János főherceg seregével előnyomulását megkezdvén, április 8.-án Tarvist érte el s 9.-én Predil-en át Karfreit-ra menetelt, 11.-én átlépte a határt. Az alkirálynak a Tagliamento mentén álló mintegy 20.000 főnyi ereje az ellenség előnyomulását feltartóztatni képtelen lévén, lassan megkezdte visszavonulását, azonban, hogy a kedvezőtlen viszonyok ellenére az osztrákok előnyomulását feltartóztassa, április 15.-én Pordenonenál, a következő napon pedig még nagyobb erőkkel Sacilenál ellenállást fejtett ki, de mindkét helyen vereséget szenvedvén, egészen Caldiero-ig hátrálni kényszerült.

János főherceg csak lassan követte ellenfelét s így csak április 29.-én ért a francia állások elé. Mielőtt azonban azokat megtámadta volna, megtudta a Regensburgnál lezajlott szerencsétlen kimenetelű eseményeket, mindezek folytán elhatározta, hogy a lefolyt harcok veszteségei folytán mintegy 35.000 emberre leolvadt seregével Jenő alkirály folyton szaporodó hadserege elől visszavonul. A visszavonulást máus 1.-én kezdte meg és 13.-án Tarvist érte el, ahol megállapodott, hogy az olasz alkirály seregét föltartóztassa. Ámde a franciák május 17.-én a Hensel, 18.-án pedig a Hermann százados által vitézül védett Malborgeth, illetve Predil határerődöket megkerülvén, János főherceg a hátrálást folytatni volt kénytelen. Mindkét említett hadmérnökszázados az erélyes védekezés közben hősi halált halt.

János főherceg a visszavonuló sereggel május 24.-én Grácba, 28.-án Gleisdorfba, 31.-én Szt-Gotthardra, jún. 1.-én pedig Körmendre érkezett, ahol serege már csak mintegy 20.000 embert számlált. A Tagliamento mellől a főherceg gróf Gyulay Ignác altábornagy horvát bánt 3 zászlóaljjal, 18 lovasszázaddal és 1 1/2 üteggel Triest, Krajna és Horvátország fedezése céljából Udine–Görz–Laibachon át Zágrábba irányította, ahova az május 15.-én érkezett meg.

Jenő alkirály csak Villachig követte ellenfelét s aztán Napoleon parancsára a legrövidebb uton Leobenbe menetelt s miután május 25.-én St. Michaelnél a Salzburgból visszavonuló Jellachich-dandárt szétverte, Bécsújhelyre menetelt, ahova június 4.-én érkezett meg.

A Görzön át visszavonuló Gyulay üldözésére az alkirály Macdonaldot rendelte ki. Ez május 19.-én Laibachot elérvén, tovább már nem követte Gyulayt, hanem Cilli–Marburgon Grácba menetelt, ahova május 29.-én beérkezvén, annak fellegvárát körülzárta. Amikor pedig Macdonald Napoleon parancsára, Jenő alkirállyal egyesülendő, Grácot elhagyta, oda nemsokára a Dalmáciából fölrendelt Marmont vezette IX. hadtest vonult, de ez Grácot csak június 26.-án érte el.

Közben a Körmendre ért János főherceghez az Andrássy tábornok vezette pest- és veszprémmegyei fölkelő lovasezredekből álló dandár csatlakozott hozzá János főherceg szándéka az volt, hogy néhány napig június 1.-től 6-ikáig Körmenden maradva, itt seregét kipihentesse és kiegészítse s aztán Bécsújhely felé menetel, hogy Napoleon seregéből amennyit csak lehet magára vonja s ezáltal Károly főherceg helyzetén könnyítsen. Ámde ez utóbbi Grafenneusiedelből (Markgrafneusiedel) június 1. és 2-iki keltezéssel azt a határozott parancsot küldte János főhercegnek, hogy az egész seregével a Rába mentén Győrön és a Csallóközön át Pozsonyba meneteljen s ott a főerőhöz csatlakozzék.[1] Ezt a két parancsot János főherceg június 3.-án és 4.-én kapta meg, de őt mindazonáltal mégis június 7-ikéig Körmenden maradt, bár Andrássy tábornok már 6.-án jelentette Szombathelyről, hogy Jenő alkirály 5.-én Sopronba érkezett, 6.-án pedig Kőszeg felé tovább menetelt. Napoleon ugyanis ekkor már erősen készült a wagrami döntő csatára s nagyon kívánatosnak tartotta, hogy János főherceg seregét az e csatában való részvételtől távoltartsa, miért is Jenő alkirályt Bécsújhelyről, Macdonaldot pedig Grácból Magyarországba rendelte, minek folytán az előbbi Sopron–Kőszeg–Szombathelyen, utóbbi pedig Fürstenfeld–Körmenden át Pápának vett irányt, ahol a két csoport egyesülése június 12.-én végbement. Ezúttal Napoleon az alkirály parancsnoksága alá helyezte a már Bécs elfoglalása után Magyarországba küldött Lauriston és Montbrun tábornokokat is ama híres, május 15.-én kelt proklamációjával, amelyben a magyarokat Ausztriától és a Habsburg-dinasztiától való elszakadásra hívja fel. Ámde a királyhoz törhetetlenül hű és ragaszkodó magyar nemzet ezúttal sem volt megingatható és bár készségesen fogott fegyvert,[2] de nem azért, hogy koronázott királya ellenfelét támogassa, hanem hogy ez utóbbit legyőzni és az országból kiszorítani segítse.

