A tavarnoki zsákmányolás és az azzal kapcsolatos egerszegi harc eredményéről, valamint a Lőcse körül történtekről Rákóczi természetesen csak néhány nap mulva szerezhetett tudomást. Hogy addig miként ítélte meg a helyzetet és mi mindenen törte az eszét, az, alább közlendő további levélkivonataiból tűnik ki.

Február 14.-ikén ezt írja Károlyinak Szent-Márton-Kátáról. „Örömmel látom az Kegyelmed 12. írott levelébúl, hogy könnyebben fogja végezhetni ott dolgait, s hamarább visszatér, mintsem reménlhettem. Diák Ferencz confirmálja most is Pétervásárúl, hogy Viard 24 standárral gyüvén, csak tizenhéttel ment vissza, a többit itt hatta, és az java kisírte Croit az bányavárosokra, ahonnan Bécsben szándékozik, – hihető, az mint némely rabok rebesgették, összeveszett Czikkinggel (Sickingennel). – Az parasztság megunván e körül való quártélyozásunkat: szörnyen hozza Pestre az németet: minap is papi hitire esküvék egy praedicator, hogy Pestre feles (sok) gyütt, – de ugyanaznap más falubéli parasztember megesküvék, hogy nem igaz és így cselekszenek az ráczczal is, – de nem lesz sok hasznok belőle! Kegyelmed mindazonáltal csak serénykedjék mind dolgai végbenvitelében, mind az visszatérésben mert ha Kegyelmed késik: se itt, se ott nem vihetünk semmit véghez. Graffent (Graevent) hijába várja ki Kegyelmed: mert míg ott lesz, ki nem gyü, – hanem, ha véghezviheti, elégedjék meg az somlyaival.”

Február 16.-án Bercsényinek ezt írja Rákóczi: „…ma érkezék Antal úr levele, melyben tudósít, hogy az tavarnoki és nagybossányi német minden ágyúlövés nélkül adta fel magát, az elsőben 60, az másikában 40 német s hajdú volt, és 600 hordó liszt amabban, – emebben nem írja mennyi; de már akkor Barait (Beyreut) és Semborum (Schönborn) regyimentjei Leopoldhoz (Lipótvárhoz), a verebélyi, mocsonoki és sellyei, kis-tapolcsányi, – kétségkivül szeredi, kosuti is, Nyitrára contrahálta volt magát egészszen, úgy, hogy az verebélyinek actu hordják Újvárban az élését. És így már maga is írja, hogy, ha visszajöveteliben apponálja magát: szemben áll, s megverekszik vélle; kétségkívül már általestek egymáson, – és mivel 12. költ Nagy-Tapolcsánytúl az levél: már ebben se tanácscsal, sem erővel nem segíthetek, hanem egyedül az hírtül várok, az melynek eleje, – alig írék eddig, érkezett, s íme, Kegyelmednek includálom. Szluha írja mindezeket comfirmálva, hogy az gyalog és artoleria, úgy az rabok, kár nélkül gyüttek. Örményben (Ürmény) subsistáltak az hadak, s akkor expediálták az szekeres-lovaikot az ágyúkért… Már ezek így lévén, mivel máskint nem remélhetem, hogy Újvár prófontiroztassék: mihent Károlyi elgyű, – az kiért ma küldöm curéromat, – magam is felmegyek; mert úgy látom, haszontalan írásom, ha nem követik, s 60 németért penig így periclitáltatni az hadat nem tanácsos, – Antal mellé penig tanácsot nem találok. Azt is hozák ma hírűl, hogy Viard újonnan munitióstúl indult volna ki Rozsnyórúl, Serke-felé; de erről bizonyosabbat várok, mert csak paraszt-hír. – P. S. Már levelemet az póstára is küldtem vala: az midőn érkezik Károlyinak annectált levele, amelybűl a sok rossz consquentiájú dolgokat látván, megvallom, alig tudok magamnak tanácsot adni: mert hertelen való visszagyövetelihez nem bízhatván – magam ezen kevés, harmadfélezerbül álló haddal csak addig subsistálhatok, míg az ellenség kitanulja dolgomat. Czafolásomat (visszavonulás) sem tartanám szégyennek: ha az országnak nem veszteném azzal reménségét. Antallal conjungálnám magamot, – de Újvárt kiemésztem, s már ű is elmulatván (elmulasztván) minap az alkalmatosságot az verebélyi próbával, a maga hírével ennyire csuportoztatta az ellenséget. Magam inkább utánnam húzom, s nehezebb lesz az prófontírozás; az mint látom tanácsit: magam Újvárban ülvén, többit fogok emészteni, mintsem űk szerezni. Minekelőtte azért végsőképpen, vagy egyre, vagy másra resolváljam magamat, – ha az ellenség időt ád, elvárom az Kegyelmed opinióját; ha penig felém gyű: csak Újvár lesz a jel. Lássa Isten, hogy segít – legalább rajtam ne múljék hazám szolgálatja, amelyre magamat már akkor felszenteltem, amikor Homonnárúl megindultam. Tudom, nehezebb lesz visszagyűni, mint felmenni, – de mit tehetek rúlla?!”

