Az 1800. év kezdetén a franciák helyzete az olasz hadiszíntéren felett kiritkusnak volt mondható és ha az új kormány nem az ügyes és rettenthetetlen erélyéről és szigoráról híres Massenát küldte volna le rendcsinálás végett, úgy ott a helyzet alighanem hamarosan katasztrófálissá vált volna. Amit itt Massena művelt, az valóban oly szép és ritka teljesítmény, aminővel csak elvétve találkozunk a hadtörténelem lapjain. Persze különös szerencséje is volt Massenának, még pedig az, hogy ellenfele az öreg, kényelemszerető Melas volt, aki egyáltalában nem tudta a rendelkezésére álló kettős túlerőből származó nagy előnyöket kellőképpen kihasználni. Még fokozta az osztrákok részén a bajt, hogy a hadseregparancsnokság összetétele legkevésbbé sem volt szerencsésnek mondható. Maga Melas önálló elhatározásokra és komoly, energikus tettek végrehajtására a kellő hadvezéri képesség és a szükséges akaraterő híjján egyáltalában nem volt alkalmas. Vezérkari főnöke, Zach, elméletileg ugyan igen képzett ember volt, de egyéb tulajdonságai nem igen képesítették őt ily fontos és nehéz állás betöltésére. A közte és Radetzky között fennálló animozitás és személyes gyűlölködés még rosszabbá tette a helyzetet. Ilyen állapotok mellett a hadseregparancsnokság kebelén belül célravezető áldásos együttműködésre számítani nem lehetett. De mindennek a fejére az tette fel az erősen tövissel bélelt koronát, hogy a hadműveletek intézésének egyik legfontosabb kardinális kérdésben még Melas feleségének is döntő szerep jutott. Az igen helyesen már február közepén megindított offenzíva elnapolása óriási hibának minősíthető, mely minden valószínűség szerint az egész háború további lefolyását és végeredményét is a lehető legelőnytelenebb módon befolyásolta. Ha Melas a támadást már februárban hajtotta volna végre, akkor a rendelkezésére álló túlerejére való tekintettel biztos kilátása lehetett arra, hogy addigra, amíg a francia tartalék-sereg Olaszországba eljuthat, Massenát már alaposan elpáholhatta.[1]

Az április elején végrehajtott támadás általában igen helyes és célszerű módon volt megtervezve és végrehajtva. A hadászati átörés Savona irányában Massena felállítását éppen derékon kettétörte, miáltal a francia erők két különálló részre bomlottak szét s azonkívül az angol hajóhaddal való közvetlen összeköttetés is létrejött, ami nagy mértékben elősegítette a további közös és kölcsönös együttműködést. Épígy elismerésreméltó Melas éjjeli erőltetett menete Hohenzollern megsegítése céljából, mint nemkülönben Ott altábornagy viselkedése és egész hadműködése Genua körül. Ellenben Melas kunktároskodó magatartásával Suchet-nek a Var folyó mögé történt visszanyomása után a legnagyobb fokban elítélendő. Neki semmi szín alatt sem lett volna szabad ereje nagyobb részével tétlenül Genua elestét megvárni, hanem minden nélkülözhető erőt összeszedve, még idejekorán az Alpok lábáig kellett volna előnyomulnia, hogy Bonaparte-t a tartalék-sereggel a magas hegységből való kibontakozás közben valahol Ivrea tájékán minden tehetségének latbavetésével és a legnagyobb eréllyel támadhassa meg. Ehhez Bernkopf századosnak a bardi erdőben tanusított, alább bővebben megemlítendő hősies és valóban gyönyörűnek mondható ellenállása felette kedvező előfeltételeket teremtett. Ehelyett az öreg fővezér addig időzött a jó kényelmet nyujtó Turinban, amíg teljesen elveszítette a talajt a lába alól és már csak kapkodva tudta szétszórt erejét összeszedni. Hasonló nembánomságot tanusított a Suchet-vel szemben visszahagyott Elsnitz is, akinek aztán a szembenálló franciák megmozdulásakor hanyatt-homlok kellett a Roya menti kiválóan erős állásokat odahagyni, hogy csak nagy nehezen érhesse el hadteste roncsaival Ceva környékét.[2] Az erről és a francia tartalék-sereg nem várt rohamos közeledéséről szóló hír Melast is annyira megdöbbentette, hogy még Genua ostromának azonnali megszüntetését is okvetlenül szükségesnek vélte, ami a gyenge idegzetű Funk tüzérszázadost annyira meggondolatlan és könnyen végzetessé válható kijelentéseinek megtételére késztette. Ily sajnálatos állapotok mellett szinte csodálkoznunk kell, hogy egy minden tekintetben kiváló és fáradhatatlan seregvezető, mint amilyen Messena volt, mégis a rövidebbet húzta.

[1] Bonaparte is nagyon megörült a hírnek, hogy az olaszországi osztrák sereg oly késői időpontban vonult el zömével a tengerpart mentére. Kitűnik ez április 24.-én Carnot hadügyminiszterhez írt következő soraiból: „Bárhogy is alakuljanak a viszonyok, az osztrák hadsereg azáltal, hogy Genua és Savona közé ékelte be magát, pillanatnyilag az alpesi átjáróktól eltávolodott és oly helyzetbe kerül, mely lehetetlenné teszi számára, miszerint Berthier 40.000 emberével szemben helyét megállja.”

[2] Elsnitz szánalmas működéséről Stutterheim a következőket írja: „Suchet . . . verjagte am 1. Juni den General Gorup vom Col di Tenda und drückte Elsnitz an die Seeküste. Dieser würde sich noch aus seiner üblen Lage herausgezogen haben, wenn er sein ganzes Corps, aus sehr guten Truppen, grösstenteils aus Grenadiers bestehend, gesammelt, sich auf einen Teil von Suchets schon getrenntem Corps geworfen, überhaupt die Offensive wieder ergriffen und sich des Col di Tenda wieder bemeistert hätte, wozu ihm auch mehrere seiner untergebenen Generale rieten. Allein er zog vor, anstatt seine tapferen Krieger noch einmal an den Feind zu führen, wie sie es wünschten, sie dem Elende preiszugeben, Durch Umwege suchte er Ausgänge über die Gebirge . . . Auf diese Art wurden die Truppen durch ungeheure Anstrengungen in Märschen und Mangel an Nahrung in die verwünschungswürdigste Lage gesetzt, so dass Leute ganz ermattet an den Felsen der Apenninen hinsanken. An den Rinden der Bäume und Wurzeln nagen, die unbeschuhten Füsse voller Wunden, sah man viele mit Resignaton stumm dasitzen, keiner Rede noch Drohung achtend . . . Elsnitz führte diese Unglücklichen über Ormea nach Ceva, wo er am 6. Juni, 6206 Mann stark, in einem bedauerungswürdigen Zustande anlangte. So, mehr als um die Hälfte geschwächt, kam dieses schöne Corps herunter, ohne einen Posten verteidiget oder dem Feinde den geringsten Schaden zugefügt zu haben.”