| « 2. Az 1788. évi hadjárat. | KEZDŐLAP | 4. Az 1790. évi hadjárat. » |
Az 1788/89-iki kiválóan zord téli időjárás nagyobb hadműveletek végrehajtását mindkét fél részére lehetetlenné tette, de annál nagyobb eréllyel készültek mindkét fél részéről a következő évi hadjáratra, kivált miután 1789 április 7.-én a felette harcias III. Szelim lett a törökök szultánja.[1]
A császáriak részén Lacy tábornagy a seregszervezés terén kétségkívül igen szép eredményeket ért el, de a hadvezetéshez, amint azt az 1788. évi hadjárat kétségtelenül bebizonyította, egyáltalában nem értett. Ezt ő úgylátszik maga is belátta s ezért a fővezérlet további vállalását betegség ürügye alatt elhárította magától. Helyette a császár az udvari haditanács akkori elnökét, futaki Hadik András tábornagyot bízta meg a fősereg vezérletével. Hadik, a hétéves háború hírneves hadvezére azonban most már 78 éves öreg ember volt s így most még kevésbbé volt a főparancsnoki állásra alkalmas, mint 1762-ben.[2]
Amikor az új fővezér 1789 május elején a futaki táborba érkezett, a sereg a tavalyihoz hasonló kordonfelállításban a következő tagozást mutatta.
1. Fősereg.
a) Szerémségi hadtest, 26 zászlóalj 3 gyalogos és 53 lovas század, gróf Kinsky József lovassági tábornok parancsnoksága alatt;
b) Bánsági hadtest, 28 zászlóalj, 12 gyalogos és 44 lovas század, gróf Clerfayt táborszernagy alatt;
2. A horvát és a szlavon hadtest báró Laudon tábornagy parancsnoksága alatt, még pedig:
a) A horvát hadtest, 33 zászlóalj, 32 gyalogos és 22 lovas század, De Vins táborszernagy (később Wallisch altábornagy) alatt;
b) A szlavon hadtest, 17 zászlóalj, 13 gyalogos és 8 lovas század, gróf Mittrowsky altábornagy alatt.
3. Az erdélyi hadtest, 18 zászlóalj és 28 lovas század, Hohenlohe herceg altábornagy alatt.
4. A moldvai hadtest, 8 zászlóalj, 8 gyalogos és 24 lovas század, Coburg herceg lovassági tábornok parancsnoksága alatt.
Az ezévi háborút nemcsak az ifjú Szelim szultán, hanem József császár is erőteljes offenzíva alakjában akarta viselni.[3] A törökök hadjárati terve pedig abból állott, hogy a főerővel a Moldván át előnyomulva, az oroszok által ostromolt Bendert fölmentik, Ocsakov és Chotim várát visszafoglalják, míg a flottának a Krim felé kellett operálnia.[4] Egy aránylag szintén elég erős seregcsoport Orsován át a bánságba volt benyomulandó.
Az ellenségeskedések április 20-ika táján a horvát hadtestnél kezdődtek, amelynek körletében kisebb-nagyobb török csoportok támadólag léptek fel anélkül, hogy nagyobb, említésre méltó eredményt értek volna el. Június 1.-én Kovačevic ezredes Laudon tábornagy parancsára a szlavóniai hadtestből vett 6 granicsár századdal meglepő támadással Brčkát vette meg.
Június első felében Laudon tábornagy Török-Gradiska (Berbir) ostromát határozván el, a most már Wallisch altábornagy parancsnoksága alatt Szluin tájékán álló horvát hadtest egy részét Szlavóniába vonta át, ahol Ó-Gradiska környékén nagyszámú tüzérségen kívül 21 zászlóaljat és 2 lovas századot egyesített. A június 23-ikára hajló éjjel a Száván átkelt hadtest nyomban megkezdte a vár körülzárását és lövetését, mire a július 9-ikéről 10-ikére hajló éjjel az 50 főre leolvadt török védőrség a várat otthagyva, észrevétlenül Travnik felé osont el. Az ekként kézrekerült várban a császáriak, akik az ostrom alatt halottakban és sebesültekben 2 tisztet és 158 embert vesztettek, egyéb hadiszereken kívül 36 ágyút és 4 mozsarat találtak.
