| « Megjegyzések. Elmélkedések. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |
XIX/1. és XIX/4. számú melléklet.
Savoyai Jenő herceg augusztus 7.-én Temesvár megvételét elhatározván, mindenekelőtt a nehéz tüzérség és ostromszerek készenlétbe helyezése és szállítása iránt intézkedett, ami nem volt valami könnyű feladat, mert 80 nehéz löveg, 30.000 kézigránát, 7600 mázsa lőpor, 3000 mázsa ólom, 400.000 tűzkő, 10.000 sáncszerszám, 40.000 homokzsák és egyéb kellékek szállításáról volt szó, amihez mintegy 2500 szekér és 13.000 ökör kellett.
Augusztus 10.-én a herceg gróf Pálffy János tábornagyot 6 vértes, 4 dragonyos és az összes huszár ezredekkel, továbbá Sándor württembergi herceget 12 zászlóaljjal és ugyanannyi löveggel előre küldte; szóbeli utasítás szerint Pálffynak mindig néhány nappal a hadsereg zöme előtt kellett menetelnie és Temesvárhoz közel érve, azt nyomban körül zárnia, nehogy a várba újabb erősítések bejuthassanak; a württembergi hercegnek pedig a tiszai hídverést fedeznie és a sereg beérkeztéig megszállva kellett tartania.
Pálffy tábornagy augusztus 10.-én indult el Pétervárad alól és másnap Ó-Becsére érvén, miután ott a hídverésre és átkelésre a viszonyokat nem találta elég kedvezőeknek, tovább folytatta útját Zentáig, ahol nyomban hozzáfogtak a hídveréshez. A huszárokat és a Rabutin-dragonyos ezredet a tábornagy augusztus 15.-én átúsztatta a Tiszán, míg a többi csapatok az augusztus 16.-án éjjel elkészült hídon keltek át a folyó balpartjára. Ennek megtörténte után a tábornagy augusztus 17.-én Splényi tábornokot 1000 huszárral felderítés céljából előreküldte Temesvár felé, aki 19.-én meg is jelent a vár előtt anélkül, hogy annak közelében ellenségre bukkant volna, ellenben megtudta azt, hogy augusztus 17.-én Belgrád felől jövő 1000 szpahi vonult be a várba.
Pálffy hadának zömével augusztus 21.-én érkezett Temesvár alá, ahol a váron kívül most sem mutatkozott semminemű ellenség; a vár öt kapuja zárva volt s magában a várban csend és nyugalom uralkodott.
A császári sereg zöme augusztus 14.-én hajnalban indult Péterváradról és 18.-án este Zentára megérkezvén, 19.-én éjjel megkezdte a Tiszán való átkelést. Úgy az eddigi, mint a további előnyomulás a nagy hőség és vízhiány miatt nagyon fárasztó volt s így a sereg többnyire éjjel vagy a kora hajnali órákban menetelt s végre augusztus 26.-án Temesvár előtt a Pálffy-csoporttal egyesült.
A XV. és XVI. században épült vár erődítményei[1] ugyan nem voltak valami jelentékenyek, de a hely megtámadását a környező mocsarak nagyon megnehezítették. Csak az északi oldalon, Arad felé, volt hullámos és kissé szárazabb a terep, de az 1716. évi felette száraz nyáron a más oldalakon fekvő mocsaras terület szintén kiszáradt és részben járhatóvá is vált. A vár erődítményei négy részből állottak: a Béga folyó jobb partján fekvő városból, mély árok által védve és szilárd falakkal, bástyákkal és tornyokkal jól meg volt erősítve. Vele szemközt a Béga túlsó partján, a várossal híd által összekötve, a várkastély vagy fellegvár állott. E két főerőd előtt egy-egy palánk feküdt; a fellegvártól délre, az úgynevezett sziget, azaz a mocsaraktól védett kisebb palánk terült el, míg a nagy palánk ellenkező oldalon, észak felől, a belső várost környezte s a Béga vízéből táplált árokkal és magas sáncokkal volt ellátva. A két palánk egyben az azokon belül elterült külvárosok védelmére is szolgált.
A vár védőrsége 10–15.000 emberből és 150 lövegből állott és bőven el volt látva lőszerrel, egyéb hadiszerekkel és élelemmel. A vár parancsnoka, Musztafa pasa, komoly, szívós ellenállásra készült.[2]
Augusztus 27. és 31-ike között a császári sereg a várat, ahogyan az a XIX/4. számú mellékletből látható, teljesen körülzárta. Savoyai Jenő a megejtett szemrevételezés alapján a vár északi arcvonalának ostromszerű megtámadását határozta el, míg a Béga balpartján fekvő déli részre, ahol a netán Belgrád felől jövő fölmentő had fellépésével is számolni kellett, a Pálffy parancsnoksága alatt álló lovasságot rendelte. Pálffy frontján a jobb szárnyat a Lobkowitz-vértes ezredig bezárólag báró Ebergényi lovassági tábornok, innen a Viard-vértes ezredig terjedő középhadat gróf Martigny és báró Battée lovassági tábornokok, a balszárnyat pedig gróf Nádasdy lovassági tábornok vezényelte. Az északi fronton az első harcvonal jobb szárnyán gróf Mercy lovassági tábornok állott a Rabutin-dragonyosokkal és a Montecuccoli vértesekkel; tőle balra a Jung-Lothringen ezredig bezárólag Braunschweig-Bevern herceg táborszernagy; a középen a Harrach-gyalogezredig bezárólag gróf Harrach táborszernagy s végül a balszárnyon gróf Falkenstein lovassági tábornok volt a főparancsnok. A második harcvonal jobb szárnyán a Regal-gyalogezredig bezárólag gróf Starhemberg Miksa táborszernagy; a középen a tüzérség és a Wetzel-, Neipperg- és Alt-Daun-gyalog ezredek fölött gróf Regal táborszernagy s végül a balszárny fölött Sándor württembergi herceg táborszernagy parancsnokolt. Az északi fronton 65 zászlóalj és 10 lovas, ezek között 2 huszár ezred, a déli fronton 22 lovas, ezek között 3 huszár ezred nyert beosztást.
Hogy a csapatok hátulról jövő támadások ellen is védve legyenek, a herceg az egész állás mentén a XIX/4. számú mellékleten jelzett módon circumvallációs vonal létesítését rendelte el.
Szeptember 15. és 21-ike között a herceg rendeletére gróf Steinville is Temesvár alá érkezett az erdélyi hadakkal, melyeknek 4 zászlóalja az északi, 2 vértes ezrede pedig a déli csoporthoz csatoltatott. Erdély védelmére gróf Tige altábornagy parancsnoksága alatt az ottani nemzetőrségen kívül mindössze két dragonyos ezred maradt vissza.
Közben szeptember 2.-án a császáriak a szegedi és aradi kapuk között a nagy palánktól 350–400 lépésnyi távolságra megkezdték 1500 lépés kiterjedésben az első párhuzam kiemelését, mely jobbról mocsaras területre, balról egy újonnan készült redoute-ra támaszkodott. A sáncmunkák végzésére és azok védelmére napi felváltással 2000 munkás és 7 zászlóalj rendeltetett ki. Bár a törökök a munkálatokat élénk ágyútűzzel igyekeztek megnehezíteni, azok mégis igen szépen haladtak előre.
Szeptember 6.-án a munkások már a nagy palánktól mindössze átlag 100 lépésre fekvő, 780 lépés hosszú második párhuzam kiemeléséhez fogtak. E napon megkezdte tüzelését az első párhuzamban beépített két üteg is, az egyik 10, a másik 8 ágyúból. A következő napon még további 7 ágyú és 6 mozsár kezdte meg működését, minek következtében a palánk lőrései hamarosan szétromboltattak, az ellenséges tüzérségi tűz pedig fokozatosan alábbhagyott.
Szeptember 8.-án éjjel a császáriak hozzáfogtak a további közelítőárkok kiemeléséhez s egyúttal a második párhuzamban egy 10 ágyús és két 6, illetve 3 mozsaras üteg készült el. Ezek hamarosan felgyújtották a palánk egy részét, melynek védelme fokozatosan gyengülni kezdett.
Szeptember 10.-én egy órával hajnalhasadta előtt hajtották végre a törökök az aradi kapun át első kirohanásukat, mely az ostromlóknak ugyan 50 főnyi veszteséget okozott, hanem azért hamarosan visszaveretett. A következő éjjel a törökök megismételték a kirohanást, de újból kudarcot vallottak.
A kitörések és az ellenséges ágyútűz dacára a császáriak szeptember 11-ike folyamán már a harmadik párhuzamot is megnyitották, mely a jobb szárnyon 50–60, a bal szárnyon 30 lépésnyire közelítette meg a palánkot. A törökök éjen át szurokserpenyőkkel világították meg a külterepet és kézigránátokkal, gyalogsági tűzzel, sőt még nyilakkal is árasztották el az ostrommunkálatokon dolgozókat, de ez mind nem sokat segített. Szeptember 11.-én elkészült a harmadik párhuzam mögött az első 12 ágyús réstörő üteg, a következő napon egy második 14 ágyú számára s valamivel hátrább egy 15 mozsaras üteg.
Végre szeptember 14.-én megérkezett Budáról a várva várt első nehéz ostromszer-szállítmány, mely 15 huszonnégyfontos kartányból, 6 harmincfontos és 20 tízfontos mozsárból és a hozzátartozó lőszerből állott. A második szállítmány szállító fuvarok hiányában csak október 7.-én érkezett meg a császári táborba. Ez 10 huszonnégy fontos kartányból és 3 hatfontos mozsárból s a hozzátartozó lőszerből állott.
Szeptember 4.-én a törökök Pálffy frontja ellen hajtottak végre egy erősebb kitörést, de ezúttal sem értek célt. Szeptember 17-ikétől kezdve már 60 löveg okádta golyóit, gránátjait és bombáit az erődítmény felé s közben a földmunkások már 3 lépésre közelítették meg a nagy palánk cölöpzetét, bár az ellenség mindent megtett annak megakadályozására. Szeptember 19.-én az ostromlók már az árkot érték el s hozzáfogtak az ostromcölöpök, karók stb. eltávolításához és az árok betöméséhez s végül az ellenség erélyes védekezése dacára az aláaknázáshoz is.
Közben már szeptember elejétől kezdve mind biztosabb hírek érkeztek, hogy Belgrádnál egy 15.000, más verzió szerint 30.000 főnyi csapat kelt át a Dunán Temesvár felmentése céljából. Az erre vonatkozó legfontosabb és legmegbízhatóbb hírt Babocsay huszárezredes hozta, akit Pálffy e célból délfelé küldött ki.
Szeptember 23.-án ez a fölmentő csapat már egészen közel ért Pálffy tábornagy felállításához, aki erre nemcsak saját csapatjait helyezte készenlétbe, hanem Savoyai Jenő herceg még a saját jobbszárny második harcvonalának Starhemberg Miksa vezényelte jobbszárnyhadát is rendelkezésére bocsátotta.
A török fölmentő had szeptember 23.-án déli 12 és 1 óra között óriási lármával és üvöltéssel éppen Pálffy tábornagy táborhelye tájékán annak középhadára támadt, de az ott levő császári csapatok keményen helyt állottak, majd ellentámadásba átmenve, az ellenségnek igen nagy veszteségeket okozva, azt csakhamar megfutamították. Foglyok bemondása szerint a 20.000 főnyi török fölmentő hadat Kurd pasa vezette, akihez még 7–8000 tatár és 50 janicsár is csatlakozott, akik a várőrség erősbítésére voltak szánva. Ámde a törökök a meghiusult vállalatot nem ismételték meg, hanem bőszült futással a Temes, majd a Duna mögé húzódtak vissza.
A vár védőrsége elkésve, csak szeptember 23.-án este intézett egy nem valami nagyszabású kitörést a belgrádi kapun át, de azt az ostromlók hamarosan és könnyű szerrel verték vissza. Ezt a kitörést a várőrség szeptember 26.-án megismételte, de szintén eredmény nélkül.
Közben Savoyai Jenő herceg már szeptember 25-ére a nagy palánk ellen a roham végrehajtását vette tervbe, melyen 80 zászlóaljnak kellett volna részt vennie, de a mesterséges sánctöltések és betömések folytán a Béga s egyszersmind az árkok víze annyira feltorlaszolódott, hogy a vállalatot előbb szeptember 28-ikára, majd 30-ikára kellett elhalasztani. Utóbb említett napon reggel 7 óra 30 perctől kezdve a rohamra kirendelt csapatok Sándor württembergi herceg fővezetése alatt következőleg csoportosultak a rohamhoz: a meglevő 3 rés felé ugyanannyi rohamoszlop alakíttatott; a jobb oszlop Ahumada altábornagy és Livingstein tábornok, a középső rohamoszlop Sándor württembergi herceg személyes vezetése és báró Langlet tábornok parancsnoksága alatt s végül a balszárny oszlop báró Browne de Camus altábornagy és gróf Wallis Ferenc tábornok parancsnoksága alatt. E rohamoszlop előnyomulásával egyidejűleg gróf Pálffynak a saját frontján tüntető támadást (falsche Attaque) kellett végrehajtania.
A három rohamoszlop mindegyike következőleg alakult meg: az élen egy-egy káplár vezetése alatt 10–10 önként jelentkező gránátos haladt, ezeket 2 gránátos század követte elővéd viszonyban; ezeket még további 3 gránátos század, az ácsmunkások s aztán ismét 5 gránátos század követte. A gyalogság zöme minden oszlopnál 3 csoportra tagozódott; közvetlenül a gránátosok mögött 2 zászlóalj, majd 4, s aztán ismét 4 zászlóalj következett. Ezekhez csatlakozott oszloponként 900 munkás, akik közül 600-an rőzsekötegekkel, 200 csákánnyal és 400 ásóval, 300-an pedig 100 sánckosárral és 200 rőzseköteggel és a szükséges segédeszközökkel, ú. m. szögekkel, kampókkal, súlyokkal stb. voltak felszerelve.
Mindenféle közbejött akadályok folytán a rohamoszlopok megalakulása órák hosszáig tartott. Végre délután 1 óra tájban a csapatok bevonultak a vívóárkokba, honnan délután 4 órakor kellett volna a tulajdonképpeni támadást megkezdeni, de mire minden rendbejött, már este felé járt az idő s így Savoyai Jenő herceg kénytelen volt a vállalat végrehajtását október 1-ére elhalasztani, de a csapatok az éjszakát a felvett csoportosításban töltötték.
Október 1.-én reggel 7 óra 30 perckor a herceg megadta a jelt a roham megindítására. A törökök el voltak rá készülve és természetesen szintén minden előkészületet megtettek, hogy a támadókat kellőképpen fogadhassák. Elsőnek a baloszlop került a rés elé, ahonnan a törököket nehéz, veszteségteljes küzdelem után sikerült visszaszorítani. Nehezebb dolga volt a középső rohamoszlopnak, miután ennek csak nagynehezen sikerült a magasan és meredeken fekvő rést megközelítenie. Legnehezebben ment azonban a dolog a jobb oszlopnál, mely előtt az árok még teljesen betöltetlen volt. Mindazonáltal d. e. 10 óra tájban a törököket már három helyen sikerült visszanyomni s egy órával később már a palánk egész kiterjedésében a császáriak birtokában volt. Most aztán Musztafa pasa pusztító bomba- és kartácstüzet zúdított az elveszett palánk felé, majd 3 irányban ellentámadásba átmenve, kisérletett tett ugyan az elvesztett pozíciók visszaszerzésére, de erőlködése eredményre nem vezetett. Maga a savoyai herceg az egész támadás alatt a bal rohamoszlop körletében tartózkodott elég heves ágyú- és puskatűz közepette.
Miután mindkét fél rendkívüli erőfeszítéseket tett céljának elérése érdekében,[3] a veszteségek meglehetősen súlyosak voltak. a rohamban részt vett majdnem összes császári tábornokok megsebesültek és tömérdek törzs- és főtiszt vagy elesett vagy megsebesült. A császáriak összes vesztesége 455 halottra és 1492 sebesültre rúgott.
A törökök vesztesége állítólag mintegy 2000 embert tett ki, 500 emberük pedig foglyul esett. A sebesültek közt volt Musztafa pasa legidősebb fia is. A kétségbeesett apa Savoyai Jenőhöz fordult, küldene neki egy ügyes sebészt fia megmentésére, ami tényleg meg is történt. A hálás pasa 6 pompás lovat küldött a hercegnek ajándékul, fiatalabbik fiát pedig a sebész-orvosnak a várban való tartózkodásának idejére túszul.
Savoyai Jenő herceg jól tudta, hogy a nagy palánk megvételével feladatának csak kisebbik részét oldotta meg s így az elfoglalt erődöt a további ostrom alapjául berendezve, a tulajdonképpeni város megvételét tűzte ki legközelebbi feladatául. Már október 2.-án hozzáláttak a császáriak egyrészt az elfoglalt palánk védelemre való berendezéséhez, másrét a további ostrom-munkálatok előkészítéséhez. Ez utóbbiakhoz tartozott a közelítő és vívóárkoknak az elfoglalt palánk és a város között fekvő területen való kiépítése, az ütegek előbbrehozatala, stb. Ép mire a munkálatok elkészültek, érkezett be, mint már fentebb említettük, a budai második ostromszállítmány, melyet hamarosan még további ostromszerek követtek. Ezek október 8-ika és 10-ike között az elkészített állásokba beállíttatván, utóbb említett napon már 43 löveg és 40 mozsár lődözte a legjobb eredménnyel a várost, illetve főkép a legfontosabb célpontul kijelölt ama bástyát, amelyen keresztül az aradi kapu vezetett. Ez annyira megrendítette a védőt, hogy tüzérségét a bástyákról vissza kellett rendelnie. Egyidejűleg október 11-ikéig a sáncmunkálatok is annyira előrehaladtak, hogy e napon már 10 lépésnyire sikerült a várost körülvevő árkot megközelíteni, a következő napon már az aknamunkák is kezdetüket vették a birtokba vett árok egy-egy részén, az aradi kapu feletti bástya a feléje összpontosuló tűz hatása alatt összeomlott, a városban pedig több helyen tűz támadt. Ez végre annyira megrendítette a védőket, hogy október 12.-én d. e. 11 óra 30 perckor 42 napi ostrom után kitűzték a vár fokára a fehér zászlót. Erre a tárgyalások hamar megindultak és már másnap eredményre is vezettek. A létrejött megegyezés szerint Musztafa pasa 12.000 főnyi védőrsége szabadon elvonulhatott Pancsovára. Ezzel Temesvár is felszabadult az egész temesi bánsággal együtt 164 évi rabság után a szégyenletes török iga alól.
Az átadott várban a győzők 136 ágyút, 10 tarackot és 10 mozsarat találtak. Azonkívül átvétetett még 1700 bomba és 10.000 ágyúlövedék, 2800 métermázsa lőpor és 2000 métermázsa ólom; továbbá néhány ezer métermázsa köleskása és kétszersült.
A vár gyors kapitulációja általános meglepetést keltett s így az a császáriaknál annál nagyobb örömöt, a törökök részén ellenben annál fájóbb érzéseket váltott ki.[4]
Az átvett vár parancsnokául Jenő herceg Mercy Kolos lovassági tábornokot nevezte ki.
[1] Lásd a XIX/4. számú mellékletet.
[2] Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen. XVI, 232: „Mustapha Pascha zählte zu jenen Männern von alttürkischem Schlage, die eine hohe Tapferkeit, gepaart mit dem Gleichmuth des Orientalen, auszeichnet und die eine passive Energie und Hartnäckigkeit entwickeln, welche schwer zu überwinden sind.”
[3] Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen. XVI, 254: „Nur wenige Stunden hatte der Kampf gedauert, welcher einer der blutigsten des ganzen Feldzuges ist. Er gereicht dem standthaften Vertheidiger zur Ehre, der den Boden, wo er seine Moscheen gebaut, nicht verlassen wollte, wie der kaiserlichen Infanterie, welche hier mit einem Muthe sondergleichen kämpfte und dem Fanatismus der Feindes eine begeisterte, zähe und unwiderstehliche Tapferkeit entgegensetzte.”
[4] Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen, XVI. –Arneth, Prinz Eugen von Savoyen, II, 403. – Ferrari, De rebus gestis Eugenii, XI, 103. – Dumont, Hist. Mili. du Prince Eugène, I, 110. – Schmitt, Imper. Osmanici, II, 425. – Hammer-Purgstall, Geschichte des osm. Reichs, IV, 148. – Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, III/1, 246–248.
| « Megjegyzések. Elmélkedések. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |