XV/7. és XIX/10. számú melléklet.

1744-ben maga XV. Lajos vonult be 80.000 emberrel Németalföldbe s miután ott több erődített helyet elfoglalt, Elsassra vetette magát, miközben egy második, 35.000 főnyi francia seregnek Coigny tábornagy parancsnoksága alatt és a Seckendorf vezette 20.000 főnyi bajor seregnek a Mainztól Strassburgig terjedő Rajna-szakaszt kellett megvédelmeznie.[1]

Ezzel szemben Lotharingiai Károly herceg Heilbronnál 76.000 embert összpontosított s miután július 2.-án Philippsburgnál a Rajnán átkelt, Coignyt Lauterburg–Weissenburg, majd tovább szorította vissza Strassburg felé, miközben Hagenau, Buschweiler és Zabern várak is hatalmába kerültek. A csak néhány ezer emberrel megszállott Weissenburgot 40.000 főnyi francia sereg sem tudta visszafoglalni. Ennek védelménél kivált a Forgách- és Eszterházy-gyalogezredek tűntek ki, melyek, amikor lőszerük kifogyott, szuronyos puskával mentek neki a franciáknak, akiket szerencsésen vissza is űztek. Ugyanezek az ezredek később Zabern bevételénél is kitűntek.

E hadműveletek alkalmával a magyar lovasokkal Nádasdy Ferenc, most már altábornagy, vitt véghez „csodaszerű dolgokat”, ahogyan azt Lotharingiai Károly herceg Mária Teréziához intézett jelentésében kifejezésre juttatta. A Kálnoky-, Beleznay-, Pestvármegyei-, Ghillány-, Eszterházy-, Festetics-, Károlyi- és Nádasdy-huszárezredek valamennyien kíválóan viselték magukat.[2] Strassburg is már nagy veszedelemben forgott, amikor Frigyes csehországi betörése folytán Lotharingiai Károlyt seregével Csehországba rendelték.

A bajorok, majd később a franciák is követték az elvonuló császári sereget, melyből Bärenklau parancsnoksága alatt egy 20 zászlóaljból és 28 lovas századból álló, mintegy 20.000 főnyi seregcsoport maradt vissza Bajorország védelmére.

A Rajna mellől a császáriakat Seckendorf 22.000 bajorral követte, akihez Ségur alatt 10.000 francia is csatlakozott. Ez a had október 3.-án kelt át Donauwörthnél a Dunán. Az ellenség közeledésének hírére Bärenklau utóda gróf Batthyány Károly lovassági tábornok a Lech mellől az Isar mögé vonult vissza, melynek Münchentől–Deggendorfig terjedő átjáróit kisebb-nagyobb csapatokkal szállatta meg. Az ellenség közeledésekor Batthyány az Isar vonalat is feladta és október 23.-án az Inn mögé húzódott vissza, melynek átjáróit Passau és Wasserburg között szállotta meg. Az Inn folyó kierőszakolására az egyesült bajor-francia sereg már nem tett komoly kísérletet és december közepe táján, az Inn által elválasztva, mindkét fél téli szállásokba helyezte el csapatjait. VII. Károly német császár és bajor választófejedelem ilyenformán nyugodtan beköltözködhetett székvárosába, Münchenbe.

[1] A helyneveket lásd a XV/7. számú mellékleten.

[2] Pilch, Berkó, Gyalókay, Markó, A Magyar Katona, II, 48: „A magyar csapatok legszebb dicséretét maga Mária Terézia írta meg 1744 július 13.-án kelt és a nádorhoz intézett következő levelében: „Kedves nádor! Abból, mit a nyilvános újságok útján a Rajna átkeléséről megtudtál, kétségkívül megértetted, minő vitézül és ügyesen viselkedtek a magyar seregek. A szerencsés kezdetet még szerencsésebb események követték. A majdnem bevehetetlen lauterburgi sáncokat bevették Lauterburggal együtt, az ott álló ellenséget szétkergették, zászlót, dobjait elvették, ami mind, az Isten segedelme útján, a mondott sereg bátorságának, ügyességének és előrelátásának tulajdonítható, amint kedves rokonunknak, Károly hercegnek leveléből bővebben látható. Nem tehettem, hogy ezen való örömömet ki ne nyilvánítsam. Tudod, mily nagy volt mindig hajlandóságom és bizalmam e nekem annyira kedves nemzet iránt, és meg vagyok győződve, hogy mind hajlandóságom, mind bizalmam napról-napra nő, amint egyre nagyobb bizonyságait nyerem annak, hogy a nemzetbe vetett reményem meg nem csalt. Nincs semmi, mit ne várhatnék a magyarok vitézségétől és hűségétől, minden alkalommal, nincs semmi, mit e királyság javára szíves és hálás lélekkel megtenni kész ne volnék. E levél mint jóakaratom és e nemzet iránti különös szeretetem bizonysága, minden megyével közlendő.”