgott, melyből azonban május végén mindössze mintegy 210.000 ember állott Napoleonnak a határ mentén tényleg felvonult majdnem 500.000 emberével szemben.[4]

[1] Hayner, 1812. Der Feldzug Napoleons gegen Russland, 8: „. . . . So etwa (mint fentebb nagyjából ecseteltük) waren die Machtverhältnisse verteilt, als die beiden Kolosse aufeinander stiessen. Auf der einen Seite der erste Feldherr der Welt, Napoleon, mit der grössten buntscheckigen Armee aus allen Ländern West-europas; auf der anderen der Zar Alexander, umgeben zwar von einem grossen Kreis sich vordrängender, unverantwortlicher Ratgeber, aber keinem Feldherrnstern erster Grösse; gestüzt nur auf ein national russisches Heer. Der eine im ungestümen Angriff, in dem er Meister war, in unermessliche Raumtiefen hinein; der andere in der Verteidigung in einem Lande, das keine Widerstandslinien, keine Schlupfwinkel und Stützpunkte, aber ringsum unbegrenzte ebenbe Flächen zum Bewegen, Ausweichen nach allen Richtungen bot.”

[2] Rónai Horváth id. m. 249: „A készletekről némi fogalmat nyerhetünk, ha csupán a Poroszország által szállított készleteket fölsoroljuk; ezek: 600.000 mázsa búza és rozs, 6 millió mérő zab, 650.000 mázsa széna, 750.000 mázsa szalma, 24.000 mázsa rizs, 2 millió üveg pálinka, 2 millió üveg sör, 44.000 ökör, 15.000 ló, 36.000 szekér fogattal, 6000 mázsa lőpor, 3000 mázsa ólom stb. Németország többi részeiből, Ausztriából és Lengyelországból hasonló nagy mennyiségek hordattak össze. A minszki raktár, midőn az oroszok kezébe került, 4 millió hadtáp adagot, a vilnai 3 millió és 600.000 adagot, e mellett 9 millió adag sört és pálinkát stb. tartalmazott . . . Mindez előkészületek a hadtörténelemben majd példátlanok s örök időkre bámulatosak.”

[3] Horsetzky, Der Feldzug 1812 in Russland, Studienbehelf der k. k. Kriegsschule, 10.

[4] Hayner id. m. 8: „Alles, was das grosse Russland der fast 500.000 Mann betragenden grossen Armee Napoleons zu Beginn des Feldzuges entgegenstellte, betrug nur 197.250 Mann. Mit derartig unzulänglichen Rüstungen hat Russland immer seine Kriege eröffnet, um erst nach harten Schlägen sich zu grösseren Anstrengungen aufzuraffen.”