XVIII/8. számú melléklet.

Erdélyben a császáriaknak ez évben nem volt említésre méltó ellenfelük; ahol és amikor az elszórtan lappangó kisebb kuruc osztagok megmozdulni és nyiltan mutatkozni mertek, a túlsúlyban levő császári haderők nyomban elnyomták és szétkergették őket.

Január közepe felé gróf Rabutin alezredes engedélyt kért a Kolozsvártt parancsnokló Graven tábornoktól, hogy Szilágy-Somlyót, ahol állítólag egy erősebb kuruc csoport áll, meglepően megtámadhassa. Az engedélyt megadatván, nevezett alezredes 200 német lovassal és egy osztag rác huszárral megindult Szilágy-Somlyó felé, akit aztán maga Graven is követett. Előnyomulás közben Rabutin alezredes megtudta, hogy abban a rendes védőrségen kívül jelenleg még 2 huszárezred is tartózkodik, s hogy azok a biztonsági szolgálattal nem nagyon törődnek. Most pedig a tisztek legnagyobb része egy megyei hivatalnok lakodalma alkalmából távol is van a csapattól. Erre gróf Rabutin alezredes a Zilah tájékán felállított kuruc előőrsöket kikerülve, Margita felé tért le és déltájban abból a nem várt irányból egyszerre támadta meg a várost, és a várat. A meglepő támadás teljes mértékben sikerült. A császáriak, miután mintegy 80 kurucot levágtak és a többieket szétkergették, 44 fogollyal és 10 zsákmányolt zászlóval diadalmasan tértek vissza Kolozsvárra s a foglyokat és győzelmi jelvényeket Nagyszebenben báró Kriechbaum táborszernagy január 14.-én nagy örömmel vette át.[1]

Tudjuk, hogy az 1710. évre megállapított hadjárati terv szerint[2] a tulajdonképpen ellenség nélkül álló erdélyi császári csapatoknak főfeladata abban állott, hogy a kellő időben Erdélyből a felső Tisza felé kitörve, Heisterrel összhangzásban kooperálva, ennek hadműveleteit támogassák és megkönnyítsék. Báró Kriechbaum táborszernagy és utóda gróf Steinville lovassági tábornok nem nagyon siettek az erre vonatkozó hadművelet előkészítésével, mert egyikük sem volt hajlandó az erdélyi császári csapatok jelentékenyebb részét Erdély határain kívül, a magyarországi hadszíntéren latba vetni s ezért az erre vonatkozó parancsnoknak csak ímmel-ámmal és nem szívesen tettek eleget. Amikor október közepe táján Pálffy vette át a magyarországi császári hadak főparancsnokságát,[3] a bécsi udvari haditanács Steinville-nek parancsot küldött, hogy az Erdélyből Magyarország felé már régóta szándékolt diverziót most haladék nélkül hajtsa végre s ennél irányt a felső Tisza környéke felé vegyen.[4] Egyúttal Nagyvárad császári parancsnoka, gróf Löwenburg altábornagy erről szintén értesíttetvén, parancsot kapott, hogy ezt a vállalatot, főleg ami a csapatoknak élelemmel való ellátását illeti, tőle telhetőleg támogassa.

A fentiekre való tekintettel nagyon valószínű, hogy Steinville a császár augusztus 7-iki parancsának,[5] mely ezt a magyarországi területre való támadólagos előretörést már nagyon is kétségessé tette, felette megörült. Amikor azonban a török veszedelem falra festett réme csakhamar ködfátyol módjára széjjeloszlott, Steinville-t újból utasították a kérdéses diverzió végrehajtására, de ő egyelőre csak annyit tett, hogy augusztus 23.-án Graven tábornoknak és Czernin ezredesnek parancsot adott, hogy felderítés céljából egy erősebb csapatosztállyal a felső Tisza mentére nyomuljanak előre. Ez a különítmény, miután Margitánál és Nagykárolynál kisebb kuruc osztagokkal jelentéktelen harcokat vívott, egészen Szatmárig jutott, amelynek környékén akkor a pestis rettenetes módon dühöngött. Graven tábornok ezért nem merte előnyomulását a Tiszáig folytatni, hanem megkezdvén visszavonulását, szeptember 9.-én újból visszatért a nagy császári táborba, melyet augusztus 27.-én Bonczidáról a Kolozsvárhoz közelebb fekvő Nemes-Zsukra helyezték át.

Szeptember 10.-én Graven tábornok parancsot kapott a Zsibótól keletre fekvő Szurdokra való előnyomulásra, ahova másnap még további gyalogsági erősbítést és 2 löveget toltak előre, szeptember 14.-én pedig gróf Steinville lovassági tábornok tábora fennmaradó részét is oda vezette előre, ahol aztán november végéig tétlenül megmaradt.

December 5.-én Steinville parancsot kapott, hogy 3 lovas ezredet és a Löffelholz-gyalogezred még Erdélyben levő századait sürgősen indítsa el Szolnok, illetve Debrecen felé,[6] de a császári vezér nem igen volt hajlandó ennek a parancsnak eleget tenni, mire december 27.-én újabb rendeletet kapott, hogy gróf Montecuccoli altábornagyot 1 vértes és 1 dragonyos ezreddel feltétlenül és haladéktalanul indítsa útba a magyarországi hadiszíntérre.[7]

[1] A bécsi hadügyminisztérium adatai nyomán.

[2] Lásd a 729. és 804. oldalon.

[3] Lásd a 818. oldalon.

[4] A bécsi udvari haditanács október 25.-én Bécsben kelt rendelete Steinville lovassági tábornokhoz. Kriegs-Arch., Ungarn 1710; Fasc. C, 16.

[5] Lásd a 807. oldalon.

[6] A bécsi udvari haditanács dec. 5-iki rendelete Steinvillenek. Kriegs-Arch., Ungarn 1710; Fasc. XII, 10.

[7] A bécsi udvari haditanács dec. 27.-én Kriegs-Arch., Ungarn 1710; Fasc. XII, 11. – Feldzüge… XII, 548: „G. d. C. Graf Steinville zeigte wenig Lust, einen so bedeutenden Theil seiner Streitkräfte mit den Truppen in Ungarn is Cooperationen treten zu lassen, erhielt aber am 27. December 1710 die stricte Weisung, den F. M. L. Grafen Montecuccoli mit dem Cürassier-Regimente Montecuccoli und dem Dragoner-Regimente Rabutin „unweigerlich und ohne weiteren Verzug nach Ungarn in Marsch” zu setzen.”