A tartalék-sereg létesítése által Bonaparte egy csapásra megszüntette Franciaország eddigi háborúskodásának ama nagy hátrányát, mely egyébként az ellenfeleknél is napirenden volt, hogy az egyes hadiszíntereken úgy nagyban mint kicsinyben a kordonrendszer sémája szerint felállított hadseregek és hadseregcsoportok háta mögött nem igen volt oly erő kéznél, amelyet szükség esetén döntő fordulatok előidézésére vagy nagy kudarcok elhárítására illetve tovaterjedésének meggátlására hamarosan működésbe hozni illetve bevetni lehetett volna. Miután ily, a döntés előidézésére hivatott hadászati tartaléknak kreálása akkori időben egyáltalában nem volt szokásos, Bonaparte igen helyesen már kezdettől fogva igen nagy súlyt helyezett arra, hogy ennek a tartalék-seregnek a létezéséről és rendeltetéséről az ellenfél egyáltalában ne, vagy csak igen későn szerezhessen tudomást, ami, mint láttuk, teljes mértékben sikerült is neki.

Úgy mint eddig, most is, Franciaország részére a fő és döntő hadműveleti irányt a Duna völgye jelezte, hogy az annak mentén fekvő Bécs, minél előbb kézrekeríthető legyen, míg Olaszország csak mint mellékhadiszíntér jött számításba. Bonaparte eredetileg a fősúlyt tényleg a németországi hadiszíntérre szándékozott fektetni és ha Moreau okvetetlenkedése közbe nem jön, ennek a háborúnak a sorsa minden bizonnyal nem a Po, hanem a Duna mentén dőlt volna el. Ez francia szempontból már csak azért is sokkal egyszerűbb és könnyebb lett volna, mert akkor a tartalék-sereget nem is kellett volna a döntő hadműveleteket megelőzni az óriási akadályszámba menő Alpokon át vezetni. Sőt az igazi nehézség még csak az Alpokon való áthatolás után kövekezett be, amennyiben az olasz síkságba leszállott tartaléksereg összeköttetései a tüzérségi és vonat-járművek számára szinte leküzdhetetlen akadályt alkotó magas hegységen vezettek a főhadműveleti alapot képező anyaország felé. Közönséges halandót illetve közepes kaliberű hadvezért már ez az egy ok is visszariasztott volna a hadműveleteknek ily módon való megtervezéséről. Ámde Bonaparte most is megmutatta, hogy ő nemcsak az átlagon felül álló, hanem világparitásban is párját ritkító hadvezető, aki akadályokat nem ismer és a legnehezebbnek látszó problémáktól sem riad vissza.

Az Alpokon több oszlopban elrendelt átkelés és annak már jó hosszú idővel előbb történt lelkiismeretes előkészítése ugyancsak mesteri kézre vall és még így is megtörtént a nagy csoda, hogy egy jelentéktelennek látszó pont, a kis Bard erőd és maroknyi védőrsége lelkes parancsnokának mesteri vezetése mellett, oly sokáig tudott dacolni az akkor már Európaszerte oroszlánszívűnek és mindenhatónak ismert Bonaparteval és tengernyi túlerőben levő hadseregével. Ezúttal nem is Dávid Góliáttal, hanem egy gyenge, törékeny szunyog a hatalmas elefánttal mert szembeszállni.

E nem várt kellemetlen akadály és feltartózttás ellenére Bonaparte taralék-serege a Lausenne-tól Ivrea-ig terjedő, magas hegységen át vezető, közel 200 km-nyi utat 13 nap alatt tette meg, ami 15 kmnyi napi átlagos menetteljesítménynek felel meg. Ez annál figyelemreméltóbb, mert hiszen egész seregek által a sík, vagy legfeljebb dombos-halmos vidéken, közbeeső harcok nélkül végzendő mozdulatoknál sem szoktunk nagyobb átlagos menetteljesítményekkel számolni.