| « Megjegyzések. Elmélkedések. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |
a) Események a marengói csatáig.
Említettük,[1] hogy Meelas lovassági tábornok április 11-ikétől kezdve csapatjainak nagy részével a Roya menti állásban helyezkedett el, ott akarván bevárni a Genua elestéről szóló hírt. Május elején Melas hírt kapván a francia tartalék-seregnek Olaszország felé folymatban levő előnyomulásáról, Elsnitzet 17.000 emberrel továbbra is Suchet-vel szemben visszahagyván, ő maga ereje fennmaradó részével Turinba készült vonulni amelyet a Mont Cenis – Susán át előnyomuló Thurreau-csoport által erősen veszélyeztetve látott. Útközben május 18.-án Melas már biztosabb híreket kapott a francia tartalék-sereg előnyomulásáról és 22.-én Cuneoba érve, azt is megtudta, hogy annak zöme Bonaparte személyes vezetése alatt a Nagy Szent Bernhardon át nyomul előre. Erről bizonyságot szerzendő, egyik tisztjét Ivrea-ba küldte, aki a hír valódiságát megerősítette, de azt Melas még sem akarta elhinni, hanem az ottani mozgolódást csupán Suchet érdekében folyamatban levő tüntetésnek vélte és továbbra is abban a hiszemben maradt, hogy a M. Cenis-n át előnyomuló Thurreau vezeti az ellenséges sereg főoszlopát, s így eleinte az a gondolata támadt, hogy Turinból, ahova május 26.-án érkezett meg, Ivreáig eléje megy a Bonaparte vezette csoportnak. De mivel Lannes a következő napon, május 27.-én erélyesen nyomult Chivasso felé előre, Melas abból azt következtette, hogy Bonaparte egész erejével Turin elfoglalására készül s így az osztrák fővezér a támadást itt bevárandó, továbbra is Turinnál maradt.[2] Ámde Bonaparte Ivrea mellől, mint tudjuk, Milano felé tért le[3] s így Melasnak a döntő harc Turin tájékán való elfogadására vonatkozó rendelkezései és készülődései hiábavalóknak bizonyultak.
Az osztrák fővezér május 29.-én tudta meg, hogy Bonaparte seregének zömével Milano felé vonult el s miután e város megmentésére már nem gondolhatott, Alessandriát jelölte ki az összes erők gyülekező helyéül. Ott ezt a parancsot június 1.-én kapta meg, amikor Massenával Genua átadására nézve már megkezdte volt az alkudozásokat[4] s így csapatjainak nagy részével csak Genua meghódolása után, június 5.-én indulhatott el Tortona felé. Genuában Hohenzollern alatt csak 16 zászlóalj maradt vissza. Ugyanekkor már Elsnitz is útban volt hadteste erősen megviselt maradványaival Ceva-ból Aqui felé.[5]
Milanoba Bonaparte junius 2.-án vonult be, ahova nemsokára Bethancourt és Moncey is beérkeztek. Vukassovich csapatai is a nyomásnak engedve, fokozatosan az Adda mögé vonultak vissza. Milanoban Bonaparte nyomban helyreállította a cisalpini köztársaságot s egyúttal hadászati alap gyanánt Lombardiát, hadmüveleti vonalul pedig a kocsikkal is járható zürich–szent gotthard–milanoi vonalat rendezte be. Ezután Lannes csoportját Paviára irányítván, Chivasso-ra Turin szemmeltartása céljából a Bard eleste folytán szabaddá vált Chabrant rendelte. Lannes junius 3.-án érkezett Pavia-ba, ahol 200 löveg, 8000 puska és tömérdek hadikészlet jutott kezébe. Milanoból Bonaparte Murat-t Piacenzába küldte, ahova az junius 5.-én érkezett meg s 7.-én a már a Po felé útban lévő fősereg biztosítására a stradellai szorost szállotta meg. Ugyane napon, junius 7.-én, tudta meg Bonaparte, hogy Ott altábornagy útban van Tortona felé, miért is seregét junius 8.-án Casteggio tájékán egyesítette.[6]
Közben Ott a Melastól vett parancs folytán Tortanaból tovább folytatta útját, hogy Voghera–Stradella-n át Piacenzába vonuljon, de junius 9.-én előnyomulás közben Montebellonál az egyesült francia seregre bukkanván, súlyos vereséget szenvedett és 4–5000 főnyi veszteséggel[7] Alessandriába volt kénytelen visszavonulni, ahol a sereg zöméhez csatlakozott. Melas ugyanis Elsnitz bevonulására várva, június 8-ikáig maradt Turinban s aztán Alessandriába vonult, ahova 11.-én érkezett meg. Ugyanekkor bevonultak oda Elsnitz és Ott is hadtesteik romjaival. A Scrivia mentén csak figyelőőrségek maradtak vissza. Nimptsch tábornok a hadsereg utóvédével Asti-ban, az Auersperg-dandár Turinban maradt anélkül, hogy Thurrea kellmetlenkedett volna neki.
Végre tehát az osztrák sereg zöme Alessandriánál együtt volt, de csak mintegy 35.000 főnyi számerőben,[8] ami az összes olaszországi csapatoknak alig egy harmadát tette ki, míg a többi 50.000 ember Olaszország különböző pontjain szét volt szórva.
