| « a) Az 1740/41. évi hadjáratok. | KEZDŐLAP | c) Az 1743. évi hadjáratok. » |
Khevenhüller tábornagy 1741 december végén az Enns és Ybbs mögött felvonult serege körében megérkezvén, nyomban a támadó hadműveletek megindítását határozta el. A sereg december 31-ikére hajló éjjel három oszlopban kelt át az Enns folyón; a jobboldal-oszlopot gróf Pálffy, a baloldalit Mercy altábornagy vezette. Gróf Ségur altábornagy minden ellenállás kifejtése nélkül a megerődített Linz tájékára húzódott vissza. Erre Khevenhüller, hogy a bajorok és franciák összeköttetéseit hátországukkal megszakítsa, báró Trenck Ferenc pandúrvezetőt 1000 főnyi pandúrcsapatával a Felső-Enns völgyébe, Menzel alezredest pedig egy huszár csapat élén az Isar völgyébe s utóbbi mögött Bärenklau ezredest 2 gyalog ezreddel és 1600 határőrrel az Inn völgyébe Schärdingre rendelte előre, amelyet az január 11.-én meg is szállt. E gyalogezredek egyike a Gyulay-magyar ezred volt, mely ez alkalommal és a következő harcokban különösen kitüntette magát. Magának a Linznél álló ellenségnek körülkerítése céljából Khevenhüller január 1.-én 2 lovas ezredet a Duna balpartjára, Bernes altábornagyot a lovasság fennmaradó részével Kremsmünster–Welsen át Efferdingre rendelte előre, míg ő maga a sereg zömével délkelet felől nyomult több oszlopban a város felé előre.
Közben Károly Albert bajor választófejedelem a Ségur sorsa miatti aggodalmában Törring tábornokot 5000 gyalogossal és 2000 lovassal Csehországból az Inn felé rendelte. Ez január 15.-én Passauba érve, 17.-én Schärding ellen rajtaütést hajtott végre, de ez Bärenklau ébersége folytán nem sikerülvén, megkezdte visszavonulását a Rott folyó mentén fölfelé, ahol azonban az eléje vonult Menzel-huszárcsoportra bukkant, mely mindaddig lekötve tartotta a jelentékeny túlerőben levő bajorokat, amíg Bärenklau is a helyszínén termett s közös támadásuk Törring csapatát majdnem teljesen tönkretette. Ugyanez idő tájt Duchatel francia tábornagy 3000 gyalogossal és 1 lovas ezreddel a Linzben körülzárt Ségur közvetlen támogatására nyomult előre, azonban január 16.-án Gallneukirchennél egy nálánál gyöngébb, báró Elbersfeld ezredes vezette osztrák-magyar csoport által megveretvén, visszavonulni kényszerült.
Most aztán Khevenhüller január 23.-án minden oldalról döntő támadást intézett Linz ellen s a 10.000 főnyi francia-bajor védőrség még aznap szabad elvonulás feltétele s annak megfogadása mellett, hogy egy évig nem fog fegyvert Ausztria ellen, megadta magát. A győztes Khevenhüller másnap, január 24.-én, vagyis ép aznap tartotta bevonulását Felső-Ausztria felmentett fővárosába, amelyen a bajor választófejedelem VII. Károly néven német császárrá választatta meg magát. Ugyanekkor megadta magát Passau is Bärenklaunak, mire a bajorok Braunaut, Burghausent és Wasserburgot is kiürítették.
Február elején Khevenhüller Passaunál és Braunaunál egy-egy oszloppal az Inn folyón átkelvén, serege zömével az Isarig nyomult előre, honnan előcsapatjait a Lech folyóig és az ennek kiömlése tájékától Kehlheimig terjedő Duna szakaszig tolta előre, ahova a bajorok minden további ellenállás kifejtése nélkül visszahúzódtak. Február 13.-án Menzel alezredes Münchent szállotta meg s így a bajor választóból német császár lett ugyan, de ezalatt elvesztette fővárosát, melyet magyar huszárok szállottak meg országának legnagyobb részével együtt.
