XIX/5. és XIX/6. számú melléklet.

Az augusztus 14-iki feszült helyzet Savoyai Jenő herceget nemcsak gondolkodóba ejtette, hanem gyors tevékenységre is serkentette. A vár és a török fölmentő sereg közé ékelt és a harcok és mindenféle betegségek és egyéb kedvezőtlen viszonyok folytán alaposan leolvadt és harcképességéből sokat veszített császári sereg helyzete napról-napra, óráról-órára kritikusabbá, tarthatatlanabbá vált[1] s a helyzet nagy veszélye arra indította Savoyai Jenő herceget, hogy augusztus 15. d. u. 3 órára szokása ellenére haditanácsot hívjon össze; talán nem annyira azért, hogy alvezéreitől tanácsot kérjen, mert hiszen ő már alighanem tisztában volt vele, hogy mit kell tennie, hanem inkább azért, hogy tábornokaival tervét megismertetvén, azok tervszerű összműködését biztosítsa.[2] A haditanácson kialakult elhatározás abból állott, hogy a belgrádi várőrség sakkban tartása mellett a sereg többi része, a circumvallációs vonalon át a megerődített táborból kilép és a török fölmentő sereget megtámadja.

Miután közben Jenő herceg úgyszólván az összes rendelkezésre álló erőket magához vonta, Belgrád tájékán most már 81 zászlóalj és 31 lovas ezred fölött rendelkezett. E csapatok harcoló állományát a hivatalos osztrák forrás (Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen. XVII, 139.), alighanem szándékos kicsinyítéssel, mindössze 60.000 főre teszi. Ezekhez járultak még a szintén odarendelt péterváradi és szlavóniai határőrök, továbbá az eddig a temesi bánságban szolgálatot teljesített huszárok és a marosi határőrök. Ez erők hozzászámításával a Belgrád körül összpontosult erők harcoló állományát bátran mintegy 80.000 főre tehetjük. Ennek az erőnek túlnyomó részét a herceg a nagyvezír megtámadására s jelentékenyen kisebb részét akarta a vár elleni folytatólagos tevékenységre, illetve az onnan esetleg jövő kitörések ellen felhasználni. E célra a Dunától északra Belgráddal szemben báró Neipperg ezredes alatt 2 zászlóalj és 350 lovas, a Száva menti védőárkokban 1000 ember, a Cigány szigeten 300 ember, a Száva beömlése tájékán épült nagy redouteban 300 gyalogos és ugyanannyi lovas, a dunai híd védelmére pedig Tökölyi kapitány vezetése alatt a marosi határőrök és a huszárok hagyattak meg. Az elsáncolás (contravalláció) vonala mentén gróf Browne altábornagy parancsnoksága alatt 6 zászlóalj és 4 gránátos század, a két (a dunai és szávai) hídfő védelmére pedig 2–2 zászlóalj maradt vissza. Ez erők támogatására és a tábor belsejének védelmére báró de Viard altábornagy volt hivatva a neki alárendelt 7 lovas ezreddel, melyeknek a contravallációs vonal és a vár közötti téren kellett felállniok. A várral szemben megmaradt és a tábor védelmére rendelt erők összege ezek szerint, a határőröktől és huszároktól eltekintve, 12 zászlóaljat és 7 lovas ezredet, vagyis 20.000 embert tett ki.

A többi 71 zászlóaljat, 53 gránátos századot és 24 lovas ezredet, melyeknek létszámát mintegy 65.000 főre tehetjük, a másnapi csatához következőleg állította a herceg a circumvallációs vonal mentén csatasorba: A középen a gyalogságot Sándor württembergi herceg parancsnoksága alatt, a gróf Pálffy tábornagy vezetése alatt álló lovasságot pedig a két szárnyra megosztva.[3] Még pedig állott az első harcvonalban a gyalogság jobb szárnyán gróf Starhemberg Miksa táborszernagy alatt 9 gyalog ezredhez tartozó 15 zászlóalj és 17 gránátos század, a bal szárnyon gróf Harrach táborszernagy alatt 8 gyalog ezredhez tartozó 15 zászlóalj és 15 gránátos század. A Braunschweig-Bevern herceg parancsnoksága alatt álló gyalogsági második harcvonal nem volt szárnyakra tagozva és 14 gyalog ezredhez tartozó 22 zászlóaljból és 21 gránátos századból állott. A lovas szárnyon, amelynél maga gróf Pálffy tábornagy is tartózkodott, az első harcvonalban a három vértes és ugyanannyi dragonyos ezredhez tartozó 42 lovas század állott báró Ebergényi lovassági tábornok, a második harcvonalban pedig a négy vértes és két dragonyos ezredhez tartozó 38 lovas század állott gróf Mercy lovassági tábornok parancsnoksága alatt. A lovas balszárnyon az első harcvonalban három vértes és ugyanannyi dragonyos ezredhez tartozó 38 lovas század állott gróf Montecuccoli lovassági tábornok, a második harcvonalban pedig öt vértes és egy dragonyos ezredhez tartozó 42 lovas század állott gróf Nádasdy lovassági tábornok parancsnoksága alatt. A dragonyosok mindenütt a külső, a vértesek a belső szárnyakon állottak fel.