Június 13.-án Melas elhatározza, hogy Piacenza felé előnyomulva, Bonaparte-t megtámadja. Ha a csatát megnyeri, Piacenzára megy s a Bellegarde parancsnoksága alatt a Mincionál álló csapatokat is magához vonja, ha pedig elveszti, bevonul Genuába, melynek kikötőjében az angol hajóhad horgonyzott.
Bonaparte nem követte a visszavonuló Ott-ot, hanem seregét június 10.-én a Stradella körül erős állásban helyezte el, ahol az 11.-én is megmaradt.[9] A La Poype- és Chabran-hadosztályok még a Po balpartján állottak a Dora Baltea beömlése és Valenza közötti átjárók biztosítása céljából. Hogy ezeket Bonaparte továbbra is otthagyja és hogy az immár kikerülhetetlennek látszó döntő csata a Bormida és Scrivia között elterülő síkságon vívassék, ahol a túlerőben levő osztrák lovaság és tüzérség sokkal jobban érvényre juthatott, e célból Melas illetve jobban mondva vezérkari főnöke, Zach, mindenfélét kigondolt, hogy Bonaparte-t az összeütközésnek az említett területen való elfogadására bírja. E célból hamis híreket terjesztő kémeket alkalmazott, Valenza-nál és Casalenál színlelt átkelési kísérleteket rendelt el stb. és nevezetese, hogy Zach bizonyos fokig el is érte célját.[10]
Hogy a franciák félrevezetése teljes legyen és Bonaparte az előtte fekvő síkságra vezesse előre seregét, az osztrák hadvezetőség június 12-ike folyamán a Scriviáig előretolva volt osztagokat szintén a Bormida mögé rendelte vissza. Úgyszintén parancsot kapott Nimptsch tábornok is, hogy az utóvéddel Alessandriába bevonuljon, ahol aztán az egész sereg, közel 31.000 főnyi számerőben, közte 7500 lovassal, a vár és a Bormida folyó között szállt táborba. Június 12.-én Melas lovassági tábornok maga köré gyűjtötte tábornokait és közölte velük ama elhatározását, hogy a Piacenzát át a Mincio felé vezető útat kierőszakolni szándékozik. 13-ika folyamán a hadseregparancsnokság megtette a szükséges előkészületeket, hogy a sereg a rákövetkező éj folyamán az elhatározott támadás végrehajtása céljából a Bormidán átkelhessen.
A francia hadsereg zöme június 12.-én a délelőtt folyamán még mindíg a stradellai állásban volt. Tekintettel arra, hogy az utóbbi napokban az ellenség oldalán nagyobb mozdulatok nem voltak észlelhetők, valamint az osztrák kémek által terjesztett hírek szintén alkalmasak voltak némi aggodalom felköltésére, hátha az osztrák sereg túlerővel Suchet felé fordul, avagy hogy Melas tényleg a Pón átkelni szándékszik, sőt még az sem volt kizárva, hogy a meglehetősen rossz állapotban levő osztrák sereg esetleg Genua alá húzódik vissza s így mindezen eshetőségekre való tekintettel, Bonaparte elhatározta, hogy még június 12-ike folyamán a Scriviáig vezeti előre seregét s a mondott napon estig Lannes a hadsereg jobbszárnyát képező Watrin-hadosztállyal Castelnuvót, Desaix a Monnier- és Boudet-hadosztályokkal középhadként Pontecuronét, Victor a Chamberlhac- és Gardanne-hadosztályokkal balszárnyhadként Tortona-nál a Scrivia balpartján szállotta meg. Kellermann tábornok 3 lovasezreddel a hadsereg elővéde gyanánt még tovább előre tolatott, Murat pedig a lovasság fennmaradó részével tartalékviszonyban Vighizola-nál állott fel. A franciák elől a gyenge osztrák előörsök a Scrivia mellől a Marengo-nál álló Oreilly-csoport felé húzódtak vissza.
Június 13.-án hajnalhasadtakor, mialatt a francia sereg Castelnuovo-nál és Tortona-nál a Scrivia balpartjára kelt át, Bonaparte az elővéd lovassággal szemrevételezés céljából S. Giuliano feé vágtatott előre, de az ellenségnek sehol se hírét se hamvát nem tudta megállapítani. Ez újabb tápot adott ama feltevésnek, hátha az ellenség mégis Genua felé vonult el. Ezért Bonaparte nyomban parancsot küldött Desaix-nek, hogy csapatjainak nagy részével Novin át Rivalta felé előnyomulva, különös gondot fordítson az Alessandriából Genua felé vezető utak felderítésére. Egyidejűleg Victor parancsot kapott, hogy Marengo felé előnyomulva, ezt a helységet, ha ellenség által meg volna szállva, birtokába ejtse s aztán csapatjait a Bormidáig tolja előre és az ottani hidakat ejtse birtokába.
