XIX/11. számú melléklet.

Miután az 1744. évi hadjárat a sziléziai hadiszíntéren döntő eredmény nélkül zárult, a következő évi hadjáratra mindkét fél nagyarányú előkészületeket tett s a szövetségesek mintegy 90.000, Frigyes porosz király pedig körülbelül 100.000 főnyi sereget állított készenlétbe.

Május közepe táján a mintegy 70.000 főnyi császári fősereg Lotharingiai Károly alatt Josefstadt és Königgrätz között, a 20.000 főnyi szász sereg pedig Königinhofnál gyülekezett, hogy onnan Sziléziába törjenek be. Azonkívül egy 10–12.000 főnyi magyar fölkelő had, támogatva néhány rendes huszárezred által, gróf Eszterházy József tábornagy parancsnoksága alatt már kora tavasszal azzal a rendeltetéssel állíttatott fel a sziléziai határ mentén, hogy folytonos betörések és portyázások által az ellenség figyelmét magára vonja s így erejének megosztására késztesse.

Frigyes ugyancsak május közepe táján 70.000 főnyi gyalogságból és 22.000 lovasból álló főerejét Patschkau és Frankenstein között egyesítette, s hogy ellenfelét tévútra vezesse, azt kürtölte világgá, hogy a császáriak támadása elől Boroszlóba kénytelen elvonulni, holott igazi szándéka az volt, hogy a támadólagosan fellépő ellenségre annak a határhegységből való kibontakozása közben fogja magát rávetni, micélból ereje zömét, mintegy 60.000 embert, Reichenbachnál egyesítette.

Ezt megelőzően Eszterházy portyázó hadai alapos munkát végeztek. Április 8.-án gróf Károlyi altábornagy az Oppelntől északkeletre fekvő Rosenbergben elhelyezett 3 gyalog és 2 lovas századra vetette magát s azokat az égő városból kidobván, szabad téren megadásra kényszerítette. Hasonló sors érte a Kreutzburgból segítségül siető poroszokat is, úgy hogy e napon 31 tiszt és 400 ember esett a magyarok fogságába.

Május 4.-én gróf Kálnoky ezredes egy Jägerndorfból Neisseba erős fedezet alatt törekvő szekéroszlopot támadott meg, melyből 200 járóművet sikerült lekapcsolnia.

Május 22.-én Eszterházy tábornagy arra a hírre, hogy Jägerndorfból egy 12 zászlóaljból és 35 lovas századból álló porosz csoport Neissebe készült elvonulni, ereje legnagyobb részével utána iramodott és azt Neustadtig követve és állandóan zaklatva, annak majdnem egész podgyászát és élelmező vonatát elfoglalta.

Ugyene napon Nádasdy altábornagy, a főcsoport elé Trautenau és Schönberg közé előretolt könnyű csapatok parancsnoka, Landshutot támadta meg meglepően 7–8000 emberrel, de az ott 5 zászlóalj és 15 lovas század felett rendelkező Winterfeld porosz ezredesnek sikerült a támadást visszavernie. E vállalatnál a császáriak 7 tisztet és 336 embert, a poroszok ellenben csak 10 tisztet és 147 embert vesztettek.

Május 27.-én éjjel Buccow ezredes pandúrjaival a megerősített Koselt vette meg, ahol 7 porosz tiszt és 100 főnyi legénység elesett, 17 tiszt és 583 ember pedig letette a fegyvert, 27 lövegét is átadván. A pandúrok ellenben csak 10 halottat és 35 sebesültet vesztettek.

Közben a főseregek is megkezdték hadműveleteiket. Lotharingiai Károly herceg május végén Schönbergen és Landshuton át Sziléziába betörvén, Striegaunak vett irányt. Frigyes még mindig a Boroszló felé való visszavonulást színlelve, június 4.-én Hohenfriedberg és Striegau között meglepőleg megtámadta a császáriakat és a balszárnyon álló szászokat visszavetvén, a csatát megnyerte, még mielőtt Károly herceg középhada és jobbszárnya döntőleg beavatkozhatott volna a harcba. A 61 zászlóaljból, 50 gránátos századból, 142 lovas századból és 24 karabélyos századból álló, összesen 77.000 embert és 140 löveget számláló császáriak és szászok e napon 74 porosz zászlóaljjal, 161 lovas századdal, összesen ugyancsak 77.000 emberrel és 150 löveggel állottak szemben s így a siker kivívása elsősorban az ügyesebb vezetésen múlott s e tekintetben Frigyes határozottan fölülmúlta ellenfelét. Hohenfriedbergnél a császáriak 10.000 embert és 18 löveget, a szászok 5000 embert, a poroszok ellenben csak 4700 embert vesztettek.