A tartalékot képező harmadik harcvonal báró Seckendorf altábornagy parancsnoksága alatt állott, melynek bal szárnyát Marulli tábornok vezényelte. Ez a tartalék 14 gyalog ezredhez tartozó 15 zászlóaljból állott.

A tüzérségből a gyalogság egy-egy szárnyára 15–15, a lovas jobbszárnyra 4, a balszárnyra pedig 6 löveg nyerte beosztását.

A csapatoknak az elrendelt felállítást még az éj folyamán kellett elfoglalniok, hogy hajnal hasadtával a támadás kezdetét vehesse. E célból előbb a sáncozatok nyilásain át a circumvallációs vonal elé kellett jutni. A továbbiak folyamán a gyalogság két szárnyának a két lovas szárnyhoz kellett igazodnia.

A lovas jobbszárnynak parancsa volt, hogy mialatt a saját gyalogsági jobbszárny a szemben levő ellenséges sáncokat arcban támadja meg, ő azokat oldalba fogni igyekezzék. A lovas balszárnynak a circumvallációs vonal keleti oldalának északi, vagyis a Duna felé eső felén át kellett kibontakoznia, hogy aztán dél felé arcot váltva, a circumvallációs vonal és a Mirijevo patak között előnyomulva, a szemben levő ellenséges sáncozatokat megszállva tartó ellenséges csoport és a Bajdina vagy újabb elnevezés szerint Zeleno b. magaslaton levő nagy üteg jobb oldalába kerüljön. Vele egyidejűleg és egyetértőleg a gyalogsági balszárnyhadnak a szemben levő ellenséges állásokat kellett megtámadnia.

Ezek voltak főbb irányelvei a herceg augusztus 15.-én délután kiadott harcintézkedésének, amelyekhez aztán még egy csomó részletintézkedés is járult.

Ezek szerint a gyalogságnak arcban kellett támadnia, míg a két szárnyon felvonult lovasságnak arra kellett törekednie, hogy a szemben levő ellenséges oldalába juthasson. Említésre méltó még, hogy a herceg intenciója szerint a csatát a balszárnynak kellett volna megkezdenie.[4]

A csata kezdetét három bombalövés jelezte volna s annak tartama alatt a herceg rendelkezése szerint a vár ellen folytonos és erőteljes tüzelést kellett fentartani, hogy a védőrség figyelme leköttessék és a váron kívül történendőkről elvonassék.

A vett parancshoz képest a két szárny lovassága éjfél után 1 órakor, a gyalogság pedig reggel 3 és 4 óra között kezdte meg a circumvallációs vonalon való áthatolást, hogy közvetlenül e vonal előtt, illetve annak mentén újból megalkossa csatarendjét. Ez, miután hajnal felé igen sűrű köd ereszkedett le, teljes csendben és az ellenség által észre nem véve meg is történt. Reggel 4 óra tájban Pálffy a jobbszárny lovasság első harcvonalával kissé előbbre vonult, hogy a második harcvonalnak helyet adjon a felfejlődésre. Előnyomulása közben Pálffy a sűrű ködben irányt tévesztvén,[5] váratlanul egy a törökök által az éj folyamán újonnan kiásott vívóárokba, illetve az azt megszállva tartó törökökbe ütközött. Ebből, jóval a harc megnyitását jelző három bombalövés elhangzása előtt és ép az ellenkező szárnyon, mint ahogyan azt a császári fővezetőség tervezte, csakhamar egy mindig hevesebbé váló részletharc keletkezett, amelybe mindkét részről mindig több és több csapat vonatott be. Török részről a janicsárok támogatására csakhamar szpahik és tatárok jelentek meg a helyszínén és ha köd nincsen, mely az áttekintést és tájékozódást majdnem lehetetlenné tette, a némileg rendetlenségbe jutott Pálffy-csoportot, mely a rövid ideig tartó harcban 800 embert, köztük gróf Hauben altábornagyot és Pálffynak alezredes fiát, és 1200 lovat vesztett, a nagy túlerő bizonyára hamarosan halomra döntötte volna. A legnagyobb szükség idején végre beérkezett Mercy lovassági tábornok a jobbszárny-lovasság második harcvonalával s a tatárokat és szpahikat oldalba fogván, azokat csakhamar visszavetette.