Az élen menetelő Gardenne-hadosztály Marengo-hoz érve, könnyű szerrel vetette vissza az ott levő és szívósabb ellenállást kifejteni nem is akaró Oreilly-csoportot, mely a Bormida mögé húzódott vissza. A harc befejezése után a Gardanne-hadosztály Pietrabona-nál, a Victo-hadtest többi része, a Chamberlhac-hadosztály Pietrabona-nál, a Victor-hadtest többi része, a Chamberlhac-hadosztály a Kellermann-lovasdandárral pedig Marengo-nál maradt. A Watrin-hadosztály és a Champaux-lovasdandár S. Giuliano-nál, a Monnier-hadoszály és a konzuláris gárda Torre di Garoffolo-nál, a Monnier-hadosztály és a konzuláris gárda Torre di Garoffolo-nál, a Rivaud-lovasdandár Salé-nál állott. A La Poype- és Chabran-hadosztályok még mindíg a Po balpartján állottak Desaix pedig a Boudet-hadosztállyal Rivalta-nál. Bonaparte az ellenség szándékára és magatartására vonatkozó további hirek beérkeztéig ebben az állásban megmaradni szándékozott. Gardanne ugyanis az enapi összeütközés révén azt sem tudta megállapítani, hogy vajjon az osztrák sereg még mindíg Alessandria környékén van-e, és még kevésbbé azt, hogy az másnap hajnalban támadni készül. Ezért Bonaparte aggálya, hogy az ellenség kisiklik kezei közül, még nagyobb fokra hágott, miért még azon éjjel főhadiszállására, Pontecurone-ra akart lovagolni, ahova számos kémeit rendelte volt, akiket hírek szerzése céljából a Po balpartjára és Genua felé küldött volt ki. Ámde közben a Scrivia a nap folyamán annyira megáradt, hogy azon átjutni nem lehetett s így Bonaparte-nak a 13-ikáról 14-ikére hajló éjjelt kénytelen-kelletlen Torre di Garoffoloban kellett töltenie, ami azonban véletlenül a további vezetés szempontjából nem hátránynak, hanem határozott előnynek volt mondható.
Ezalatt az osztrák sereg az elhatározott támadáshoz három oszlopba tagozódott, még pedig:
Főoszlop: Melas lovassági tábornok[11]
| Elővéd: | Frimont ezredes alatt | 832 ember, | 458 lovas |
| Főcsapat: | Hadik-hadosztály (Pilati-, Bellegarde- | ||
| és St. Julien dandárok) | 3677 " | 1362 " | |
| Kaim- " (de Briey, Knesevich- és | |||
| La Marseille dand.) | 4933 " | - " | |
| Marzin- " (Lattermann- és | |||
| Weidenfeld-dandárok | 4756 " | - " | |
| Elsnitz- " (Nobil- és Nimptsch-dand,) | - " | 4214 " | |
| Összesen | 14204 ember, | 6034 lovas | |
| azaz | 20.238 fő. | ||
| Baloszlop: Ott altábornagy. | |||
| Elővéd: | Gottesheim tábornok | 563 ember, | 248 lovas |
| Főcsapat: Schellenberg- és Vogelsang-hadoszt. |
(Retz, Sticker- és Ulm-dandárok) |
6299 " | 492 " |
| Összesen: | 6862 ember, | 740 lovas | |
| azaz | 7602 fő. | ||
| Jobboszlop: Oreilly-altábornagy | |||
| Rousseau-dandár | 2228 ember, | 769 lovas | |
| azaz | 2997 fő. |
Az állomány összege tehát kitett 30.837 embert, közte 7543 lovas. A lövegek száma mintegy 180 volt.
A szemben álló francia sereg ugyanekkor a következő létszámviszonyokat mutatta fel:
| A Victor-hadtest | Gardenne-hadosztály | 3691 ember |
| " | Chamberlhac- " | 5287 " |
| " Lannes- " | Watrin- " | 5083 " |
| " Desaix- " | Monnier- " | 3614 " |
| " | Boudet- " | 5316 " |
| " konzuláris gárda | 800 " | |
| Összesen: | 23.791 ember | |
| Murat lovassága: | Kellermann-dandár | 1270 lovas |
| Champeaux- " | 998 " | |
| Rivaud- " | 1060 " | |
| konzuláris gárda | 360 " | |
| Összesen: | 3.688 lovas |
A francia lövegek száma mintegy 50-re rúgott.
b) A marengói csata 1800 június 14.-én. • XX/22. számú melléklet.
Az osztrák hadseregparancsnokság intézkedése szerint az átvonulást a Bromida folyón levő két hídon még az éj folyamán kellett megkezdeni, hogy a hídfőből való kibontakozás már kora hajnalban megtörténhessék. Azután az előnyomulás illetve a támadás következőképen volt végrehajtandó: Ott altábornagynak a maga csoportjával mint a hadsereg balszárnya Salé felé kellett előnyomulnia, hogy az ott feltételezett ellenséget megtámadja. Ezalatt a főoszlopnak Marengón át St. Giulianora kellett előnyomulnia, hogy odaérve, balrakanyarodás által az ellenség arcvonala és baloldala felé intézzen támadást. A jobboszlopnak feladata az volt, hogy a főoszlop jobboldalát dél felé fedezze.
Bonaparte még az éj folyamán hírt kapott arról, hogy az osztrák sereg hajnalhasadtával a Bormidán átkelni szándékozik. Miután Desaix azt jelentette, hogy Rivaltára való előnyomulása közben sem Novi, sem Aqui irányában ellenséges mozdulatokat nem figyelt meg, a fenti hír valószínűsége megerősítést nyert. Ezért Bonaparte nyomban meghagyta Desaix-nek, hogy 14.-én kora reggel S. Giulianóra menetelve, ott a fősereghez csatlakozzék. Ezt azonban Desaix egyelőre csak csapatjai egy részével tehette meg, miután a Boudet-hadosztály legnagyobb része az elrendelt felderítés céljából igen nagy területen szét volt osztva.