Ezek után a horvátországi hadtest körletében még november vége feléig váltakozó szerencsével tovább folytak a kisebb hadműveletek, főleg a Sana, Una és a Glina völgyében fekvő fontosabb erődített helyek birtokáért, de ezek alárendeltebb jelentőségűek lévén, azokkal itt bővebben nem foglalkozhatunk.
Július elején az Orsovánál álló török csoport mind nagyobb tevékenységet kezdett kifejteni. Ezzel szemben Hadik tábornagy, aki a főerővel az összes előkészületek megtétele után csak ősszel szándékozott Belgrád elleni támadását megindítani, elrendelte, hogy az ott levő császári csapatok minden összeütközéstől tartózkodjanak s csupán arra szorítkozott, hogy a törökök támadólagos fellépése és a fegyverszüneti szerződés megszegése miatt a belgrádi pasánál óvást emeljen.
Ezzel a halogató hadviselési móddal a császár nem volt megelégedve, miért is Hadik tábornagyot, akinek Belgrád ostromára vonatkozó tervét különben sem fogadta el s aki egyébként is folyton betegeskedett, főparancsnoki állásától fölmentette s helyébe Laudon tábornagyot nevezte ki. Ennek első teendője az volt, hogy a szlavóniai hadtest zömét Ó-Gradiska mellől augusztus 2.-án nyomban a Zimonynál álló főerőhöz rendelte, ahova ő maga is előresietett s annak parancsnokságát augusztus 17.-én vette át.
Közben azonban a bánsági hadtest körletében már komolyabb hadműveletek folytak. A csoportjával Mehádiára előretolt Vécsey tábornok már augusztus 1.-én megtudta, hogy Csernecbe[5] 14.000 török érkezett be, augusztus 4.-én pedig a visszavonuló előőrsök azt jelentették, hogy Ó-Orsova felől nagyszámú ellenséges csapatok vannak előnyomulóban és néhány perc mulva 2000 szpahi már is megtámadta a császáriak Mehádiától délre fekvő állását, de azokat a császári tüzérség és a mesterlövészek puskatüze csakhamar visszavonulásra késztette. Kevés idő mulva megjelent az ellenség zöme is és a császáriak állását körülfogva, egy oszlopot a helységen át Vécsey hátába irányított… Ismerve állásának csekély ellenálló képességét, nevezett tábornok az ellenséges túlerőt gyors és erélyes ellentámadás által igyekezett visszavetni és rendeletére 3 huszár század elszánt rohamot intézett a török főcsapat ellen. A huszárokat 1 zászlóalj és 4 löveg követte, s amikor ezek kellő távolságra értek, a huszárok gyorsan kitértek, illetve szabaddá tették az arcvonalat, úgy hogy a császári tüzérség jól célzott lövéseivel csakhamar visszavonulásra késztette az ellenséget. A gyors lefolyású harcban a keresztények 39, a törökök 150 embert vesztettek. A törökök egyelőre nem újították meg támadásukat, de tekintettel arra, hogy számuk folyton szaporodott, Vécsey augusztus 6.-án jónak látta kisded hadát Teregova mellé visszavonni. Támogatására a hadtest parancsnoka, Clerfayt táborszernagy, Karánsebesnél álló zömével Fényesig nyomult előre s egyúttal a Nera völgyében az Almásban levő csoportot is kellően megerősítette.
Ámde a török az erdélyi és galiciai hadtest részéről ezidőtájt a Bodzai szorosban és Foksaninál szenvedett vereségei folytán[6] egyelőre beszüntette csernavölgyi támadólagos fellépését. Helyette Clerfayt vezette hadtestét támadólag előre és augusztus 7.-én délután sikerült is neki kisebb csatározások árán újra Mehádia birtokába jutni, ahol azonban sajnos megállapodott.
Augusztus 27.-én megint a török kezdte meg támadólagos előnyomulását és Dsargadsi Mehemed pasa a mondott napon este Toplecig érve, másnap a Mehádiától délre fekvő Lazu Mare magaslatokra nyomult előre, honnan reggel 9 órakor janicsárjait a császáriak jobb szárnyának megtámadására rendelte előre. Ebből délig tartó harc keletkezett s miután a törökök erőlködései eredményre nem vezettek, Dsargadsi Mehemed pasa parancsot adott csapatjainak, miszerint magukat a Lazu Mare-n elsáncolják. Ezt megakadályozandó, Clerfayt ellentámadásba ment át, de annak kifejlődését a pasa nem várta be és oly sietve vonult vissza csapatjaival, hogy mintegy 3000 embere a zömtől elvágatván, a közeli erdős hegyekbe szoríttatott s nagyrészt felkoncoltatott. A győzők mindössze 67 embert, a törökök ellenben mintegy 1000 halottat, 91 foglyot és 5 ágyút vesztettek. A törökök Orsovára vonultak vissza; Clerfayt este felé Toplecig jutott előre s másnap még tovább folytatta előnyomulását, de kivívott győzelmét jobban még sem aknázhatta ki, mert a fővezérlet Belgrád alá rendelte őt hadteste nagy részével együtt.[7]
Időközben Laudon Belgrád előtt megtette a vár ostromához szükséges előkészületeket s a várat szeptember 12.-én csapatjaival körülzárta. Szeptember 16.-án a lövetés vette kezdetét s miután s szeptember 18.-án Clerfayt is beérkezett hadteste zömével, az ostrom most már még hathatósabban vehette kezdetét, de mivel a tartós esős időjárás a munkálatokat nagyon megnehezítette, Laudon tábornagy csak szeptember 30.-án rendelhette el az első rohamot, mely a külvárosok birtokbaejtését eredményezte.
Oszmán pasa, a vár parancsnoka, aki addig mindössze egy balul végződött kitörést kísérelt meg szeptember 19.-én, a vár átadását célzó felszólításra tagadólag válaszolt, mire Laudon még erőteljesebben folytatta a lövetést s csak amikor már a falak úgyszólván romhalmazokká váltak, adta át, október 9.-én a pasa a gondjaira bízott várat, amelyben a császáriak, akik az ostrom alatt 905 embert vesztettek halottakban és sebesültekben, 411 ágyút, 34 mozsarat, 6000 mázsa lőport, 20 csajkát és 45 élelemszállító hajót ejtettek zsákmányul.
Míg mindezek Belgrádnál történtek, attól két oldalt a Duna mentén és attól délre apróbb csatározások és vállalatok folytak, rendszerint a császáriakra kedvező eredménnyel, amelyeknek következtében a Duna egészen Orsováig megtisztult az ellenséges vizi járóművektől. Szeptember 7.-én az Új-Palánkán[8] állomásozó Liptay alezredes egy szabadcsapatokból álló osztagát hírek szerzése céljából átküldte a Dunán. Ez Pozarevac tájékán lesállást foglalt, amelyből másnap az ottani helyőrség egy részére váratlanul rávetette magát, mely alkalommal ez 28 emberét vesztette el. Szeptember 16.-án Lilien tábornok az Orsovától délre fekvő Porec szigetet támadta meg s az azon levő törököket elűzvén, annak 2 csajkáját elsülyesztette s azonkívül 3000 zsák lisztet és 1000 akó pálinkát zsákmányolt.
Belgrád megvétele után Laudon tábornagy október 11.-én Szendrőt megadásra szólította fel és annak védőrsége ellenállás kifejtése nélkül eleget tett a felhívásnak, 14 ágyújokat és nagymennyiségű lőporukat átadván. Másnap aztán Pozarevácot is kiürítették a törökök.
A Kolubara mentén álló Chernel tábornok megerősítésére Laudon tábornagy október 13.-án Davidovich ezredest küldte ki 1 zászlóaljjal, 2 huszár századdal és 3 löveggel Klenakra, meghagyván nekik, hogy a Drina völgyét megtisztítsák az ellenségtől. Davidovich csoportja október 18.-án és 19.-én hajókon kelt át a Száván s aztán Szabácsnál ütött tábort. A menet folytatásánál nevezett ezredes Lesnicát megszállatlanul találta ugyan, de október 22.-én útközben Loznica felé a csoport váratlanul ellenségre bukkant, mely Davidovich gyalogságát rendetlenségbe hozta, de a huszárok gyors és erélyes közbevágása megszüntette a krízist s az ellenség, 15 embert hagyva az összeütközés helyén, gyorsan odébb állott. Október 24.-én Davidovich csoportja az ellenség által odahagyott Loznicánál Chernel tábornok elővédével egyesült. Három napi pihenő után, október 28-án, utóbb említett tábornok Zvornik felé tovább folytatta útját, de annak közelébe érve, csakhamar meggyőződött arról, hogy a rendelkezésére álló eszközök nem elegendők arra, hogy ezt az erős helyet megvegye. Hogy azonban expedicióját mégis némi eredménnyel zárja le, elhatározta, hogy a tovább délkeletre fekvő Sokol sziklavárat támadja meg. November 2.-án odaérve, Chernel tábornok nyomban tűz alá vétette az erődöt, de annak a tábori tüzérség nem sokat ártott. A megadásra vonatkozó felszólítás is eredménytelen maradt, főleg miután a védőrség megtudta, hogy aznap, október 6.-án, mintegy 400 főnyi török fölmentő csapat közeledik Srebrenica felől. Ezt a fölmentő csoportot Davidovich ezredes ugyan visszaverte, de Chernel tábornok az ostrom folytatásának céltalanságát belátván, a következő napon megkezdte a visszavonulást, amelyet az ellenség egyáltalában nem zavart meg. November 11.-én a különítmény megint Loznicán volt, ahol 25-ikéig maradt, hogy aztán a Száva mögé téli szállásokba vonuljon.
Közben Wallis altábornagy október 21.-én Bécsből Belgrádba érkezett, hogy az ottani csapatok felett a parancsnokságot átvegye, Laudon tábornagy pedig, aki ez évben Orsovát akarta megvenni, a csapatok egy részével október 28.-án Fehértemplomon át elindult Orsova felé. November 1.-én ideérve, örömmel vette tudomásul, hogy az ott álló Wartensleben altábornagy már előkészületeket tett a 800 török által védett vár ostromára. Egyben Laudon megtudta azt is, hogy Juszuf vidini pasa 8000 emberrel Kladovánál áll. A tábornagy mindenekelőtt az utóbb említett török csoport elűzését határozta el, micélból egy a Duna jobb partján vezető nehézkes hegyi útat kocsik és ágyúk számára is járhatóvá tétetett. Juszuf pasa e munkálatok hallatára Kladovában csak gyenge védőrséget hátrahagyva, csapatjainak többi részével Vidin felé húzódott vissza. Fabri tábornok november 9.-én az elővédcsoporttal Kladova elé érve, annak parancsnoka nyomban tárgyalásokba bocsátkozott vele s így az erődített hely 31 ágyújával és jelentős lőpor és élelmi készleteivel még aznap a császáriak birtokába került.
Ugyane napon, november 9.-én, Laudon Orsovát megadásra szólította fel, de a válasz tagadó volt. Erre a tábornagy az előrehaladott évszakra való tekintettel színleg ugyan folytatta az előkészítő ostrommunkálatokat, de november 12.-én csapatjait, az Orsova előtt hagyott 600 ember kivételével, téli szállásokba helyezte el. December végén Kara Musztafa, az új vidini pasa Kladova felé előnyomulván, az említett hónap 29.-én az ottani császári csapatokat megtámadta, de visszaveretett, mire a mieink végleg megmaradtak a Timok-vonal birtokában.