Gróf Starhemberg Miksa táborszernagy, mihelyt a Pálffy-csoportnál a harcizajt meghallotta, a maga csoportjával annak segítségére sietett s ecélból jobbra húzódván, közte és a gyalogság balszárnya között csakhamar elég nagy űr keletkezett, amelybe néhány ellenséges zászlóalj hamarosan befészkelte magát[6] s a Starhemberg-csoportot baloldalba fogván, azt a circumvallációs vonalig nyomta vissza. Itt azonban nemcsak Braunschweig-Bevern herceg, hanem Seckendorf csapatjai is segítőleg közbevetvén magukat, reggel 6 óra tájban a császáriak jobb szárnya feltartózhatatlanul tért kezdett nyerni a Dedinje magaslat irányában.

Reggel 5 és 6 óra között már a keleti szárnyakon is megkezdődött a harc. A császári balszárny gyalogságnak és lovasságnak tudvalevőleg a Bajdina, illetve Zeleno b. magaslat felé kellett támadnia.[7] Ehhez Sándor württembergi herceg a lovasság támogatására a második harcvonalból 10 gránátos századot rendelt ki. A nagy ködben azonban úgy a lovasság, mint a gyalogság eltévesztette az irányt; a lovasság ahelyett, hogy a Bajdina (Zeleno b.) magaslatnak vett volna irányt, jóval jobbra került, a gróf Harrach vezette gyalogsági első harcvonal pedig már azért is szintén jóval jobbra húzódott el, hogy a tőle eltávolodott Starhemberg-csoporttal az összeköttetést ismét helyreállítsa. Ennek következtében az összeköttetés a Harrach-csoport és a balszárny-lovasság első harcvonala között csakhamar veszendőbe ment és utóbbi magára hagyatva és az ellenség által több oldalról körülfogva, hamar visszaszoríttatott, a támogatására rendelt gránátos századokat is magával rántván. Ezáltal a helyzet e szárnyon elég veszélyessé vált. Harrach a bajról tudomást szerezve, nyomban beszüntette további jobbrahúzódását és nyomban Montecuccoli segítségére sietett, azonban zászlóaljai csakhamar szintén igen kellemetlen harchelyzetbe kerültek a Mirijevo patak mentén csoportokban előnyomuló, majd hátra felkanyarodó janicsárokkal szemben. Utóbbiak ugyanis az egyenkénti szétszórt harcmódhoz is hozzá lévén szokva, sokkal kevésbbé érezte a sűrű köd okozta hátrányt, mint a kizárólag zárt rendben való harcban jártas császáriak, akiknek sorai lassanként teljesen felbomlottak.[8] Ugyanekkor a Mirijevo patakon átkelt szpahik a Duna mentén szintén a császáriak baloldalába és hátába igyekeztek kerülni, azonban Nádasdy erélyes támadása ismét visszavetette őket a Mirijevo patak túlsó partjára.

Ugyanekkor kritikussá vált a helyzet a császáriakra nézve a középen is, mert a Starhemberg- és Harrach-csoportok között támadt hézagba mindig nagyobb és erősebb ellenséges csapatrészek ékelődtek be és Sándor württembergi hercegnek ugyancsak nagy megerőltetésébe került, hogy az egyensúlyt ehelyütt kedvező fordulat beálltáig fenntartsa.[9]

Ilyenformán valamivel reggel 8 óra előtt a császáriak helyzete, kivált a középen és a balszárnyon, meglehetősen kritikussá vált.[10]

Reggel 8 órakor hirtelenül felszállt a köd és ekkor egész valóságában feltárult a helyzet veszélyessége Savoyai Jenő szemei előtt; egyrészt látta a harcvonal közepén tátongó nagy űrt, mely alkalmat adott az ellenségnek, hogy a császári sereg csatavonalát keresztül törje s másrészt azt is észrevette a herceg, hogy a balszárny túlságosan jobbra húzódván, nem tartotta be a kijelölt irányt s így az ellenség a kíválóan fontos Bajdina, illetve Zeleno b. magaslat birtokában megmaradván, onnan nagy mértékben veszélyezteti a császári sereg bal oldalát. A herceg tehát azon volt, hogy a helyzetnek ezt a két hátrányos jelenségét mielőbb megszüntesse. A középen tátongó nagy űr kitöltésére és az ott befészkelt ellenség visszaverésére Sándor württembergi herceg kapott parancsot, akinek a főparancsnok erre a célra 4 második harcvonalbeli zászlóaljat bocsátott rendelkezésére s a kipróbált alvezér feladatát hamarosan a legjobb eredménnyel meg is oldotta. Ennek a csoportnak az elindítása után Savoyai Jenő herceg gróf Wallis altábornagynak néhány zászlóaljjal ama ellenséges csoportok visszaverését hagyta meg, amelyek máris erősen veszélyeztették a sereg baloldalát. És ennek az elszánt fellépésnek és közbevágásnak is csakhamar meg lett az eredménye, amennyiben a megtámadt és visszavetett ellenség nemsokára az egész keleti arcvonalon a Mirijevo patak mögé húzódott vissza.

Most aztán Sándor württembergi herceg hátulról még 7 zászlóaljat vonván magához, a 11 zászlóaljjal, a közbeeső ellenséget maga előtt visszanyomván, a Bajdina (Zeleno b.) magaslatnak vett irányt. Nehéz munkáját nagy mértékben megkönnyítette az a körülmény, hogy közben a jobb szárnyon működő gróf Pálffy- és Starhemberg Miksa-csoport is lényegesen tért nyert az ellenséges balszárnnyal szemben, melynek visszavetett csapatjai szintén az említett magaslat felé vettek irányt, ahol a magasabbrangú török parancsnokok egy utolsó kétségbeesett ellenállást akartak kifejteni. Itt aztán hosszantartó kemény küzdelem keletkezett, mely végre csak azáltal dőlt el a császáriak előnyére, hogy a harmadik harcvonalban álló bajor zászlóaljak, baloldalban 2 vértes ezred által kísérve és fedezve, kibontott zászlókkal és zeneszó mellett vetették rá magukat a magaslaton még mindig állhatatosan kitartó ellenségre. Sőt állítólag még maga Savoyai Jenő herceg is elragadtatta magát a harc heve által s néhány lovas ezred élére állva, azokat személyesen vezette rohamra a Bajdina (Zeleno b.) magaslatot megszállva tartó ellenség bal oldalába.[11]

Ugyanekkor a császári balszárny-lovasság gróf Nádasdy[12] és gróf Martigny lovassági tábornokok vezetése alatt az említett ellenség jobboldalára vetette magát, és bár kétszer visszaveretett, harmadszori rohama mégis meghozta neki a győzelem pálmáját, bár véres áldozatok árán, mert ez e műveletben részt vett ezredek ez alkalommal nem kevesebb mint 1600 embert vesztettek.

A Bajdina (Zeleno b.) magaslatnak d. e. féltíz óra tájban történt megvételével a csata sorsa el volt döntve. Egyes csoportok, tüzérségük által támogatva, egy ideig ugyan még folytatták a harcot, hanem aztán azok is megkezdték a visszavonulást. Legtovább kitartott állásában a Száva mentén a Banovo brdo magaslaton tatárok védelem alatt felvonult néhány török üteg, melyek oldalazó tüzükkel elég sokáig kellemetlenkedtek a császári jobbszárny hadnak, amíg Starhemberg Miksa néhány zászlóaljának támadása azokat is állásuk elhagyására nem birta. D. e. 10 órakor a császáriak már az egész csatatér urai voltak.

Chalil pasa nagyvezír az egész idő alatt az Ekmekluk magaslaton tartózkodott s amikor első osztagai arra felé visszazúdulni kezdtek, a közelben levő lovasságot kardcsapásaival igyekezett visszatérésre birni, de ez már nem sokat segített; csapatjai hova-tovább mindig nagyobb és nagyobb tömegekben kezdték a csatateret odahagyni.

Viszont Jenő herceg még a törökök által odahagyott tábor előtt megállította győztes seregét, ahol azt két harcvonalba felállítva, újra rendezte. A futó ellenség üldözésére csak a huszárok, hajdúk és rácok kaptak parancsot. De a győzelem még így is teljes volt.[13] 131 ágyú és 35 mozsár, tetemes lőszer, 9 lófark és 59 zászló, valamint az egész török tábor jutott a győzők kezébe. A veszteségek a császáriak oldalán elég jelentékenyek voltak s különösen sok volt a halottak és sebesültek között a tábornok és magasabbrangú törzstiszt. Gróf Hauben és Lobkowitz József Antal herceg altábornagyok elestek. A sebesültek között volt többek között maga Savoyai Jenő herceg, továbbá gróf Pálffy tábornagy, Braunschweig-Bevern herceg táborszernagy, báró Ebergényi és gróf Montecuccoli lovassági tábornokok és még többen mások. Összesen elesett vagy megsebesült 17 tábornok, 26 törzstiszt, 287 főtiszt és 5008 főnyi legénység. A vár ostroma alatt elesettek és megsebesültek száma 585 főt tett ki, úgy hogy a császári hadsereg összes vesztesége 5923 emberre rúgott. A törökök veszteségét Hammer-Purgstall[14] talán kissé túlozva, 10.000 halottra, 5.000 sebesültre és ugyanannyi fogolyra, vagyis összesen 20.000 főre teszi.[15]

[1] Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen. XVII, 124: „Die Verpflegung, ohnehin knapp bemessen, liess schon manches zu wünschen übrig; der Sturm hatte eine Anzahl Proviantschiffe vernichtet, die Türken mehrere derselben gekapert und den Zuschub immer schwieriger gestaltet… Die Schiffahrt auf der Donau wurde immer schwieriger… Ebenso fingen Geld und Bekleidung zu mangeln an und Ersatz war noch lange nicht zu hoffen… Seuchenartige Krankheiten und andere Leiden traten auf (Bécsi hadilevéltár, Türkenkrieg 1717, Fasc. XIII, 25. Seckendorf, Remarques et observations dans la campagne 1717: „Car toute cette malpropreté nous a causé bien des maladies et donné une terrible quantité de mouches, qui ont furieusement incommodé les hommes et les betes”); das enge Beisammensein, die einförmige Nahrung, und das schlechte Wasser, riefen Dysenterien und Fieber mit meist tödlichem Verlaufe hervor und diese lichteten die Reihen mehr als die türkischen Kugeln. Alle Bemühungen, der Seuchen Herr zu werden, erwiesen sich als vergeblich und der Prinz sah die schöne Armee sich täglich vermindern, denn jedes Bataillon hatte bald seinen Friedhof, beinahe so gross wie der eigene Lagerreum. Die Armee zählte noch 90.000 Mann, aber ein gar grosser Theil vermochte nicht mehr die Waffen zu führen und schleppte sich ohne Genesung finden zu können, im Lager umher.” Majd a 135. oldalon: „Die Ueberlegenheit der Türken kam immermehr zum Ausdruck und für den Prinzen war die Lage eine sehr ernste geworden.”

[2] Erre nézve a Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen. XVII, 137. old. ezeket mondja: „Die hie und da vorkommenden Mittheilungen über einen abgehaltenen Kriegsrath, sind, gleichwie vor Peterwardein 1716, in den Bereich der Legende zu verweisen. Der Prinz pflegte wohl andere Meinungen anzuhören, entschied aber jederzeit selbständig.” – Már a Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, III/1, 252. old. kevesebb határozottsággal csak ezeket mondja: „Ausnahmsweise und gegen seine sonstige Gewohnheit berief er einen Kriegsrath und ertheilte nach demselben die Disposition für den Angriff.”

[3] Lásd a XIX/6. számú mellékletet.

[4] Kriegs-A., Türkenkrieg 1717, Fasc. XIII, 25: „Es war der Plan. Die Schlacht mit dem linken Flügel anzufangen und zu gewinnen, indem dieser die grosse Anhöhe in Besitz nimmt.” Az eredeti francia szöveg így hangzik: „Le dessein fut de commencer et gagner la bataille par la gauche en gagnant l'hauteur…”

[5] Kriegs-Chronik Öst. Ungarns III/1, 252: „Die Nacht war hell, aber gegen Sonnenaufgang fiel ein so dichter Nebel ein, dass auf wenige Schritte nichts mehr unterschieden werden konnte. Es ward die Veranlassung, dass F. M. Pálffy mit der Reiterei des rechten Flügels den Weg verfehlte und an einen von den Türken neu ausgehobenen Graben gerieth.”

[6] Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, III/1, 253: „Unglücklicher Weise hatte die Infanterie Befehl erhalten, sich an die Reiterei des rechten Flügels anzuschliessen und gerieth in Folge dessen auch viel zu weit nacht rechts, wodurch es geschah, dass im Centrum eine Lücke entstand, in welche mehrere feindliche Bataillone eindringen konnten.”

[7] Lásd a 47. oldalon.

[8] Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen. XVII, 157: „Bei den Türken, die gewohnt waren, in regelloser Form zu kämpfen und ohne besondere Leitung nur stets stürmisch darauf los zu gehen, hatte sich der dichte Nebelschleier nicht in so nachtheiliger Weise fühlbar gemacht; in Schaaren und blindling stürzten sie den Kaiserlichen entgegen, starke Janitscharenhaufen schoben sich in der Niederung des Mirijevo Baches vor, erstiegen, nach links Front machend, die Höhe und kamen den Kaiserlichen auf diese Weise in die linke Flanke.”

[9] Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen. XVII, 158: „Gleich wie bei Peterwardein verrichtete Feldmarschall Prinz Alexander von Württemberg mit den wenigen hier befindlichen Bataillonen Wunder der Tapferkeit und wankte nicht, trotzdem ihn die Uebermacht von allen Seiten umbrauste.”

[10] Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen. XVII, 158: „Die Situation wurde beim kaiserlichen Heere um diese Zeit, vor 8 Uhr Früh, eine kritische, denn der linke Flügel war, wenn auch nicht geschlagen, so doch geschwächt, den heftigsten Angriffen des überlegenen Feindes ausgesetzt und theilweise sogar in Flanke und Rücken bedroht. Der rechte hatte unter den grössten Opfern Erfolge errungen und bereitete sich eben vor, einen neuen Angriff… zu unternehmen. Es war ein hartes Ringen auf der ganzen Linie… Nach stundenlangem Ringen war auf der ganzen Schlachtlinie wenig Terrain gewonnen worden; der Kampf wogte noch immer ziemlich nahe den Verschanzungen der Kaiserlichen und ganze Abtheilungen steckten in dem Wirrwarr der zunächst gelegenen türkischen Tranchéen. Die kaiserliche Infanterie focht mit dem grössten Muthe und stürzte sich wiederholt mit dem Bajonette auf die Janitscharen, um sie aus den zähe vertheidigten Laufgräben zu vertreiben. An der einen Stelle gelang dies, an einer anderen wieder wogten übermächtige türkische Schwärme heran und entrissen den Kaiserlichen die mühsam erkämpften Vortheile. Noch schwerer hatte es die Cavallerie. Die zahlreichen Laufgräben des Feindes hielten die Reiter bei jedem Schritte auf. Man musste die Hindernisse umgehen, verlor die Verbindung, traf unerwartet auf den Feind und erlitt grosse Verluste.”

[11] Ezt Arneth említi Prinz Eugen von Savoyen, II. kötetében, bár a bécsi hadilevéltár anyagában erre nézve nincsenek adatok.

[12] A Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen. XVII, 163. old. bizonyára tévesen Nádasdy helyett Ebergényit említ, bár tudjuk, hogy ez utóbbi a jobbszárny-lovassághoz volt beosztva (lásd a 47. oldalon).

[13] Hammer-Purgstall, Geschichte des osm. Reichs, IV, 154: „Die Schlacht war der glänzendsten eine, in der sich alle Truppen und Generale des kaiserlichen Heeres an Heldenmuth überbothen.”

[14] Hammer-Purgstall Geschichte des osm. Reichs, IV, 154.

[15] Zinkeisen, Geschichte des osmanischen Reiches in Europa, V, 551. old. 13.000 halottat és 5000 foglyot említ.