Melas az elhalasztott offenzívát 5.-én vette fel újra, még pedig akként, hogy míg ő maga a főerővel Dego-n át Savona felé nyomult előre, addig Elsnitznek Suchet foglalkoztatása céljából a főoszlopot jobbról, gróf St. Julien-nek pedig az Ott.-[1] és Hohenzollern-hadosztályokkal a Genuanál álló Massena lekötése céljából balról kellett tüntető előnyomulás által támogatnia. Ámde Massena április 6.-án mindenekelőtt a Genua közelébe jutott Ott-csoportot támadta meg és azt Torrigli-ra vetette vissza, majd Hohenzollern és St. Julien ellen fordult és azokat, még mielőtt Ott-tal egyesülhettek volna, Sassello-ra dobta vissza.

Közben a főoszlop a Montenotte, Carcare és Cadibona közötti területen több harccsoportban előnyomulva, reggel 7 órától este 10 óráig tartó változatos és kemény harcok után Soult tábornok csoportját Savona-ra vetette vissza,[2] ahonnan az április 7.-én hajnalban Genua felé vonult el s így a francia felállítás áttörése teljes mértékben sikerült. Az Elsnitz által egyidejűleg megtámadt Suchet szintén kénytelen volt csoportjával hátrább vonulni.[3]

Melas, St. Julien visszanyomatásáról értesülvén, csapatjainak jó részét egész éjen át meneteltette, hogy nevezett alparancsnokának segítségére lehessen. Így aztán, amikor Massena másnap reggel St. Julient újból meg akarta támadni, csakhamar annak tudatára ébredt, hogy őt két oldalról is átkarolás veszélye fenyegeti s így csak érzékeny veszteségek árán tudott Sassello mellől Genua felé visszahúzódni.

Ezalatt a Torriglia mellől Rapallo és Chiavari felé visszahúzódott Ott altábornagy szintén újból előnyomult Genua felé, de közbejött tévedés, illetve Melastól vett ellenparancs folytán már későn érkezett a város alá s így Massena-nak elég ideje volt, hogy a város védelmére kellőképpen előkészüljön.[4]

Most aztán Melas a Genuába bezákózott Massena körülzárásával báró Ott altábornagyot és Keith tengernagyot bízván meg, serege fennmaradó részével Suchet ellen fordult, aki Savona-nál megveretvén, Nizzán át a Var folyó mögé húzódott vissza. Üldözésére Melas lovassági tábornok Elsnitzet rendelte ki, míg ő maga április 11-ikéig csapatjainak fennmaradó részével a Col di Tenda-t és a Roy menti igen erős állást szállotta meg, itt akarván bevárni Genua elestét, hogy aztán Suchet-t újból megtámadva, seregét Lyon felé vezesse előre.

Csakhogy Massena Genuában szívósan tartotta magát, sőt gyakori kitörésekkel alaposan megnehezítette az őt körülzáró osztrák csapatok helyzetét. Egyik nagyszabású kitörését április 11.-én Voltrin túlig, Cogoleto magasságáig hajtotta végre, mely alkalommal több mint 2000 osztrákot sikerült foglyul ejtenie és kis híjja volt, hogy a körülzáró csapatok egész balszárnyát föl nem göngyölítette.[5] Ámde ugyene napon Massena is bajba jutott, mert rövid időre a székely huszárok foglya lett és csak vezérkari tisztjei elszánt föllépésének köszönhette megmenekülését.[6] A május 13.-án végrehajtott nagyobbszabású kitörésnél Soult tábornok került fogságba, a május 28-iki újabb kísérletnél pedig Massena igen sok tisztjét és emberét vesztette el. Végre júnus 3.-án a hős francia tábornok 41 napig tartó körülzárása után, miután élelmi készletei teljesen elfogytak, Bonaparte pedig nem tudott a tartaléksereggel idejekorán beérkezni, kénytelen volt az Ott altábornagy által ismételten felkínált kapitulációt elfogadni, mely neki és csapatjainak tisztességes elvonulást biztosított.[7] – Érdekes, hogy a megadásra vonatkozó tárgyalások érkezett be Ott-hoz Melas-tól a parancs, hogy Genua körülzárását abbahagyva, a fősereghez Alessandriába vonuljon be.[8] Azonban Ott-nak volt elég esze, hogy nem ragált azonnal erre a parancsra, hanem előbb Massená-val végleg megkötötte a Genua átadására vonatkozó kapitulációt, aminek folytán a város június 4.-én az osztrákok birtokába került.

[1] Bátorkeszi (vagy mint a német írás mondja: Ott von Bátorkéz) báró Ott Péter Károly 1728-ban magyar nemes családból született és a török háborúkban ismételten kitűnvén, bárói méltóságot kapott. Az 1801. évi lunevillei békekekötés után a budai hadosztály parancsnokságát vette át és Budán is halt meg 1809 május 10.-én (Hirtenfeld I., Der Militär-Maria-Theresiae-Orden 1030. – Wurzbach, Biographiesches Lexikon des Kaisertums Österreichs, XXI, 125.)