Közben a Morava völgyében is jelentős események történtek. A Belgrádban állomásozó Otto tábornok kiküldött portyázó szabadcsapatok által azt a hírt terjesztette, hogy a császári főerő hamarosan megkezdi előnyomulását Nis felé. Ezek a riasztó hírek hitelre találtak, mert Avdi pasa, a morvamenti török csapatok parancsnoka, a čupriai Morava-hidat fölégetvén, hadával sietve elvonult Nis felé. Ottó tábornok erre a törökök által odahagyott Čupriába bevonulván, Paračint is megszállatta, előcsapatjait pedig egészen Aleksinácon túlig tolta előre.
Ezek után Otto tábornok a szabadcsapatok bázisául Jagodinát rendeztette be, melyeknek portyázó különítményei november közepétől kezdve egészen a szerb Moraváig jutottak. E folyótól délre Karanovacban (a mai Kraljevoban) 600 török katona jelenléte állapíttatott meg. Ezek elkergetése céljából Mihaljevich ezredes 10 gyalogos, 3 lovas századdal és néhány löveggel november 18.-án útbaindult Jagodinából és 20.-án Karanovac előtt megjelenve, elég heves küzdelem után hatalmába ejtette az említett helységet, amelyben három ágyút és nagymennyiségű élelmi és szénakészletet ejtett zsákmányul. November 22.-én Mihaljevich ezredes csapatjait ismét Jagodinára vezette vissza.
Most pedig térjünk át a moldvai és az erdélyi hadtest hadműveleteinek rövid vázolására. Juszuf pasa nagyvezír a megállapított hadjárati terv értelmében[9] már március elején kísérletet tett, hogy bal oldalának kellő biztosítása mellett seregével a Buzeu folyó és a Duna között Braila–Galacon át Besszarábiába betörjön.[10] A Rumjanzov tábornagy parancsnoksága alatt álló orosz déli sereg ekkor Moldvában, a jobb szárnyát alkotó Derfelden-csoporttal Birlad tájékán, Coburg Józsiás herceg lovassági tábornok pedig a moldvai császári hadtesttel[11] Bacau tájékán állott.
Rumjanzov a török mozgolódások hírére arra kérte Coburg herceget, hogy a Derfelden-csoportnak a Birlad és Prút között küszöbön álló előnyomulása alkalmából e csoport jobb szárnyának és oldalának biztosítása céljából hadtestével Foksaniba nyomuljon előre és azt szállja meg, azonban Coburg herceg ezt teljesíteni nem volt hajlandó. Ilyen körülmények között Derfeldennek egyedül kellett a törökökkel a küzdelmet felvenni, akiket április 16.-án Maximeninél döntőleg megvert, de Galacnál azok üldözését beszüntette s mivel a császáriak még most sem voltak hajlandók Foksanit megszállani, újból Birladra húzódott vissza.
Közben Coburg herceg, aki Bacaunál álló hadtestének biztosítása céljából Karacsay ezredes parancsnoksága alatt a Trotusu mentén biztosító, illetve kordonvonalat állított fel, utóbbitól április 10.-én azt a jelentést vette, hogy az ellenség előkészületeket tesz Recheucinál a Trotusu folyón való átkelésre. Ez az ellenség ama török csapatok egy része volt, amelyeket a nagyvezír baloldalának biztosítására rendelt volt ki. Erre a herceg Schmerzing tábornok parancsnoksága alatt 3 zászlóaljat és 2 huszárszázadot nyomban a Bistrica jobb partjára tolt át. Április 14.-én néhány ezer török lovas tényleg átkelt Recheucinál a Trotusun s a császári előőrsöket visszanyomva, a támogatásukra elősiető 100 huszárnyi csapatot is visszavonulásra késztette. Amikor Karacsay ezredes csapatjainak zömével visszaszorított előőrseinek támogatására a helyszínére érkezett, a csak felderítés céljából előreküldött ellenséges lovas csoport már ismét a Trotusu mögé vonult vissza. Április 19.-én Karacsay ezredes arra a hírre, hogy mintegy 5000 főnyi török csapat Agiudu muou felé nyomul előre, csapatjainak zömét a Valea Seca mellett jól megválasztott állásba helyezte el. Az arcvonal előtt portyázó huszárokat a sokkal nagyobbszámú ellenséges lovasság visszanyomta ugyan, de ezek ügyesen gyalogságuk bal szárnyára húzódtak vissza, miáltal az arcvonal előtt állásban volt császári tüzérség alkalmat nyert hatásos tüzelés kifejtésére, mely elől a török lovasok gyorsan kitértek s újból a magyar huszárokra vetették magukat, de ezek most nagy elszántsággal visszaverték ellenfelüket. Egy az ellenség által a templomnál állásban levő 3 gyalog század ellen megkísérelt harmadik roham a gyalogság tüzén és a huszárok újbóli remek rohamán tört meg.[12] A törökök 40 halott visszahagyásával gyorsan kereket oldottak; a mieink vesztesége 49 halottra és sebesültre rúgott, de két zászlót sikerült kézrekeríteniök.