Közben János főherceg seregével június 7-ikéig Körmenden maradt s aztán még a mondott napon elindult Baltavárra, 9.-én pedig Tüskevárt érte el, ahol egy-egy napi pihenőt tartott. József nádor, a magyar nemesi fölkelés főparancsnoka, június 10.-én Tüskeváron figyelmeztette János főherceget, hogy a Károly főhercegtől vett parancs értelmében minél előbb törekednie kellene az utóbbival való egyesülésre,[3] de János főherceg még mindíg folyton csak azt hajtogatta és sajnálta, hogy az őt követő Macdonaldot és Marmon-t meg nem verhette és még most is az volt a nézete, hogy neki hadseregével Stajerországba és Karinthiába, illetve most már Bécsújhely felé kellene támadólag előnyomulnia, hogy ezáltal Napoleont jelentékeny kikülönítésekre kényszerítse, ami Károly főhercegnek is a legjobb segélynyújtás volna.[4] Erre a hadműveletre János főherceg annál is inkább vélte magát elhatározhatni, mivel a vezérkari főnöke, gróf Nugent altábornagy a valóságnak megfelelő, sok ellenkező, vagyis túlerejű ellenségről szóló hír ellenére, utolsó pillanatig Jenő alkirály seregét legfeljebb 12.000 főre becsülte,[5] holott ez, mint alább látni fogjuk, még az 50.000-et is jóval felülmulta.[6] Június 10.-én, amikor az osztrák sereg Tüskeváron pihenőnapot tartott, a francia-olasz seregből Jenő alkirálynak a Grenier- és Baraguay d'Hiliers-hadtestekből álló főcsoportja, amelyhez Lauriston hadteste is csatlakozott, Sárváron Macdonald hadteste Körmenden, Grouchy lovashadosztálya Tűrjén, Montbrun lovas hadosztálya és Colbert lovas dandára pedig Pápócon állott, honnan másnap mindezek a csoportok Pápa felé folytatták előnyomulásukat.

János főherceg csak június 11.-én d. e. 11 órakor indult el Tüskevárról Pápára, honnan 12.-én csak déltájban indult tovább Tét felé, amikor a pápai Kálvária-hegyről világosan látható volt, hogy a franciák részéről „Nyárádról mintegy 6000–7000 lovas és 15–20.000 főnyi gyalogság közeledik Pápa felé, sokkal több ágyúval, mint amennyi János főherceg seregének rendelkezésére állott.”[7] Nugent altábornagy ennek dacára megmaradt előbbi nézete mellett, hogy a franciák ereje semmi esetre se több 12.000 embernél.

Visszavonulását az osztrák sereg már ellenséges tüzérségi tűzben kezdte meg. – Jenő alkirály ugyanis, azt hivén, hogy az osztrákok már Pápánál elfogadják a csatát, a támadásra akként intézkedett, hogy Grouchy hadosztálya Pápát a keleti oldalon kerülje meg, s mialatt Montbrun az osztrák sereget arcban támadja meg, Grenier és Lauriston csoportjai a jobbszárnyat, a Baraguay d'Hiliers-hadtest Patchod hadosztálya pedig a balszárnyat képezze. De mivel az osztrákok még idejekorán elhagyták Pápát, a franciák a várost, amelyben János főherceg dúsan felszerelt raktára kezükbe került, harc nélkül szállhatták meg.

Június 13.-án János főherceg már napfelkelte előtt indította el Tétről seregét Győr felé, ahova az, – utóvédét Ménfőnél visszahagyva – d. e. 11 óra tájban érkezett meg. Győrnél a csapatok saját belátásuk szerint szálltak táborba, miután errenézve intézkedést nem kaptak. E napon vette József nádor Ferenc császár ama parancsát, hogy a parancsnokságot a fölkelő csapatok fölött is János főhercegnek engedje át. A nádor, bár korra és rangban János főhercegnél idősebb volt,[8] ezt a parancsot oly módon teljesítette, hogy a fölkelő csapatok fölött a rendelkezési jogot tényleg átengedte János főhercegnek, névleg azonban mégis ő maradt a fölkelő csapatok vezére, mert – amint azt június 16.-án Komáromból a császárnak jelentette – becsületében lett volna megtámadva, ha azt a csapatot amelyet ő gyűjtött és szervezett meg, akkor hagyta volna el, amikor annak az ellenséggel szembeszállnia kellett; ezt különben az ország törvénye sem engedte volna meg, mert a magyar nemesi fölkelők vezére csak a király vagy a nádor lehet.[9]

Jenő alkirály június 13.-án a Győr felé visszavonuló János főherceget nyomon követte és d. u. 3 óra tájban a Montbrun tábornok vezette francia elővéd meg is támadta Csanaktól északra a Geramb alezredes parancsnoksága alatt álló osztrák utóvédet, mit azonban ez a Kis-Megyer felől segítségére jövő 6 vasmegyei, 4 veszprémi, 4 barsmegyei fölkelő lovasszázad és 3 üteg segítségével visszavert. Erre a francia sereg Felpéc–Szemere–Koroncó vonalában, annak előcsapatjai pedig Csanak és Ménfő mellett szálltak táborba.

[1] A június 2-iki parancs harmadik bekezdése így hangzott: „Ich wiederhole Euer Liebden nochmals den Befehl, sich über Raab durch die Insel Schütf mit allen beihabenden Truppen nach Pressburg zu ziehen und sich dadurch mit mir in genaue Verbindung zu setzen. Euer Liebden würden sich dadurch mit mir in genaue Verbindung zu setzen. Euer Liebden würden sich der grössten Verantwortlichkeit aussetzen, wenn Sie nicht alles aufbieten, um diese Verbindung sobald als möglich ins Werk zu setzen, oder, wenn Sie sich durch andere Vorstellungen von Deckung u. dgl. (ezalatt Magyarország fedezését kell érteni, amennyiben Károly főherceg már előzően kifejezést adott annak, hogy a magyar nemesi fölkelők elegendő erőt képviselnek, hogy Magyarországot a francia portyázó csapatok betörései ellen biztosítsák) verleiten liessen, anderen Grundsätzen zu folgen.” (Hans von Zwiedlineck-Südenhorst, Erzherzog Johann von Österreich im Feldzuge von 1809, 53. old.)

[2] A nemesi fölkelés elrendelése az 1808. évi fölkelési törvény II. cikkelye értelmében történt, mely szerint a király a következő 3 év alatt a fölkelés felállítását az országgyűlés meghallgatása és előzetes hozzájárulása nélkül is elrendelhette.

[3] Zwiedineck-Südenhorst id. m. 75.

[4] Bodnár István, A győri csata 1809 június 14.-én, 41. – Österreichische Militärische Zeitschrift, 1862–1863. évf. 96. – József nádor június 11. és 12.-én kelt jelentése a királyhoz az Országos Levéltárban.

[5] Mayerhoffer id. m. 119. szerint maga a főherceg jóval magasabbra taksálta az ellenség erejét: „Der Erzherzog nahm den Vizekönig mit sehr erschöpften 20.000–30.000 Mann an.”

[6] Mayerhoffer id. m. 120. old. csak 44.000 embert mond.

[7] Maretich Gedeon Ernő vezérkari őrnagy, Andrássy tábornok vezérkari tisztjének jelentése József nádorhoz, az Országos Levéltárban.

[8] A legidősebb testvér Ferenc császár volt; ezután következett kor szerint Károly főherceg, majd József főherceg, a nádor, s a legfiatalabb volt közöttük a 27 éves János főherceg lovassági tábornok.

[9] Bodnár id. m. 49.