[2] A legsúlyosabb harcok Cadibona tájékán játszódtak le, amelyekről Günther id. m. 42. oldalán a következőket írja: „Der Hauptstoss der Kaiserlichen richtete sich gegen Cadibona, den unter Massénas persönlicher Leitung flüchtig befestigten Schlüssel der Riviera di ponente. Hier fefehligte General Gardanne die Division Marbot . . . In Anwesenheit des Generalissimus (Melas) stürmte die Colonne Pálffy drei Stunden hindurch, von 7 bis 10 Uhr morgens, die von der 3. leichten und 62. Halbbrigade verteidigte Position. Vor dort endlich vertrieben, setzte sich der verwundete Gardanne wieder beim Turm von Cadebona fest . . . Pállfy entschloss sich zum sofortigen Angriff . . . Das regiment Splényi erstieg die Verschanzungen und schon wichen die Verteidiger gegen Savona hin. In diesem Augenblick erschien Soult auf dem Gefechtsfelde. „Le lieutenant général Soult – heisst es in dem offiziellen Bericht, (Soult, Mémoires, III, 39.) – parti pendant la nuit des attaques de droite, arrivait, en cet instant, à la troisième division; voyant le danger qui la menaçait, il s'élanca au milieu des rangs, saisit un drapeau et se porta dans l'endroit où les Autrichiens faisaient le plus de progrs.” Das mutige Beispiel des Führers zündete; das Vorwerk von Savona kam vorübergehend wieder in den Besitz der Franzosen.”

[3] Günther id. m. 42: „Suchet war plangemäss von Elsnitz angegriffen worden. Seine Stellung am Monte S. Giacomo konnte von den Kaiserlichen umgangen und folgenden Tages genommen werden. Der General Serras fiel hiebei nach blutigem Kampfe den ungarischen Grenadieren unverwundet in die Hände und Suchet ging in aller Hast bis Savona zurück. Die Kaiserlichen besetzten hierauf Vado und erzielten dadurch die Verbindung mit dem englischen Mittelmeergeschwader des Lord Keith.”

[4] Hüffer id. m. 51: „Zunächst der Stadt sollte nun General Ott, der mit seiner Division von Chiavari und Rapallo her einen wahrhaft romanhaften Zug längs den Apenninen und Genua herum gemacht hate, der Armee des Massena, welcher sich bei Sassello zu lange verweilt hatte, in den Rücken fallen. Nachdem Ott alle beinahe unglaublichen Hindernisse glücklich überstiegen hatte und am Ziele seiner Bestimmung war, erhielt er von Melas einen Befehl, welcher allen früher erhaltenen Dispositionen schnurstracks entgegen war. Bis zur Aufklärung des Irrtums gingen drei volle Stunden verloren, in welchen der geschlagene Massena Zeit fand sich zu retten. Nachdem er eine Garnison in Savona zurückgelassen hatte, schloss er sich selbst mit dem Rest seines Heeres in Genua ein, in welchen beiden Plätzen alles zu einer langwierigen Verteidigung anzuordnen man ihm Zeit genug gelassen hatte.”

[5] Hohenzollern jelentése április 11-ikéről.

[6] Günther id. m. 46: „Bei einem am 11. April in der Nähe von Cogoleto von Szeklerhuszaren gerittenen Attacke fiel Massena für einen Augenblick in feindliche Hände und nur die Aufopferung seines Generalstabes rettete ihn.” – Lásd még: Carl Ritter von Gold, Feldzug 1800 in Italien, Kriegsschul – Behelfe, zum Studium der Kriegsgeschichte, 18.

[7] Erről Massena a következő, kivonatosan közölt jelentést küldte Bonaparte-nak: „ . . . Aujourd'hui j'ai fait distribuer aux soldats les 30 derniers grammes de ce que nous appelions du pain . . . Nous avons mangé tous nos chevaux. La mortalité causée par la famine était à son comble dans la population comme dans les troupes . . . C'est dans l'espoir de vous voir arriver à notre secours, que j'ai poussé si loin la rigueur des mesures qui pouvaient nous mettre à même de vous attendre . . . Je vais avec la garnison rejoindre le centre del'armée.”

[8] Sutterheim jelentése: „Die Generale Ott, Schellenberg und der Oberst De Best waren eben in meinem Zimmer. Von Freude ergriffen, nach so langem Ausharren und mühsamer Anstrengung endlich das Ziel unserer Wünsche erreicht zu haben, besprachen wir mit lustigem Mut die Kapitulationspunkte, die wir dem starrsinnigen Massena vorlegen wollten, als plötzlich der Major Funk, Chef der Artillerie beim Blockadecorps, mit blassem Gesicht, einige Papiere in den Händen haltend, ins Zimmer trat und die abgebrochenen Worte stammelte: „Savona räumen, Artillerie vernageln, Munition ins Meer werfen” und dergleichen mehr. Doch als wir die ausführliche Disposition zur Vereinigung der Armee bei Alessandria ruhig durchlasen, holten wir wieder freien Atem . . .”