| « a) Előzmények. Az 1736. évi események. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |
Az Oroszországgal létrejött megállapodás szerint 1737-ben a hadműveleteknek már komoly színt kellett ölteniök, ámde Savoyai Jenő elhalálozása folytán a hadvezetés terén most már mindenféle nehézségek merültek fel. A fővezérletet az udvari haditanács, melynek elnöke gróf Königsegg volt, gróf Pálffy János tábornagy öreg korát hozván fel indokul, nem Savoyai Jenő hercegnek e jeles és kíválóan bevált tanítványára, hanem a császár vejére, a fiatal és tapasztalatlan Lotharingiai Ferenc hercegre és toscanai nagyhercegre ruházta,[1] aki mellett azonban mint tulajdonképpeni felelős főparancsnok, gróf Seckendorf tábornagy szerepelt.[2] Alatt a legfőbb parancsnoki helyeket gróf Philippi és gróf Khevenhüller tábornagyok, továbbá báró Schmettau tábornagy és gróf Wurmbrand lovassági tábornok töltötték be, de ezek a magasabb parancsnokok folytonos zsörtölődésben állottak egymással.[3]
A hadjárati terv is nagyon nehezen született meg. Hosszas tanakodás után az udvari haditanács végre mégis Seckendorf javaslatát fogadta el, aki a fősereggel Belgrádból Majdanpeken át Viddinbe szándékozott előnyomulni.
Seckendorf június 11.-én érkezett Belgrádba s mivel ekkor a csapatok nagy része még csak útban volt odafelé, a tábornagy előterjesztést tett az udvari haditanácsnak, amelyben a határok átlépését, illetve a tulajdonképpeni hadműveletek megkezdését július 12-ikére elhalasztani javasolta s egyúttal egészen új hadjárati tervvel állott elő, mely szerint a főseregnek már nem Viddint, hanem Nist jelölte meg elérendő cél gyanánt. Javasolta továbbá, hogy a fősereggel egyidejűleg a horvátországi, illetve erdélyi seregcsoportok is kezdjék meg offenzívájukat Bosznia, illetve Oláhország felé. Az ez évben talpra állított csapatok létszáma 90 zászlóaljba és 249 lovas századba tagozott 120.000 rendes és 50.000 határszéli és egyéb nem rendes katonából állott.[4] Hogy ezek között mennyi volt a magyar elem, azt megállapítani nem lehet.
Az udvari haditanács, nem szívesen bár, de végre mégis elfogadta Seckendorf javaslatát s ez értelemben tette meg a további intézkedéseket. Ezek értelmében a Morava völgyében előnyomuló fősereggel egyidejűleg július 12.-én egyszerre több oszlopnak kellett a XIX/1. számú mellékleten látható módon a Drina, Vrbász, Glina, Korana és az Una völgyén át Boszniába betörnie.
A hadműveletek megkezdésének ez a kitolása nagyon kapóra jött a törököknek, akiknek ezáltal alkalmuk nyilt, hogy a Perzsiával létrejött béke folytán felszabadult erők nagy részét fokozatosan az európai hadszíntérre szállítsák.[5]
A kiadott intézkedések szerint a Drina völgyében az O'Mulrian tábornok csoportjához tartozó Valvasor alezredes nyomult néhány zászlóaljjal és némi tüzérséggel előre és július 12.-én a lesnicai sáncokat megtámadván, az azokon volt török védőrséget visszavonulásra késztette.
A Vrbász völgyébe Hildburghausen herceg táborszernagy Cerniknél gyülekező csoportjának kellett bevonulnia. A herceg már július 10.-én indult el a cerniki táborból, de a magas vízállás miatt csak július 15.-én kelhetett át Gradiskánál a Száván s míg ő a további előnyomulás folyamán főerejével a fővonalon nyomult Banjaluka felé előre, Müffling altábornagyot 7 zászlóaljjal, 400 huszárral és 4 löveggel a Jurkovicson át vezető úton rendelte előre, de ez a csoport itt július 21.-én rajtaütésszerűen megtámadtatván, a parancsnokon kívül 56 embert vesztett halottakban és sebesültekben. A csoport parancsnokságát most Göldy tábornok vette át, aki az ellenség visszaverése után menetét folytatva, július 24.-én a Banjaluka elé érkezett főoszlophoz csatlakozott.
