XIX/22. számú melléklet.

Az október 7.-én serege zömével Kittlitzre ért Daun tábornagy, ott a Hochkirch és Weissenburg felől Löbaura s onnan tovább Zittaura vezető utak elzárása céljából félköralakú felállítást vett olyanformán, hogy balszárnyhada Jauernick és Breitendorf között arccal északnyugatnak, jobb szárnyhada pedig a Spittel és Krappe helységektől délre, majdnem Neu-Kittlitzig kiterjeszkedve, arccal északnak foglalt állást.[1]

A baloldalt Loudon tábornok védte 3000 huszárral és horváttal Wuischke és Rachlau között foglalt állásban. Az arcvonal előtt fekvő helységeket és erdőparcellákat könnyű gyalogság és horvátok szállották meg.

Frigyes október 10.-én a sereg zömével Hochkirchig folytatta előnyomulását s Retzow tábornoknak parancsot küldött, hogy a Weissenbergtől délre fekvő Strohmberget szállja meg. Daun a porosz fősereg közeledésének hírére jobb szárnyát balra előre kanyarította ki s az előtte fekvő Strohmberget Vehla és báró Siskovich tábornokok alatt 5 zászlóaljjal és nehéz tüzérséggel szállatta meg. Erre való tekintettel Retzow az e magaslat megszállására kirendelt csapatjait ismét visszarendelte, amiért a porosz király nagyfokú neheztelését vonta magára.[2]

Hochkirchre érve, a porosz sereg zöme ott következőleg állott fel: a sereg jobb szárnya a helységtől délre fekvő magaslaton; a Meschwitztől keletre fekvő nyírfa erdőbe 2 szabad csapatbeli zászlóalj tolatott előre; a jobbszárny had többi része és a középhad Hochkirch–Rodwitz vonalában; az arcvonal előtt fekvő Kuppritz és Niethen helységeket 1–1 zászlóalj szállotta meg. A balszárnyhad Rodewitztől keletre állott fel, szélső balszárnyát derékszögben visszakanyarítva. A jobb és balszárny előtt a király egy-egy 20 nehéz és 6 könnyű, illetve 30 nehéz lövegből álló erős üteg építését és elhelyezését rendelte el. A második harcvonalban nagyobbára lovasság helyezkedett el. A király főhadiszállása Rodewitzban volt. Retzow hadteste Weissenbergnél maradt és az említett város és Krischa között arccal délnek állott fel. Frigyes alvezérei, kivált Ziethen és Seydlitz, túlmerésznek tartották a seregnek a kettős túlerőben levő császáriakhoz oly közeli táborbaszállását, illetve felállítását, de a király, abban a hiszemben, hogy Daun hamarosan tovább folytatja visszavonulását, hajthatatlanul megmaradt elhatározása mellett.[3] A porosz sereg összlétszáma 51 zászlóaljra és 108 lovas századra s állománya a 12.000 főnyi Retzow-hadtestet is beleszámítva, 42.000 főre rúgott. A császári fősereg 90 zászlóaljból és 75 lovas századból, a baden-durclachi hadtest 21 zászlóaljból és 33 lovas századból állott s az egész sereg állománya 84.000 főt tett ki.

Október 11. és 12-ike folyamán Daun törzsével és néhány tábornokával ismételten megszemlélte az ellenség állását és az utóbb említett napon megtartott haditanácson főleg Loudon és a vezérkari teendőket végző gróf Lacy [4] tábornokoknak a támadás mellett történt kardoskodása folytán egyhangúlag a porosz seregnek rajtaütésszerű megtámadása határoztatott el. Az ellenség arcvonala meglehetősen erősnek találtatván, a haditanács a főtámadásnak a Hochkirchnél álló ellenséges jobbszárny ellen való végrehajtását mondta ki határozat gyanánt, s csak ha ez sikerül, kellett az Ahremberg herceg és Buccow lovassági tábornok vezette jobbszárnynak szintén támadólag előnyomulnia, amit Kolloredo altábornagynak a középen történő előnyomulás által volt támogatandó.