Június hava folyamán az orosz déli sereg vezetésében fontos változások történtek. Ennek parancsnokságát a tátovázó Potemkin herceg vette át, míg Rumjanzovot a sokkal tevékenyebb Repnin herceg, Derfeldent pedig a vállalkozási szelleméről és rettenthetetlen bátorságáról közismert Suvarov altábornagy váltotta fel.
Az ezidőtájt hadtestével még mindig Bacau tájékán álló Coburg herceg arra a hírre, hogy Oláhországban Dervis pasa parancsnoksága alatt mintegy 20.000 főnyi török sereg összpontosult, arra kérte Potemkin herceget, hogy az neki a Birlad tájékán álló Suvarov-hadosztályt támogatásul rendelkezésre bocsássa. Coburg herceg nem nagyon bízott kérelme teljesítésében, de amikor Potemkin várakozás ellenére mégis eleget tett a kérésnek, Coburg herceg, hogy a Birladnál álló orosz hadosztállyal jobb összeköttetése legyen, hadtestével Agiudu nuou-ra vonult előre, ahova július 16.-án érkezett meg. Ide vonult be július 28.-án Suvarov is 10 zászlóaljjal, 9 lovas századdal és 30 löveggel, miáltal az ottani erő létszáma 23.000 főre emelkedett. A szövetségesek július 30.-án indultak el a Foksani környékén álló 30.000 főnyi ellenség megtámadására s július 31.-én annak előcsapatát Vodu Turculuj-nál megfutamítván, augusztus 1.-én Foksani mellett mindössze mintegy 100 főnyi veszteség mellett, 9 órai küzdelem után az ellenséges főerő fölött is diadalt arattak, mely ez alkalommal 1100 embert, 10 ágyút és 16 zászlót vesztett. A teljesen felbomlott török seregmaradványok részben Braila, részben Bukarest felé özönlöttek vissza.
A szövetségesek nem aknázták ki könnyen kivívott győzelmüket; Suvarov hadosztályával hamarosan visszatért Birlad környékére, Coburg herceg pedig a maga csapatjait a Szeret és az erdélyi határhegység között helyezte el.
Szeptember elején Kucsuk Hasszán pasa, az új nagyvezír, a foksáni vereséget megbosszulandó, mintegy 90.000 főnyi sereggel Brailánál átkelt a Dunán s aztán a Rimnik folyó felé vett irányt; ugyanoda irányíttatott egy Buzeu tájékán megalakult kisebb seregcsoport is, míg egy másik, 30.000 főnyi csoport Hasszán kapudán pasa parancsnoksága alatt Besszarábiába tört be, melyet azonban Repnin herceg csakhamar visszaszorított.
Az ellenség újabb mozgadozásainak hírére Coburg herceg ismét felszólította Suvarov altábornagyot a hozzá való csatlakozásra, minek folytán az 7000 főnyi hadával szeptember 21.-én Foksanitól délre a kívánt egyesülést végre is hajtotta. Két nappal előbb, szeptember 19.-én, Coburg herceg lovassága Rimnicu Sarat tájékán győzelmes harcot vívott a Buzeu felől előnyomuló török csoporttal.
A nagyvezír jelentékeny túlereje dacára a Rimnic folyón túl nem folytatta támadólagos előnyomulását, hanem Martinesti tájékán megerődített állást foglalt. A szövetségesek, bár ezúttal is csak mintegy 25.000 ember állott rendelkezésükre, szeptember 22.-én megtámadták és tíz óra hosszáig tartó, váltakozó szerencsével folyt heves küzdelem után meg is verték a majdnem négyszerte erősebb ellenséget. A törökök vesztesége állítólag 15.000 főre rúgott; több mint 3000-en a visszavonuláskor a Rimnik habjai között lelték halálukat; azonkívül 100 zászló, 71 ágyú, 7 mozsár, 2000 szekér stb. esett a győzők kezébe, akik állítólag mindössze 233 embert vesztettek.[13] A fényes győzelem legkivált Suvarov célszerű intézkedéseinek és példás magatartásának volt köszönhető.[14] A magyarok közül ezekben a harcokban kivált Splényi tábornok, továbbá Karacsay, Horváth, Mészáros, Képiró, Blaskovich, Szentiványi, Eötvös, Bezerédy és többen mások tűntek ki.
A győzők előtt most már nyitva állott az út Oláhországba, mivel a nagyvezír serege romjaival Szilisztrián át a Duna jobb partjára húzódott vissza. Ámde Suvarovot csapatjaival fenhatósága ismét Birladra rendelte vissza s mivel az esős időjárás folytán az utak nagyon elromlottak, Coburg herceg jónak látta csapatjait Foksani és Roman között téli szállásokba rendelni. Az erre vonatkozó intézkedések megtétele közben vette a herceg Laudon tábornagytól a parancsot, hogy mégis nyomuljon be Oláhországba. Ennek folytán Coburg herceg hadtestével arra felé vett irányt és november 10.-én Bukarestet említésre méltó ellenállás nélkül elérvén, csapatjait annak környékén helyezte el téli szállásokba.
Az erdélyi hadtestnek a moldvai hadtest és az oroszok megfelelő térnyeréséig általában véve védőleges szerep jutott. Hohenlohe hercegnek egyelőre legfőbb feladata a határmenti szorosok megvédésében állott, micélból a Hátszegnél, Nagyszebennél és Brassónál egy-egy erősebb csoportot alakított. Az elől levő, erősen elsáncolt és aknákkal is kellően felszerelt szorosok védőrsége a szükséges támogatás céljából ezekhez a csoportokhoz voltak utalva. Azon esetre, ha az ellenség főtámadása Erdély déli határa felé irányulna, a császár rendelete szerint a hadteste zömével Karánsebesnél álló Clerfayt altábornagynak kellett Erdélybe segélythozólag bevonulnia. De az ellenség Erdély déli határa ellen általában véve csak kisebb vállalatokat hajtott végre, amelyeket a császáriak egytől-egyik eredményesen vertek vissza. E vállalatok közül a legnevezetesebbek voltak: a július 15-iki predeali vagyis vöröstoronyszorosi és a július 17-iki kimpolungi vállalat. Augusztus 3.-án mintegy 8000 török támadta meg a Bodzai szorost megszállva tartó császáriakat, de ez a csoport is véres vereséget szenvedett. Október első napjaiban egy Crajovánál gyülekezett nagyobb török csoport a Zsil völgyén fölfelé haladva, igyekezett a Vulkán szoroson át Erdélybe bejutni. Ennek a császáriak Hohenlohe herceg parancsára támadólag eléje mentek és azt október 7.-én, illetve 8.-án Porceni-nél és Vajdeninél döntőleg megverték. A törökök ez alkalommal halottakban és sebesültekben mintegy 1000 embert, 6 ágyút és 40 zászlót vesztettek. Az itt és a szomszédos hadtesteknél kivívott sikerek arra birták Hohenlohe herceget, hogy hadteste zömével Kis-Oláhországba vonuljon be, ami november elején négy oszlopban, a Vulkán, Vöröstorony, Törcsvári és Tömösi hágón át meg is történt s a csapatok nagyrésze, miután november 6.-án Crajovát megszállották, e város környékén töltötték a telet.
[1] Zinkeisen, Geschichte des osmanischen Reiches in Europa. VI, 665: „Seit der Thronbesteigung Sultan Selims III., welche mit Jubel begrüsst wurde, hatte die kriegerische Stimmung im Diwan und im Volke einen bedeutenden Aufschwung genommen. Hatte sich der schwache, im Harem verkommene Abdul-Hamid nur nothgedrungen zum Kriege verstanden, so machte dagegen die öffentliche Meinung Selim III. sofort zu dem Helden, welcher berufen sei, dem Reiche durch Waffenruhm und weise Regierung die alte Macht und den geschwundenen Glanz wiederzuverschaffen… Der 28 jährige Sultan… ergriff seinen Beruf mit dem Feuer jugendlicher Begeisterung… „Nicht eher will ich mein Schwert – äusserte er sich in seinem Aufrufe – in die Scheide stecken, als bis der Zweck dieses Krieges erreicht ist”… Alle Gläubigen vom 16. bis zum 60. Jahre sollten zu den Waffen greifen.”
[2] Lásd a 258. oldalon.
[3] Zinkeisen, Geschichte des osmanischen Reiches in Europa. VI, 668: „Der Kaiser hatte darauf bestanden, das leidige aufreibende Defensivsystem, welches sich im vorigen Jahre so schlecht bewährt hatte, zu verlassen und die Offensive zu ergreifen, um den Feind im eigenen Lande aufzusuchen und den Sieg durch grosse entscheidende Schläge herbeizuführen.” – Ezt a nézetét és akaratát hangoztatta a császár az 1789 augusztus 13.-án Laudonhoz, az új fővezérhez intézett levelében is. (Lásd: v. Schmitt, Suworow und Polens Untergang, 451.)
[4] Zinkeisen, Geschichte des osmanischen Reiches in Europa. VI, 665.
[5] A helyneveket lásd a XVII/26. számú mellékleten.
[6] Lásd alább a 279. és 284. oldalon.
[7] Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, III/1, 305.
[8] A helyneveket lásd a XVII/26. számú mellékleten.
[9] Lásd a 276. oldalon.
[10] A helyneveket lásd a XVII/26. számú mellékleten.
[11] Lásd a 276. oldalon.
[12] Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, III/1, 313: „Ein dritter Angriff des Feindes gegen die beim Kirchhofe aufgestellten drei Compagnien scheiterte an dem Gewehrfeuer derselben und einer abermaligen glänzenden Gegen-Attaque der Husaren.”
[13] Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, III/1, 315. – Schmitt, Suworow und Polens Untergang, I, 391–419. – Ausführliche Geschichte des Kriegs zwischen Russland, Oestreich und der Türkei (Wien, 1791–1792.) III, 95.
[14] Zinkeisen, Geschichte des osmanischen Reiches in Europa. VI, 667: „Suworow, dessen Umsicht und Entschlossenheit der Ruhm der siegreichen Entscheidung des ungleichen Kampfes vor allen zu danken war, wurde als der eigentliche Held des Tages gefeiert. Mit dem Beinamen Rimnitsky wurde er von dem Kaiser sowohl wie von der Kaiserin Katharina in den Grafenstand erhoben, und erhielt von der Letzteren einen kostbaren. Degen mit der Inschrift: „Dem Besieger des Grosswesirs”, im Werthe vom 60.000 Rubeln, und den St. Georgenorden I. Klasse, welcher nur für grosse gowonnene Schlachten verliehen zu werden pflegt.”
| « 2. Az 1788. évi hadjárat. | KEZDŐLAP | 4. Az 1790. évi hadjárat. » |