| « Megjegyzések. Elmélkedések. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |
a) A német hadiszínhelyen.
Események a hohenlindeni csatáig.
Erőcsoportosítás. A francia kormány tárgyalásai a bécsi kormánnyal, főleg Anglia hajhatatlansága folytán sehogy sem tudtak előbbrejutni s így Bonaparte kénytelen volt a hadműveleteket november 13.-án még pedig mindkét hadiszínhelyen újból megindítani.
Ekkor a német hadiszínhelyen a helyzet a következő képet mutatta: Az osztrákoknál Kray táborszernagyot a főparancsnokságban a 18 éves János főherceg váltotta fel, ki mellé az öreg, tudákos Lauer táborszernagyot osztották be vezérkari főnöki minőségben. A 80.000 főből álló fősereg az Inn alsó folyása mentén Schärding és Passau között állott. Landshutra Ferdinánd főherceg volt előretolva 10.000 emberrel. Klenau ugyancsak 10.000 emberrel Regensburgnál, a bajor választófejedelem pedig 15.000 emberrel Nürnbergnél foglalt állást.
A franciák részén Moreau 90.000 emberrel Munchent és Ingolstadt-ot tartotta megszállva, egy-egy 18.000 főnyi hadtest pedig St. Suzanne és Augereau parancsnoksága alatt útban volt a Rajna felől.
Hadműveleti tervek. Az osztrákok részére Lauer egy mesterkélt tervet gondolt ki, mely szerint a fősereg gyors menetekben az Inn mellől Landshuton át Freisingnek, Klenau pedig Regensburgból Neuburg-Augsburgon át Dachaura vonul s ekként Neuburg-Augsburgon át Dachaura vonul s ekként Moreau baloldalába és hátába jutva, azt fordította arcvonallal kényszerítik csatára.
Moreau szándéka abból állott, hogy St. Suzanne és Augereau beérkezte után egész erejét Münchentől keletre összpontosítja, s aztán az Inn folyón át egyenesen Bécsnek vonul.
A hadműveletek lefolyása. Az osztrák főseregnek az eredeti terv szerint november 29.-én már Landshutban kellett volna lennie, de e napon még csak Neumarktig jutott, ahol a főherceg megtudja, hogy Moreau már elindult Münchenből az Inn felé. Erre a fentemlített tudákos tervet elejtik és egyenes arctámadást határoznak el Moreau ellen. Ehhez képest az osztrák fősereg november 30.-án Ampfingnál összpontosul, Ferdinánd főherceg, illtve Keinmayer csoportjának csak később kellett a jobbszárnyhoz csatlakoznia.
Moreau akkoriban előcsapatjaival Rosenheim és Haag között, ereje zömével Hohenlindennél állott.
A müncheni főuton előnyomulva, a főherceg december 1.-én Haunnál visszaveti Moreau balszárnyát, aki erre a Hohenlinden-Harthofen közti előkészített állásba vonul.
János főherceg december 2.-én Haag-ba ért s azt hívén, hogy Moreau visszafelé vonulóban van, 3-ikára csataintézkedés helyett csak egyszerű menetintézkedést adott ki, melyből az osztrákok és a Hohenlindennél állást foglalt franciák között döntő csata fejlődött ki.
A hohenlindeni csata 1800 december 3.-án. • XX/23. számú melléklet.
December 2.-án este Moreau mintegy 55.000 főnyi, 57 zászlóaljat, 91 lovas századot és 86 löveget számláló seregének zömével, visszavonulóban Haun felől, a következő állást foglalta el: a Grouchy-hadosztállyal Hohenlindenben és attól délre, a Ney-, Bastoul- és Legrand-hadosztályokkal a Hohenlinden–Harthofen által jelölt vonalban. Ney mögött d'Hautpoul lovas-hadosztálya állott fel, D'Espagne tábornoknak pedig 1 zászlóaljjal és 1 lovasdandárral Erdingnél a sereg baloldalát kellett biztosítania. Végre a Richepanse alatt álló jobbszárny, a Richepanse- és Decaen-hadosztályok, az Ebersbergi Nagy erdőn túl, Ebersbergnél állottak fel. Utóbbiaknak december 3.-án reggel a mondott helyről st. Christophon át Mattenbett felé, a franciák állása felé netán támadólag előnyomuló osztrákok baloldalába kellett előnyomulniok.[1]
János főherceg 57.000 főnyi, 60 zászlóaljat, 104 lovasszázadot és 140 löveget számláló serege december 2.-án a haagi táborban volt egyesítve, csak Kienmayer csoportja volt Dorfenre kikülönítve. A főherceg a következő napon, miután legfeljebb ellenséges utóvédekre vélt bukkanhatni, a Haag és az Isar mentén München körül elterülő erdőkön át inkább utazómenet formájában akart áthatolni. Ehhez 4 oszlopban rendelte el az előnyomulást. A 21 zászlóaljból és 24 lovasszázadból álló jobbszárny-oszlopnak Kienmayer tábornok vezetése alatt Dorfentől Längsdorfon át Anzingra kellett menetelnie, hogy ott a sereg többi részéhez csatlakozzék. A 10 zászlóaljból és 24 lovasszázadból álló jobboszlopnak Baillet-Latour altábornagy parancsnoksága alatt parancsa volt, hogy Oberndorf–Weiher–Mitbach–Hohenlindenen át meneteljen Anzingra. A középső oszlop, melynél a 4 zászlóaljból és 10 lovasszázadból álló elővédet Löpperth tábornok, a 13 zászlóaljból, 22 lovasszázadból, köztük Liechtenstein herceg 14 vértes százada, és a tartalék-tüzérségből alakított főcsapatot pedig Kolowrat altábornagy vezette, a Haag-ból Hohenlindenen át Anzingba vezető műúton menetelt s végül a 12 zászlóaljból és 24 lovasszázadból álló baloszlopnak Riesch altábornagy parancsnoksága alatt Hasslach–Albaching–Hohenlindenen át kellett Anzingot elérnie.
Valamennyi oszlop reggel 5 órakor indult. Az utak közül csak a müncheni fővonal volt teljesen jó karban, a többiek rossz erdei utak voltak, melyeket nagy hófúvások még felismerhetetlenekké is tettek, s a mozgás rajtuk igen időtrabló volt. Ezért a műúton menetelő főoszlop már reggel 8 órakor ért ki Hohenlindennel szemben az erdőből és nyomban harcba bocsátkozott a Grouchy-hadosztállyal. A nagyon körülményes és nehézkes felfejlődés dacára az osztrákoknak végre sikerült Grouchyt átkarolni s a János főherceg által Grouchy jobboldala ellen személyesen vezetett 8 gránátos zászlóalj elől nevezett tábornok csaaptjainak egy része már megkezdte volt a visszavonulást, amikor d. e. 11 óra felé Ney Preisendorfból egy gyalogdandárral és egy huszárezreddel Grouchy támogatására beérkezett. Most aztán Ney és Grouchy az osztrák főoszlopnak az erdőből már kibontakozott részeit ismét az erdőbe vetették vissza, miközben azok jelentékeny veszteségeket szenvedtek.
Időközben d. e. 11 óra tájban a rossz utak és hófuvások által feltartóztatott Kienmayer- és Baillet-Latour-oszlopok is kibontakoztak az erdőből és a Buch-Neuharting-Mitbach által jelölt vonalban fölvonulván, 11 óra felé támadásra indultak. Kienmayer a Legrand-hadosztályt arcban és oldalban, Baillet-Latour pedig a Bastoul-hadosztályt és a Ney hadosztály részeit oly hévvel támadta meg, hogy a francia csatavonal csakhamar inogni kezdett, minek folytán annak támogatására Moreau a D'Hautpoul lovashadosztályt rendelte előre.
Az Ebersbergből Mattenbett felé előnyomuló Richepanse- és Decaen-hadosztályok az erdőben nagyon széjjelmáltak. Richepanse elvált Decaen oszlopától s reggel 7 órakor St. Christophon átvonulván, 8 óra felé, amikor a Drouet vezette végdandár éppen a helységet elhagyta, az Albachingba ért Riesch-oszlop elővéde által megtámadtatott. Mindazonáltal Richepanse az éldandárral tovább folytatta útját Mattenbett felé, míg Drouet Albaching és St. Christoph között a Riesch-oszloppal komolyabb harcba keveredett,[2] mely csakhamar az osztrákok javára kezdett kialakulni. Ámde a d. e. 11 óra tájban beérkezett Decaen-hadosztály Drouet segítségével a Riesch-oszlopot heves küzdelem után Albachnigra szorította vissza. Riesch üldözésére Decaen a Kniazevicz parancsnoksága alatt álló lengyel légiót jelölte ki, míg ő maga a többi csapatokkal a mattenbett–hohenlindeni főút ellen fordult.
Közben Richepanse hadosztálya d. e. fél 10 óra tájban éldandárával Mattenbettnél kitért az erdőből, ahol mindenekelőtt Liechtenstein vérteseire bukkant; egyszersmind észrevette, hogy az osztrák főoszlop tüzérségből és lőszertelepekből álló vége, amelynek éle Grouchyval harcban állt, az erdőszorosban áll. Úgy ez, mint a vértesek nagyrésze, az ellenség közelségéről mit sem tudván, lóról leszállva pihent. Richepanse csapatainak egy részével Liechtenstein lovasaira vetette magát, a többivel pedig az ellenséges főoszlop végét támadta meg. Liechtenstein az első támadást visszaverte ugyan, de amikor Decaen csapatjainak egy része is a helyszínére érkezett és harcbavegyült, az osztrák vértesek hamarosan visszadobattak. Most azán Richepanse az egész erővel az erődszorosban levő Kolowrat-oszlop végére vetette magát, hol óriási zavar keletkezett s csapatok, a tüzérség és vonat kivételével, minden irányban elmenekültek. Mivel pedig ugyanekkor Moreau a Grouchy-hadosztállyal és a Ney-hadosztály felével szintén támadásba ment át, az élén és végén egyszerre megtámadott Kolowrat-oszlop teljes felbomlásban menekült el észak és északkelet felé.
Közben a Kienmayer- és Baillet-Latour-oszlopok Hohenlinden–Harthofen vonalában a franciákat erősen szorongatták. De a Mattenbettnél kivívott előnyök hírére Grenier a Lengrand-, Bastoul-, D'Hautpoul-hadosztályokkal és a Ney-hadosztály felével szintén támadólag lépett fel és a szemben állt osztrákokat heves küzdelem után újból az erdőbe vetette vissza.
A Mattenbettnél dúló harc eldöntése után a Drouet-dandár ismét Albaching felé nyomult előre, ahol az időközben Riesch által erősen szorongatot lengyel légiót fölvevén, Riesch altábornagyot további visszavonulásra kényszerítette.
Az erősen üldözött osztrákok Dorfen, Wolfgang, Haag és Wasserburg felé vonultak vissza, a franciák pedig a csatanapon este az Erding–Buch–Neuharting–Tulling által jelölt vonalban állottak.
Az osztrák sereg vesztesége halottakban, sebesültekben és hadifoglyokban mintegy 12.000 fő volt; emellett 50 löveg és az egész vonat is odaveszett.[3] A franciák alig 3000 embert veszítettek.
János főherceg a megvert sereget Mühldorf–Vöcklabruck–Welsen át Steyer felé vezette vissza. Itt a parancsnokságot a későn odarendelt Károly főherceg vette át, de ez a sereg állapotánál fogva mit sem tehetett s december 25.-én megkötötte az Enss folyóig jutott Moreauval a steyeri fegyverszünetet. Az 1801 február 9.-én ezt követő lunevillei béke, mely nagyban véve a campoformioi béke határozatait erősítette meg újból, véget vetett az ellenségeskedéseknek. Az osztrákok az Etsch-vonal birtokában maradtak.
b) Az olasz hadiszíntéren.
Erőcsoportosítás. Az alessandriai egyezmény értelmében a Mincio mögé vezetett osztrák sereg[4] itt a már e folyó mentén álló gróf Bellegarde Henrik táborszernagy parancsnoksága alá lépett, akinek most már mintegy 60.000 ember állott rendelkezésre. Bellegarde az említett folyót továbbra is Peschiera-tól Mantua-ig tartotta megszállva, míg főerejét tartalék viszonyban Legnago-nál állította fel. Ezenkívül Vukassovich 14.000 emberrel Tirol fedezése céljából Trientnél állott fel.
A franciák részén a főparancsnokságot az Olaszországban levő mintegy 80.000 főnyi hadsereg felett Brune tábornok vette át. A Dijonban Macdonald által 15.000 főnyi számerőben szervezett második tartalék-hadsereg[5] időközben Graubündtenbe tolatott előre s ott várta be további alkalmaztatását.
Hadműveleti tervek. Bellegarde-nak az volt az utasítása, hogy a Mincio- és az Etsch-vonalat, valamint Tirolt, ameddig csak lehet tartsa, mire a táborszernagy közvetlen folyóvédelemre határozta el magát olyanformán, hogy magát a Minciot csak előcsapatokkal szállja meg, főerejét pedig Villafranca-nál állítja fel. Baloldalának biztosítására Mylins altábornagy 12.688 főnyi hadosztályát Ferrara-tól Ancona-ig kisebb csoportokra felosztva állította fel.
Brune a fősereggel a Minciot és az Etschet ki akarta erőszakolni, mialatt Macdonald-nak mint mellékcsoportnak Tirolba bevonulva, Trient felé kellett előnyomulnia.
A hadműveletek lefolyása. Az ellenségeskedések csak december 21.-én kezdődtek, mivel Macdonaldnak az egész november hóra volt szükséges, hogy Graubündten-ből Chur–Thusis–Splüngenen át az Adda völgyébe eljusson, ahova december 6.-án Chiavenna-nál kimerült csapatokkal érkezett meg.
A Mincion való átkelést Brune december 25-ikére tervezte, még pedig a főerővel Monzambano-nál, egy mellékcsoporttal Pozzolo-nál. A pozzoloi támadást Bellegarde visszaverte, ellenben Monzambanonál az átkelés elég könnyen ment és december 26.-án az már be is volt fejezve. Erre Bellegarde december 27.-én az Etsch, majd onnan tovább a Brenta mögé húzódott vissza. Brune a visszavonulót majdnem Treviso-ig követte.
Ezalatt Macdonald a Judicarien, Moncey pedig az Etsch völgyön át Tirolba nyomult be és Vukassovichot ereje egy részével Bassanon át Bellegarde-ra, a többi osztrák csapatokat pedig Bozenen át az Inn völgyébe nyomták vissza.
Ezzel a hadműveletek véget értek és az 1801 január 16.-án megkötött trevisoi fegyverszünet az olaszországi ellenségeskedéseknek is véget vetett.
[1] A Richepanse-nak szóló parancs következőleg hangzott: „L'intention du général en chef est que votre division se rouve en marche, de manière à arriver, à huit heures du matin, sur St.-Christophe, o vous prendrez position: vous serez remplacé sur Ebersberg par les troupes du général Decaen, qui, lui-même, sera prèt à suivre votre mouvement; en cas d'évènement, il serait relevé par Lecourbe, L'objet de ces dispositions est de se trouver en mesure de recevoir l'ennemi, dans la supposition oû il attaquerait l'armée sur la route de Haag à Hohenlinden, et d'Isen sur Hohenlinden.” – A december 3.-án reggel kiadott intézkedés pedig azt mondja: „Le général Richepanse a ordre d'attaquer de bonne heure, et avec la plus grande vigueur, par St.-Cristophe sur Mattenbett, et de faire tous ses efforts pour être maitre de la communication de Haag sur Hohenlinden.”
[2] Günther id. m. 143: „Der Zwischenfall lässt die Kaltblütigkeit Richepanse im besten Lichte erscheinen. Ohne sich weiter zu besinnen, überliess es der General der Brigade Drouet, den Kampf so lange fortzuführen, bis Decaen herangekommen wäre. Er selbst setzte mit den Brigaden Walter und Sahuc den Marsch nach Mattenbett unaufhaltsem fort.”
[3] Woerl id. m. 103: „Der Verlust der Oesterreicher war 978 Mann an Todten, 3687 Verwundeten, 7195 Gefangene, zusammen 11.860 Mann, 50 Geschütze und 85 Munitionswagen. Der Verlust der Franzosen findet sich nicht angegeben.” – Günter id. m. 145: „Die Schlacht von Hohenlinden kostete der kaiserlichen Armee 4656 Tote und Verwundete, 7915 Gefangene. Sie verlor ferner 50 Geschütze und 85 Caissons.”
[4] Lásd a 192. oldalon.
[5] Lásd a 177. oldalon.
| « Megjegyzések. Elmélkedések. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |