A török fősereg előnyomulásával egyidejűleg Regeb pasa mintegy 20.000 főnyi seregcsoportja Crajova mellől Orsovának vett irányt és július 26.-án Mehádia előtt termett, melyet Herlenval őrnagy tartott mintegy 1000 főnyi gyalogsággal és 150 lovassal megszállva. A török túlerő minden oldalról körülfogta az erősséget, mely 34 órai hősies ellenállás után július 28.-án kénytelen volt magát megadni.[1]

Mehádia elestének hírére báró de Viard altábornagy Karánsebest is kiürítette és 2 vértes ezredével Lugosra húzódott vissza. Ilyenformán most már Regeb pasa útja nyitva állott akár Erdély, akár Temesvár, akár Pancsova felé s a nagyvezírtől vett parancs folytán seregcsoportját az utóbb említett hely felé vezette előre, míg Viard altábornagy csoportját Savoyai Jenő herceg utóbb magához vonta.

Közben július 30.-án az ostromlottak a Száva-híd felé újabb kitörést hajtottak végre, de hamarosan visszaverték őket. Augusztus 1.-én a hidak elrombolása céljából 8 égő hajót bocsátottak el a törökök Belgrád mellől, de a császári hadihajók és csajkások ezeket is ártalmatlanná tették.

Ezalatt a császári tábor közvetlen közelében felvonult török fölmentő sereg tábora mind hatalmasabb és félelmetesebb képet öltött.[2]

Augusztus 2.-án a nagyvezír a császáriak táborának lövetése céljából tüzérségének egy részét állásba helyezte, mely nyomban meg is kezdte működését. A következő napon reggel a nagyvezír janicsárjai kitörtek megerősített táborukból s a császáriak már azt hitték, hogy általános török támadás előtt állanak, de az ellenség csakhamar ismét visszahúzódott. Ellenben a folyton szaporodó török ütegek tüze napról-napra élénkebbé vált, úgy hogy a császári táborban alig akadt többé hely, mely elég biztos védelmet nyújtott volna.

De a császári tüzérség sem maradt adós, amennyiben úgy a török fölmentő sereg, mint a vár ellen ugyancsak fokozott tevékenységet fejtett ki s augusztus 4.-én egy bomba a vár egyik lőporos raktárába becsapván, ennek következtében ott néhány napig tartó tűzvész pusztított

Hogy a dunai forgalmat biztossá tegye, Jenő herceg augusztus 11.-én az ismét meggyógyult gróf Mercy lovassági tábornokot 5 zászlóaljjal, 6 gránátos századdal és 350 lovassal a Belgrádtól északra a Duna balpartján fekvő török sáncok elfoglalására rendelte. Ez a vállalat, mely a törököknek 400 ember és 60 fogoly, a császáriaknak ellenben 1 tiszt és 50 embernyi veszteséget okozott, a csajkások támogatása mellett a kellő eredményre vezetett.

Közben augusztus 8.-án foglyul esett a janicsár aga segédtisztje, akinek vallomásából immár bizonyossá vált, hogy a nagyvezír a megerődített táborban levő császári sereg ostromszerű megtámadását határozta el. A török csapatok az ehhez szükséges közelítő és vívóárkok kiemelésében bámulatos ügyességet tanusítottak.[3] Más foglyok és szökevények vallomásából kitünt, hogy a nagyvezír az általános nagy támadást augusztus 15.-én vagy 17.-én szándékszik végrehajtani.

Augusztus 12.-én a mintegy 30.000 főnyi tatár had érkezett be, melyet a nagyvezír a szávamenti Dedinje magaslatra rendelt.

Augusztus 14.-én a törökök sáncmunkálatai némely helyen már 50–100 lépésnyire közelítették meg a császáriak circumvallációs vonalát; így a döntő támadás már küszöbön állónak látszott. Ugyan e napon reggel 6 és 7 óra között az egyik bomba a törökök várbeli főlőportárát a levegőbe röpítvén, ez a szerencsétlenség a vizivárosban újabb óriási pusztítást vitt véghez.

A nagy robbanás által kellemetlenül meglepett török fölmentő sereg az ellenség támadásától tartva, gyorsan csatasorba állott, ami viszont a császáriakat is hasonló magatartásra késztette, hanem aztán mindkét sereg ismét visszatért megszokott táborhelyére.[4]

[1] Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen. XVII, 128: „Nachdem durch den 34 stündigen Kampf die halbe Garnison todt oder verwundet, die Befestigungen theilweise ruinirt und von einer so bedeutenden Uebermacht, ohne Aussicht auf Hilfe, eingeschlossen war, auch Brände ausgebrochen, die man nicht mehr zu löschen, Vermochte, entschloss sich Obristwachtmeister von Herlenval den Platz, gegen freien Abzug der Garnison mit allen Ehren, wenn auch unter Zurücklassung der Geschütze und Vorräthe, zu übergeben… Der Verlust des Feindes war beträchtlich und wurde mit 2000 Mann angegeben. (Kriegs-Archiv, Türkenkrieg 1717, Fasc. VIII. 31.)

[2] La Colonie ezredes, Memoiren, II. köt.: „Am 30. und 31. Juli schwoll die feindliche Armee noch gewaltiger an und schlung endlich vor unseren Augen ihr Lager auf den amphitheatralisch ansteigenden Höhen, auf denen die unzählige, fast in allen Farben prangende Menge Zelte ein reizvolles Bild gewährte.”

[3] Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen. XVII, 132: „Am 3. August hatten die Türken das Ausheben der Laufgräben… begonnen und mit erstaunlicher Raschheit wurde die Herstellung dieser Approchen, welche keine regelmässigen Tranchéen, sondern blos in die Erde gegrabene Rinnen von umgefähr Mannestiefe waren, am 4. und 5. August fortgesetzt.”

[4] Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen. XVII, 134: „Das Entsatzheer, überrascht durch die Detonation, deren eigentliche Ursache bei demselben nicht erkannt werden konnte, sammelte sich ausserhalb des Lagers, die türkische Artillerie verdoppelte ihr Feuer, die Janitscharen näherten sich der kaiserlichen Linie und vor ihnen schwärmten türkische Reiter fast unmittelbar bis an dem Graben des Retranchements. Schon glaubte man an einen Angriff der Türken, aber sie hatten selbst einen solchen gefürchtet, denn als die Kaiserlichen ruhig blieben, zog sich auch der Grossvezier wieder in sein Lager zurück.”