Az ellenség tévútra vezetése céljából, hogy az ne is sejtse a császáriak küszöbön álló támadását, a legmesszebbmenő intézkedéseket tétette Daun, illetve vezérkari főnöke az elfoglalt állás megerődítésére, akik ezek révén oly látszatot kívántak adni a dolgoknak, mintha ők tartanának s félnének az ellenség támadásától. Ehhez képest a hadvezetőség a hadsereg arcvonala előtt néhány üteget építtetett. Nagy számban felfogadott polgári egyének az erdős helységben favágásra alkalmaztattak olyanformán, hogy mialatt azok a csapatok számára szükséges oszlopútakat vágták ki, az ellenség azt higyje, hogy azoknak egyéb dolguk sincs, mint a védelmet elősegítő fatorlaszok építése. A Hochkirch-chel szemben az erdő szegélyen levő horvátoknak a szemben álló ellenséges előőrsöket éjente gyakrabban fel kellett lármázniok, hogy ezáltal azok a gyakori, de nagyobb horderővel nem bíró felriasztásokhoz hozzászokjanak s azoknak nagyobb jelentőséget ne tulajdonítsanak.

A főtámadásnak október 14.-én hajnalban rajtaütésszerűen kellett megtörténnie. E célból az ehhoz kijelölt csapatoknak 13.-án este takarodó után kellett sátraik visszahagyása mellett a kiinduló helyzetbe elindulniok. A sátraknál századonként 2 embernek s ezredenként 2 dobosnak és 1 kürtösnek vissza kellett maradnia, hogy 14.-én reggel, mint rendesen verjék-fujják az ébresztőt. Amikor aztán világosodni kezdett, volt csak szabad a sátrakat fölszedni és a Löbau és Zittau között félúton fekvő Herrenhutra visszaküldeni. A tábortüzek egész éjen át égve hagyattak. A csapatokkal a kiinduló helyzetbe induló lövegek kerekeit szalmával fonták be stb., stb.[5]

A kiadott intézkedés szerint a Daun tábornagy által személyesen vezetett, 46 zászlóaljból és 16 lovas századból három oszlopba alakított főtámadó csoportnak az est beálltával balra elvonulnia és az előkészített és megjelölt oszloputakra a Hochkirchtől délre elterülő erdős hegységen át október 14.-én hajnali 4 órakor Hochkirchtől délre Sornssig és Wuischke helységek között az erdőszegélyen a helység, illetve a tőle délre fekvő magaslat megtámadására, mihelyt a hochkirchi toronyóra ötöt üt, készen kellett állania. A 4 zászlóalj és 10 lovasszázad által megerősített Loudonnak, továbbá O'Donnelnek 20 vértes és dragonyos századdal, a főtámadócsoporttól bal oldalt haladva, annak idején az ellenséges jobbszárny hátába kellett kerülnie. Wiese tábornoknak 1 zászlóaljjal és 10 lovas századdal Plotzenen át előnyomulva, Kuppritz és Hochkirch, Colloredo altábornagynak pedig 6 zászlóaljjal és 5 lovas századdal Breitendorf–Spittel vonalából kiindulva, Kuppritz és Niethen ellen eleinte csak tüntetnie kellett. Ursel herceg altábornagynak Zschorna és Lauske felé 8 zászlóaljat és 10 lovas századot, tőle jobbra pedig Ahremberg herceg altábornagynak Neu-Kotitz és Sarke felé 12 zászlóaljat és 22 lovas századot kellett előre vezetnie, de az említett helységek vonalában egyelőre meg kellett állapodniok, és még később is csak oly mértékben kellett támadólag fellépniök, hogy az ellenséges középhad és balszárny ne küldhessen erősbítéseket a Hochkirchnél álló és a főtámadásnak kitett jobbszárny támogatására.[6] A Strohmberg védelmét 4 zászlóaljjal O'Keilly tábornoknak kellett átvennie. Löwenstein hercegnek 7 zászlóaljjal, 15 lovas századdal és a Vehla-csoport egy részével Krischa-n át a Retzow-csoport ellen kellett előnyomulnia, míg Baden-Durlach Kristóf herceg parancsot kapott, hogy hadteste fennmaradó részével, vagyis 13 zászlóaljjal és 15 lovas századdal a Löbaui vizen átkelve, a Strohmberg lábánál vegyen felállítást, hogy ezáltal a Retzow-csoport egyesülését a király főseregével meghiusítsa és egyúttal Ahremberg herceg támadását elősegítse; végül a támadás nem sikerülése esetén neki kellett a Strohmbergen elfoglalt állásából a hadsereg visszavonulását fedeznie.

Reggel 5 órakor Loudon horvátjai és Daun gyalogsága – élén a Károly főherceg és az Eszterházy József magyar gyalogezredek – sűrű köd leple alatt megkezdték a támadást a Hochkirchtől délre fekvő nyírfa erdőt megszállva tartó poroszok ellen, akik nem sokáig állhattak ellen az óriási túlerőnek. Most aztán Daun és Loudon csoportjai a Hochkirchtől délre fekvő, gyalogság és nehéz tüzérség által megszállt sáncok ellen folytatták támadásukat. A meglepett poroszok gyorsan fegyvert ragadnak és halált megvető bátorsággal védik pozicióikat, azonban hosszú, váltakozó sikerrel folytatott küzdelem után a császáriaknak sikerül lábukat a hochkirchi fensikon megvetniök, s a helységet lövegtűzzel felgyújtaniok. Hiába igyekszik Ziethen lovas hadával O'Donnel visszaszorítása után Loudont is megállásra birni, utóbbi lovasaival jobboldalba, horvátjaival hátba fogja Ziethen hadát, melynek gyorsan a pommerizti magaslatokra kell visszahúzódnia; hiába hajt végre Keith tábornagy is egy hatalmas ellenlökemet a mindig tovább előnyomuló császáriak ellen, ezek végig urai maradnak a fensíknak s miután soraikban a rend nagyjából ismét helyreállott, magára Hochkirch helységre támadnak, melynek kivált erősen megszállt temetője igen jó támpontul szolgált és szívós ellenállást tett lehetővé. Végre erős, makacs küzdelem után a császáriak Hochkirch helységet is hatalmukba ejtik, mely alkalommal a Batthyány Ádám magyar gyalogezred 4 zászlóval együtt 300 foglyot ejtett, de a porosz középhadból segítségül érkező Braunschweig- és Dessaui Móric-dandároknak egyidőre sikerül a helységet visszafoglalniok. E szinte emberfeletti küzdelem alatt Keith tábornagy és Braunschweigi Ferenc herceg elesett, Dessaui Móric herceg pedig súlyosan megsebesült. De ez mit sem használt, mert a helység csakhamar, reggel fél 8 óra tájban ismét a császáriak birtokába jutott.

Most aztán maga a porosz király állott három gyalogezred és egy gárda zászlóalj élére, hogy azokkal és egy a jobb szárnyán kívül előretörő lovascsoporttal Hochkirchet visszafoglalja. Az elszántan előretörő támadó csoportnak sikerül is némileg tért nyerni és O'Donnel lovas csoportját visszaszorítani, de ekkor Daun vezérkari főnöke, Lacy altábornagy, maga áll 5 karabélyos század élére s azokkal Frigyes lovasságát arcban, a horvátokkal pedig oldalban megtámadván, azt hamarosan visszaszorítja. Ezzel egyidejűleg a Frigyes vezette csoportnak fáradozása is hiábavalónak bizonyult és a királynak, akinek ez akció alatt lovát kilőtték alóla, csak nagy nehezen sikerült támadó csoportja csapatmaradványait, amelyeket Loudon oldalba fogott, Pommeritz mögé visszavezetni, ahol azonban újonnan magához vont erősbítésekkel újból sikerült erős harcvonalat megalakítania. Egyúttal Frigyes lovasságának zömét Steindörfeltől északnyugatra állította fel, majd Retzownak újból sürgető parancsot küldött, hogy Rodewitzen át hozzá csatlakozzék. Az ekként újonnan megalakított harcvonallal szemben Daun Hochkirch és Steindörfel között, illetve az ezen helységektől északra fekvő magaslatokon újabb támadáshoz rendezte gyalogságát s oda tüzérségét is előrevonta, míg lovasságának zömét Kubschützre rendelte, hogy onnan nemcsak a poroszok oldalát és hátát, hanem visszavonulási vonalát is fenyegesse.