A Károlyvárosnál Stubenberg altábornagy parancsnoksága alatt gyülekező csoportból négy oszlop rendeltett, sajnos néhány napi késedelemmel az Una völgye felé előre. A Korana völgyén át előnyomuló főoszlopot gróf Herberstein tábornok vezette. Ez a július 15-ikéről 16-ikára hajló éjjel a Korana-n átkelvén, némi csatározások árán egészen Bihácsig jutott. Tőle jobbra egy mellékoszlop Dreznik, balra egy másik Cetin felé vett irányt, s ezt az erősséget július 21-ikétől kezdve lövetni kezdte. A Glina mellől szintén elkésve kiinduló gróf Eszterházy János horvát bán július 25-ikétől kezdve Buzimot fogta ostrom alá.
Ezzel szemben Raunach ezredes 4500 emberből és 5 lövegből álló csoportját, abban a hiszemben, hogy a Stubenberg- és Eszterházy-csoportok szintén úgy, amint már előre meg volt állapítva, július 12.-én lépik át a határt, a megállapított terminust betartva, július 13.-án megkezdte előnyomulását Dobroseloból s a mondott napon a határt átlépve, 15.-én átkelt az Unán és 18-ikától kezdve ostrom alá fogta a Navala erődöt.
A travniki pasa mintegy 5000 emberével mindenekelőtt az utóbbi csoportra vetette rá magát s azt július 22.-én Ostrovica mellett meglepőleg megtámadván, annak parancsnokát, 8 tisztjét és 600 emberét lekaszabolta. Az oldalba és hátba fogott, majd egészen széjjelvert csapatmaradványoknak csak nagy üggyel-bajjal sikerült Károlyváros felé egérútat találniok s rémült futásuk Stubenberg altábornagy mindhárom csoportját is bőszült menekülésre késztette.
Közben Hildburghausen herceg július 23.-án Banjalukát megadásra szólította fel, de mivel tagadó választ kapott,[6] július 25.-én 16.000 emberével megkezdte a vár körülzárását, illetve ostromát, de csak a Vrbász balpartján, míg a jobb partra Baranyay tábornok alatt csak egy kisebb csoportot rendelt, mely július 31.-én a törököket az ottani külvárosból kiűzte. A főcsoport július 27.-én nyitotta meg a tüzet 8 lövegből és 2 mozsárból, melynek hatása alatt a törökök július 29.-én a balparton fekvő külvárost kiürítették. A következő napon már 12 löveg és 10 mozsár ontotta tüzét a vár felé s egyúttal a várőrség nagyobbszabású kitörése is meghiusíttatott, másrészt azonban híre érkezett, hogy Travnik felől egy erősebb fölmentő török had közeledik, minek biztos megállapítására a herceg Bernes tábornokot rendelte ki egy erősebb hírszerző különítménnyel. Augusztus 3-ikáig az ostrommunkálatok már annyira előrehaladtak, hogy Hildburghausen tábornagy a következő éjjelre már a döntő roham végrehajtására adta ki a parancsot. Alig hogy ez megtörtént, a visszatérő Bernes tábornok azt jelentette, hogy egy 10–15.000 főnyi ellenséges csoport Gjurič tájékán, Banjalukától nyugatra egy megközelíthetetlen hegykatlanban szállt táborba. Erre a tábornagy visszavonta a roham végrehajtására vonatkozó parancsát s ehelyett elhatározta, hogy az ellenség támadását elfoglalt állásában bevárja. Ámde az ellenség nem a tábornagy főcsoportját támadta meg, hanem titokban dél felé fordulva, a vártól nem messze, Kola tájékán a Vrbász jobb partjára kelt át s augusztus 4.-én egész erejével Baranyay tábornok gyenge csoportjára vetvén rá magát, azt rövidesen felette kritikus helyzetbe hozta.