Március és április havában Harcourt alatt egy 25 zászlóaljból és 30 lovas századból álló újabb francia segítő hadtest jelent meg a felső Duna mentén, miáltal a szövetségesek itteni ereje 46 zászlóaljra és 47 lovasszázadra, összesen mintegy 30.000 főre emelkedett, mindazonáltal Khevenhüllernek sikerült a szövetségeseknek Bajorország visszahódítását célzó minden törekvését meghiusítania.
Közben azonban II. Frigyes is újból megmozdult porosz csapatjaival, amelyeknek élére most már ő maga állott. Február 7.-én indult el Wischau mellől Blanskon át Trebitschre, ahol február 12.-én a szászokkal és a francia Pollasztron-hadtesttel egyesült, mire Lobkowitz herceg gyengesége érzetében február 15.-én a fősereg felé Neuhausra vonult vissza, ahol a főparancsnokságot időközben Lotharingiai Károly herceg vette át. Frigyes ugyan támadólag tovább akart nyomulni az ellenséges fősereg, esetleg Bécs felé, de a szászok nem akartak Iglaunál tovább menni, a franciák pedig Csehországban álló főseregükhöz vonultak el. Ilyenformán Frigyes csupán a porosz csapatokkal indult el Znaimba, ahova február 19.-én érkezett meg. Innen Frigyes egy 3 zászlóaljból és 2000 lovasból álló portyázó csapatot Bécs felé küldött előre, de azt a huszárjaival Poisdorfnál álló Baranyay csakhamar visszavonulásra késztette.
A szövetségesek széthúzó politikája és szétágazó hadműködése kedvező alkalmul szolgálhatott volna a császári főseregnek arra, hogy a széjjelvált ellenséges csoportokat egyenként túlerővel támadja meg, de Lotharingiai Károly herceg tétlenül megmaradt csoportjaival az elfoglalt téli szállásokban és csak március elején határozta el a poroszok és szászok megtámadását.[1] Mihelyt Frigyes ennek neszét vette, a maga csapatjaival Znaim alól Gross-Seelowitzon át Brünn alá vonult, ahova a szászokat is magához vonta, akik nyomban hozzáfogtak a 3500 főnyi gyalogság és a Beleznay-huszár ezred által védett vár ostromához. Utóbbi ennek tartama alatt felette tevékenynek mutatkozott. Mindenekelőtt a Lösch kastélyban elhelyezett porosz zászlóaljat támadta meg, melyből 100 embert levágott és 2 ágyút zsákmányul ejtett. Néhány nappal utóbb 3 szász századot támadt meg s ez alkalommal 120 embert ejtett foglyul s egyúttal 180 lovat is zsákmányolt.
Fentemlített elhatározásához képest Lotharingiai Károly herceg Broglio-val szemben 8 gyalog és 7 lovas ezredet Budweis tájékán visszahagyva, 13 gyalog és 16 lovas ezreddel árpilis 1.-én megkezdte előnyomulását Znaim felé. Ennek hírére a szászok választófejedelmük parancsára Brünn ostromával felhagyva, Tischowitzon és Oelson át Csehországba Broglio erősbítésére vonultak el, miután ennek helyzetét csodálatosképpen Lotharingiai Károly elvonulása dacára túlságosan veszélyeztetettnek ítélték. Ilyen körülmények között Frigyes sem maradhatott meg Brünn tájékán, hanem Olmütz alá vonult vissza, ahova Lotharingiai Károly követte. Itt a porosz király arra az elhatározásra jutott, hogy 16 zászlóaljat és 30 lovas századot az Anhalti herceg alatt Szilézia biztosítására visszahagyva, seregének többi részével Mährisch–Trübau–Chrudimon át Časlauba menetel, ahova április 9.-én el is indult. Az Anhalti herceg szintén nem maradt meg Olmütz tájékán, hanem a császáriak közeledésének hírére az április 23-ikára hajló éjjel Sternbergen és Bärn-et át Troppaura húzódott vissza, nyomon követve és háborgatva a császári könnyű csapatok s főleg a huszárok által, akik április 25.-én Heidenpiltschnél sikerült rajtaütést hajtottak végre a visszavonuló oszlop élén haladó porosz vonatjáróművek ellen.[2] Ámde Lotharingiai Károly a fősereggel sem az egyik, sem a másik porosz seregcsoportot sem követte, hanem egyideig Olmütz előtt megmaradva, április 28.-án Wischau–Austerlitz–Mödritz–Radostin–Saaron át Csehországba vonult el, Morvaország biztosítására Festetich tábornok alatt mindössze 10–12.000 embert hagyván vissza.
