Október végén új parancsnokok léptek a francia hadseregek élére. A Rajnai hadsereg parancsnokságát Pichegru, a Mosel-hadseregét Hoche vette át. Mindkettőnek az volt a szigorú parancsa, hogy Landaut okvetlenül felmentsék. Nagyobb nyomaték kedvéért a konvent mindkettőnek Strassburgban külön guillotint állítottak fel az esetre, ha sikert felmutatni nem tudnának.

A szövetséges seregcsoportok különváltan maradtak; a Braunschweigi herceg ereje zömével Kaiserslauternnél foglalt állást, Wurmser pedig a Lauter mögé vonult vissza, előcsapatokat Wörthnél, Hagenaunál és a Fort Louisnál hagyván hátra, mely utóbbi november 14.-én megadta magát.

November 29. és 30.-án Hoche széles arcvonallal megtámadja a Braunschweigi herceg kaiserslauterni állását, de nem kellő eréllyel s így minden kézzelfogható eredmény nélkül. A harc végül hatástalan tűzérségi puffogtatássá laposodott el, mire Hoche megkezdi visszavonulását, hogy Pichegru-vel egyesülve, Wurmsert támadják meg. Előnyomulása közben Hoche a Froschwillernél és Wörthnél álló osztrák előcsapatokat a Lauter mögé szorítja vissza, majd megtámadja Wurmsernek az említett folyó mögött a weissenburgi vonalakban levő állásait és azt visszavonulásra kényszeríti. Ennek folytán Wurmser december 25.-én Landau ostromát is beszünteti és seregével december 30.-án Philippsburgnál a Rajna jobbpartjára húzódik vissza. Erre a Braunschweigi herceg a maga csoportjával Mainzra megy vissza s ezzel az ezévi hadjárat befejeződött.

Az ezévi háború eredményét Rónai Horváth[1] következőleg foglalja össze: „A hadjárat eredménye, dacára a szövetségesek nagy erőkifejtésének, igen csekély. A megelőző évben elvesztett területeket, Németalföldet és Mainzot visszanyerték ugyan, de ez csak negatív eredmény; pozitív céljuktól, mely a rémuralom megszüntetéséből, Páris elfoglalásából és a királyság visszaállításából állott, a második év végén ép oly távol voltak, mint mielőtt a háborút megindították. Franciaország, bár hadseregében és különösen annak vezérletében a legrosszabb viszonyok uralkodtak, s ellenségeinél sokkal gyöngébb volt, elérte legalább azt, hogy területe épségben maradt, és a koalició hadai határairól távozni kényszerültek.”

Kiegészítésül ehhez hozzátehetjük még, hogy a Rivierán és a spanyol határ mentén a szemben álló erők egyike sem tudott említésre méltó eredményt elérni.

[1] Az újabbkori hadviselés történelme, 55.