[7] Hildburghausen táborszernagy minden tőle telhetőt megtett a Baranyay-csoport megsegítésére s elvégre sikerült is neki a harchelyzetet helyreállítani, de miután az ellenséges fölmentő had egyesülését a vár védőrségével már nem akadályozhatta meg s mivel az augusztus 4-iki harcban mintegy 1000 embert és 6 löveget is vesztett,[8] jobbnak látta a további ostromot beszüntetni és a visszavonulást elrendelni. Habár ez az éj folyamán hajtatott végre, az ellenség mégis észrevette azt és gyorsan hátba fogta az elvonulókat. Ebből Klasnice tájékán az ottani szorosban véres harc keletkezett, melyben a császáriak véres fejjel verték vissza az üldöző törököket s azután augusztus 13.-án, bár a törökök folyton nyomukban voltak, végre mégis szerencsésen átkelhettek a Száva tulsó partjára.[9] Az erről szóló hírre gróf Eszterházy horvát bán is beszüntette Buzim további ostromát s hadával szintén visszatért a Száva északi partjára.
Ezek után a travniki pasa csapatjai legnagyobb részét a Boszna völgyébe, Tesanj–Doboj környékére vezette át, ezáltal a szávamenti ellenfélnél nagy bizonytalanságot, sőt pánikszerű félelmet idézvén elő.[10]
A törökök e mozdulata és másrészt a Seckendorftól vett parancs, mely Zvornik ostromát rendelte el, arra bírta Hildburghausen táborszernagyot, hogy csoportjával Brod felé nyomuljon előre és augusztus 21.-én ideérkezve, Petrowsky őrnagyot 600 emberrel nyomban a Drina völgyébe Bjelina-ra tolta előre. Ámde közben az udvari haditanács meghagyta Hildburghausen táborszernagynak, hogy tüstént Gradiska-ra érve, szeptember 8.-án Seckendorf tábornagytól újabb parancs érkezett, mely meghagyta a táborszernagynak, hogy a Száva mentén gyengébb erőket visszahagyva, erejének zömével Szabácsra vonuljon. Ehhez képest Hildburghausen szeptember 12.-én a gradiskai táborból elindulva, Bródon, Djakováron és Mitrovica-n át Szabácsba menetelt, ahol szeptember 25.-én a már ott levő fősereggel egyesült.
Utóbbinál időközben következőleg alakultak a viszonyok. Seckendorf tábornagy július 13.-án kezdte meg előnyomulását a belgrádi táborból a Morava völgyén át Nis felé s az élen menetelő gróf Philippi tábornagy július 23.-án 6 lovas ezreddel, 500 huszárral, 2000 gránátossal és 6 löveggel az említett vár elé érve, azt megadásra szólította fel, ami hosszabb tárgyalások után sikerrel is járt, mert az említett hónap 28.-án a vár kulcsai már Lotharingiai Ferenc kezében voltak. Magában a várban 144 löveg és nagymennyiségű lőszer jutott a császáriak birtokába.[11]
Nisnél Seckendorf a fősereggel, az orosz seregnek az Alduna mentén való beérkezését bevárandó, egyelőre megállapodott, Viddin, Pirot, Pristina és Novipazar megszállására és az ottani szerb lakosságnak a törökök ellen leendő fellázítására egy-egy erősebb csoportot tolván előre.[12]
A fősereggel egyidejűleg a vett parancs folytán az erdélyi csoport is megmozdult s annak kötelékéből Ghilány ezredes július 12-ikén lépte át Törcsvánál csoportjával a határt és Barkóczy alezredest 250 lovassal Kimpolung felé előreküldte. A magyarok közeledésének hírére Kimpolung védőrségének legnagyobb része elvonult dél felé, míg a visszamaradt rész csak makacs ellenállás után adta meg magát a gyalogosan rohamra vezényelt huszároknak. Nemsokára ezután beérkezett Ghilány ezredes is, aki az egész csoporttal Kimplungnál elsáncolt táborba szállt. Ugyanekkor Wallis Pál táborszernagy az erdélyi csapatok zömével Rimniknél szállt táborba, ahol az Olt-átjárót hídfőszerűen megerősítette.