Frigyes, nehogy a császári sereg közéje és a francia-szász sereg közé ékelődjék és egyúttal a poroszok Podiebrad és Nimburgnál levő elbementi nagy raktárait veszélyeztesse, május közepén Chotusitz–Kuttenberg között állította fel seregét. Május 17.-én Časlau–Chotusitznál döntő csatára került a dolog Frigyes és Lotharingiai Károly között. Eleinte a császáriaknak kedvezett a szerencse, hanem aztán a poroszok kerekedtek fölül s Lotharingiai Károly Willimowon át Deutsch-Brodba vezette vissza megvert seregét, míg a poroszok Časlau tájékán maradtak.
Ezalatt a morva-sziléziai határ mentén tovább folytak a kisebb hadműveletek, melyek keretén belül május 20.-án a Beleznay huszárezred más könnyű csapatok segítségével Kranowitznál, Troppau és Ratibor között, egy porosz vértes ezredet körülfogván, azt majdnem teljesen tönkre tette. Míg a poroszok 150 halottat, 210 foglyot, 2 zászlót és 180 lovat vesztettek, a huszároknak a fényes diadal mindössze 54 emberükbe került. Néhány nappal előbb Festetich könnyű csapatjai Freudenthalt vették meg meglepő megrohanás útján s ezenkívül még sok kisebb sikerült rajtaütést hajtottak végre a mindjobban kishitűvé vált porosz helyőrségek és csapatok ellen. Ámde a časlau–chotusitzi vesztett csata Mária Teréziát a porosz királlyal szemben ismét békehajlandóvá tette és a június 11-iki boroszlói békekötéssel a királynő újból majdnem egész Sziléziát átengedte II. Frigyesnek, de ennek ellenében most már a Morvaországban és Csehországban alkalmazott összes haderőket a franciák ellen lehetett latba vetni.
Mialatt Lotharingiai Károly herceg Časlaunál Frigyessel döntő csatáját vívta, a Budweisnál visszamaradt Lobkowitz és Broglio között csak jelentéktelen hadműveletek és összeütközések folytak a Budweistól északnyugatra fekvő Frauenberg és Zahaj tájékán s azután mindkét fél újból tágas laktáborokba helyezte el csapatjait.