Az osztrákok átkelése a Bormidán igen nagy nehézségekbe ütközött. A folyón csak két híd vezetett keresztül, de még ennél is nagyobb baj volt az, hogy az előttük fekvő hídfő mellvédén át csak egy rést készítettek, minek folytán több mint 4 órába került, amíg a közép- és balszárnyhad a hídfő előtt fekvő szabad térre jutva, felfejlődhetett. Ezalatt az éjjelt a hídfő tájékán töltött Oreily-csoport megtámadta a Pietrabona-nál álló Gardanne-t és azt rövid küzdelem után a Fontanone árkon át Marengo-ra vetette vissza.[12] Ez az árok tulajdonképpen egy igen mély és meredek oldalfalak által szegélyezett kisebb folyó volt, mely azonban igen erős mozgási akadályszámba ment.
Ez az árok tulajdonképpen egy igen mély és meredek oldalfalak által szegélyezett kisebb folyó volt, mely azonban igen erős mozgási akadályszámba ment.
Ez időtájt Melas egy Aqui felé kiküldött lovasszázadától azt a jelentést vette, hogy azt korán reggel túlerős ellenséges lovasság, melyet gyalogság is követ, megtámadván, ez a század Alessandria felé kénytelen visszahúzódni. Erre Melas, abban a feltevésben, hogy időközben Massena-nak sikerült Suchet-vel egyesülnie és hogy a fentemlített ellenséges csapatok ennek az egyesült ellenséges csoportnak elővédét képzeik, szükségesnek látta, hogy a Nimptsch-dandárt a maga 2341 lovasával a harctérről Aqui felé rendelje ki, miáltal a Marengo-nál küzdő osztrák csapatok ereje lényegesen meggyöngült.
Közben Berthier, követve Lannes, illetve annak parancsnoksága alatt álló Watrin-hadosztály és 2 lovasdandár által, Marengo-hoz érkezett és itt következőleg intézkedett a francia sereg felvonulására: a Victor-hadtest Chamberlhac-hadosztálya La Stortigliana és Marengo között, a Gardenne-hadosztály Marengo-ban és attól kezdve két oldalt, a Lannes-hadtest Watrin-hadosztálya pedig tovább jobbra La Barbotta-ig vonult fel. Victor balszárnya mögé Kellermann, Lannes jobbszárnya mögé pedig Champeaux lovasdandára állott.
Az egész felállítás arcvonalát a Fontanone árok védte, mely az osztrák csapatok támadását nagyon megnehezítette. Ehhez a középső és a jobb oszlop az említett árok balpartján fejlődött fel, míg a baloszlop menetét Salé felé folytatta. Az előbb említett két oszlop elszántan ment neki az ellenségnek. Háromszori kísérlet után, amelyek elsejében a derék és vitéz Hadik altábornagy is elesett, s amelyek az első két harcvonalat teljesen kimerítették, végre Lattermann tábornoknak sikerült a gránátosokkal a Fontanone vonalat elfoglalni és a franciák már magát Marengót is csak nagy nehezen tudták egyelőre megtartani. Ezalatt Oreilly a jobbszárnyon elfoglalta Stortiglianát, a balszárnyon pedig Ott Castel Ceriola-ig jutott, azonban maga előtt ellenséget nem találván, jobbra kanyarodott és Lannes jobboldalában fejlődött fel, mire ennek jobbszárnyát kamóalakban hátra kellett kanyarítania.
Ekkor d. e. 11 óra tájban ért Bonaparte a Monnier-hadosztállyal a csatatérre és azt nyomban Lannes támogatására a jobbszárnyra rendelte. Ámde Ott-nak heves küzdelem után déltájban ezeket az újabb csapatokat is sikerült visszavetnie. Délután fél 1 óra tájban Bonaparte az időközben beérkezett konzuláris gárdát is beledobta a jobbszárnyon tomboló harcba, hogy ott kedvező fordulatot idézzen elő. Ebben a pillnatban Frimont ezredes 4 huszárszázaddal az osztrák felállítás közepéről kitörve, a francia gárda baloldala ellen elszánt rohamra indult és azt széjjelugrasztván, annak soraiból sok foglyot és 4 löveget ejtett hatalmába.
Ez a remek támadás döntő fordulatot idézett elő. A gárda rendetlenségbe jutása folytán Lannes állását tovább tartani nem bírván, Li Poggi-ra és La Buzana-ra, Victor pedig az osztrák középhad erős nyomása elől Spinetta-ra vonult vissza.[13] Ennek folytán az osztrák közép- és jobbszárnyhad is levegőhöz jutván, előbbi a Fontanone patak jobbpartján új erőteljes támadáshoz csoportosult, utóbbi pedig megkezdhette előnyomulását Casina bianca-n át Frugarolo felé.
