A 17-iki intézkedés arra enged következtetni, hogy a főherceg, bár tudta, hogy a francia sereg zöme közvetlenül vele áll szemben, már teljes tudatában volt annak, hogy a hadműveletek súlypontja a tarvis–judenburgi, mint legrövidebb hadműveleti vonalon keresendő és kérdés, nem-e lett volna jobb, ha a főherceg a görz–laibachi vonalon alárendeltebb erőknek visszahagyása mellett, serege javarészét még a tagliamentoi szakasz elvesztése után is az Isonzo és Fella felső folyásai mentén egyesíti, ahol a terep nyújtotta előnyök és a rajnai erősbítések segítségével sikerre való kilátással is felvehette volna a harcot az esetleg főerejével szintén arra felé tartó Bonaparte-val szemben. Ha pedig ez utóbbi az övénél hosszabb görz–laibach–klagenfurti vonalon nyomult volna előre, akkor legalább az út rövidebb voltából kifolyó 1–2 napi időnyereséget és a rajnai segélycsapatokkal való egyesülés előnyét fordíthatta volna a maga javára.