Auszria ebben a háborúban tulajdonképpen egyedül állott a franciákkal szemben és két hadsereget állított fel; az egyiket, a dunai hadsereget, 60.000 főnyi erőben, mely azonban később a német kontingensekkel majdnem 100.000 emberre emelkedett, Kray táborszernagy parancsnoksága alatt. Németországban, a másikat, az olaszországi hadsereget, mintegy 100.000 főnyi erőben, Melas lovassági tábornok parancsnoksága alatt Olaszországban. Tirol védelmére Reuss herceg altábornagy 20.000 embert Vorarlbergben gyűjtött össze.

Az osztrák haditerv szerint a támadást az olaszországi hadseregnek kellett megkezdenie s a franciákat a Rivierából kiűzve a Var folyó mögé kellett visszaszorítania. Ezalatt Kray a németországi hadsereggel mindenekelőtt a Rajnáig, majd onnan tovább Belfort-on át Besançon-ig nyomuljon s ott mindaddig várjon, míg Melas a Var mellől a Tengeri Alpokon átkelve Lyonig ér s aztán mindkettőjüknek, egymással egyesülve, Páris felé kellett előnyomulniok.

A franciák részén Bonaparte fáradozásai folytán az 1800. év elejéig a következő hadseregek váltak hadműveletekre képesekké: a rajnai hadsereg Moreau alatt mintegy 100.000 főnyi erőben; az olaszországi hadsereg, melynek parancsnokságát Championnet-nek 1800 január 9.-én bekövetkezett elhalálozása folytán Massena vette át, mintegy 50.000 embert számlált; a sveici hadsereg Lecourbe alatt 30.000 fővel Sveicot tartotta megszállva s végül a batáviai hadsereg 10.000 emberrel Hollandiában állott. E hadseregeken kívül Bonaparte Dijonban még egy 50.000 főnyi tartalék-hadsereg alakításához fogott hozzá, amelynek parancsnokságát Berthier vette át.

Bonaparte eredetileg a főtámadást a tartalék-sereggel megerősítendő rajnai hadsereggel akarta végrehajtani, míg az olaszországi hadseregnek védőleg kellett volna viselkednie. Ámde Moreau határozottan vonakodott Bonaparte alatt parancsnokságot vezetni s így utóbbi akként változtatta meg tervét, hogy Moreau egyedül vonuljon seregével Németországba; a tartalék-sereg nem csatlakozik hozzá, hanem azt Bonaparte maga vezeti le az olaszországi hadiszíntérre, hogy aztán Massena-val együtt az ottani osztrák sereget leküzdje.[1]

[1] Günther id. m. 67: „Die Verfassung des Jahres VIII. (1799.) untersagte eigentlich dem ersten Konsul, den Oberbefehl persönlich zu führen. Die inneren Zustände Frankreichs mochten es überdies wünschenswert erscheinen lassen, dass Bonaparte vorerst noch in Paris verblieb. Die Weigerung Moreaus aber, die Leitung der Operationen an der Donau mit seinem Nebenbuhler zu teilen, brachte den ersten Konsul dazu, den Entschluss zu fassen, an die Spitze der Reservearmee zu treten.”