Közben Lotharingiai Károly herceg szabaddá vált seregét a Lobkowitz-cal való egyesítés céljából Deutsch-Brodból Pilgram–Sobieslaun át Moldautheinra vezette, ahol az egyesülés, miután a d'Aubigné tábornok parancsnoksága alatt ott álló mintegy 3000 franciából álló had rajtaütéssel visszavettetett, június 6.-án meg is történt. Az egyesült sereg ereje 45 zászlóaljat és 25 lovas századot és a 4–5000 főnyi horváttal és könnyű magyar csapatokkal együtt mintegy 30.000 harcolót, közte 12.500 lovast tett ki. Broglio erre erejét június 7.-én Piseknél vonta össze, de megtudván, hogy Károly herceg őt megkerülni szándékozik, ennek elejét veendő, már a következő napon Mirowitzon és Beraunon át Prágába vonult vissza, ahova június 13.-án érkezett meg. Visszavonulása az ellenséges könnyű csapatok folytonos zaklatása folytán csakhamar menekülésszerűvé vált, úgy hogy útközben mintegy 5000 embere, hadi pénztára és málhájának legnagyobb része odaveszett. Lotharingiai Károly főerejével csak Breznitzig követte a visszavonulót s aztán Pilsen felé tért le, melynek 700 főnyi védőrsége kaput tárt neki. Pilsenből a császári sereg menetét folytatva, június 27.-én érkezett Prága alá, ahol újból Ferenc, toscanai nagyherceg vette át a hadsereg fölött a főparancsnokságot, amelynek ereje a Morvaországból július 22.-én bevonuló Festetich vezette haddal együtt 27.000 gyalogosból és 17.000 lovasból, vagyis összesen mintegy 45.000 emberből állott. Ezzel a tekintélyes haderővel a nagyherceg nyomban megkezdte Prága körülzárását, ahol ekkor Broglio és Belle-Isle tábornagyok alatt 19.000 főnyi gyalogos és 7000 főnyi lovas, tehát összesen 26.000 főnyi francia sereg állott.[3]
A körülzárás és az ostrom munkálatai csak igen lassan haladtak előre, úgy hogy a császáriak csak szeptember 3.-án nyitották meg a második párhuzamot. Közben a franciák augusztus 19.-én és 22.-én nagyobbszabású kitörést hajtottak végre, de mindkét izben véres veszteséggel visszaverettek.[4]
Közben XV. Lajos a Prágába zárt és már nagy szükséget szenvedő francia sereg felmentésére Maillebois tábornagy parancsnoksága alatt újabb sereget küldött Csehországba, mire a nagyherceg az ostrom félbeszakítását határozta el és Prága előtt Festetich parancsnoksága alatt csupán könnyű csapatokat, mintegy 10.000 embert hagyván hátra,[5] szeptember 14.-én eléje vonult a közeledő franciáknak s szeptember 22.-én az elővéddel a cseh-bajor határ mentén fekvő Rosshauptot, a főerővel Haydot érte el. Maillebois ugyane napon Waidhausig jutott előre 48.000 gyalogosból, 12.000 lovasból és 60 lövegből álló seregével s a másnap biztosra vehető összeütközés elől kitérve, Bärnaun és Mähring-en át Promenhof–Neudorf tájékára menetelt, ahol erősen elsáncolta magát.
A franciák elvonulását megtudva, a toscanai nagyherceg szeptember 24.-én Hayd tájékáról Plau felé vezette seregét, ahova 26.-án a Bajorországból odarendelt Khevenhüller is beérkezvén, a császári sereg ereje immár 32.000 gyalogosra és 18.000 lovasra szaporodott fel. Kisebb vállalkozásoktól eltekintve, melyekben ismét Menzel ezredes huszárjai és szabad csapatjai vitték a főszerepet, október 6-ikáig a két sereg tétlenül állott egymással szemben; egyik se merte a másikat megtámadni s a mondott napon végre Maillebois elhatározta, hogy Eger–Kaaden–Leitmeritzon át előnyomulva igyekszik majd a Prágánál álló Broglioval egyesülni.
A toscanai nagyherceg az ellenség elvonulásáról hírt véve, elhatározta, hogy Tepl-en át Kaadenbe vonul, hogy ott eléje kerülve, elállja és meghiusítsa Maillebois további előnyomulását. Kaaden mielőbbi elérése és megszállása céljából Ferenc nagyherceg Ghillányi, Baranyay és Nádasdy tábornokokat rendelte előre huszárjaikkal és horvátjaikkal. Ezek épen jókor, október 14.-én akkor érkeztek Kadaen alá, amikor az ellenség elővédje azon áthatolni igyekezett. Az élen haladó Ghilányi nyomban támadásra indult s a franciákat visszavetette. Ez a merész elhatározás s annak lelkes keresztülvitele egymagában eldöntötte úgyszólván az egész hadjárat további sorsát. Maillebois látván, hogy az ellenség őt megelőzte, továbbá élelmezési nehézségek és az a körülmény, hogy a megsegítő Broglio tétlenül várta a sült galambok megérkezését, arra birták az elkedvetlenedett francia tábornagyot, hogy megkezdett vállalatát abbahagyva, ismét a Felső-Pfalzba vonuljon vissza, amit Falkenaun át nyomban végre is hajtott.[6]
Ferenc toscanai nagyherceg könnyű csapatjainak csak egy részét rendelte ki, hogy az elvonuló franciákat nyomon kövessék, míg ő maga serege zömével Lubenzen és Haydon át, majd onnan dél felé fordulva, Tauson át ugyancsak Bajorország felé tartott s közben október 27.-én Hayd mellől Lobkowitz tábornagyot 19 zászlóaljjal, 4 lovas ezreddel és 200 könnyű lovassal Festetich támogatására Prágába küldte vissza, miután utóbbinak aránylag csekély hadával nem tudta Prágát, illetve az ott levő Brogliot teljesen körülzárni. Lobkowitz november 7.-én ért Prága alá, ahol Festetichnek a vele való egyesülés után 23 zászlóalja és 11 lovas ezrede mintegy 17.000 főnyi létszámmal állott rendelkezésére. Ezzel szemben a franciák ereje, mely fölött most már Belle-Isle tábornagy egyedül parancsnokoskodott, még mindig mintegy 20.000 főre rúgott. Lobkowitz hada Prágától délre Königsaalnál a Moldván átkelve és Alt-Bunzlaun át nagyot kerülve, mindenekelőtt az Elbe folyónak Tetschenig terjedő fontosabb átjáróit akarta hatalmába ejteni, hogy a franciák legfontosabb utánszállítási vonalát kiragadja a kezükből. Ezalatt Belle-Isle helyzete tarthatatlanságát belátva, a december 17-ikére hajló éjjel 11.000 gyalogossal, 3000 lovassal, 30 löveggel, 300 szekérrel és 600 málhásállattal elhagyta Prágát és Jentschen, Tuchlowitzon, Jechnitzen, Luditzon és Königwarton át Egerbe menetelt, ahova december 27.-én meg is érkezett. Prágában mindössze mintegy 6000 ember maradt vissza. Festetich nem tudta ugyan a kitörést megakadályozni és az elvonulást meghiusítani, de azért bőven gondoskodott, hogy az ellenségnek az elvonulást minél jobban megnehezítse s így mire Belle-Isle a cseh határhoz ért, erejének mintegy fele odaveszett.[7]
December 26.-án Prága megadta magát, mely alkalommal egyéb hadianyagon kívül 150 löveg jutott a császáriak kezébe.
Ilyenformán a cseh királlyá is megválasztott német császár most már második országát is elvesztette és úgyszólván földönfutóvá lett.
Amikor Khevenhüller tábornagy szeptember havában hadának zömével Bajorországból Csehországba vonult,[8] előbb említett helyen Bärenklau tábornok alatt mindössze 10 zászlóalj és némi irreguláris lovasság maradt vissza, összesen 5500 emberrel, míg vele szemben a bajor Seckendorf 10.000 gyalogos és 3000 lovas fölött rendelkezett. Midőn utóbbi támadó hadműveletekbe fogott, Bärenklau az Inn mögé húzódott vissza, Passaut és Schärdinget erősen megszállva tartván. Seckendorf az Inn folyóig követte a visszavonuló ellenséget s aztán Braunaunál megerődített állást foglalt. Ilyenformán Bajorország fővárosával együtt újból volt választófejedelme, VII. Károly német császár kezébe került.
