Savoyai Jenő hercegnek a temesvári hadműveletekre vonatkozó előintézkedéseit mintaszerűeknek mondhatjuk. Az ostromágyúk és hadiszerek készenlétbe helyezése és elindítása, habár némi késedelemmel is járt, de azért megfelelőnek mondható. Sándor württembergi hercegnek és Pálffynak egy-egy csoporttal való előreküldése szintén kíválóan helyes és célszerű rendszabálynak minősíthető.

Miután Temesvár meglehetősen nagy ellenállóképessége úgy kiépítésénél, mint a helyi viszonyoknál fogva minden kétségen felül állott, sem a herceg, sem Pálffy nem tett kísérletet a várnak meglepő rohammal való megvétele iránt; ily gyorsított és elhamarkodott eljárás csak hiábavaló veszteségeket vont volna maga után; legjobb volt tehát mindjárt az ostromszerű támadást elhatározni.

A főtámadási irány az északi szárazabb terepen át szintén jól volt megválasztva és az erőcsoportosítást is teljesen megfelelőnek és helyesnek mondhatjuk.

Az ostromszerű támadás előhaladása elég lassúnak látszott, de ennek egyik főoka az ostromágyúk és ostromszereknek csak részlegekben és némileg elkésve történt beérkezése volt. Ellenben a nehéz tüzérség beérkezése után a megtámadásra kijelölt aránylag csekély kiterjedésű frontrész, illetve célpont ellen Savoyai Jenő oly hatalmas összpontosított tüzet adatott le, aminőt az akkori időkben még nem igen alkalmaztak s így a hercegnek ez a rendelkezése bizonyos mértékben úttörőnek mondható.

A nagy palánk megrohamozására vonatkozó intézkedés és a három rohamoszlop megalakítása felette körülményes és hosszadalmas módon történt, ami alkalmat adott a várőrségnek, hogy a maga részéről is kellőképpen felkészüljön a támadók fogadására. Ezért a rohamnak végrehajtása meglehetősen nagy véráldozatba is került, pedig ezzel a végleges feladatnak csak kisebbik része volt megoldva; az erősebb és keményebb munka már csak ezután következett volna, ha Musztafa pasa időnek előtte meg nem adja magát.

A török várparancsnok elhamarkodott elhatározására minden esetre nagy befolyással lehetett annak az elszomorító ténynek felismerése, hogy a nagyvezír őt kellő támogatásban nem részesíti. A szeptember 23-iki felmentő kísérlet is oly lanyhán hajtatott végre, hogy abból a várőrség semmiféle biztatást a további szívós ellenállásra nem meríthetett és mindenesetre különös, hogy a felmentő csoport déli támadására a várőrség csak este felé reagált a maga kitörésének végrehajtásával.

Temesvár megvétele igen nagyfontosságú esemény volt, mert ennek következtében a török most már, illetve nemsokára a vár megvétele után teljesen kiszorult a tulajdonképpeni magyarországi területről, melynek határát ezentúl délfelé a hatalmas akadály számba menő s így aránylag könnyen megvédhető Duna képezte.