Délután 1 óra tájban a franciák ellenállása végleg megtörtént, amikor is azok, részben futásszerűen kezdték meg a visszavonulást S. Giuliano felé. Most lett volna itt az ideje és a kellő alkalom, hogy az osztrák lovasság kérlelhetetlenül közbevágjon. Csakhogy annak felét Melas, mint fentebb láttuk, indokolatlanul elküldte a csatatérről, másik fele pedig a szerencsétlen és tehetetlen Elsnitz vezetése alatt maradt vissza, aki ezúttal sem tudott a helyzet magaslatára emelkedni. Ennek volt tulajdonítható, hogy a francia sereg ezúttal elkerülte a végleges katasztrófát.[14]
Melas most már a csatát megnyertnek tekintvén, miután különben is térden könnyebb zúzott sebet kapott, a visszavonuló franciák üldözését Kaim altábornagyra és vezérkari főnökére, Zach tábornokra bízván, Alessandriába ment vissza, hogy a győzelem hírével Bécsbe, Turinba és Genuába gyors futárokat menesszen.
Az elbizakodott és fönnhéjazó Zach tábornok a kivívott pompás győzelem gyönyöre által elkábítva,[15] nemcsak a lovassággal, hanem az egész sereggel akarta a felbomolva visszavonuló ellenséget nyomon követni. Így történt aztán, hogy az osztrákok csak jó idő múlva s a kellő erély és megfelelő összefüggés és zárkózás nélkül követték a franciákat. Ott altábornagy oszlopával Castel Ceriola-n át Villa nuova és La Ghiline felé tartott, míg az Oreilly vezette jobbszárnyoszlop nagy kitéréssel Casina bianca-n, La Botta-n, Frugarolo-n át Casina grossa irányában vonult előre. Kaim altábornagy a középső oszlopot három lépcsőbe tagozta és a főút mentén S. Giuliano felé vett irányt. A hadsereg vezérkari főnöke, Zach tábornok parancsnoksága alatt álló első lépcső a St. Julien-, Lattermann- és De Briey-gyalogdandárokból és a Liechtenstein-dragonyos ezredből; az ezt 1000 lépésre követő, második lépcső Kaim parancsnoksága alatt a Bellegarde-, Knezevich- és La Marsaille-gyalogdandárokból; a harmadik lépcső, szintén 1000 lépésre a második mögött, a Weidenfeld-dandárból állott. A középső oszlop és Ott között a Pilati-lovasdandár és a János főherceg dragonyosezred menetelt, a középső oszlopot jobból Frimont ezredes kísérte több huszárszázaddal.
Az osztrákok harsány zeneszóval közeledtek ebben a csoportosításban S. Giuliano-hoz, midőn a nevezett helységtől nyugatra egy 12 lövegből álló ellenséges üteg a leghevesebb kartácstűzzel, amelybe csakhamar puskatűz is vegyült, teljesen meglepően tűz alá fogta őket. Desaix tábornok ugyanis délután 5 órakor a Boudet-hadosztállyal St. Giuliano-ra érkezvén, Bonaparte, főleg az ő tanácsára, de részben, a csapatok harcikedvét látva, a saját maga elhatározásából is a visszavonulást beszüntetve, a hadsereget az említett helységtől nyugatra újból csatarendbe állította. A Boudet-hadosztály a S. Giuliano előtti magaslatokon az út mindkét oldalán állott fel; jobbszárnya előtt egy 12 lövegből álló üteg, balszárnya mögött pedig a Kellermann-lovasdandár foglalt állást. E csapatok felett a parancsnokságot Desaix vette át. A Boudet-hadosztálytól jobbra Lannes parancsnoksága alatt a Watrin- és Monnier-hadosztályok, ezektől még tovább jobbra pedig a konzuláris gárda fennmaradt részei fejlődtek harchoz. A Boudet-hadosztály jobbszárnya mögött a Champeaux-lovasdandár állott fel. Victor hadteste, mely a délelőtti harcban legtöbbet szenvedett, szorosan S. Giuliano nyugati szegélye mentén, második harcvonalba került.
Az osztrák középhad vaktában előnyomuló első lépcsője a Boudet-hadosztályra talált, miből rövid, de heves küzdelem keletkezett, amelynek folyamán a Desaix által rohamra vezetett Boudet-hadosztály eleinte visszanyomatott ugyan, de a támadás megismételtetvén, azt a Kellermann-dandár döntötte el az osztrákok hátrányára, azok első lépcsőjének baloldala ellen intézett rohama által, micélból a dandár előbb a Boudet-hadosztály első harcvonalának háta mögött annak balszárnyáról a jobbszárnyra vágtatott át.[16] Kellermann váratlan oldalozó támadása az osztrák éllépcső azonnali visszavetését eredményezte. A rend abban pillanatok alatt felbomlott s a meglepett csapatok csakhamar pánikszerűen menekülni kezdtek. Zach, St. Julien-nel és a hadseregparancsnokság egész törzsével, 37 tiszttel, továbbá 1627 emberrel fogságba került, de a franciákat is érzékeny veszteség érte, mert ugyanekkor Desaix, a legkitűnőbb francia tábornokok egyike is elesett.
