Az 1800. évi németországi hadjárat teljes egészében a régi elavult hadművészet jegyében folyt le. A hadászati felvonulás mindkét részen az erők szétforgácsolásával járó kordon-rendszer sémája szerint 200 km. széles kiterjedésben történt. A hadműveletek megkezdésekor Moreau a Rajnán való átkelés után csoportjait legalább előrefelé egyesíteni igyekezett, de Kray még ezt se tette meg s így nem csoda, hogy a számottevő ellenséges túlerőnek sehol sem tudott sikerrel ellenállni.

Viszont Moreau sem volt hajlandó a Bonaparte által ajánlott hathatósabb hadműveleti formát, a meglepő oldaltámadást alkalmazni, hanem ehelyett inkább a régi módi arctámadásokkal vitte elég zökkenésszerűen hadseregét a Duna völgyében előre, míg az első igazi nagy akadály, az ulmi táborvár előtt további előnyomulása egyszerre véget ért.[1] A Baseltől idáig terjedő mintegy 250 km-nyi út megtevésére 20 napra volt szüksége, ami mindössze 121/2 km. átlagos napi menetteljesítménynek felel meg.

Az is érdekes és jellemző, hogy Moreau napokig mindenféle csalafintákkal igyekezett ellenfelét erős várából döntő összeütközés elfogadása céljából kicsalni s midőn végre ez önként otthagyja erős fészkét, megelégszik azzal, hogy vele egymagasságban, azonban tőle állandóan tisztes távolságban maradva, párhuzamosan elsétálgat mellette, de komolyan belekötni nem mer s végül még erre az ártatlan és veszélytelen játékra is ráunva, sarkon fordul és legfőbb s utolsó céljául a megszállatlan München megvételét tűzi ki, hogy ott nyugodtan pihenhessen babérain. És hogy itteni nyugalma meg ne zavartassék, szívesen belemegy a felajánlott fegyverszünet megkötésébe, ami aztán négy teljes hónapi nyugodalmat biztosított hadseregének és egyben saját magának is. Hogy ez idális hadműködésnek egyáltalában nem mondható, az azt hiszem nem szorul bővebben bizonyítgatásra.

No de Kray uramnak sem volt oka viselt dolgaival dicsekedni s így nem nagy méltánytalanság érte, hogy a hadseregparancsnokság alól felmentették. Ámde a sok kudarcért nemcsak őt, hanem segítőtársait, az elavult osztrák hadviselési rendszert és elsősorban az okvetetlenkedő bécsi haditanácsot terheli a felelősség.[2]

[1] Günther id. m. 117: „So geschikt Moreau den Feldzug eingeleitet, so lässig hatte er ihn in seinem ersten Teile geführt. Das Sprichwort von dem goldenen Brücken, die man dem Feinde bauen müsse, war allzu peinlich befolgt woredn.”

[2] Günther id. m. 117: „Für die Kaiserlichen bedeutete der erste Teil ihrer oberdeutschen Campagne ein fortgesetztes Hasten, um die bedrothen Magazine zu retten. Das unglückliche System des Hofkriegsrates, die Ernährung der Kämpfer von einer Reibe von Stapelplätzen wohlgefüllter Mehlfässer abhängig zu machen, bildete den Kardinalfehler, in dem Entwurfe aller Operationen. Im Anfange zerstreuten sich die Kräfte, um alles beobachten, alles decken zu können. In der Folge mangelten sie dem Feldherrn bei seinem Bestreben, wenigstens die wichtigsten Punkte zu sichern. Alle Erfahrungen, welche man im ersten Koalitionskriege gemacht, schienen spurlos an dem kaiserlichen Generalstabe vorübergegangen zu sein . . . Dazu kommt noch der blinde Gehorsen gegenüber deu Instruktionen des Hofkriegstrates und die entschieden mangelnde Thatkraft der kaiserlichen Generale.”