A hathatós üldözésnek a belgrádi csata után történt elmaradása hamar megbosszulta magát. A nagy csapás által megtört szultán a császáriak további előnyomulása esetén bizonyára már 1717-ben is hajlandó lett volna a pozsareváci feltételek mellett békét kötni. Később azonban, most már nem annyira a fokozatosan mindinkább a Habsburg-ház felé hajló Franciaország, mint inkább a spanyol király által feltüzelve, mindinkább a háború további folytatása mellett foglalt állást. Ez a bécsi császári kormányra igen nagy hátrányt jelentett, leginkább kétféle szempontból; ez a két szempont a nagy pénzkrizis és az olaszországi hadjárat valószínűségének mindig biztosabb formában való felbukkanása volt s nagyon valószínű, hogy a Habsburg-ház 1718-ban a háborúnak két fronton való folytatására hamarosan képtelenné vált volna s így a valóban csak a tizenkettedik órában létrejött megegyezés a szultánnal a bécsi köröket igen nagy lidércnyomás alól szabadította fel.

Az ezévi előkészületek, hadjárati tervek, felvonulások és tüntetőleges előnyomulások bővebb fejtegetésétől és taglalásától annál is inkább eltekinthetünk, mert hiszen azoknak igazi komoly hadműveleti és harcászati céljai nem voltak.

A pozsareváci béke, mint Savoyai Jenő herceg zseniális hadviselésének gyümölcse, óriási előnyöket jelentett elsősorban a Habsburg-házra, továbbá a régi területét visszanyert Magyarországra, s velük együtt az egész világnak a félhold által évszázadokon át rettegésben tartott kereszténységére.