A francia visszacsapás ellensúlyozására a Pilati-lovasdandár is rohamra indulva, belevegyült a harcba, azonban ez részben felbomolva, saját gyalogságára vettetvén, azt is rendetlenségbe hozta. Ezt a rendetlenséget Kellermann újabb támadása vad futássá változtatta át s most már mindkét lépcső csapatjai eszeveszetten zúdultak vissza Marengo és a Fontanone árok felé. A harmadik lépcsőt alkotó Weidenfeld-dandár hiába igyekezett spinetta-nál foglalt állás által a franciákat feltartóztatni s így csakhamar ez is a Fontanone árok balpartjára volt kénytelen visszavonulni. Ezek után az egész osztrák középhad a Bormidán át Alessandriára húzódott vissza. Oreilly altábornagynak a jobboszlop parancsnokának nagyobbára határőrzászlóaljakból álló könnyű csapatjaival sikerült ugyan megakadályozni, hogy a franciák a visszavonuló osztrákokkal egyidejűleg érjék el a hídfőt, hanem aztán ő is a visszavonulókhoz csatlakozott. Ott altábornagy ellenben hiába igyekezett S. Giuliano-nál a franciák jobb oldalába bekanyarodni; elvégre neki is meg kellett kezdeni a visszavonulást s ennek folyamán Castel Ceriola-nál már harcolva volt kénytelen magának utat törni s így csak késő este érhetett a Bormida balpartjára.
A harc elnémulása után a felek kölcsönös állása körülbelül ugyanaz volt, mint a csata reggelén a harc kezdete előtt.
Az osztrákok vesztesége 963 halottra, 3518 sebesültre – ezek között 6 tábornok és 238 tiszt – és 2921 foglyul esettre, tehát összesen 9402 emberre rúgott. Azonkívül 13 ágyút az ellenség foglalt el, 20–30 darab pedig a Bormidában bennrekedt. A franciák veszteségüket, mindenesetre szándékosan kicsinyítve, 1100 halottra, 3600 sebesültre és 900 foglyul esettre, vagyis mindössze 5600 főre teszik.[17]
Másnap Melas kezdeményezésére, akit a csatavesztés híre természetesen a legkínosabban érintett,[18] létrejött Bonaparteval az alessandriai egyezmény, melynek értelmében egész Felső-Olaszország ismét a franciák kezébe került, a Marengonál megvert osztrák seregnek pedig a Mincio mögé kellett volnulnia. Ilyenformán az 1799-iki hadjáratban Szuvarov által kivívott előnyök egyetlen vesztett csata révén semmivé váltak.
[1] Lásd a 172. oldalon.
[2] Günther id. m. 78: „Am 22. Mai traf Melas in Coni (Cuneo) ein. Hier empfing er die Nachricht von der Einnahme von Susa und Chatillon. Da er noch immer nicht an die vom ersten Konsul persönlich befehligte Armee glauben wollte, sendete er an Bonaparte einen Parlamentär ab, der diesen persönlich kannte. Die Versicherung desselben, den ersten Konsul gesprochen zu haben, brachte Melas durchaus nicht von der hartnäckig festgehaltenen Meinung ab, dass es sich lediglich um eine Diversion zu Gunsten Suchets handle und dass die aus Susa debouchierende Kolonne Thurreau die Hauptmacht sei. Die ihm direkt zur Verfügung stehenden Kräfte 22.000 Mann, schienen ihm vollkommen genügend, dem ersten Konsul das Schicksal Championnets zu bereiten. Dazu hoffte er stündlich die Nachricht von der Kapitulation Genaus und der Bewältigung des Var-Brückendkopfes zu empfangen. In diese Hoffnung aber fiel jäh di Meldung von den Ereignissen an der Chiusella und Melas erkannte, freilich viel zu spät, die Gefahr, in welcher er schwebte.”
[3] Lásd a 180. oldalon.
[4] Lásd a 173. oldalon.
[5] Lásd a 175. oldalon.
[6] Ott hadteste 16.900 embert, míg a Casteggio tájékán egyesített francia haderő 27.260 gyalogost, 1500 gárdistát és 3600 lovast, vagyis összesen 32.360 embert és 6 ágyút számlált. (Gourgaud et Montholon, Mémoires pour servir à l'historie de France sous Napoleon.)
[7] Ott június 12-iki jelentésében 4275 főnyi vszteségről számol be. Ezek között volt 659 halott, 1445 sebesült, 2171 ember pedig foglyul esett. Mras Károly Geschichte des Feldzuges 1800 in Italien. Öst. Milit. Zeitschrift. 1823, III. 128. – Gold id. m. 80.
[8] Hüffer id. m. 70. old. 23.295 gyalogosra és 7779 lovasra, vagyis összesen 31.074 emberre és 80 ágyúra teszi a sereg állományá, Mras id. m. III, 139. old. 30.837 embert, közte 7543 lovast említ.
[9] Ezt Szent Heléna szigetén megírt emlékirataiban (Mémoires de Napoléon I.) Bonaparte következőleg indokolja: Az osztrákoknak le nem becsülhető lovasságuk és számos tüzérségük volt. E két fegyvernem közül eddig egyik sem szenvedett, míg a mi lovasságunk és tüzérségünk az ellenségéhez viszonyítva igen jelentős kisebbségben volt. Számunkra tehát nagyon veszélyes volt a marengoi síkon csatát kezdeni. Viszont, ha az ellenség összeköttetéseit újból vissza akarta nyerni, akkor a francia hadsereg arcvonalát meg kellett támadnia. A stradellai állást mintha a francia sereg számára teremtették volna. Az osztrák lovasság abban mit sem árhatott neki, a tüzérség fölénye pedig itt legkevésbbé juthatott érvényre. A sereg jobbszárnya a Po-nak mocsaras és nehezen áthatolható mélyedésére támaszkodott, a középhad a műúttól két oldal elterülő, védelemre alkalmas, nagy és szolidan épült épületekkel rendelkező helységekben igen jó támaszpontokat talált s végül a balszárny igen előnyösen támaszkodhatott a magaslatokra.”
[10] Erről Stutterheim a marengói csatáról szóló jelentésben a következőket írja: „In de Lage, in welcher sich die Oesterreicher nach den Unfällen der Generale Elsnitz und Ott und beinahe von drei Seiten eingeschlossen befanden. blieb ihnen nichts übrig, als entweder ihr Heil in einer Schlacht zu versuchen, oder am Fusse der Apenninen bei Novi eine Defensiv-Stellung zu nehmen und diese auf Genua zu basieren. Sie wählen; diese befindet sich zwischen Tortona und Alessandria… Den Feind in diese Ebene zu locken, schien Zach von der grössten Wichtigkeit. Dieses zu thun, ersann er folgende List; er schickte durch einen Kundschafter, der auf beiden Seiten diente, auf dessen Treue aber er sich vollkommen verlassen konnte, dem Bonaparte schon von Turin aus falsche Nachrichten. Dieser kam nach dem Treffen von Montebello zurück und hatte fünf Punkte aufgezeichnet, die der Konsul zu wissen verlangte. Die zwei wichtigsten waren: Passiert die kaiserliche Armee den Po bei Valenza und Casale? und: Wann kommt Hohenzollern und auf welchem Wege? Hierauf gründete Zach seine List. Er liess den Kundschafter sagen, die kaiserliche Armee, durch den Verlust bei Montebello geschreckt, werde den Po passieren und sich über Pavia einen Weg bahnen. Um die Sache glaubwürdiger zu machen, liess Zach auch bei Casale eine Brücke schlagen und mehrere Fahrzeuge bei Valenza zusammenbringen, damit diese Nachricht den Franzosen auch durch andere Kundschafter überbracht werde. Ferner befahl er dem Kundschafter, den französischen Feldherrn merken zu lassen, dass er, wenn er uns schnell über Salé nacheile, uns noch in den Rücken fallen und, ehe wir die Passage am Po erreichten, uns aufreiben könne. Er gab ihm auch eine falsche Marschroute für das Hohenzollerische Corps aus Genua mit, wo Tag für Tag aufgezeichnet war, wo sich selbes befinden werde. War es Zufall, oder war es wirklich, dass Bonaparte hintergangen wurde, dass Bonaparte zwei Divisionen am linken Ufer des Po zurückliess, selbst über Salé heranmarschierte und den General Desaix mit einer Division nach Rivalta detachierte? Aber es geschah so, Bonaparte! (Diesmal haben wir diesen Bonaparte!)” und machte sogleich seine Dispositionen zum Angriff auf die feindliche Armee bei Salé.”
[11] Hüffer id. m. 76: „Die Hauptkolonne bestand aus 14.207 Mann Infanterie aus den vorzüglichsten Regimentern, von dem tapferen Kaim und verständigen Hadik angeführt. An selbe schloss sich der Kern der Reiterei, 6270 Mann stark, über die FML. Elsnitz das kommando führte.”
[12] Günther id. m. 88: „Pietra-Buona bildete den vorgeschobenen Posten der französischen Stellung. Die Kaiserlichen hatten es verabsäumt, das Gehöft rechtzeitig zu besetzen. Immerhin gelang es Frimont und Hadik, unterstüzt durch das Feuer von 20 Geschützen, die hier stehenden 6 Bataillone Gardannes auf das von der Division Chambarlhac vom Victorschen Corps besetzte Marengo zurückzuwerfen.”
[13] A szemtanu Stutterheim id. jelentése (Hüffer id. m. 82): „In diesem kritischen Augenblicke kamen einige Schwadronen von Nauendor-Husaren (a későbbi kecskeméti 8. huszárezred) und Bussy-Jägern von der Strasse von Marengo herangesprengt und hieben in den Rücken der Garde ein. Dieser Angriff entschied und machte allem Gefechte ein Ende. Viele von der Garde wurden niedergemacht, der grösste Teil ergab sich samt den vier Kanonen kriegsgefangen. Die Franzosen verschwiegen diesen Umstand bisher in ihren Berichten ganz . . . Der Verfasser (Stutterheim) hat diesem ganzen Vorgang selbs beigewohnt und fordert alle, die in der Konsular-Garde bei Marengo gegenwärtig waren, auf, ob sie gegen die Erzählung dieses Ereignisses etwas einwenden können.”
[14] Stutterheim id. jelentése (Hüffernél, 83.): „Nach dieser Niederlage der Garde hörte aller Widerstand von Seiten der Franzosen auf, nur ihre Reiterei versuchte noch einigemal, sich zu stellen . . . Indessen wurden 10 Kanonen, 2 Haubitzen, mehrere Munitionskarren und gegen 3000 Gefangene eingebracht. Das Schlachtfeld war mit Toten und Verwundeten bedeckt, und vielleicht noch nie vorher befand sich die französische Armee in einem höheren Grade von Auflösung. Wäre damals ein unternehmender General an der Spitze der österreichischen Reiterei gestanden, so wäre auch nicht der zehnte Teil der französischen Infanterie, die in ihrer gänzlichen Zerstreuung das Weite suchte und das grosse freie Feld bis San Giuliano zu durchlaufen hatte, der Gefangenschaft entgaugen.”
[15] Stutterheim id. jelentése (Hüffernél, 82.): „Zach, auf dem die ganze Verantwortlichkeit gelegen ist, war aus zweifacher Ursache vor Freuden ganz ausser sich: erstens, weil er nun auch seine persönlichen Feinde im Hauptquartier gedemütigt glaubte, anderseits aus Eitelkeit, den Bonaparte überlistet zu haben und nun über ihn triumphieren zu können. Oftmals vorher äusserte er im Wechselgespräch mit seinen Offizieren seine Meinung über diesen gepriesenen Feldherrn, wo er sich zu beweisen bemühte, dass dessen Siege im Jahr sechs- und siebenundneunzig mehr seinem Glück als militärischen Kenntnissen zuzuschreiben wären und dass er der grosse Mann nicht sei, für den eir in Europa gehalten werde. Itzt, da er ihn wirklich besiegt sah, rief er gegen mehrere mit ihm reitende Offiziere: „Nun da haban wir ja den grossen Bonaparte, wo ist dann dies seltene Genie?” Übel für uns zeigte es sich nur zu früh wieder.”
[16] Gold id. m. 90: „Zu dieser günstigen Wendung hatte der Umstand beigetragen, dass die Brigade Kellermann, den günstigen Moment rasch benützend, hinter dem ersten Treffen der Division Boudet vorbei, vom linken Flügel gegangen und den österreichischen Bataillonen überraschend in die Flanke gefallen war.” – V. ö. Kellermann, Mémorial de la Guerre, IV, 272. – A francia tüzérség parancsnoka, Marmont, Mémoires, II, 132. oldalán ezeket írja: „Nous eûmes le temps de tirer sur elle (t. i. az osztrák oszlopra) quatre coups à mitraille avec nos trois bouches à feu, et, immédiatement après. Kellermann, acvec quatre cents chevaux, reste de sa brigade, passa devant mes pièces, et fit une charge vigoureuse sur le flanc gauche de la colonne ennemie, qui mit bas les armes. Si la cherge eût étét faite trois minutes plus tard, nos pièces, et fi une charge vigoureuse sur le flanc gauche de la colonne ennemie, qui mit bas les armes. Si la cherge eût étét faite trois minutes plus tard, nos pièces étaient prises en retirées . . . Trois mille grenadiers autrichiens, à la tête desquels se trouvait le général Zach, quartier-maitre général, chef véritable de l'armée, furent sabrés ou pris . . . Deux mille hommes de cavallerie autrichienne, placés à une demi-portée de canon, virent tout ce désordre sans tenter d'y remédier. En chargeant les quatre cents chevaux français, ils pouvaient facilement reprendre leurs prisonniers et tout réparer; leur repos couvrit de honte leur commandant.” – Az osztrák lovasok, akikről itt szó van, a János főherceg és Liechtenstein lembergi 9-es dragonyosok voltak. Ezek magatartásáról Stutterheim id. jelentése 87. oldalán következőleg nyilatkozik: „Die Anführer dieser Dragoner-Regimenter waren unvermögend, ihre Truppe zu entwickeln und der im Gedränge gewesenen Infanterie Hilfe zu bringen. Noch in der Formierung begriffen, wurden sie von der weit schwächeren Schaar Kellermanns über den Haufen geworfen und in die Flucht gesprengt. General Zach versichert, das Dragoner-Regiment Liechtenstein habe, sobald es die französische Kavallerie erblickte, welche sonst anfangs stutzte und gar nicht schien auf unsere, die ihr überlegen war, losgehen zu wollen, sogleich umgekehrt und das andere Regiment mit sich fortgerissen. Es wurde später reduciert.”
[17] Ezzel szemben Jomini, Histoire critique et militaire des guerres da la révolution, XIII, 295. oldalán azt írja, hogy a tartalék-sereg a marengoi csatában halottakban és sebesültekben mintegy 7000, foglyul esettekben 1000, vagyis összesen mintegy 8000 embert vesztett.
[18] Stutterheim jelentése (Hüffernél, 89.): „Melas lag in Alessandria auf dem Bette, sanft auf seinen Lorbeeren ruhend und in süsse Träume eingewiegt, als ihn die Nachricht aufschreckte, dass ihm der Sieg entrissen, und seine Armee in voller Flucht begriffen sei. Ich lasse mich nicht ein, hier das zu schildern, was in seiner Seele vorging, allein dieses darf ich nicht ein, hier das zu schildern, was in seiner Seele vorging, allein dieses darf ich nicht übergehen, dass wie mehrere, so auch er, statt darauf zu denken, welche Partie zu nehmen sei, und wie grösserem Unglück vorgebeugt werden müsse, in Flüche und Scheltworte gegen den General Zach ausbrach, dem man jetzt alle Schuld und auch das Verbrechen aufbürdete, dass er sich geflissentlich durch die feindliche Kavallerie habe fangen lassen.”
| « Megjegyzések. Elmélkedések. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |