XX/24. és 27. számú melléklet.

Károly főherceg a caldieroi állásban mintegy 45.000 embert egyesített; még pedig állott jobbszárnyként a 20 zászlóaljat és 4 lovasszázadot számláló Simbschen-hadosztály a colognolai megerődített magaslatokon; a Bellegarde vezette középhad Caldiero mögött a veron–vicensai műuttól kétoldalt, még pedig 16 zászlóalj és 12 lovasszázad az első, 14 zászlóalj a második és 12 lovasszázad a harmadik harcvonalban. A balszárnyon Chiavighette-nél Reuss herceg állott 14 zászlóaljjal és 8 lovasszázaddal, Chiavica del Christo-nál pedig Nordmann 7 zászlóaljjal és 8 lovasszázaddal. Az erődítésekben összesen 53 löveg volt elhelyezve. Ezek szerint a főherceg a caldieroi állásban mintegy 40.000 gyalogost és 5000 lovast számláló 71 zászlóalj és 44 lovasszázad felett rendelkezett. A jobbszárny illetve a jobboldal biztosítására a volt Vukassovich-hadosztály, most már Rosenberg parancsnoksága alatt, a Lessini Alpok déli nyulványain foglalt állást, előőrsökkel Rivoli és Parona között az Etschig előretolva. Végül a balszárny fedezésére a Davidovich-hadosztály Albaredo és Legnago között foglalt állást.

Massena seregével október 29.-én Caldiero felé előnyomulva, azt az osztrák állás előtt következőleg állította fel: a 18 zászlóaljat és 8 lovasszázadot számláló Molitor-hadosztályt Ca d'ell Aranál és attól északra lovasságának zömét S. Zeno felé kitolva: a verona–vicensai műut mentén La Rotta és Vago között, első harcvonalba a 12 zászlóaljból álló Gardanne-hadosztályt, második harcvonalba az úttól délre a 8 lovasszázadot számláló Mermet-, attól északra a 20 lovasszázadból álló Espagne-hadosztályt, harmadik harcvonalba pedig a 12 zászlóalj erejű Partouneaux-hadosztályt. Caldiero-tól délre a 13 zászlóaljat számláló Duhesme-hadosztály állott fel, mely 8 lovasszázadát Sabionara-ra tolta előre. A baloldal biztosítására Rosenberggel szemben Rivoli tájékán Serras hadosztálya maradt meg, míg a Zevionál álló Verdier-hadosztály külön megbízást kapott. Massena terve ugyanis abból állott, hogy míg Verdier 30.-án hajnalban Persacco-nál az Etsch-en átkelve, az ellenséges állás baloldalába és hátába igyekszik jutni, addig ő serege nagyrészével az ellenség jobbszárnyát támadja meg, hogy azt, a nagy műúttól elszorítva, az arcolei mocsarakba szorítsa.

Károly főhercegnek az október 30-ikára hajló éjjel kételyei támadtak, hogy Massena az erős caldieroi állást meg fogja támadni s ezért jónak látta, hogy az állásból való előnyomulás által az ellenséget a támadás megindítására csábítsa. Ehhez képest kiadott intézkedése szerint gróf Bellegarde-nak 18 zászlóaljjal és 14 lovasszázaddal a nagy műúton, tőle jobbra Simbschen altábornagynak 10 1/2 zászlóaljjal és 2 lovasszázaddal attól balra, általános iránnyal Vago-nak kellett előnyomulniok s végül Nordmann 3 zászlóaljjal és 4 lovasszázaddal Sabionara felé irányíttatott. A két szárnyoszlopnak megfelelő térelőnnyel kellett elindulnia, ami 30.-án reggel sűrű ködben meg is történt. Nemsokára ezután puskaropogás hallatszott, mire Károly főherceg a Bellegarde és Kottulinski vezette két középső oszlopot el sem indította, sőt a két szárnyoszlopnak is parancsot küldött, hogy lépésről lépésre az elhagyott állásba térjenek vissza. Molitor a visszavonulókat csak lassan és gyengén követte, mivel a komoly támadás ideje, melyre a jelet Verdier harcbalépésének kellett magadnia, még nem következett el. Verdier ugyanis Persacco-nál a Davidovich által az Etsch jobbpartjára küldött osztagokra bukkant s így az ott szándékolt hídépítés nehézségekbe ütközvén, 4 zászlóaljat Zevio-nál áthajóztatott a folyón, amelyek, amikor Sabionara felől La Bova és Chiavica del Christo felé előnyomultak, ott Nordmann csapataira bukkantak, miből d. e. 11 óráig tartó heves küzdelem keletkezett, míg végre a franciáknak vissza kellett vonulniok.

Massena Vago-nál az ebből az irányból áthangzó harci zajt meghallván, azt hitte, hogy Verdier máris az osztrákok baloldalában és hátában van, miért is parancsot adott Molitornak a Colognola, Gardanne-nak pedig a Gombione felé való előnyomulásra, ő maga pedig a jobbszárnyra sietett, hogy Verdier harchelyzetéről és elért eredményeiről személyesen meggyőződést szerezzen. Ámde odaérve, nagy volt a csalódása, mert akkor már a persaccoi hídverés meghiusultnak volt tekinthető, az Etsch balpartjára áthajózott csapatok pedig visszavonulásban voltak Sabionara felé, erősen szorongatva Nordmannak utánuk nyomuló csapatjai által, amelyek aztán Duhesme csapatjaival ütköztek össze, amiből d. u. 1 óráig tartó ide-oda hullámzó, eldöntetlen harc keletkezett, amelyben a Reuss herceg által előreküldött csapatok is tevékeny részt vettek.

Ezalatt a különben sem valami nagy lendülettel hadakozó Molitor és Gardanne-hadosztályok sem tudtak döntő eredményt elérni s így Károly főherceg d. u. 1 óra tájban elérkezettnek látta az időt az ellentámadásba való átmenetre. Ehhez Bellegarde-nak a nagy műút mentén arcban, Reuss-nak pedig Gombione-n át Gardanne jobb oldala ellen kellett előretörnie. Ez a kombinált és erőteljesen végrehajtott támadás Gardanne-t La Rotta, Duhesme csapatjait pedig Calderino felé vetette vissza.

E válságos pillanatban érkezett be Massena a jobbszárnyról La Rotta-hoz és a még rendelkezésre álló tartalékokat harcba dobva, úgy Bellegarde, mint Reuss csapatjait csakhamar visszavonulásra késztette.

A franciák a visszavonuló Bellegarde nyomában már-már a Caldiero-tól keletre fekvő sáncokba betörni készültek, amikor Károly főherceg személyesen állott tartaléka egy részének, egy gránátos dandárnak, amelyhez a 32. magyar gyalogezred is csatlakozott, élére s annak lendületes ellentámadásával a franciák további előnyomulását megállította.

Massena most a maga részéről is újabb és újabb tartalékokat dobott a harcba, azonban látván, hogy itt középen kedvező döntést előidézni nem képes, Molitor-nak küldött sürgős parancsot a Colgonola felé intézendő átkaroló támadás siettetésére, amelyhez ez d. u. fél 3 óra tájban hozzá is fogott és sikerült is neki Simbschen jobboldalába és hátába kerülni, ámde ez, a középhadból nyert némi támogatással, szívós kitartással és dicséretreméltó eréllyel eredményesen verte vissza Molitor ismételt támadásait, mire ez csapatjainak nagyfoku kimerülésére való tekintettel megkezdte, Simbschen által csak gyengén üldözve, visszavonulását Ca dell'Are felé. Ezekben a harcokban a magyar csapatok közül a 2. és 51. gyalogezredek tűntek ki.

Ezalatt Caldieronál, ahol a vezetés a két szembenálló hadseregparancsok kezében volt, még mindíg a legnagyobb elkeseredéssel, azonban döntő eredmény nélkül tombolt tovább a harc.[1] Amikor már sötétedni kezdett, az osztrákok első vonala tágítani kezdett. Ezt Massena észrevevén, csapatjait nyomban utánnyomulásra tüzelte. Ennek folytán Caldiero a franciák kezébe került ugyan, de az attól keletre fekvő sáncoknál Károly főherceg újabb ellenintézkedése és erőlködése folytán a francia lökem ismét megtört s Massena a további küzdelem hiábavalóságáról meggyőződvén, a teljes sötétség beálltával csapatjait a reggeli kiinduló helyzetbe vonta vissza. Ugyanaz történt az osztrákok részén is.

A szenvedett veszteségek mindkét részéről mintegy 4–5000 emberre tehetők; azok nagyságáról egyébként megbízható számadatok nem igen állnak rendelkezésre.[2]

Október 31.-én Massena a Verdier-hadosztályt az Etsch balpartjára magához vonván, a harcot meg akarta ujítani, miből Chiavighetti körül csakhamar élénk küzdelem keletkezett, amelyben Nordmann tábornok is megsebesült, de amikor tudomást nyert arról, hogy a Rosenberg-hadosztály Verona felé közeledik, felhagyott támadó szándékával és hátrább vonult Verona közelébe.

Caldieronál a győzelmet mindkét fél magának tulajdonította, azonban Károly főherceg mindenesetre nagyobb jogosultsággal, mint ellenfele, Massena.[3]

Most aztán Károly főherceg a november 2-ikára hajló éjjel nyugodtabban kezdhette meg visszavonulását, mint hogyha előbb Massenával le nem számolt volna. Nem is kellett nagyon sietnie s november 14.-én az Isonzo-n átkelvén, 26.-án Marburg tájékára ért, ahol a Tirolból szintén visszarendelt János főherceggel egyesülvén, ezentúl együtt folytatták visszavonulásukat.[4] A távolság Caldierotól Marburgig kereken 400 km, amelyet a visszavonuló osztrák sereg 25 nap alatt tett meg s így napi átlagos menetteljesítménye nem volt nagyobb 16 km-nél, ami soknak éppen nem mondható.

Massena eleinte egynapi távolságra követte a visszavonuló osztrákokat; ezek november 14.-én a franciák pedig 15.-én keltek át az Isonzo-n. Laibachot azonban Károly főherceg már november 22.-én, Massena ellenben csak 29.-én érte el s így most már egy teljes heti távolság választotta el őket egymástól. Laibachon túl Massena már nem is folytatta előnyomulását s itt a december 6.-án kötött fegyverszünetről értesülvén, visszafordult Olaszországba, hogy Nápolyt alávesse.

[1] Rüstow id. m. 208: „Nur im Centrum um Stra und Caldiero, namentlich um letzteren Ort tobte die Schlacht noch fort, mehrmals wurde er von beiden Seiten mit dem Bayonette genommen. Die Zähigkeit der Franzosen verrieth hier die Anwesenheit ihres unermüdlichen, niemals verzweifelnden Feldherren. Der Strassenkampf in Caldiero nährte die Erbitterung auf beiden Seiten . . . Schon brach das Dunkel ein, als die Oesterrecher zu weichen schienen; der Marschall Massena ergriff mit Schnelligkeit diesen Moment und sandte einige Bataillone an der Strasse vor . . . Aber obenso schnell als sein Gegner hatte der Erzherzog Carl die Krisis und ihre Bedetung erkannt, er zögerte nicht, seine letzte Reserve daran zu geben . . . damit war die Gefahr abgewendent.”

[2] Woerl id. m. 107. „Massena's Verlust betrug 8000 Mann, darunter 1700 Gefangene. Die Oesterreicher zählten 5672 Todte. Verwundete und Gefangene.”

[3] Rüstow id. m. 209: „. . .beide Theile haben sich den Sieg zugeschrieben . . . Est is daher von Interesse, die Frage zu erörtern . . . Massena hatte im glücklichsten Falle die Oesterreicher von dem Rückzuge auf Vicensa abschneiden und sie in die Sümpfe des Alpone treiben wollen. Die Absicht war offenbar nicht erreicht . . . Massena hatte den Kampf aufgeben und sich zurückziehen müssen, um nur in seinen Truppen ers wieder die Ordnung herzustellen; er war also ganz gewiss nicht Sieger. – Der Erzherzog hatte die Kraft seines Gegners brechen wollen, damit er einen Vorsprung vor diesem erhalte, seine Verfolgung gelähmt sei, damit das österreichische Heer für seinen Rückzug völlig freie Hand behalte. Er hatte nun seine Stellung behauptet, er hatte dem Feinde sehr beträchtliche Verluste beigebracht und dennoch hatte auch er seinen Zweck nicht erreicht . . . Ein voller Sieg ist auch auf der Seite des Erherzogs nicht zu finden, aber dieser war dem Siege näher als Massena.”

[4] Lásd a 242. oldalon.