XVIII/8. és 21. számú melléklet.

A magyarországi császári haderők helyettes főparancsnoka, Cusani lovassági tábornok a bécsi udvari haditanácstól azt az utasítást kapta, hogy lovas csapatokkal Szolnok felé nyomuljon előre.[2] Ezáltal azt vélték elérhetni, hogz az ellenség a Tisza mellől elnyomható, Eger körülzárható lesz és hogy a csapatok számára kényelmesebb és jobb szállásokat kapnak majd, ami már a pestis miatt is felette kívánartosnak látszott. A vett utaításhoz képest Cusani az ipolymenti csapatokkal előnyomulását megkezdvén, októbet 7-én Héviz-Györkig jutott, ahol kémektől azt a hírt vette, hogy Bercsényi Szolnok felé visszavonult, a Tisza mögött tetemes erőkel álló Károlyi pedig e folyón átkelve, az előnyomuló császáriak oldalába akar törni. Erre való tekintettel Cusani Gyöngyös felé tért le és csak onan indult Árokszállás – Jászberényen át Szolnok felé, mely város elé október 15-én érkezett meg s rá következő éjjelen a várároktól 30 méternyire egy ostrom- és egy mozsárüteget építtetett. Ezzel egyidejüleg a magával hozott hídhajókat a túlsó partra szállíttatta át, majd az ottani sáncot az első rohammal bevette és a kurucok fatalpakon nyugvó hídját megsemmisítette. Közben az ütegek elkészülvén Cusani megkezdte a vár lövetését, aminek látszólag oly jó hatása volt, hogy a sötétség beálltakor a császári vezér elérkezettnek látta az időt, hogy a várat megadásra szólitsa fel. A készletekkel és élelemmel elég bőven ellátott erősséget, Csajághy és Szent-Miklóssy 400 emberrel védelmezte, akik a felszólításra 24 órai gondolkodási időt és fegyverszünetet kértek, de azt Cusani csak másnap (október 17.) reggelig adta meg, amikor aztán a vár tényleg megadta magát.[3] Ezután Cusani Eger alá ment. A város nyomban meghódolt, a vár azonban, melyet báró Perényi Miklós ezredes védelmezett, ellenállt, miért is a császáriak előkészületeket tettek annak megostromlására.

Ezalatt Virmond altábornagy október 6.-án 600 lovassal Murány felé nyomult előre, s 8.-án odaérve, a helységet őrző kuruc osztagot megtámadta, szétverte és a várlövegek élénk, de hatástalan tüzelése közben a lakosságot alaposan kifosztotta s aztán 11.-én zsákmánnyal bőven megrakodva visszatért Csetnekre. November 8.-án az altábornagy újból Murány alatt termett, de most azzal a szándékkal, hogy a várat ostrom alá fogja, mire nézve az intézkedéseket megtevén, újból Csetnekre tért vissza.

Közben október közepe felé mégis sikerült az udvari haditanácsnak Pálffyt jelentékeny engedmények és biztosítékok ellenében a magyarországi hadak főparancsnokságának átvételére rábírni s a Hainburgban tartott tanácskozáson az őrállásvonal jelentékeny előretolását határozták el, ami több helyütt a kurucokkal való összetűzésére adott alkalmat. Pálffynak egyik legelső intézkedése az volt, hogy Eger alá rendelte az eddig Hatvannál álló báró Bruckenthal tábornokot a vele volt csapatokkal és megfelelő számu mozsár- és ostromlövegekkel.

Egy másik csoport von der Lancken tábornok parancsnoksága alatt a Tisza felé Tokajnak vette útját. Ennek megszállása után hírt vevén, hogy Rákóczi seregének még megmaradt magva, mintegy 3000 kuruc, Olasz-Liszkánál áll, ő is arrafelé tartott, miből ott november 10.-én közte és a kurucokat vezénylő Eszterházy Antal között véres és döntő harc fejlődött ki, mely a kurucok teljes leveretésével végződött, akik ez alkalommal állítólag 300 halottat és 30 foglyot vesztettek s azonkívül egész podgyászvonatuk is az ellenség kezére került. Eszterházy és vele volt felesége csak nagy nehezen tudtak a Tiszán át elmenekülni.[4] Magyar források szerint a dolog kissé másként történt. „Viard egyik tábornoka, Lancken, – írja dr. Márki id. m. 142. oldalán – Tokaj elfoglalása után, november 10.-én reggel 8–9 közt Liszkánál Eszterházy mezei hadát meglepte s egy kis puskázás után visszanyomta. Charrière két-három ezreddel nem tudta feltartóztatni, de legalább fedezte a visszavonulást s így hátán hozta az ellenséget Patakra. Eszterházy a nemes ifjakkal átkelt Kis-Patakra s a sarkában levő ellenség elől felszedette a Bodrog hídját. Mindössze 80–90 ember esett el, s Eszterházy Újlak és Nagymihály felé vonult vissza.”

Ugyanebben az időben Krasznahorka is megadta magát Du Jardin ezredesnek, aki megengedte, hogy a várőrség teljes katonai díszben és 2 löveggel vonulhasson el Kassára.

Ezalatt Viard tábornok Jászót zárta körül, de mivel a komoly ostromhoz szükséges gyalogsága és tűzérsége nem volt, az erről értesített Virmond altábornagy november 18.-án néhány századdal és több löveggel erősbítésére indult, de mielőtt ez odaérkezett volna, a védőrség önként megadta magát Viardnak, aki ezután Szendrőt szállotta meg. Közben megtudván, hogy a Rákóczi alatt szolgáló svédek és lengyelek Kassa környékén táboroznak, az említett tábornok 1000 lovassal arrafelé vette útját, de az említett idegen segítőcsapatok nem várták meg odaérkezését, hanem sietve a Tisza mögé húzódtak vissza, podgyászuk egy részét az üldőzó ellenség kezében hagyván. Visszatérő útjában Viard Göncöt ragadta ki az azt megszállva tartó kurucok kezéből.

November 26.-án gróf Virmond altábornagy Csetnekről Szeben megvételére indult. Ennek védőrsége minden ellenállás kifejtése nélkül adta át november 30.-án a várost az odaérkező császáriaknak, akik innen a Pálffy tábornagy tulajdonát képező és a kurucok által felgyújtott hertneki kastély megmentésére indultak, amit december 3.-án sikerült is elérniök. A következő napon Virmond Bártfa alá szállt, amelyet Beleznay ezredes tartott megszállva, de az ellenség közeledésének hírére hamar kereket oldott. Ámde az üldozésére utána küldött Hartleben tábornok mégis utolérte, harcra kényszerítette és jelentékeny veszteséget okozott neki. Beleznay is csak nagy nehezen tudott a harc forgatagából megmenekülni.

Közben Virmond még ugyanaznap, december 4.-én megadásra szólította fel Bártfa városát, melynek védőrsége azonban puskalövésekkel válaszolt. Erre Virmond két ágyúját a város kapujával szemben állította fel, hogy rést töressen. Ez hatott s a védőrség megadta magát. Az elég jól megerődített városban a császáriak 16 löveget, 20 mázsa lőport, sok kanócot, ólmot, kézilőfegyvert, továbbá nagyobb mennyiségű lisztet és szénát találtak.

December 6.-án gróf Virmond altábornagy, miután a Szepességről is csapatokat vont magához, Bártfáról Eperjes alá vonult és még aznap este a város kapui előtt ütötte fel táborát. Másnap reggel az altábornagy a várost, melyet Bagossy László védett, megadásra szólította fel, mely hajlandó is volt a tárgyalások felvételére. Ezek folyamán azonban december 8.-án félreértés folytán mintegy két óra hosszat tartó harcra került a dolog, amelynek folyamán mindkét oldalon meglehetős sokan megsebesültek, illetve életüket vesztették. Virmond erre előkészületeket tétetett a rendszeres ostrom megkezdésére. Ezt látván a polgárság, december 9.-én küldöttséget menesztett a császáriak táborába, legalább estig az ellenségeskedések megszüntetését kérvén. Az altábornagy azonban még szorosabban körülzáratta a várost és az előkészítő munkálatokat az ostromhoz még jobban sürgettette. végre december 10.-én létrejött a megegyezés, amelynek értelmében a védőrségnek szabad elhatározására bizatott, hogy vag ycsászári szolgálatba lépjen át, vagy haza, vagy Ungvárra menjen.

Ekközben Eger sorsa is eldőlt. Miután a Pálffy által küldött tűzérség néhány napig látható eredményekkel bombázta a várat és az aknaharc is kezdetét vevén, az egyik akna a várban nagy rombolást vitt véghez, a másik pedig már meggyújtásra készen állt, a vár alparancsnoka, Réthey Ferenc, december 1.-én rákényszerítette a vár parancsnokát, báró Perényi ezredest, hogy a megadási szerződést aláírja.[5]

Most aztán Pálffy parancsot adott a felgyógyult Löffelholtz altábornagynak, akit a felső-tiszamenti császári csapatok parancsnokává nevezett ki, hogy Kassát bekerítse és megadásra kényszerítse. Ebből kifolyólag Löffelholtz altábornagy von der Lancken tábornokot 1 dragonyos ezreddel és némi gyalogsággal Sárospatakra küldte azzal az utasítással, hogy Tokajt szállja meg és az ottani Tisza-átjáró biztosítása céljából ott egy kis hídfőt építtessen. Maga Löffelholtz december 22.-én lovassággal és gyalogsággal Miskolcról indult el és Szikszón át Göncre menetelt, ahol a Hernád balpartján foglalt állást, Viard tábornokot pedig utasította, hogy csapatjaival a gönci csoport nyugati szárnyához csatlakozzék, végül gróf Virmond altábornagy felszólíttatott, hogy Eperjesnél nélkülözhető csapatjaival Budamérre vonuljon, hogy ezáltal Kassa minden oldalról körülzárható legyen.[6]

Kassán és környékén ekkor már nagyon grasszált a pestis, melynek a parancsnokok is, az öreg Radics és Berthóty, gyors egymásutánban áldoztul estek. A város ostroma a következő évbe is áthúzódván, arról a jövő évi hadjárat tárgyalásánál fogunk majd röviden megemlékezni.

Rákóczit nehéz munkája közben Sárospatakon hagytuk.[7] Itt október 9.-én Kassa, Eperjes és Jászó élére gróf Eszterházy Dánielt állította.[8] Október 11.-én a külső ügyek megbeszélése végett átlovagolt Bercsényihez Ungvárra, ahol két napot töltött.[9] 13.-án Sárospatakra visszatérve, hallotta, hogy Viard már Miskolcnál áll. Október 16.-án eljött hozzá Károlyi, akivel alaposan meghányta-vetette a honvédelem dolgát. Károlyi Sárospatakról október 17.-én a hajdúvárosok felé távozott, a fejedelem pedig ugyanaznap újból Ungvárra rándult át. Itt tudta meg, hogy Cusani Szolnokot rövidesen megvette; ez a hír nagyon lesújtotta a fejedelmet, aki 24.-én Ungvárról Bercsényivel együtt átment Munkácsra, honnan másnap Bercsényit Lengyelországba indította, ahova október végén rövid tartózkodásra maga is átrándult. Innen Munkácsra visszatérve november 2.-án Ungvárra ment,[10] ahova Bercsényit és Károlyit magához rendelte. A fejedelem most már maga is elismerte, hogy a szerencse mindjobban elfordul tőlük, amint ez Klementnek, poroszországi ügyvívőjének szóló utasításából is kitűnik.[11] Ungvárról a fejedelem november 10.-én Munkácsra költözött át, ahova 15.-én Károlyit is magához rendelte, de ez csak 25-ike táján tett eleget a meghívásnak. Közben ugyanis megtörtént a nagy dolog, hogy a király gróf Pálffy János személyében magyar embert állított a magyarországi hadak élére, aki november 14.-én felhívta a még mindig Rákóczi mellett kitartó vármegyéket, hogy térjenek vissza őfelsége hűségére. De még fontosabb volt november 17.-én Károlyi Sándorhoz intézett atyai intése. „Válogatott szavakban kérte, térjen vissza a király hűségére; becsülete meglesz, jószágai, uri hivatalai, tisztjei megmaradnak s ha más állapotban akar szolgálni, becsülettel alkalmazzák. Küldje hozzá meghatalmazott emberét.”[12] Károlyi úgylátszik nem közölte azonnal a levélben foglaltakat sem Bercsényivel sem Rákóczival, aki november 25.-én úgy volt informálva, hogy Pálffy már is Ónodig nyomult előre. Arra kérte tehát Károlyit, aki Pálffyt közelebbről ismerte, figyelmeztesse őt, hogy „dicsőségére válnék, ha a magyar háborút örvendetesebb és gyorsabb czélhoz vezető eszközökkel fejezné be, mint ahogy azt fegyver által remélhetni.” – Egyébként a fejedelem tudta, hogy – mint dr. Márki írja id. m. III, 143. oldalán – hogy a már is két lábnyi hóban s az eleség fogyatékossága miatt az ellenség sem mozoghat könnyen. De ragaszkodott ahhoz a tervéhez, hogy lovasságát egy hadtestbe vonván össze, még egyszer átkel a Tiszán „az áldott Nyirségbe”, elvágja az ellenséget minden eleségtől s a népet újból föllelkesíti. S hogy ezt megteheti, abban a pillanatban is hitte, mikor 20 katona sem volt mellette s mikor a menekülők „sáska-tábora”, ahelyett, hogy a csatatérre követné, 17.-én az ő rákosi majorját is fölverte, asztagait csépelte és „orra előtt” fosztogatott.[13] Mindenre elszánt embereket akart maga körül látni; szerette volna tehát, „lerázni nyakáról” a feleséges tábornokokat, akik csak magukról és családjukról gondoskodtak… Kassa parancsnokát, Eszterházy Dánielt, új részletes utasításokkal látta el s Varannó és Parnó közt a lengyelországi összeköttetések fenntartására 3 ezreddel Ebeczky István brigadérost, Sztárára pedig Charrièret rendelte.[14] A Bodrogközt Sennyei Ferenc brigadérosnak, a Tisza középső szakaszát Károlyinak kellett védenie.”[15] November 20.-án Bercsényit száztagú kisérettel II. Ágost lengyel királyhoz indította útnak, akinek többek között megüzente, hogy a császár a béke igazságos feltételeit félredobva, a nemzetet halálra keresi; de ő tábornokaival és tisztjeivel együtt inkább kibújdosik, mint hogy igába hajtsa a fejét.

Rákóczi december 5.-én Károlyi kisvárdai táborába indult s utközben értesült, hogy Perényi föladta Eger várát.[16] Kisvárdán megjelent Baranyi Mihály, Pálffy meghatalmazottja is, hogy megvigye utóbbinak Károlyi válaszát a hozzá intézett felhívásra. A választ most már december 9.-én kelt levelében Károlyi nemcsak a maga, hanem Rákóczi nevében is megadta s hivatkozva a magyar rendek szövetségének tett eskűjére, elutasította Pálffy ajánlatát, végszóul kijelentvén, hogy „ha a tábornagy legyőzné, széjjelverné is az egész kurucz hadat, azzal nem érne véget a támadás és nem biztosítaná vele a császár dolgait; mert az igaz magyarok nem teszik le fegyveröket, nem bujdosnak ki, hanem hazájokért, az árvákért, özvegyekért az erősségekben várják isten kegyelmének teljesedését.”[17] Kisvárdáról Rákóczi a hadak megszemlélése céljából Kállóra ment. A hadak a körülfekvő falvakban szállásoltak s a fejedelem december 12.-én jobbaknak, népesebbeknek találta őket, mint gondolta volna. „Úgy jöhet Pálffy – mondá[18] – hogy még egyszer szemébe nézhetünk.” A külső ügyeket sem tartotta reményteleneknek. Dec. 19.-én a fejedelem Károlyival Nyir-Baktán volt. Itt kapták meg Pálffy szóbeli üzenetét, mely szerint a tábornagy az elkezdett dolgokat a fejedelemmel is kívánja közölni. Szeretné, ha az erdélyi fejedelemséget szóba se hozná és az alkudozásokhoz ne kívánja se az országgyűlés összehivását, se a fegyvernyugvás megadását, mert a bécsi kormány a tárgyalásokat és a fegyvernyugvást is nehezen fogja megengedni. Javasolja tovább, hogy a fejedelem írjon alázatos levelet a császárhoz és legyen meggyőződve, hogy mind magának, mind követőinek kegyelmet nyer s még jószágaikat is visszakapják. Ne bizzék külső hatalmasságok segítségében és hitegetésében, mert azokban megcsatlakozik. Ha valamit akar, ne késlekedjék, mert a császár hadai megindulnak; és ha ezeket kevesli, titokban megmondhatja, hogy küldhetnek ellene 40.000 németet is.[19]

Károlyi terjedelmes emlékiratban fejtette ki a kapott szóbeli üzenetre vonatkozó nézeteit. Figyelmeztette a fejedelmet a Bethlen Gábor s a maguk korabeli helyzetnek sok tekintetben hasonló voltára. „Mint akkor, most is békével kell befejezni a küzdelmet. Fejtegette, hogy nem lehet reményünk külső segítséghez. A békét Pálffynak mostani ajánlata alapján kell keresniök. Hiszen bizonyosnak már benne, hogy a maguk erejéből nem boldogulhatnak. A fejedelem tehát alázza meg magát, hogy úgy ne járjon, mint az egyiptomi király, aki Jeremiás próféta intésére nem alázkodott meg Nabukodonozor előtt s elveszett. Irjon a császárnak az ajánlott módon, de írja meg a külföldi hatalmasságoknak is, hogy ezt nem őszintén teszi, hanem csak hogy összeszedhesse magát…”[20]

December 19.-én Rákóczi Munkácsra utazott, ahova 22.-én érkezett meg. Másnap Károlyi is odaérkezett. Újra megtárgyalták Pálffy üzenetét, de az abban foglalt tanácsot és feltételeket Rákóczi, Károlyi rábeszélése ellenére sem fogadta el s erről megállapodásuk szerint Károlyi, kisvárdai főhadiszállására visszatérve, kimerítő levélben tájékoztatta a tábornagyot.[21]

Igy tehát a békés megoldás egyelőre lekerült a napirendről.

[1] Feldzüge… XII, 533–545.

[2] „Elinem Ritt gegen Szolnok vorzunehmen.”

[3] Szolnok elestétől Rákóczi emlékiratai 286. oldalán ezt mondta: „A parancsnok (Csajághy) oly büszkén felelt az első felszólításra, hogy a tábornok nem lévén oly készülettel, hogy rendes ostromhoz foghasson, már visszakészüle: minőn a föladási jelt megütötték a várban.” – Ehhez Thaly Kálmán a következő lábjegyzetet fűzte:„A kis szolnoki várat Csajághy János gyalogdandárnok védte; az otromló Cusaninak lovas ezredein kívül gyalogság is állott rendelkezésre. A feladás a miatt következett be, hogy a vár előtti terjedelmes huszárvárban fekvő 3000 szabad hajdú, demoralizált tiszántúli lovas, amint Cusanit megpillantá: nagy lármával összezajdulván lóra kapott, és a Tisza hídján általtakarodék. Hiába igyekeztek őket tiszteik visszatartóztatni: a keménynyakú szabolcsvármegyei huszárezredes Nyúzó Mihály még karddal is közéjök vágott, – mind hasztalan. a fékét vesztett had tova robogott. Az ellenség ekkép a huszárvárat elfoglalta, a belső várban levő 300 hajdú pedig a lovasságtól így cserben hagyatva, szívét veszté, s parancsnokát capitulására nógatta.”

[4] Pálffy tábornagy nov. 24-iki jelentése Pestről Savoyai Jenőhöz. Kriegs-Arch., Ungarn 1710; Fasc. XI, 2.

[5] Eger megadásáról Rákóczi emlékiratai 285. oldalán ezeket írja: „…német hadtest szállván Eger alá, feladásra szólítá a várat, s hogy az alparancsnok (Réthey Ferencz) s a várban levő azon vidékbeli tisztek megvesztegettetvén az odamenekült kanonok által, kényszeríték báró Prinyi dandárnokot, hogy capituláljon. – Hogy a császáriak mennyire megörültek ennek, mutatja Pálffy tábornagy december 4.-én Savoyai Jenő herceghez küldött következő jelentése (Kriegs-Arch., Ungarn 1710; Fasc. XII, 2.): „Die Capitulation muss umso freudiger begrüsst werden, als dem Kaiser dadurch nicht allein ein ansehnlicher Strich Landes unterworfen wird, sondern in Erlau auch eine grosse Quantität Proviant, Munition, Salz, Wein und Abba (grober Wollstoff) vorgefunden wurde. Anderseits wäre der Platz ohne schweres Geschütz kaum zu bezwingen gewesen und hätte noch viele Leute gekostet, deren bis jetzt schon mehr als vor Neuhäusel geblieben sind.”

[6] Kassa megvételéről Löffelholz, amint az Savoyai Jenőhöz december 21.-én Miskolcról intézett jelentéséből (Kriegs-Arch., Ungarn 1710; Fasc. XII, 5.) kivehető, igen messzemenő következményeket várt: „Wird nun gleichzeitig auch von Siebenbürgen her, beziehungsweise vom linken Theiss-Ufer aus die Bewegung begonnen, so unterliegt es keinem Zweifel, dass der Feind arg in die Enge getrieben und der ganzen Rebellion ein baldiges Ende bereitet wird.”

[7] Lásd a 802. oldalon.

[8] Archiv. Rákócz. III, 178–182.

[9] Archiv. Rákócz. III, 183.

[10] Archiv. Rákócz. III, 188. – Károlyi-levélt.

[11] Tört., Tár, 1882. 163. – Fiedler id. m. II, 131.

[12] Dr. Márki id. m. III, 140.

[13] Rákóczi levele Károlyihoz, Károlyi-levélt.

[14] Archiv. Rákócz. III, 312–313.

[15] Archiv. Rákócz. III, 311.

[16] Károlyi-levéltár.

[17] Pulay, Károlyi önéletírása II, 205–208.

[18] Archiv. Rákócz. III. 204–207.

[19] Pulay id. m. II, 217–218.

[20] Károlyi-levéltár. – Dr. Márki id. m. III, 156.

[21] Pulay id. m. II, 220.