Közben az előnyomulását csak reggel 7 óra tájban megkezdett császári középhad és jobbszárny is tért nyert. Wiese tábornok Plotzenen át Hochkirch felé nyomult előre, hogy ott Daun jobbszárnyához csatlakozzék, Colloredo pedig Kuppritzot hatalmába ejtve, onnan igyekezett a további harcban közreműködni. Tovább északra az Ursel- és a Baden-Durlachi herceg által 7 zászlóaljjal megerősített Ahremberg-csoportok Lauske és Kotitz helységeket mindjárt az első rohammal hatalmukba kerítették, mely alkalommal a poroszok közül igen sokan fogságba kerültek, majd heves harc árán a poroszok balszárnyán levő nagy üteg is, ahova nemcsak az Ursel-, hanem az Ahremberg-csoport egy része is irányt vett, a császáriak birtokába ment át, honnan a poroszok, miután e szárnyon álló erejük jelentékeny része időközben Frigyes parancsára Hochkirch felé indíttatott útba, csakhamar Rodewitz mellé voltak kénytelenek visszahúzódni. Ekkor, reggel 8 óra tájban a nap áttört a ködön s mindkét fél átekinthette a kölcsönös helyzetet. Ez időtájt jelent meg a Löwenstein-csoport által egyideig lekötött Retzow-csoport elővéde Ahremberg jobb oldalában, aki ennek folytán s mivel további magatartására nézve Dauntól utasítást várt,[7] a további előnyomulást beszüntetve, az eddig elért előnyök biztosítására szorítkozott, Retzow pedig alkalmat nyert, hogy a császáriak által már elért Nechern helyett Wurschenen át a porosz fősereghez csatlakozzék.

Közben d. e. 9 óra tájban az egész csatavonal mentén meglehetős nyugalom állott be. Frigyes hiába igyekezett a Pommeritz mögött felvonult tüzérség oltalma alatt erősen felbomlott és rendetlenségbe jutott gyalogságát újból rendezni és teljesen harckész állapotba helyezni s ha a császáriak most dél és kelet felől csak némileg tovább folytatták volna támadásukat, úgy ez alighanem a porosz seregnek végleges vesztét okozta volna, azonban sem Daun, sem alvezérei nem gondoltak további erőteljes előnyomulás által az eddigi sikerek gyors kiaknázására s így a porosz király időt és alkalmat nyert, hogy seregének rendezett visszavonulására a szükséges intézkedéseket megtegye és azt elég nyugodtan és rendben végre is hajtsa.[8] Miután a császáriak nem üldöztek s tüzérségük is csak gyengén lövöldözött, a poroszok nagyban véve meglehetős rendben vonulhattak vissza Bautzen felé. A visszavonulás fedezésére Seydlitz a király parancsára az egész porosz lovasságot Purschwitz és Belgern között egyesítette, mely utóbbi helyen Retzow foglalt volt állást közben odavonult hadával. Ennek védelme alatt vonult el a porosz gyalogság és tüzérség, elég bántatlanul Klein-Bautzen mögé, miután azt mindössze 3 császári lovas ezred követte. Fokozatosan beérkező csoportjait a király aztán Preititz és Kreckwitz között helyezte el, ahol azok rögtönzött táborfelszerelések igénybevétele mellett végre nyugalomra tértek.

A császáriak részén Colloredo csoportja a csatatéren, a Baden-Durlachi herceg hadával Drehsa-nál maradt vissza, míg Daun serege többi részével még aznap Kittlitz körül elfoglalt korábbi állásait szállotta meg.

A kölcsönös veszteségek az egyes forrásokban következőleg vannak feljegyezve: Cerini de Monte Varchi szerint (Die Belagerung und der Entsatz von Olmütz 1758 című értekezésében az Oesterrichische Militärische Zeitschrift 1843. évfolyamában, 304.) a poroszok vesztesége halottakban 119 tiszt és 5381 ember, sebesültekben 127 tiszt és 3470 ember, összesen tehát 9097 fő; a császáriak vesztesége halottakban 41 tiszt és 1020 ember, sebesültekben 262 tiszt és 3972 ember, foglyul esettekben 22 tiszt és 2270 ember, vagyis összesen 325 tiszt és 7262 ember; együttvéve tehát 7587 fő. – A Kriegs-Chronik Österreich-Ungarns, I, 104. old. szerint a poroszok 223 tisztet, 9200 embert, 130 ágyút, 500 lőszerkocsit s az egész táborfelszerelést a vonat legnagyobb részével vesztették el, míg a császáriak vesztesége 325 tisztre és 7300 emberre, összesen tehát 7625 főre rúgott. – Grosser Generalstab, Der siebenjährige Krieg. VIII, 295. a poroszok veszteségét 246 tisztre és 8851 emberre, továbbá 67 nehéz és 34 könnyű lövegre és 30 zászlóra, a császáriak veszteségét ellenben 325 tisztre és 7262 emberre, valamint 1 zászlóra és 3 lobogóra teszi. Cerini és a német nagyvezérkar adatai tehát fedik egymást.

[1] Lásd a XIX/22. számú mellékletet.

[2] Grosser Generalstab, Der siebenjährige Krieg. VIII, 271: „General v. Retzow hatte sich damit begnügt, seine Truppen zu 9 Uhr Morgens bereitzustellen. Er hielt es für zu gewagt, bei der Nähe des starken feindlichen Heeres den Strohmberg, auf dem (anfangs) nur einige hundert Kroaten standen, in Besitz zu nehmen… Auf die Nachricht hievon forderte ein Adjutant des Königs den Degen des Generals und kündigte ihm Arrest an… Erst am 13. erhielt Retzow seinen Degen (und das Kommando) wieder.”

[3] Cerini de Monte Varchi, Die Belagerung und der Entsatz von Olmütz 1758 című értekezésében az Oesterrichische Militärische Zeitschrift 1843. évfolyamában, 279: „So vortheilhaft das Lager des Königs an und für sich war, so hatte es doch den grossen Nachtheil, dass es nicht nur von dem Strohmberge, sondern auch von den übrigen Bergen, auf welchen Daun sein Lager aufgeschlagen hatte, gänzlich überhöht und beherrscht wurde, und beinahe unter den Kanonen des östreichischen Lagers aufgeschlagen war… Zudem lag das hohe waldige Gebirge, in welchem Loudons unermüdliche Kroaten sich festgesetzt hatten, in des Lagers rechter Flanke. Die Stellung des F. M. Lts. Loudon bedrohte demnach des Feindes Flanke und Rücken, und verbarg alle Bewegungen der Östereicher… Obgleich die Stellung des Königs im Angesicht eines überlegenen Gegners überaus kühn war, und die preussischen Generale die grössten Besorgnisse hegten… so war derselbe doch von einer unbeschreiblichen Hartnäckigkeit befangen. Er wies alle Vorstellungen, die man ihm dagegen machte, zurück, beharrte in der Meinung, dass Daun nur an den Rückzug nach Zittau denke, und sendete sogar am 13., – ein Beweis, wie wenig er einen Angriff Dauns besorgte, – den GL. Lattorf mit 4 Bataillons und 100 Husaren zur Abholung des Brodes nach Bautzen, und den Gen. Kannacker mit 3 Bataillons und 200 Husaren nach Dresden, um der Armee das nöthige Mehl zuzuführen.”

[4] Nevét felváltva Lascynak is írják.

[5] Grosser Generalstab, Der siebenjährige Krieg. VIII, 276, 278. – Cerini de Monte Varchi, Die Belagerung und der Entsatz von Olmütz 1758 című értekezésében az Oesterrichische Militärische Zeitschrift 1843. évfolyamában, 284–286.

[6] Cerini de Monte Varchi, Die Belagerung und der Entsatz von Olmütz 1758 című értekezésében az Oesterrichische Militärische Zeitschrift 1843. évfolyamában, 290: „Der Glockenschlag der fünften Stunde auf dem Kirchturme zu Hochkirch war, de Disposition gemäss, als Zeichen des zu beginnenden Angriffs bestimmt, und erst, wenn solcher gelungen, sollten die Kolonnen des rechten Flügels zum Angriff schreiten; jedoch nicht mit aller Heftigkeit, sondern nur insofern, um den Feind abzuhalten, dem eigenen bedrohten rechten Flügel Hilfe senden zu können.”

[7] Cerini de Monte Varchi, Die Belagerung und der Entsatz von Olmütz 1758 című értekezésében az Oesterrichische Militärische Zeitschrift 1843. évfolyamában, 299: „Der Rest der Preussen entkam über Rodewitz auf die jenseitigen Höhen, wo sie sich wieder formiren konnten, da sich der Herzog von Ahremberg mit der Eroberung der Höhen begnüte, indem er noch weitere Befehle erwartete, und das Korps des GLts. Retzow seine rechte Flanke bedrohte.”

[8] Erről Cerini de Monte Varchi őrnagy osztrák történetíró, a császáriak eljárását tőle telhetőleg mentegetni akarván, Die Belagerung und der Entsatz von Olmütz 1758 című értekezésében az Oesterrichische Militärische Zeitschrift 1843. évfolyamában, 301. oldalán a következőket írja: „Der König bemühte sich vergebens, die grösstenheils gänzlich aufgelöste und in Unordnung gerathene Infanterie, unter dem Schutze der hinter Pommeritz aufgefahrenen Batterien, zu ordnen. Es hätte nur noch eines erneuerten kombinirten Angriffs bedurft, um sie vollends zu vernichten. Allein auch die östreichischen Truppen, durch die nächtlichen und hartnäckigen Gefechte in Unordnung gebracht, hatten durch die Tapferkeit der Preussen starke Verluste erlitten. Auch sie bedurften demnach der Zeit, um sich zu ordnen, und wiedergehörig in Linie zu formiren; was jedoch unter dem heftigsten und dominirenden Kanonenfeuer geschehen musste. Der König gewann dadurch Zeit, seine Lage ganz zu überblicken, und seine Massregeln zur Rettung des Heeres zu ergreifen.” Ugyanerről a dologról a Grosser Generalstab, Der siebenjährige Krieg. VIII, 302. old. a következőket írja: „Feldmarschall Daun hatte als Ergebnis seines Sieges nur ein grosses Blutbad zu verzeichnen. Eine Ausnutzung des taktischen Erfolges versuchte er nicht, obwohl ihm noch zahlreiche frische Truppen zur Verfügung standen. Der linke Flügel hatte noch intakte Reserven, die Truppen Colloredos waren kaum ins Gefecht getreten, das Korps des Markgrafen von Baden-Durlach hatte sich nur wenig am Kampfe beteiligt. Seine Unterführer aber scheinen auf Befehle gewartet zu haben. Das schon in dem schriftlichen Angriffsbefehl enthaltene Verbot, über Hochkirch nachzustossen, hat sichtlich hemmend gewirkt. In der Front und zu beiden Flanken scharf nachdrängend, die Rückzugstrasse am Grunde von Drehsa durch starke Kavallerie sperrend, konnte der österreichische Feldherr hier die Armee des Königs vernichten. Zum mindesten hätte die wenig zur Verwendung gekommene österreichische Artillerie von dem Höhen nordwestlich Pommeritz, die das Gelände westlich der Drehsaer Schlucht überhöhen, der zuruckgehenden Armee des Königs noch schwere Verluste zufügen können. Mit so viel Mitteln aber wurde so wenig ausgerichtet! Der östereichische Feldherr überwand auch im Siege nicht das Gefühl der Scheu vor seinem grossen Gegner; er hielt es für geraten, ihn unbehelligt ziehen zu lassen. Die Rückzüge grosser Feldherren und kriegsgeübter Heere gleichen stets dem Abgehen eines verwundeten Löwen.” (V. Klausewitz, Vom Kriege, IV, 13. Kap.)