A Broglioval egyidejűleg Csehországból Bajorországba vonult császári fősereg,[9] melynek parancsnokságát közben ismét Lotharingiai Károly herceg vette át, november 12.-én Nieder-Altaichnál a Dunán átkelvén, 21.-én Schärdingnél Bärenklau hadával egyesült. A herceg most Braunau elé vonult, hogy azt és az ott levő bajorokat ostrom alá fogja s aztán Bajorország visszahódítását megkísértse, de a beállott rendkívüli hidegre való tekintettel mindkét fél csakhamar laktáborokba volt kénytelen csapatjait elhelyezni. A császáriak Felső-Ausztriában, a szövetségesek Bajorország keleti részében az Inn és Isar alsó folyása és a Duna által határolt területen szállásolták el magukat.
[1] Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, I, 54. szintén elismeri ezt a tétlenség okozta nagy mulasztást, mondván: „Der Commandant der österreichischen Armee, Prinz Karl von Lotharingen, versäumte es leider, aus der bestehenden Trennung der feindlichen Kräfte Nutzen zu ziehen. Er blieb unthätig in den Winterquartieren stehen und verlor die günstige Gelegenheit durch lengwierige Berathungen mit seinen Generalen. Endlich entschloss man sich, gegen die Preussen und Sachsen zu marschieren.”
[2] Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, I, 55: „Der Rückmarsch des Prinzen von Anhalt wurde durch die österreichischen leichten Truppen sehr beunruhigt. So wurde am 25. April ein grosser Theil der Bagage, die vor dem Corps fuhr, beim Passieren der Mora, unweit des Dorfes Heidenpiltsch, von den Huszaren, welche sich durch die Wälder herangeschlichen hatten, angefallen, zum grossen Theile erbeutet oder zerstört und hiebei 11 Officiere und 200 Mann gefangen genommen.”
[3] Cornet Henri, Siège de Prague.
[4] Lásd a következő megjegyzést.
[5] Pilch, Berkó, Gyalókay, Markó, A Magyar Katona, II, 45: „A Festetics altábornagy parancsnoksága alatt Prága ostromára maradt hadtest javarésze magyarokból állott, még pedig a Pálffy-, a Kökényesdy-, a Szirmay- és a Bethlen-gyalog ezredekből, továbbá a Festetics-, a Károlyi-, a Nádasdy-, a Beleznay-, a Ghillányi- és az Eszterházy-huszár ezredekből. A franciák egyik kitörése alkalmával a Szirmay-gyalogezred az általuk elfoglalt sáncot szuronyrohammal visszavette. Másik francia kitörésnél Szirmay ezredes csak egy-két századdal verte vissza a támadást, mert egész ezredének felriasztását feleslegesnek tartotta.”
[6] Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, I, 62: „Der misslungene Versuch auf Kaaden, der Mangel an Lebensmitteln, die Schwierigkeit, sich, angesichtes des vereinigten österreichischen Heeres, aus den Defiléen bei Klösterle zu entwickeln, sowie die Unthätigkeit Broglio's, der keinen Versuch machte, ihm die Hand zu reichen, bestimmten Maillebois, die ganze Unternehmung aufzugeben und nach Bayern zurückzugehen.”
[7] Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, I, 63: „Der Marsch war in Folge der grossen Kälte und elenden Wege äusserst beschwerlich. 900 Mann und der grösste Theil der Fuhrwerke fielen in die Hände der Huszaren, welche den Zug von allen Seiten umschwärmten. Viele Hunderte erfroren, viele hatten erfrorene Glieder, so dass kaum die Hälfte der aus Prag Abmarschirten diensttauglich blieb. Unsäglich waren die Leiden dieses Marsches; aber sie bewahrten das tapfere Heer vor der Schmach der Capitulation.”
[8] Lásd a 121. oldalon.
[9] Lásd a 121. oldalon.
| « a) Az 1740/41. évi hadjáratok. | KEZDŐLAP | c) Az 1743. évi hadjáratok. » |