A hohenfriedbergi vesztett csata után Károly herceg Schönbergen át Josefstadtba vonult vissza, ahova június 11.-én érkezett meg. A poroszok Bolkenhayn–Landeshut–Friedland–Politzon át Skalitzra nyomultak előre, melyet június 17.-én értek el, mire Károly herceg Königgrätzre vonult vissza, ahol seregét az Adler folyó mögött állította fel. Frigyes ugyan követte a visszavonulókat, de az Adler jobb partján megállapodott, honnan június 26.-án a nassaui grófot 8 zászlóaljjal és 20 lovas századdal, összesen mintegy 10.000 emberrel Glatzon át Felső-Sziléziába küldte, hogy ott a magyar csapatok kellemetlen portyázó hadviselésének véget vessen, ami a főbb csoportok visszaűzése és Koselnak szeptember 5.-én történt visszavétele révén tényleg sikerült is. Ellenben a főseregek szeptember közepéig az Adler folyó által elválasztva, tétlenül töltötték el idejüket, csak a császári könnyű csapatok, vagyis főkép a magyar huszárok tevékenykedtek ezalatt is a lehető legszebb eredménnyel. E portyázásoknál kivált Dessewffy Ádám, a Festetics-huszárok alezredese tűnt ki, akiről Frigyes porosz király is azt mondta, hogy a rajtaütések és portyázások nagymestere.[1] Ezek a könnyű csapatok találékonyságuk, vitéz, bátor magatartásuk révén valóságos rémei lettek a szemben álló porosz hadaknak. A kisebb-nagyobb csoportokban fellépő könnyű magyar hadak méhek módjára éjjel-nappal rajzották körül és vérig kínozták ellenfeleiket, úgy hogy Frigyes, a csapatszükségletek utánszállítását nagy mértékben veszélyeztetve látván, szeptember közepe után Trautenau felé volt kénytelen visszahúzódni, ahol szeptember 19.-én táborba szállt. Lotharingiai Károly herceg csak a könnyű csapatokkal követte nyomban a visszavonuló poroszokat, míg a fősereggel csak lassan nyomult Trautenau felé előre és szeptember 28.-án Königinhof tájékát érte el, hogy a Bécsből vett nógatásnak engedve, másnap az ellenséget meglepőleg megtámadja, ami Soor tájékán meg is történt. A meglepetés részben sikerült is, de Károly herceg, ahelyett hogy a már kivívott előnyt kihasználva, erőteljes általános támadásba ment volna át, időt engedett Frigyesnek, hogy 30-ika folyamán nemcsak csatarendjét nyugodtan megalakítsa, hanem hogy ő menjen át támadásba a császári sereg ellen, mely négy órai ellenállás után végre engedni és visszavonulni volt kénytelen. E csatában a magyarok részéről a Batthyány-gyalogezred, a Gyulay-ezred gránátosai, továbbá a Nádasdy-, Festetich-, Ghillányi- és Eszterházy-huszárezredek tűntek ki, de a rossz magasabb vezetés miatt természetesen az ő fáradozásuk és példás magatartásuk is hiábavalónak bizonyult. A kölcsönös veszteségek e csatában igen jelentékenyek voltak; azok nagysága a császáriaknál 90 tisztre, 6600 emberre és 19 lövegre, a szászoknál 38 tisztre és 720 emberre, a poroszoknál 134 tisztre és 3400 emberre rúgott.

A soori vesztett csata után Lotharingiai Károly seregét Jaromer tájékára vezette vissza. Frigyes nem követte az elvonulókat, hanem október közepéig Trautenau tájékán maradt s aztán Sziléziába húzódott vissza, ahol október 20.-án csapatjait Schweidnitz tájékán téli szállásokba helyezte el.

Soori győzelme után Frigyes a nassaui grófot a Morvaországba való benyomulásra utasította. Előle Eszterházy tábornagy, miután fölkelői, akiknek vállalt szolgálati kötelezettsége időközben lejárt, legnagyobbrészt hazatértek, a poroszok közeledésére Jägerndorf mellől Troppaun át Leipnikra húzódtak vissza. A nassaui gróf egyideig követte ugyan visszavonuló ellenfelét, hanem aztán november vége felé a Neisse mögé téli szállásokba húzódott vissza csapatjaival s így a hadiszíntér e részén is aránylag nyugalom állott be.

Ámde a főseregek a már nagyon előrehaladt évszak ellenére újabb nagyszabású hadműveletekbe keveredtek. A szövetségesek ugyanis egy Berlin felé irányuló offenzívával akarták a háborúnak kedvező befejezését biztosítani, micélból a Rajna mellől 10.000 emberrel Szászországba rendelt gróf Grünne altábornagynak a szászokkal egyesülve Crossen irányában az Odera felé kellett előnyomulnia, ahova Lotharingiai Károly hercegnek serege zömével Jičinon, Turnaun, Reichenbergen és Görlitzen át kellett a csatlakozást keresnie.

Frigyes e tervnek neszét véve, már téli szállásokba elhelyezett seregéből Bunzlaunál a Bober mentén 35.000 embert gyorsan összpontosított, elhatározván, hogy a szövetségesekre egyenként még azok egyesülése előtt reáveti magát. Közben Lotharingiai Károly herceg Friedlandon át november 21.-én Schönberget érte el, ahol a szászok főerejét bevárandó, megállapodott.

Ámde Frigyes erre nem engedett időt. November 23.-án Naumburgnál átkelt a Queiss folyón s a következő napon Katholisch-Hennersdorfnál a szászoknak oda előretolva volt hadát megvervén, Görlitzig nyomult előre, mire Lotharingiai Károly seregével gyorsan Zittau–Gabelen át Csehországba vonult vissza, hogy most már Leitmeritz–Drezdán át keresse a szászokkal való egyesülést.

Frigyes támadó előnyomulásával egyidejűleg a már augusztus óta egy porosz seregcsoporttal Hallenál álló Lipót anhalt-dessaui herceg is megkezdte előnyomulását Lipcse felé. Erre való tekintettel a szászok legnagyobb része Csehországból saját országuk védelmére hazasietett. Rutowsky, a szászok fővezére, csak lassan húzódott vissza Lipót anhalt-dessaui herceg elől a Drezda melletti Kesselsdorf felé, ahol megerősített állásban Grünne altábornagy csoportjának megérkezését akarta megvárni, ami hamarosan meg is történt.

Lipót anhalt-dessaui herceg november 30.-án Lipcsét, december 6.-án Torgaut, 13.-án pedig Meissent érte el, ahol a Frigyes által Görlitzből támogatásul küldött Lehwaldt tábornok hadtestével egyesült.

Lotharingiai Károly a császári sereg zömével december 14.-én már mindössze két menetnyire volt Drezdától s ennek ellenére Rutowsky december 15.-én még a császáriakkal való egyesülés előtt felvette kesselsdorfi állásában az anhalt-dessaui herceggel a harcot, de a csatát elvesztette. Erre a szászok a császáriakkal együtt Pirnán át Csehországba vonultak vissza, míg Frigyes Meissenen át előnyomulva, december 16.-án Lipót anhalt-dessaui herceg csoportjával egyesült és 18.-án Drezdát szállotta meg. Kesselsdorfnál a magyar csapatok részéről kivált a Bethlen-gyalogezred tüntette ki magát szívós kitartásával.

A december 25.-én Drezdában megkötött béke véget vetett a második sziléziai háborúnak. A létrejött megállapodás szerint Frigyes elismerte I. Ferencet, Mária Terézia férjét német császárnak, kötelezte magát Szászország kiürítésére, ellenben egész Sziléziát megtartotta.

[1] Erről a Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, I, 73. oldalán a következőket olvassuk: „Bis zum Eintreffen der erwarteten Verstärkungen begnügte sich Prinz Karl damit, die Verpflegung seines Gegners durch Unternehmungen seiner zahlreichen leichten Truppen auf jede Art zu erschweren. Am 29. Juni vertrieben bei Stezer, westlich Königgrätz, die polnischen Uhlanen eine preussische Abtheilung von 700 Pferden und nahmen derselben zahlreiche Gefangene ab. Am 4. Juli überfiel Nádasdy mit einem Theile seiner Huszaren ein bei Opočno lagerndes preussisches Dragoner-Regiment und brachte ihm grosse Verluste bei. Den 14. wurde eine feindliche Abtheilung durch die Panduren aus Hohenbruck vertrieben. Eine besonders hervorragende Thätigkeit entwickelte das Streitcorps des Oberstlieutenants Dessewffy, der ununterbrochen in Flanke und Rücken des Feindes streifte und durch kühne Unternehmungen demselben bedeutende Verluste beibrachte. Am 19. zersprengte er bei Horitz ein preussisches Streifcorps und nahm sämmtliche Officiere und 93 Mann gefangen. Eine Woche später, am 26., überfiel er bei Horenowes eine fouragirende feindliche Abtheilung, nahm 80 Mann gefangen und erbeutete 100 Pferde. Am 25. August stiess Dessewffy bei Salnai (nächst Jaromer) auf 200 feindliche Reiter, griff sie an, nahm 2 Officiere und 39 Mann gefangen und erbeutete 45 Pferde. Den folgenden Tag überfiel er eine feindliche fouragirende Abtheilung bei Hustiran (westlich Jaromer), nahm 4 Officiere und 3 Mann gefangen und erbeutete 96 Pferde. General St. André griff am 12. September die bei Wrchowin, nördlich Neustadt a. d. Mettau, aufgestellten Posten an und warf sie nach einem siebenstündigen Kampfe auf Wysokow zurück.”