Ugyanebben az időben Quadagni altábornagy Moldvába tört be, de ott alkalmas támpontokat nem találván, ismét a határ mögé vonult vissza, amelynek megszállása után csupán portyázó különítményeket küldött moldvai területre előre.
Nis eleste után Wallis táborszernagy a Ghilány-csoporttal egyesülve, Bukarest megvételére szándékozott előnyomulni, de közben Seckendorf tábornagytól parancsot kapott, hogy minden nélkülözhető erejével a Viddinnel szemben levő Calafatuba meneteljen, ahova a csoport augusztus 16.-án be is érkezett.
Egyidejűleg Seckendorf egy körülbelül 8–9000 főből álló hadtestet megfelelő tűzérséggel fokozatosan a törökök által megszállt Viddin bekerítésére, esetleg megostromlására rendelt ki s oda az első dandárral Khevenhüller tábornagy augusztus 1.-én indult el, míg a kirendelt nehéz tüzérség csak az említett hónap 16.-án indult útnak. Khevenhüller támogatására az Orsovánál horgonyzó Szent-Erzsébet és Szent-Károly csatahajók a Timok beömlése tájékára rendeltettek.
Mialatt Khevenhüller csapatjait Viddinnél összpontosítani igyekezett, a Pirot felé előreküldött, nagyobbára rác szabadcsapatokból álló csoport az említett fontos erődöt július 31.-én hatalmába is ejtette.
Novipazar megszállásával Seckendorf tábornagy Lentulus ezredest bízta meg, majd annak támogatására a Pristina, illetve a Rigómező megszállásával megbízott Pfefferkorn alezredest rendelte ki, de mielőtt ez oda útnak indult volna, 500 főből és 4 lövegből álló csoportját egy 2000 főnyi török csapat augusztus 5.-én táborában váratlanul megtámadta, mely a parancsnokot és 60 embert lekaszabolván, a többi emberek minden irányban szétfutottak.
Khevenhüller tábornagy csapatjait augusztus 10-ikéig Viddin alatt egyesítvén, a vár parancsnokát, Hadsi Mehemed pasát, megadásra szólította fel. Miután a válasz tagadó volt, a tábornagy augusztus 14.-én nyolc lovas ezredet rendelt ki a vár tüzetes megszemlélésére, mely alkalommal gróf Dragoni alezredes az 500 lovast számláló elővéddel oly vigyázatlanul nyomult a contre-escarpe-ig előre, hogy a hirtelenül kitörő törökök által körülkeríttetvén, az elővéd-csoport percek alatt 228 lovasát vesztette el.
Az erről és a Viddin erős megszállásáról szóló jelentésre Seckendorf tábornagy, bár időközben már a fősereg többi részével is megkezdte volt előnyomulását Viddin felé, végleg lemondott a vár tervbe vett ostromáról és Khevenhüllernek parancsot küldött, hogy Kavanagh altábornagy parancsnoksága alatt 4 gyalog és 7 lovas ezredet a Moravához küldjön, ő maga pedig csapatjainak fennmaradó részével a Timok mögött Radujevacnál foglaljon állást. A főparancsnoknak legújabb terve ugyanis az volt, hogy Doxat de Morez ezredes parancsnoksága alatt 8 zászlóaljat és 2 lovas ezredet Nisnél visszahagyva[13] és Novizapar felé egy erősebb csoportot kikülönítve, a többi csapatokkal Uzice és Sokol megvétele után a Drina mentén lefelé haladva, Hildburghausennek Szabácsba rendelt csoportjával egyesül. E művelettel, úgy vélte, legjobban biztosíthatja Szerbiát és Szlavoniát s egyúttal Bosznia egy részének megszállását is keresztülvinni vélte.
Az udvari haditanács főleg az élelmezési nehézségekre való tekintettel állítólag határozottan óvást emelt a főhadműveleteknek a Drina mentére való áthelyezése ellen,[14] de azért Seckendorf tábornagy szeptember 8.-án mégis parancsot adott a főseregnek nyugati irányban való elvonulására. Ehhez képest a fősereg Krusevacon, Trsteniken és Kraljevon át Čačakra menetelt, ahol szeptember 16-ikától 22-ikéig pihenőt tartott. Itt vette Seckendorf a hírt, hogy 14.-én Caribrod, 20.-án pedig a kíválóan fontos Pirot is megadta magát egy 5000 főnyi török csapatnak, a Nisben levő Doxat ezredes pedig ama aggodalmának adott kifejezést, hogy a törökök további előnyomulása folytán a Khevenhüller-csoporttal való összeköttetése máris veszélyeztetve van. Ennek ellenére Seckendorf tovább folytatta útját Uzice felé, mely ellen szeptember 29.-én egy nagyobb szemrevételező csapatot rendelt előre, 30.-án pedig megkezdte az erőd lövetését. A roham végrehajtását a tábornagy október 2-ikára tűzte ki, de azt már a török védőrség nem várta be, hanem a megkezdett tárgyalások folytán 3.-án megadta magát.[15] Most aztán Seckendorf tovább folytatta útját a Drina völgyén át Szabács felé, ahol október 18-áig az útban levő egész fősereg összpontosult. Közben Grünne ezredes rác nemzetőrökkel a Zvorniktól délkeletre fekvő Sokol megvételére kapott parancsot, de miután annak felmentésére a Drina mellől egy erősebb török csoport közeledett, Grünne-nek a megkezdett ostromot félbe kellett szakítania.
Közben a török fősereg is megkezdte előnyomulását Szófia mellől Nis felé, mely előtt október 11.-én egy 12.000 főnyi lovas csapat megjelenvén, a vár védőrségét megadásra szólította fel. Doxat ezredes, akinek a tüzérségen kívül mindössze 7 zászlóalja, 3 gránátos százada és 200 huszárja volt, eleinte habozott, de amikor Nist mindig erősebb török csoportok zárták körül, október 16.-án szabad elvonulás feltétele mellett megadta magát.[16] Az erről szóló hír már nem találta Seckendorfot Szabácsban, akit közben Bécsbe rendeltek, meghagyván neki, hogy a hadsereg parancsnokságát Philippi tábornagynak adja át. Mintjárt itt jegyezhetjük meg, hogy az udvari haditanács Seckendorfot haditörvényszék elé állította és Grácban fogságra vetette, melyből csak Károly császár halála után szabadult ki. Ellenben Doxat tábornok életével lakolt Nis elhamarkodott átadásáért.[17]
Közben a török fősereg a Timok mentén előnyomulva, előkészületeket tett, hogy Khevenhüller tábornagyot radujevaci állásában megtámadja. Az előcsatározásokban a császári sereg derekasan viselte magát, de amikor szeptember 28.-án egy ellenséges csoport az állás hátában megjelenve, a császári csapatokat elvágatással fenyegette, Khevenhüller hadát még idejekorán Brza Palánkára vezette vissza, ahol szeptember 30.-án a gyalogsággal újból állást foglalt, míg lovasságát valamivel hátrább, Grabovicára küldte. Közben a Szent-Károly hadihajó kapitánya, Merlo, szeptember 29. és október 1-je között dicsőséges harcokat vívott a túlerőben levő török flottával.
Brza Palánkánál Khevenhüller szintén csak addig tartott ki, amíg az ellenség állását meg nem kerülte s ekkor, november 6.-án csoportjával Kladovon át Sipre vonult vissza, ahol 9.-én a Duna balpartjára kelt át. E partváltás közben a császáriak a két hadihajót, miután azokat megmenteni nem lehetett, önként elsülyesztették.[18]
A törökök kisebb erőkkel a Duna északi partjára is követték a visszavonuló császáriakat, miért is ezek az Orsovánál levő nagy élelmi és egyéb raktárakat, nehogy azok ellenséges kézre kerüljenek, felgyújtották, majd november 14.-én Orsovától északra, Zsupaneknél az utánnyomuló törököket vissza is verték, mire itt a hadműveletek véget értek.
Viddin feladásával a Calafatunál szemben levő Wallis-csoport további ottmaradásának sem volt többé semmi értelme, miért is az említett táborszernagy Calafatunál Damnitz ezredes alatt csak kisebb csoportot visszahagyva, erejének zömével Erdélybe, Nagyszeben környékére húzódott vissza. Ámde az említett ezredesnek sem volt Calafatunál sokáig maradása, mert most már az oláh lakosság is ellenségesen lépett fel a császáriakkal szemben. Ezért Damnitz ezredes szeptember 5.-én Calafatut odahagyva, 11.-én Crajovára, s miután itt sem tarthatta magát sokáig, Rimnikre vonult vissza, hogy az ott levő Ghilány ezredes csoportjával egyesüljön. Utóbbinak azonban közben folytonos harcok közepette Kimpolungba kellett hátrálnia.
Épígy nem volt maradása a Moldvába, Comanestibe előretolt Quadagni altábornagynak sem, aki szeptember 18.-án egy 4–500 főnyi török had által megtámadtatván, az egész csoportnak 70 főnyi vesztesége mellett Gyimesre kellett visszavonulnia, ahol továbbra is a szorost megszállva tartotta.
Október 17.-én mintegy 5000 főnyi török csapat a Pitestinél álló császári őrséget támadta meg, amelynek parancsnokát és majdnem 200 emberét leöldöste. Ily körülmények között Ghilány ezredes sem tartotta tanácsosnak az oláh földön való további megmaradást és még idejekorán a Törcsvári szorosba húzódott vissza.
Néhány nappal később a Crajovánál Sallhausen ezredes parancsnoksága alatt visszamaradt 800 főnyi császári csoportot támadta meg az ellenség. Említett ezredes október 27.-én harcolva Rimnik felé húzódott vissza, de a következő napon egy nálánál erősebb ellenséges csoport által megtámadtatván és körülkeríttetvén, teljesen szétugrasztatott.
Most azután az udvari haditanács rendeletére az erdélyi csapatok fölött Lobkowitz herceg lovassági tábornok vette át a parancsnokságot, aki azokat az ország déli határa mentén helyezte el téli szállásokba.
A Szabácsnál Philippi tábornagy parancsnoksága alatt egyesült csapatok november második felében indultak el a kijelölt téli szállásokba.
Végül még az oroszok ezévi hadműveleteiről néhány szót. Az oroszok részéről két sereg operált a Fekete tenger mentén. Az egyiket – 60–70.000 ember sok tűzérséggel – Münnich tábornagy vezette és sikerült is neki célját, Ocsakov megvételét elérni. A másik 40.000 főnyi hadsereggel Lascy tábornagy nyomult a Don mellől a Krimi félsziget felé előre, amelyet azonban embertelen dúlás és fosztogatás után újból el kellett hagynia. Ocsakov visszafoglalását a törökök megkísérelték ugyan, de az nem sikerült.[19]
[1] Fessler–Klein, Geschichte von Ungarn V, 237. Arneth, Maria Theresia's erste Regierungsjahre, I, 259. nyomán: „Der Feldmarschall Johann Pálffy, der sich als Feldherr ausgezeichnet und zugleich bewiesen hatte, dass er die Kunst verstehe, die Landesbevölkerung zu gewinnen, war den Ministern als Ungar misliebig und wurde übergangen, indem man sein hohes Alter vorschützte.”
[2] Seckendorfot tulajdonképpen Savoyai Jenő herceg ajánlotta a maga utódjául. Lásd: Versuch einer Lebensbeschreibung des Feldmarschalls Grafen von Seckendorf, II, 42. (Röviden: Seckendorfs Lebensbeschreibung.)
[3] Zinkeisen, Geschichte des osmanischen Reiches in Europa, V, 717.
[4] Seckendorfs Lebensbeschreibung, 100. – Schmettau, Mémoires secrets de la guerre de Hongrie pendant les campagnes de 1737, 1738 et 1739. – Rousset, Mercure hist., CII, 515.
[5] Rousset, Mercure hist. CIII, 35: „A présent l'armée, qui est vers le Dniester, celle qui est vers le Danube et celle dans la Bosnie, sont toute différentes de ce qu'elles étoient il y a deux mois, etant augmentées du double, et de plusieurs vieux corps, capables d'apprendre leur devoir aux nouvelles lévées, qui ne manquent ni de feu ni de zèle.”
[6] Vagy mint Karácson írja III. Károly háborúja a törökkel 1737–1739., 342. oldalán a török kútfők nyomán: „a vár emberei az összes ágyúkkal és puskákkal egyszerre tüzet adván, az átkozott hitetlenek levelére a feleletet az ágyúk szájával, a puskák nyelvével s a lándzsákkal adták meg.”
[7] A támadást vezető török parancsnokok egyikének vitéz magatartásáról Sakir bej és Szubhi török történetírók (Karácson, III. Károly háborúja a törökkel 1737–1739. 346.) következőképpen emlékeznek meg: „Mehemed kapitánynak a roham közben a lova elveszett, azért egy másikra ült, de az öldöklésben az is porba hullt s ekkor egyik vitézének lovára ülve újra tovább harcolt s mikor ez is elesett, akkor gyalog folytatta a küzdést és néhány helyen megsebesült. Mikor fejéből a vér ömlött ki, mint egy sebzett oroszlán jött ki a táborból s nem engedte magát az ellenség által elfogatni. Hanem az értelmes vali az említettnek küzdelmére személyesen figyelmet fordítván, mikor az elébe jött, tüstént a maga villámparipáját ajándékozta neki s díszruhával s hadi érdemjellel fölékesítvén őt, különféle kedvezéseket tett neki és sebét beköttette. S ez tökéletes vitézségénél fogva ily állapotban is helyére állott s éppen úgy, mint előbb, az átkozott ellenség ellen való harc folytatására törekedett.”
[8] Hammer-Purgstall, Geschichte des osm. Reichs, IV, 338. szerint: „12 Kanonen, 3 Bomben, 2300 Zelte, 15.000 Fässer Pulver und Waffen in Menge, waren die Beute des siegreichen osmanischen Heeres.”
[9] Schmettaunál, Mémoires secrets de la guerre de Hongrie pendant les campagnes de 1737, 1738 et 1739. 104–113. old. Journal du corps d'armée commandé par le prince de Hildbourghausen. – Seckendorfs Lebensbeschreibung, 124–135. – Fraser, History of the war in Bosnia, 1737–39. (Fordítás törökből).
[10] Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, III/1, 262: „Nach dem Abzuge der kaiserlichen Truppen hatten die Türken ihre Streitkräfte bei Banjaluka concentrirt und waren am 12. August nach Tesanj und Doboj im Bosna-Thale marschiert, durch welche Bewegung sie die Save von Brod bis Rača bedrohten und in den gefährdeten Grenzdistricten eine gewaltige Panique hervorriefen.” – De nemcsak a szávamenti csapatokat, hanem a bécsi köröket is a félelem vitustánca szállotta meg, amint az Zinkeisen (Geschichte des osmanischen Reiches in Europa, V, 724.) következő szavaiból kitűnik: „Nun scheint man in Wien gerade von dieser Seite (t. i. Bosznia felől) das Meiste gefürchtet zu haben. Man glaubte dort alles Ernstes an die Möglichkeit eines Einbruches der Osmanen durch Bosnien in die Erblande, namentlich Krain, Kärnthen und Steiermark. Man sah sie im Geiste schon wieder vor den Thoren von Wien stehen. Deshalb erhielt eben Seckendorf Befehl, lieber Viddin aufzugeben und dagegen vor Allem die Linie an der Save zu decken.” Egyébként Schmettau is azt mondja Mémoires secrets de la guerre de Hongrie pendant les campagnes de 1737, 1738 et 1739. 146. old., hogy a császárt ennek a parancsnak a kiadására minisztereinek unszolása bírta rá, kiknek Karinthiában és Steierországban kiterjedt birtokaik voltak.
[11] Seckendorfs Lebensbeschreibung, 108–117. – Schmettau, Mémoires secrets de la guerre de Hongrie pendant les campagnes de 1737, 1738 et 1739. 12–32. – Rousset, Mercure hist. CIII, 181–184. – Nis átadásához Sakir bej és Szubhi török történetírók (Karácson Imre, III. Károly háborúja a törökökkel 1737–1739. Hadtört. Közl. 1892, 327.) a következő kommentárt fűzik: „A hitetlenek… hirtelen Nis vára ellen támadva, annak ostromához fogtak s némely csalárdsággal telt levelek küldözgetésével a parancsnokot megfélemlítették és megrémítették. Az említett várban így nemcsak hogy vezér nem volt, de még mivel négy-öt napra való élelem s az ellenállásra szükséges dolgok, a hadiszerek és ágyúk is hiányoztak (?), azért nyomorult életök megmentése végett a várat harc és ütközet nélkül átadták.”
[12] Lásd erre vonatkozólag bővebben: Seckendorfs Lebensbeschreibung, II, 106. és Zinkeisen, Geschichte des osmanischen Reiches in Europa, V, 720.
[13] A visszahagyott csapatok száma utóbb, mint alább látni fogjuk, még valamivel redukálódott.
[14] Ezt azonban csak az osztrák hivatalos Kriegs-Chronik Öst. Ungarns (III/1. 265.) állítja be ilyenformán. Más verzió szerint a főseregnek Boszniába való elvonulását maga az udvari haditanács rendelte el. Zinkeisen, Geschichte des osmanischen Reiches in Europa, V, 723. szerint – Seckendorfs Lebensbeschreibung 135–145. és Schmettau, Mémoires secrets de la guerre de Hongrie pendant les campagnes de 1737, 1738 et 1739. 35–57. nyomán: „Es wurde am Timok nur ein Beobachtungscorps zurückgelassen, welches Serbien, das Banat und die Walachei decken und die Verbindung mit Nissa unterhalten sollte, während Seckendorf mit dem Reste der Truppen, den von Wien aus erhaltenen ausdrücklichen Befehlen zufolge, sich nach Bosnien wandte.”
[15] Schmettau, Mémoires secrets de la guerre de Hongrie pendant les campagnes de 1737, 1738 et 1739. 74–91, Relation du siège d'Usitza. – Seckendorfs Lebensbeschreibung, 150–158.
[16] Schmettau, Mémoires secrets de la guerre de Hongrie pendant les campagnes de 1737, 1738 et 1739. 91–100. – Seckendorfs Lebensbeschreibung, 159–166.
[17] Schmettau, Mémoires secrets de la guerre de Hongrie pendant les campagnes de 1737, 1738 et 1739. 100. – Rousset, Merc. hist. CIV, 279.
[18] Ezzel szemben Hammer-Purgstall, Geschichte des osmanischen Reichs IV, 340. török források nyomán azt mondja: „Die zwey Kriegsschiffe, S. Charles und S. Elisabeth, wurden von den Türken genommen, und nach herausgezogenen Kanonen verbrannt.”
[19] Manstein, Mémoires, 192–236. – Rousset, Mercure historique, CIII, 297–402. – Az 1736. évi orosz-török háborúra nézve lásd: Keralio, Histoire de la guerre des Russes et des Impériaux contre les Tures en 1736 etc.
| « a) Előzmények. Az 1736. évi események. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |