XVIII/21. számú melléklet.

Palocsay a Dunántúlon nem nagy ellenállásra találván, hamarosan hatalmába kerítette Simontornyát,[1] majd aztán a Balatont észak felé megkerülve, július 22.-én Nagy-Vázsonynál ütött tábort anélkül, hogy annak biztosításáról kellőképpen gondoskodott volna. Igy történt aztán, hogy báró Schilling ezredes 200 dragonyossal és 300 labanc huszárral a mondott napon déltájban meglepően megtámadta a kurucok táborát, akik állítólag 50 halottat, 16 foglyul esettet és 120 lovat vesztettek, s azonkívül 1 zászló és az egész, egyébként meglehetősen értéktelen podgyászvonat a győzők kezébe került. A másnap Sümegre visszatérő Schilling ezredes annak közelében egy erősebb portyázó kuruc osztagra bukkant és azt szintén szétugrasztotta.

Palocsay megbetegedvén, a parancsnokságot tőle Béri Balogh Ádám vette át, aki ereje zömével Győr felé előnyomulván, Téthnél megtámadta és megverte Eszterházy Ferenc tábornok ottlevő különítményét s magát a nevezett tábornokot is elfogván, Sopron felé nyomult előre. Innen azonban gróf Nádasdy Ferenc altábornagy tetemes haddal eléje nyomulván, a Borbély Gáspár vezette kuruc elővédet, majd a főcsapattal utána jövő Baloghot is néhány nap mulva Salamonfánál visszavonulásra késztette. A kurucok ez alkalommal állítólag 70 embert és 150 lovat vesztettek.[2] A harc színhelyéről Balogh, Kőszegen át kerülve, a rába mellé húzódott vissza, honnan ismételten küldött ki portyázó különítményeket mind Sopron, mind a stájer határ felé.

Szeptember első napjaiban Balogh, Borbéllyal együtt nagyobbszabású vállalatra indult Sopron felé, azonban szeptember 9.-én Vépnél báró Freiberg alezredes által dragonyos ezredével váratlanul és meglepően megtámadtatván, megveretett s ez alkalommal egész podgyászvonatát is elvesztette, Borbély Gáspár pedig halálos sebet kapott. Balogh megvert hadát sietve vezette vissza Ikerváron át a Rába mögé, de itt Karakó és Váth között Schilling ezredes osztagaira bukkant, akit Nehem táborszernagy a Marcal- és Rába-átjárók megszállására és kézbentartására utasított. Balogh ilyenformán Karakónál csak harc árán tudta a Marcalon való átkelését kikényszeríteni s aztán a Bakonyba vonult, hogy ott a közben meggyógyult és segítségére jövő Palocsayt bevárja. Utóbbit azonban gróf Monticelli ezredes Siófoknál meglepően megtámadván, annak hadát szétverte. Ennek ellenére Palocsay embereinek nagyobb részét ismét összegyüjtötte és a Bakony hegységen át Balogh erősbítésére előrevezette. Utóbbit azonban Monticelli ezredes szeptember 26.-án Szent-Mártonnál újból megverte, miről Palocsay tudomást szerezvén, hadával sietve vonult vissza a Balaton mellékére, Balogh ellenben nem hogy visszavonult volna, hanem szeptember 27.-én éjjel 300 lovasával újból előretört Sopron felé. Nehem táborszernagy ennek neszét véve, báró Freiberg alezredes csoportjával személyesen indult Balogh üdvözlésére, de azt már nem tudták utolérni;[3] utóbbi erre a stajer határ felé vett irányt. Most aztán Schilling ezredes is Baloghék után iramodott, de néhány napig ő sem tudta őket utolérni, míg végre október 2.-án Lenti mellett Rédicsnél rájuk akadt s két századot hátukba irányítva, a többivel előlről támadta meg és a közeli mocsárba szorította őket. Baloghnak csak nagy nehezen sikerült magát 50 emberével az ellenségen át keresztülvágni. Erről az esetről Nehem táborszernagy október 16.-án Pápáról nagyhangú győzelmi jelentést terjesztett elő.[4]

Október végéig a fáradhatatlan Baloghnak újból sikerült néhány száz lovast összegyüjtenie, de azokkal nagyobb dolgot, sőt megtámadtatás esetén sikeres ellenállást sem hajthatván végre, a Duna–Tisza közébe való visszatérést határozta el. A Dunán Mohácstól délre Vörösmartnál[5] szándékozott átkelni, de mielőtt azt végrehajthatta volna, október 29.-én a császáriak által harcra kényszeríttetett. A Tolnán székelő Petrasch ezredes ugyanis a mondott napon reggel hírt kapván arról, hogy déli irányból Szegszárd felé erősebb kuruc osztagok, állítólag Balogh vezetése alatt vannak előnyomulóban, nyomban meghagyta Secula ezredesnek, hogy valamennyi jól lovasított emberével a jelentett ellenség megtámadására induljon, aki azonban csekélyszámú erejére hivatkozva, erre nem valami nagy hajlandóságot mutatott, miért is Petrasch még 100 gyalogost is adott melléje. Közben újabb hírek arról számoltak be, hogy Balogh 500 lovassal Mohács felé menetel, hogy a battinai sáncot hatalmába ejtve, annak környékén a Duna balpartjára keljen át. A battinai sáncot 1 hadnagy 60 emberrel tartotta megszállva és azonkívül 2 közelében horgonyzó sajka is támogatta. Most aztán Petrasch még 2 sajkát irányított oda és ahány embert hamarjában összeszedhetett, azokkal maga is Secula segítségére indult. Balogh látván, hogy célját harc nélkül el nem érheti, a menetvonaltól jobbra fekvő magaslatokon csapatjával harckész helyzetbe helyezkedett és amikor látta, hogy az ellenség menetoszlopa igen nagy hézagot mutat fel, elszántan annak élcsoportjára vetette magát, miből hamarosan felette elkeseredett harc keletkezett, melyből végül mégis csak a császáriak kerültek ki győztesek gyanánt, akiknek a küzdelem állítólag mindössze 13 emberükbe került, míg a kurucok német forrás szerint, mintegy 70 halottat és sok sebesültet vesztettek.[6] A harcot követő futás közben Baloghot néhány emberével egy mély árokba szorították, ahonnan azok sehogy sem tudtak kivackalódni és így valamennyien foglyul estek.[7]

„Szegény Balogh vége – írja Rónai Horváth, a Magyar Hadi Krónika II, 383. oldalán – tragikus volt. Pálffy tábornagy ugyanis a vitéz embert a fennálló kartell ellenére lefejeztette s így a szabadságharcnak e dicső hőse, a rettenthetetlen vitéz, rövid, de fényes pályafutását mint a nemzeti ügy vértanúja a vérpadon fejezte be.”

A Felvidéken ezalatt csak kisebb kaliberű vállalkozások fordultak elő. A Szepességen a megbetegedett Löffenholtz altábornagy helyett gróf Virmond altábornagy vette át a parancsnokságot, de miután körletében a pestis már szintén erősen kezdett fellépni, nagyobb dologra nem mert vállalkozni. Du Jardin ezredes Krasznahorka, a szécsényi huszár-szabad-század parancsnoka, Kortics százados pedig Putnok tájékán ütközött össze egy-egy kuruc csapattal, amelyeket sikerült visszavetniök.[8] De a kurucok is élénk tevékenységet fejtettek ki, csakhogy vállalkozásaikat nem nagyon kísérte szerencse. Szeptember végén Bika László akarta a császáriak ipolymenti őrvonalát Kékkő irányában áttörni, de szerencsétlenségére a császáriak csapdájába került és több emberét és lovát elvesztette. A póruljárt osztagot követő Rókay erre az összeütközést kikerülve, sietve húzódott vissza az Ipoly mögé.

Szeptember 26.-án a Du Jardinhez beosztott Gassner hadbiztost lepték meg a kurucok Rozsnyó elé való útjában és azt szerencsésen el is fogták. A következő napon a 25 lovas fedezete alatt Csetnekről Polomkára törekvő gróf Andrássy Istvánt lepték meg rejtekhelyükből előtörve a kurucok az egyik mély útban, de 1 halott és 2 sebesültnyi vszteséggel a grófnak elvégre mégis sikerült többi embereivel együtt megmenekülni.[9]

[1] Az előzményeket lásd a 799., a Heister által tett ellenintézkedéseket pedig a 807. oldalon.

[2] Feldzüge… XII, 528.

[3] Feldzüge… XII, 529: „FMZ. Nehem und Obristlieutenant Baron Freiberg folgten den Rebellen auf dem Fusse nach. Wider alles Erwaren gelang es Balogh jedoch, sich dieser Verfolgung zu entziehen, Güns am 27. September bis auf das Schloss niederzubrennen und die Richtung gegen Steyermark zu nehmen. Obrist Baron Schilling… folgte ihm gleichfalls mehrere Tage, ohne aber die wohlberittene Abtheilung einholen zu können.”

[4] Wienerisches Dierium, 1710.

[5] A helységneveket lásd a XVIII/8. számú mellékleten.

[6] A harc hevességéről a Feldzüge… XII, 531. oldalán a következőket mondja: „Der Kampf ging bald in ein mit Erbeitterung geführtes Handgemenge über. Man konnte in dem Gedränge den Säbel gar nicht gebrauchen, die Leute schlugen sich mit Pistolen und Carabinern auf die Köpfe. Auch Obrist Petrasch, der sich mitten im Getümmel befand, wurde von einem Insurgenten mit dem Csákány vom Pferde gerissen und befand sich in grösster Gefahr, als einer den Kaiserlichen den Rebellen niederstreckte und den Obristen aus seiner Bedrängniss befreite. Obrist Secula erhielt eine nicht unbedeutende Wunde am Knie und das Gefecht war nahe daran, eine bedenkliche Wendung zu nehmen, aber die raizischen Reiter und der kleine Trupp kaiserlicher Infanterie trieb die Insurgenschaar, welche auf dem engen Raume des Gefechtsfeldes 70 Todte und viele Verwundete liegen liess, endlich doch auseinander, während die Kaiserlichen nur 9 Verwundete und 4 Vermisste zählten.” – Kérdem, helytállók lehetnek-e ezek a számok, ha a küzdelem tényleg oly nagy elkeseredéssel folyik?!

[7] Petrasch ezredes okt. 30-iki jelentése Tolnáról. Kriegs-Arch., Ungarn 1710; Fasc. X, 1.

[8] Heister szept. 5-iki jelentése a császárhoz Esztergomból. Kriegs-Arch., Ungarn 1710: Fasc, IX, 4, 4–a, 4–b.

[9] Virmond altábornagy szept. 28-iki jelentése Heisterhez a csetneki táborból. Kriegs-Arch., Ungarn 1710; Fasc. IX, ad 18.