Ugyane napon Károlyinak ezeket írja: „Az minapi levelemben feltett okokra nézve indíttatott nyugtalanságom között ma vettem 12. Nagy-Tapolcsánybúl datált levelét Antal úrnak, – az melyben írja, hogy Tavernok és Nagy-Bossány feladta magát minden lövés nélkül; az kettőben volt 100-ig való német, az mellyet rabbá tett, élés, fegyver és muntír; de már akkor még Verebélyt is, több postirungjaival pusztán hagyván az ellenség: Nyitrához contrahálta vala magát, és az Csallóközben lévő két regyiment ment Galgóczhoz. Ezen órában veszi hofmesterem Ordódi levelét, s küldi oly katona által, az ki Egerszegnél jelen volt az harcon; kétezerötszáznak mondja, hogy volt az német: az lengyel meg is indította vala egy részét, s vágtak is jóformában, – de megfordulván az szaladó ellenség, megnyomta űket, s helyén megtorpadt; az mieink is elgyüttek, kevés kárral. Az harcz alatt mind nyomakodott az gyalogság és munitió az rabokkal, – minden kár nélkül elgyüttek, azon élesszekereken kívül, az mellyekbűl kiereszgette az marhát az parasztság. – Már ezekbűl általláthatja Kegyelmed az éretlen tanácsokbúl változott orderemnek éretlen gyümölcsét; melyre nézve, csak általláttam, hogy magunknak kell hozzákezdeni az dologhoz, – az mellyet sokára nem halaszthatunk: mert az a had nem élhet sokáig Újvár tájján. Kegyelmed azért ne késsék, hanem, mivel reméllem, hogy már eddig az nagyján az dolgoknak legalább általesett, – siessen hozzám az hadakkal, mert még egy-két holnap az közi: azután az ellenség is csuportozni fog, az idegen had is elúnja magát, ha Morvát meg nem látja. Úgy látom, Diák Ferencz sem jobb az többinél, most is Almágyrúl irdogál, – az minap az szécsényi, s most az mint Zsámboki Csécséről írja: az vadkerti ki-kicsapdoz háta megett; már pedig még csak akkor visszament volt, hanem már újonnan is írják újabb motusát Serke felé. Csak nem találok embert, az ki segítsen; Kegyelmed azért, újonnan is kívánom, hogy ne késsék, – amint is adja Isten, lássam rövidnap alatt! – Már ezen levelemet bépecsételvén, el is akarván küldeni: az midőn érkezik az Kegyelmed Károlybúl 14. irott levele is, az melybűl egyebet nem látok, hanem az mit az Kegyelmed elmenetele alkalmatosságával is praevidiáltam, – de reméllettem, hogy hamarább eleit fogja Kegyelmed vehetni a sok rút ábrázatú dolgoknak, mintsem az feljebbemlített leveléből látom Kegyelmednek. Melyre nézve, megvallom, hogy soha oly conjuncturában nem voltam, az melyben magamnak ily kevés tanácsot tudtam volna adni, mert hazámnak fájdalmas sebeit mindenünnen látom; az ellenségnek tárgyúl tétettettem az mellettem lévő kevés hadakkal, – melyre nézve mindekelőtte végső resolutiót vegyek, ezen levelemre való válaszszát elvárom Kegyelmednek: mikorra remélhetem Kegyelmedet? Mert, ha magam, intentióim szerint felmegyek is: Antal úr secundálásához keveset bízhatok; az odavaló operatiók penig állandó serínséget kivánnak, – máskínt se nem fogunk subsistálhatni, se Ujvárt megtartani; veszedelmesebb lesz henyélésre való felmenetelem, czáfolásomnál. Commendónak akárkit hagyjon kiend, – csak parancsolatit exequálja; munitióhoz Munkácsrúl ne sokat bizzék Kegyelmed: mert ott is nem sokkal van több az pénznél.”

Ugyanaznap (16.-án) Eszterházy Antalnak a következőket írta Rákóczi: „Szívesen örülhetnék az Kegyelmed 12. February költ levelében írt progressusokon: (ha) amint azokat az mellyeket az utólbi levelemben megírtam vala, nem praevideálván, jól kezdett operatióinak történhető szerencsétlen végét nem forgatnám elmémben; de mivel – az mint Kegyelmed írja, – már az ellenségnek egy része Galgóczhoz, másika Nyitrához gyűlt volt, és felfuvalkodottságát az Kegyelmedtűl intercipiált s nékem küldett orderekbűl látom: csak elhitettem magammal, hogy eddig vagy hatot vagy vakot hozott a koczka, – amely ha szerencsére fordult: elhitettem magammal, hogy avval élvén, egyenesen Morvának és a Vágontúl való földnek fog fordulni; ha penig az Isten tovább is meglátogat bennünket: azon fog Kegyelmed munkálódni, hogy az hadat újonnan contraháltassa, mivel bizonyos lehet benne, hogy akkor magam is közelgetni fogok Kegyelmedhez, – már is Isten jóvoltábúl megtérő-félben lévén Generális Károlyi Sándor úr az hadakkal… Noha az előbbeni levelem szerint Deák Ferenczet írtam vala, hogy arrafelé fogom küldeni: de mivel igen lement Losoncz felé, s leveleim nem érkeztek, – már az mostani Kegyelmed levelére nézve, későnek látom arrafelé való utozását. Csak egyedül kivánom azért, hogy mentűl hamarább szerencsés híreket hallhassak Kegyelmed felől. – Már ezen levelemet elvégezvén: egy Újvárbúl jött katonátúl értettem az Kegyelmed egerszegi harczának hírét, melynek circumstantiáibúl úgy collinálom, hogy, ha egész szerencséje nem volt is, – nem szinte szerencsétlenül történt… Considerálván tovább is az következhető hadi operatióknak folyását: mivel Kegyelmed az egész hadakkal visszafordult, és kétségkívül az ellenség is magát jobban contrahálni fogja, – szükségesnek itélem, hogy Kegyelmed az hadakat úgy dislocálja, hogy magunkat bátorságossan conjungálhassuk, valamikor a szükség kivánja, diligenter investigáltatván: hol micsoda subsistentiája lehessen az hadaknak? és az Ipoly- és Garam-hidakról úgy provideáljon, hogy mindenkor bátorságos és tartóztatás nélkül való általmenetelünk lehessen. Hogy peniglen az vadkerti ellenség is annál is jobban constringáltassék: az mennyiben cum securitate lehet, közelítse Kegyelmed hozzája az hadakat Báth és Szebeléb tájékára; Berzsenyt (Börzsöny) is mindazonáltal pro facilitate communicationis had nélkül ne hagyja, és miket hogy rendelt? s subsistentiája hadainknak hogy lehet? sietséggel tudósítson.”

Február 18.-án újból írt Rákóczi Eszterházynak: „Tegnapi levelem szerint – mondja – annál is nehezebben várom az Kegyelmed tudósítását, amennyivel inkább halad; de minekelőtte aztat venném is: kivántam ezen levelem által tudtára adni Kegyelmednek, hogy e mai napon kétfelül is bizonyos hírűl értvén az ráczságnak Szegedhez való gyülekezetit, és a német conjunctiójára igyekező szándékát, – hogy mindezt, mint az minap történt casus szerint Eger felé való csapását praepediálhassam: holnap Isten jóvoltábúl az kerűlem levő hadaknak egyik részével Czeglédre szándékozom; mivel mindazonáltal reménlem, hogy az tegnapi levelem szerint Kegyelmed is az mellette lévő hadaknak egy részét Berzseny (Börzsöny) felé fogja szállítani: az szüntelen correspondentia kedvéért Deák Ferenczet Püspök-Hatvana táján fogom hadni, hogy az Kegyelmed leveleit vévén, azokat Jász-Birin felé utánnam küldhesse. – Mivel ma vett levelébűl Generális Bercsényi úrnak értettem aztat is, hogy az hátramaradott auxiliáris hadaknak egy része már újonnan országunkban érkezett, és más része Máramaroshoz közölget: reménlem Isten jóvoltábúl, hogy csak rövidnap alatt is – mihent tudniillik Károlyi úr vissza fog jönni, – a Dunántúl kezdhető operatiókrúl nagyobb fundamentummal fogunk gondolkozhatni; mellyeket mivel Kegyelmed által kivánom újonnan kezdetni: jobb módját nem látom, mintha ezen hadakozásunk kezdetin elővett modalitások szerint passust magunknak itt Földvár táján csinálunk. Melyre nézve nemcsak az Kegyelmed maga személye szerint való lejöveteli, de az Dunántúl valók lehozatása is szükséges lészen; melyrűl noha még Kegyelmed újabb orderemet fogja venni: mivel mindazonáltal se az Károlyi úr Kegyelmed helyiben való meneteli haladni nem fog, – aki, amint a mai levelébűl értem, már alkalmasint reparálta Tiszántúl a dolgokat, hogy az Méltóságos Asszony, Kegyelmed kedves házastársa, hijjában magát ne szerencséltesse: itt Jász-Birínben megtartóztattam, jobbnak itélvén, e táján hogy megvárja Kegyelmedet, mintsem magát fel s alá hejában fárassza. Mellyeket is kivánván Kegyelmednek tudtára adni, tudósítássát óránkint várom.”

Bercsényinek pedig ezeket írta Rákóczi február 18.-án Szent-Márton-Kátáról: „…Az újonnan gyüvő lengyel hadakrúl jól esett hogy Károlyinak is írt Kegyelmed: mert magam is jobbnak látom ezeknek Erdély felé fordulásokat; de az regullarissát szeretném ezekhez applicálni, ha bonis modis lehetne tűllök avellálni. Megfizet az lengyelnek az erdélyi szászság, ő is néki, – mert sok lengyelt csuporton tartani nagy bú és galyiba volna, még magamot is hamarább kibosszontana az országbúl, mintsem az németet kikergetné! Nékem csak Károlyira volna szükségem az Tiszántúl való haddal: mert e nélkül nem bízhatom Újvár prófontirozásához, mert látom, Antal mások eszén járván, véghez nem viszi…

„…most is jobbnak itílném az pénzt az reguláris és lengyel hadakra fordítani, mintsem olyakra, az ki az kapa helyett veszi az puskát az vállára, és ha boldogúlunk: annak praetextusával praetensiokat fog formálni az török, s akkor ijesztve fogja véghezvinni azt, amit most emleget, – s akárki mit mondjon, de csak jobbnak tartom én annál az lengyelt, aki már régtűl fogván, ha rosszul is, de csak hadakozik, s az puskaport szagolja, amaz az dohánt; és amaz a pénz mellett az dicsőséget is szereti: de emez csak az pénzt; amannak praetensióitúl nem tarthatunk: emennek sacczoltatása meg nem szűnik, s minden basa-változásban új ajándékokat kell készíteni, – s egyszóval, az kevés is megemészt… Ha az ellenség Lőcsét megveszi: kétségkívül, infantériáját belétévén, az lovassát ellenem fogja fordítani; ezt jelengeti Viard készületi is Rozsnyórúl, és az Szepes elé való utak tisztogattatási. Melyre nézve, de ratione látom, hogy én is ne praecipitáljam Antallal való conjunctiómat, hogy distrahálhassam az ellenség eszét, de sokratiókra nézve Antalt magam mellé, s Károlyit helyében szeretném ugratni, – bárcsak emennek visszagyüveteléig reám ne esmérjen itt az ellenség! Most is hozzák az rácz Szegedhez való gyülekezetinek hírét, – de ő kegyelmeknek, reméllem, megfelelhetek; mindazonáltal, mind az újvári dolgokat considerálván, s mind az feljebbemlített szándékit az ellenségnek, tartván attúl is, hogy Károlyi visszatérése haladni fog, és nékem itt faluzni éppen nem egészséges: most resolválám az rácz ellen való menetelem praetextusa alatt Czeglédre való indulásomat, ahol az egész hadamat velem egy csuportba fogom tartani, az ráczot híremmel is megzabolázni, és az német lába elől elmenvén, cum securitate megvárni Károlyit. Antalnak azért megírom, hogy az rácz ellen megyek, és az mennyiben lehet, időt nyerek.”

Február 18.-án Károlyinak többek között ezeket írja Rákóczi: „…Hogy penig magával több hadakat hozhasson Kegyelmed: azon útban lévő 28 zászlóalja lengyelt is, az melyrűl e mai napon vett levelében ír Bercsényi úr, Kegyelmed mellé rendeltem, – jó lesz fizetését az szászságra és Belényes vidíkére assignálni, ahonnan talám legjobb volna Erdély aggressusa, kivált ha Szakmár, Ecsed és Károly praesidiáltatásával in securo hagyja Kegyelmed az innekső földöt. Az utolsó levelemben elfelejtvén Kegyelmednek megírni a szakmári gázlók óltalmazásának facilitássát, amellyekre szükséges, hogy spanis-rajtereket csináltasson Kegyelmed, de oly aprókat, hogy az víz színe alatt rejtettessenek el; azokat sűrűn tévén keresztül-kasul, – assecurálom: se lovass, se gyalog által nem gyühet, és az víz azalatt elrejtve lévén, se le nem vághatja, se le nem lőheti az ellenség, s akkor vonyhatja ki az ember, az mikor akarja, mindenikének az két végire kötelet nagy kövekkel kötvén. Ez többet fog tenni, az hajdú őrzésénél is. Károly erősítésének is hasznát fogjuk vehetni: csak jó praesidiumról provideáljon bele Kegyelmed. Ezekkel talám majd maga is reá tér Kegyelmed, hogy nem lehet az országot csak tatár-módon birni, – az mint eleintén gondolkodott vala; mert, ha mi nem építünk is: de épít erősségeket az ellenség, – penig hogy már hajdút is találhatunk azok óltalmára, az melynek szaporításárúl szükséges hogy untalan gondolkozzék Kegyelmed: mert szükségünk lesz az praesidiumokban, mert Lőcse – úgy vélem, – már eddig feladta magát: mivel jóllehet dicsíretesen viselte Andrássi magát minap, s azután is Nikházi szerencsésen bészállította az munitiót, – de már akkor is declarálta magát Andrássi, hogy az utolsó szükséget bé nem várhatja, s 13. volt az terminussa, hogy vagy megsegítsék, vagy feladja. Ha capitulál is, csak praevideálom, hogy elvész az hajdú, – az ki tótbúl, portalisbúl, és németbűl áll. De így is Isten után minden jót reméllek: csak ne késsék Kegyelmed, Újvárt prófontirozhassuk, az mellyet – úgy látom – magunknak kell véghezvinnünk, s késő lesz, ha megindulnak a vizek. Mindezekre nézve azért szabjon Kegyelmed csak annyira való nyugodalomra való időt az pihenésre, amely nékül el nem lehet.”

Február 20.-án már Ceglédről többek között ezeket írja a fejedelem Károlyinak: „…Ezen inclusájából Bertótinak megláthatja Kegyelmed, hogy nem hijjába vala praevisióm az lőcsei gyalogság iránt; s már Lőcsét magáévá tévén, – csak elhitettem magammal, hogy nem fogja hevertetni az szepesi lovasságát is, hanem vagy Antal ellen viszi, vagy ellenem hozza, s már is kezdik hirdetni az vadkerti és szécsényi ellenség szaporodását háromezerre, mellyet még ugyan nem hiszek: de az mint tegnap kinéztem az velem való és ide egy csuportra szállott hadat, – Diák Ferencz az maga mellett lévők eloszlásárúl panaszolkodik, – nem szükséges, magát hogy (az ellenség) annyival fárassza ily messze földre!… Ideérkezvén, a Szegedhez gyülekezett rácz ellen való mentelem praetextusával: annak általmenetelit az Tiszán, és Thökölyvel való conjunctióját értettem; a situsára nézve jó helyen láttatnak lenni, és cum securitate talám még válaszolhatnánk egymásnak az levelekkel; de mód nélkül elpusztult az helység; tengődöm, míg lehet, – az idegen had ki nem morog panasszával… Újvár – így fejezi be levelét – csak nem engedi az Kegyelmed késését, – mert ha az vizek megindulnak: mind az had, mind az erősség kiéhezteti magát; Kegyelmed azért csak de summe necessariis providiálván gyűjjön, s ne késsék.”

Ugyanaznap Bercsényinek a következőket írta Rákóczi: „Az Kegyelmed 15. írott levelével megküldé Bertóti, Andrássy István szép magaviselése hitetlen koronázatját is; de mivel tela praevisa mimas feriunt, s már ezeken túl lévén, – inkább fő az fejem abban” hogy mindenünnek gátoltatván: magam nagyhírű és reménységű operatiómbúl is majd egerecske születtetik. – Antaltúl még semmi hírem, hihető, intercipiáltattak leveleim; mert ezen includált Máriási írása Szalkárúl szerencsés bémenetelit mutatja. Már Szepesben elvégezvén az dolgát; nyakamra, vagy Antalra várom; de amazt körülvévén az vizek, – inkább ide gondolom, hogy gyű, mert már is rebesgetik az gyöngyösi postirungot, mellyet az orrom előtt megengedni, hóltig való szégyen lesz, – impediálni non habeo cum quibus, ha Károlyi még késni talál és az új lengyelek fel nem váltják. De légyen mindenben Isten akaratja! – én mozgok, az mint, és az kivel lehet. Az mely rácz praetextusával idegyüttem, már az is általment az Tiszán, oly hitegetéssel, hogy az erdélyi némettel conjungálván magát, gyüjjön ki Magyarországra; ennek hírével már Szécsényben is biztatják magokat, – de reméllem, megzavarja ezeket a lengyel, ha hamar megyen. – Irja Bertóti az kassai gvarnizon szökését és gyengeségét is, melyrűl irtam Károlyinak, hogy bárcsak egy bataliummal segítse: mert az kiknek Egerhez kellett gyülekezni, mint általszivárkoztak az Tiszán, s ott semmi sincs… Levelemet végezvén: érkezék Ocskai Sándor, Antal úr solennis recommendatiójával. Románnál (Romhány) az szegény magyar, itt penig az lengyel vala rossz, – harmadszor mindakettő jó lészen, nincs már mit vessen egyik a szemére a másikának! Glossa, hogy mind Románnál,[1] mind itt, tiszteinek kevés judiciumja veszté el az dolgot… Rivier kétezernek írja az ellenséget: Ocskai háromezerötszáznak. Ez is beillik egy scenának, míg Isten jobban adja; – legalább szemben kezdünk lenni az ellenséggel! Penig jobban vannak ott is az dolgok, mintsem gondoltam; és így megint újra foghatják kezdeni az dolgot, – penig hogy gustusok van hozzá. Ebbűl úgy látom, hogy ha még késni talál Károlyi: csakugyan fel kell mennem: küldje azért Kegyelmed mentülhamarább az elmaradott maródiát ennek az svécus hadnak: mert reméllem, már eddig soknak megjavult az lovok. Úgy gondoltam eddig is, hogy az Kegyelmed minapi egy levele szerint Eger tájjékára fognak dislocáltatni, de ott semmi hírek… Az Antal úrtól gyött Dunántúl való ember… aztat is beszéli, hogy az két általgyütt regyimenteken kívül, valamennyi lovas német volt, Körmöndhöz gyülekezett; oly híre volt, hogy Budánál akarják általhozni őket, s csak el is hiszem, hogy, ha nem iparkodunk, – az lesz conceptusok, hogy az szécsényi postirungot Gyöngyösre hozván, az Dunántúl valóval az Tiszáig el fogják az földet, és az erdélyi némettel Várad felé csináljanak communicatiót; ezért is siettetnem kell ezen Dunántúl való állapotokat.”

A február 21.-én Ceglédről Eszterházy Antalnak írt levélből a következőket közöljük: „Elébbeni leveleimből megláthatta Kegyelmed, mennyi nyugtalansággal vártam az Kegyelmed informatióját, az mellyet tegnapi napon Ocskai Sándor által vettem, – elég vigasztalással annyiba, hogy praevisiómnak, amellyektűl Kegyelmed operatióit féltettem, nagy része bé nem tőlt. Melyre nézve, talán Kegyelmed is általláthatta eddig, hogy jobb lesz ezután ordereim elkövetésében Kegyelmednek fáradozni: mintsem azokat, némely nagy dolgokat által nem látó, se messze nem néző tisztek opiniójára és voxolására bocsátani; mert ugyanis jól praevidiálja Kegyelmed, hogy notabilis marakodás nélkül ilyenformában az élést bé nem szállíthatni, – annak bizonytalan sorsára pedig Újvárt is egyszersmind exponálni, éppen nem volna tanácsos. Melyre nézve, mivel már most alkalmasint kitanulhattuk: honnan, mennyi idő alatt, mennyi ellenség concurrálhat? minekelőtte fundamentalisabban kezdjünk az munkához, nézzük is: diversiókkal ellene mennyiben operálhatunk? s lássuk, ha ezek által nem adatik-é modalitas, megszakgatott ereivel könnyebben birnunk? Melyre nézve most is szükségesnek itélném, ha az Vág vizének árja megengedi, az lengyelségnek az magyar hadak egy részével akár a Fejérhegyen tul, akár Trencsén felé való bocsáttatását, – az kinek pro consolatione azon vármegyékre pénzbeli assignatiót is adhatna Kegyelmed: mert ezek idegen hadak lévén, hazánk szolgálatjára más úttal nem alliciáltathatnak; az elpártolástúl penig ne féltse Kegyelmed őket, ha szintén lengyel furiábúl petyegni találnának is: mert jól tudják, hogy a némethez folyamodván, Augustus kezeit el nem kerülik; s máskínt is, oly hűséggel viseltetnek az palatinushoz, hogy aztat el nem hagyják. Távoztassa azért el mind Kegyelmed, mind Kegyelmed által az hadak hozzájok való diffidentiáját, és hitesse el ki-ki magával, hogy valamint az minapi romhányi harczon ők magokat vitézűl, most gyarlóúl viselték, – harmadszor meginten jobban viselhetik! Csak jót, velek egyetértő magyar tiszteket commandirozzon az lengyel Generálissal Kegyelmed: az illyen távúllévő expeditiókra több hasznokat fogjuk nékiek vehetni, mintsem a mi hadainknak, – mert ha confundáltatnak is: idegen országban lévén, hamarább gyülekezik csoportra… Azalatt adattatnék nékem is idő mind az hátramaradott svécziai reguláris hadakot bevárni, úgy Károlyi urat is, aki által egyszersmind be fogom késértetni az itten congerált és congerálható élést – és subsequenter Kegyelmed lejövén, kezdhetnénk az Dunántúl való operatiókhoz, nagyobb funamentummal, mintsem az Kegyelmed embere emlegette előttem… mivel az hitetlenek fegyvere és practicája által kevés boldogulást reménlhetünk… Ezen operatiót megindítván Kegyelmed: szükségesnek itélem, hogy maga személye szerint az Ipoly mellékire jöjjen, – mind azért, hogy communicatióink jobb modalitásokkal meglehessen; és tégyen Újvárban oly rendelést, hogy, ha az bekövetkező verebélyi operatióhoz foghatna: onnan egy orderire kijövén az gyalogság, maga azonnal csuportra vévén az lovast, időhalasztás nélkül agrediálhatná az ellenséget. Melyre ha az Kegyelmed hátramaradott lovas ereje elégséges nem vólna is: tudtunkra adván az hátramaradott ellenség constitutióját, – azonnal magam is conjungálhatnám Kegyelmeddel magamot, mivel úgyis azon rácz ellenség, amely Szegedhez gyülekezett volt, általmenvén az Tiszán, és már conjunctiójátúl az innekső ellenséggel nem tarthatván, mi is innen rövidnap alatt elébb fogunk mozdulni. A helyét az Kegyelmed quártélyának nem denominálom; az mellyet Kegyelmed alkalmaztassa úgy, hogy amint pro sui securitate és communicationis facilitate legjobbnak itéli, – csak mentülhamarább adja tudtomra: ezeket mennyiben effectuálta, avagy effectuálhatja?”

Február 24.-én Rákóczi Ceglédről Jászberénybe tette át főhadiszállását. „Azért csavarodtam vala – írja aznap Károlyihoz intézett levelében; – Czegléd felé, hogy onnan ide (Jászberénybe) való gyövetelemmel újonnan előlmenni az vulgustól láttassak. Már azért, ha szinte az itt uralkodó pestis nem engedné is sokáig való subsistentiámot: időt nyerek, ha lehet csavarogva, – de azalatt is elég impatientiával leszek az Kegyelmed jöveteléig, kivált mivel bizonyos hírül írja Bercsényi úr, hogy persecutió (vagyis előnyomulás, nyomonkövetés, üldözés) feltett czílja az ellenségnek, és hogy Lőcse megvételével már azon végre mind a rozsnyai, mind az szepességi hada rezgelődik; attól félt, hogy egy része egyenesen, más része Szendrő felé gyűlvén, ki ne rekesszenek Egertűl. De ez igen messze néző s nehéz executióju projectum lévén: úgy tetszik, inkább akarnám, ha elkövetné az ellenség, mintsem ha elmulatná (elmulasztaná), mivel oly országban vagyok, ahol út nélkül is járhatni.”

Bercsényinek ugyanaznap ugyanonnan többek között a következőket írja Rákóczi: „…Én még Istennek hála, ment vagyok még az hírtűl is az ellenség persecutiójának; itt penig még az pestis is salagvárdám, az mely megtisztogatja az szakáltúl ezen helységet, – de reméllem, még Isten megtart az velem valókkal az jó szellős gunyhókban. – Ugyanis, míg Szepesvára fenn lesz: nem hiszem, hogy az ellenség onnan kihozza lovas erejét…”

A február 26.-án Jászberényből Károlyinak szóló levélben többek között ez áll: „…azt mindazonáltal bizonyosnak látom, hogy Hajszter 4 regyimentet hozott által az Dunán, és hogy persecutiómra igyekszik, s már Viardnak Szendrőben való érkezését is írja Szent-Péteri; melyre nézve általláthatja Kegyelmed, miben legyenek itt az dolgok. Én az árnyéktúl nem recedálok: de láb és kéz nélkül lévén, – nehezen mozoghatok; jól esik azért Kegyelmed Pógárnál való által gyövetele, az mellyet valóban inpatienter várok.”

Az ugyanaznap Eszterházy Antalnak írt levélből a következő részlet érdekel közelebbről bennünket: „Noha az hadi conjuncturákat és az ellenség statussát considerálván, s azokat más particularis híreimmel combinálván, oly opinióban vagyok, hogy az Vágon általjött ellenség csak Pálfit késérte, és talám már eddigis előbbeni statióiban ment: hogyha mindazonáltal minden vélekedésem felett Bath és Szebeléd tájékán subsistálni, avagy ellenem operálni talál, – szükséges, hogy Kegyelmed az idővel éljen, és azalatt mindenűvé a hová lehetséges lehet, portáit árviz módjára kibocsátván, és azok által a földet ellepetvén, hajtattassa az élést, s lármázza Morvát. Én reám Kegyelmednek reflexiója ne is légyen: mert minekelőtte az reám jövő ellenség ereit ki nem tanulom, úgy magamot Károlyi úrral nem conjungálom, – elméjét az ellenségnek sokféle motusokkal és egyébféle hadi fortélyokkal fogom distrahálni.”

Március 2.-án ezt írja a fejedelem Jászberényből Bercsényinek: „…Szent-Péterinek oly híre gyütt volt, hogy Szendrőben szállott Viard Pálfit Vadkerten mutatják lenni az élés bevitele iránt publicált pátensei; az elsőrűl is bizonyost várok még Antaltúl, az ki írása szerint 26. ment Csalóköznek és küldött Morvának; s Viardrúl is azóta semmi hírem nem gyüvén, – reméllem, adnak még időt az Károlyival való conjunctiomra, az kitűl harmadnapja hogy semmi hírem nincs, és onnan reméllem útbanlétét és Polgárnál való kőtözését; bárcsak gyűne, hogy felfeküdhetném: mert Antal hajdú dolgábúl is írja fogyatkozását Újvárnak, és hogy neki is írták, hogy az ellenség annak megszállásával akarja kezdeni campaniáját… Mivel az postirungjai ellen gyalog nélkül nem operálhatok, előre gondolkodnám örömest: micsoda dispositiókat tehetnénk, hogy azon erősséggel az communicatiót megtarthatnánk, és pro subsistentia Pest vármegyét conserválhatnánk; – de pro ratione belli nem látnék jobb módot, mint ha itt (Jászberényben) egy jó, formális sánczot csinálván, Nógrádot újonnan praesidiálván, az Garam hídja kedvéért az béni (bényi) templomot is fortificalnánk. De euxurgit quaestio: ubi est hajdú? – méltán is; de e nélkül egy persecutióval kisepervén innen bennünket, Gyöngyösre transferálván postirungját: ha nem lesz mihez vetni hátunkat ezen a földön, – még portánk sem bűzli meg Újvárt! Itt könnyű munkával lehet oly erősséget csinálni, mint Szolnok, nagyon persvadeálom az jászoknak munkája felvállalását és magok hajdúival való őrzését…”

Március 5-iki levelében erre nézve még a következőket írja a fejedelem Bercsényinek: „Szégyenli megvallani, hogy bánja Szakmár elrontását, az mely Újvár gyanánt esett volna most Erdély felől. Akarmikínt gondolkodjunk, – de csak reátérünk arra, hogy erősségekkel kell tartóztatnunk az mezei erőt; bárcsak embereket kaphatnánk, – de mindent ád az Isten, csak ne kételkedjünk szent kegyelmében.”

Közben március 3.-án ezt írja Rákóczi ugyancsak Bercsényinek: „Ma érkezék az Kegyelmed 28. írott levele, amelybűl a szepesi német az bányák felé való indulását értem; ez confirmálja opiniómat, hogy leskődik Pálfi… Már ezen ellenség motusából nyilvánvalónak tartván, hogy persecutiónkra igyekezik: megvallom, sokat gondolkodom, hogy kormányozzam az ország eszit személyem iránt; s ha erre reflexiót tévén: nem volna-e jobb addig magamot valamely conferentia praetextusa alatt subtrahálnom, míg az ellenség ereje világosabban ki nem tetszik, – s azt kitanulván, az lankadó elméknek újulására újonnan gyűnek az hadak közzé? De ennek az ellenség motusa előtt kellene véghezmenni: mert ha azalatt, míg az Kegyelmed opinióját vészem, válaszszát találom venni, kinyilatkoztatik, – késő lesz; várom azért sietséggel vissza ezen curéromat, mivel Kegyelmedtűl kivánom megérteni az odavaló eszét. Reméllem egyszersmind aztat is, hogy az Kegyelmeddel elmaradt hadat ha csuportra veretteti: nyugalomban nem fogja hevertetni az szepesi és liptai ellenséget.”

Március 5-iki levelében Rákóczi az újonnan vett hírek alapján már teljesen megnyugtatóan nyilatkozott mind Viard, mind Heister csupán helyi jelentőségű mozgolódásai felől. „Eugyenius regimentjének négy compániája Rozsnyón volt, – hihető, ezt váltotta fel az szepesi német, s Liptóba ment s azon fel, – s abbúl eredett híre gyülekezetinek. De akármint legyen: én minden csalárdságát praevidiálom, s ha lehet, teszek ellene, – csak vagy egy hétig nyugodjék az rácz kergetéstűl elfáradott Károlyi hada, az mellyet az Duna-mellyékire küldöttem: felváltatom az Kegyelmed conceptusa szerint Antalt… Szepesvárnak is, úgy látom, úgy mint az többinek, az reménségtűl függ állapotja, – mely ha portázások által bennek tartaték: tovább is elviszi egy hónapnál;[2] ha azért lehet; ne kimélje Kegyelmed az gyalogot, az mennyiben látja módját. S azt is elméjére kell adni nektek, hogy május elgyüvén, s táborban szállván az ellenség, – úgyis vége lesz bloquadájoknak. Krasznahorkát, hogy bombázza inkább, mintsem ezt, – nem hiszem. Jóllehet inkább féltem Újvárt Egernél: de ugyan erre is van gondom; melyre nézve, mivel látom, hogy felvett fortélya az ellenségnek, hogy lineája előbbvetésével szokta constringálni az hátrahagyott városainkat: hogy az Sajó mellé rendelhető lineáit praepediálhassuk, – Szolnok praesidiáltatását és újonnan való reparatióját szükségesnek itílem: de kissebbé kell csinálni, mintsem volt, id est 200 hajdúra, mert ez által az Tisza communicatióját megtartván, oly nagy lesz, mintha az egész Tiszántúl való had benne laknék, s ha Egret obsidiálni akarná: onnan birhatjuk az háta megett levő földet…”

Március 8.-án erre nézve pótlólag ezeket írja Bercsényinek: …Szolnok megépítését az már egyszer megírt okokbúl szükségesnek látván, tovább is úgy itílem, hogy 500 ember két hónap alatt megépítheti, azonkívül, az mit rontani kell … ha az ellenség az losonczi postirungját Putnokra, az szécsényit Miskolczra, s az vadkertit Ónodba transferálja, – Szolnok nélkül mind Egertűl mind Ujvártúl elrekedtünk; jobb tehát, hogy mi praeveniáljuk, mintsem ű minket, – abban bizonyos lévén, hogy az Tisza miatt azon helytűl el nem rekeszthet.”

Régen nem bosszankodott a fejedelem annyit, mint március 12.-én, amikor Eszterházy Antal arról értesítette, hogy Érsekújvár nemhogy 4, de még 1 hónapra sincs élelemmel ellátva. Antal úr folytonos mulatozásai, dinomdánomjai, a tánc, a farsang a várba édesgették a lovastiszteket. A tábornok ezeket is a vár eléstárából élelmezte s a hiányt a környék lakosságának zsarolásával pótolta.[3] Különben a népet a lengyelek is irtózatosan sanyargatták; még a papokat is korbáccsal kergették ki templomaikból, lakásaikból. Jövetelük hírére a szegény nép falustól elfutott.[4] Különben Zagojszkij és báró Soltik ezredesek izgatására a lengyelek már harcolni sem akartak, de a fejedelem megmutatta, hogy „minden kakas úr a maga szemétdombján”; másnap, március 13.-án, – mint Bercsényinek írja – még beszéltetek a főbbekkel, – azután körülvétetem s elfogatom az nyakassát: mert jobb ezen most általesni, mintsem hamvában hadni az tüzet.”[5] Azt is megtagadták a lengyelek, hogy Érsekújvárba eleséget szállítsanak, mert az nemesekhez illetlen dolognak tartották. A fejedelem megmutatta, hogy nem az. Március 20.-án Károlyit az Érsekújvár parancsnokává kinevezett Nagyszeghy Gáborral[6] együtt válogatott hadakkal előre küldte Gödöllőre, ahová 22.-én ő is követte őket. Rákóczi ugyanis nagyon törte a fejét, miképpen lehetne Érsekújvárt hamarosan ismét a kellőmennyiségű élelemmel ellátni, de – mint emlékiratai 271. oldalán írja – „elmondhatom, hogy Károlyi úgyszólván időt sem engedett arra, hogy komolyan gondolkozhassam e felől, mert ismervén a vidéket (a Jászságot, Heves- és Pest-vármegyét) s a falvak gazdasági erejét: csakhamar kivetette és beszedni javaslá a gabonában fizetendő adót, amellyet mindenki a jászberényi templomba tartozott szállítani, azon ürügy alatt, mintha a hadsereg élelmezésére fogna fordíttatni. Alig hagyám helyben e tervet: és örömömre már végre is hajtatott az minden zaj és nehézség nélkül. Ekkép töltöttem – írja folytatólag Rákóczi – február és március hónapokat; végre tüzelő-fa és tábori gunyhók hiánya miatt kényteleníttettünk a pestis által részben vagy egészen kipusztított falvak közelében szállani táborba, hogy lebontván az elhagyott házakat, tüzelőt nyerhessünk. Március vége felé (vagyis mint fentebb láttuk: 20.-án) az élelmiszerek készen lévén az elszállításra, Károlyit elküldém, hogy hadaival erőltetett menettel nyomuljon előre s helyezze őket el Pest körül; ahol 3 vagy 4 napig pihentetvén a hadakat, két erős menettel elérheti Érsekújvárt. A kitűzött napon megrakattam gabonával az egész velem lévő hadakat, egész udvarom népét, és mindenkit aki csak lóra ülhetett. Még magam is megrakodtam, s azzal vittük Károlyi után, aki mihelyt megrakodott, elindult.[7] Dacára a Garam és Nyitra áradásának, e tábornok hajók segedelmével, s az ellenség vigyázatának kijátszásával az egész szállítmányt szerencsésen bevitte Újvárba. Eszterházy azonnal visszajött onnan, Károlyi pedig április végéig ott maradt, a helyőrség rendezésével foglalatoskodván.”

Eszterházy Antalnak mindjárt a fentebb említett sajnálatos hír vétele után, még ugyanaznap, március 12.-én, lelkére kötötte,[8] hogy Kegyelmed ezen orderemet punctualiter effectuálja, és e jövő hétfűn, id est 17. praesentis, Újvárbúl minden bagácsiájával megindulván, az ottan lévő lovas-hadakat Marótokhoz contrahálja, ahová Csáki Mihály Generálisunk is az alája adatott hadakkal innen fog menni; az ki is odaérkezvén: adjungálja Kegyelmed mellé Paul, Bokros, Géczi, Ebeczki, Somogyi, Balog István lovas-ezreit, Brigadérostúl hagyván Balog Ádám hívünket maga ezerével az feljebbemlített Generálisunk mellett. Kegyelmed az több hadakkal penig onnan merre induljon, és vélem magát miképpen conjugálja? – Cseri által fogja Kegyelmed ugyanott Marótoknál más orderemet venni.” – Ennek kiegészítéséül a fejedelm március 24.-én Bercsényihez írt levelében ezeket írja:[9] „Mert szándékom az vala, hogy Csáki Mihályt vagy 4 regyimenttel Vadkert mellett elküldvén, Marótok tájján egyezett volna meg Antallal, és ott maga mellé vévén az újvári hadakat, indult volna Nagy-Tapolcsány felé, Trincsény-, Turócz-, Liptónak, s húzta volna maga után az egész németséget, és hurczolta volna meg; Szent-Kereszt felé tért volna vissza, – s azalatt Antal elgyütt vólna az maga felekezetivel, s Károlyi felment volna az éléssel, és mihent azt lerakta volna: küldötte volna az hadat Kis-Tapolcsány felé, – onnan is széltiben szedetvén az vermeket, vitta volna végben maga munkáját…”

Március 25.-én Rákóczi főhadiszállását takarmányhiány s a pestis miatt Jászberényből Jász-Kis-Érre tette át. Ideérkezett április 2.-án Eszterházy Antal is másfélezerre leolvadt, elcsigázott hadával. A tábornagy örömmel teljesítette volna a fejedelem kivánságát, hogy megint a Dunántúlra menjen, de a svédek és hajdúk nélkül még sem tartotta azt tanácsosnak… Nem akarta elhinni, hogy a fejedelemnek nincs 700-nál több svédje, hajdúja pedig egyáltalában nincs.

Eszterházyt a táborban hagyva, április 4.-én Rákóczi orvosai tanácsára átment Egerbe, hogy legalább hatszori fürdéssel szabaduljon téli hurutjától s apróbb bajaitól,[10] de már 8.-án visszaindult a táborba. Április 22.-én az éhség miatt pusztuló lovakat füvellés céljából a Szegi pusztára vezette. Serege ekkor már csak Charrière ezredének 800, Eszterházy Antal 700, a karabélyosok 400 emberéből és Sőtérnek és a jászoknak gyengébb osztagaiból állott.[11]

Május 4.-én Hevesen Károlyival találkozott, aki a tiszántúli hadakat visszavezette a táborba. „Az erdélyi főtábornok – írja Dr. Márki id. m. III. 99. oldalán – egy hónap alatt derekas munkát végzett. Eleséggel már március 31.-én megsegítette Érsekújvárt s annak parancsnokává beiktatta Nagyszeghy Gábort.” Most pedig legsürgősebbnek vélte a Dunántúl megsegítését, mire folyton unszolta a fejedelmet,[12] aki május 16.-án Munkácsra utazott, ahol Bercsényi és Károlyi részvételével fontos külpolitikai ügyeket intézett el. Ez alkalommal többször tanácskozott az erdélyi szenátorokkal is, kik közül azonban Barcsay Mihály vezetésével csak hatan jelentek meg s akiknek szűkmarkú álláspontja nem nagy örömöt okozhatott a fejedelemnek.[13] A szegi táborba Rákóczi csak július 1.-én érkezett vissza[14] s itt arra a különben már kezdettől fogva szándékolt elhatározásra jutott, hogy a tervezett dunántúli hadjárat vezetését nem Eszterházyra, hanem Károlyira bízza, akit ő a Dunáig szintén elkisér, s midőn ez a Dunán átkel, ő a sereg egy részével Szolnokhoz visszatér, de mihelyt az ellenség Károlyi átkelésére való tekintettel a maga erejét szintén átviszi a Dunán, akkor ő, Rákóczi, a Tisza mellől titokban és gyorsan előretörve, Érsekújvár megsegítésére siet, mely hadművelet azonban, mint maga is kijelenti, 5 hétnél több időt venne igénybe.[15] A sereggel július 7.-én elindulván, s másnap Szolnokon Károlyi hadaival egyesülvén, perzselő melegben végrehajtott hét napi menettel 13.-án Tass és Szalk-Szent-Márton között ütött tábort, ahol báró Palocsay György tábornokot – melléje adván Balogh dardárnokot és Borbély ezredest – nevezte ki „a Dunán túl előljáróban általbocsátandó hadak” parancsnokává,[16] Károlyit pedig július 15.-én komolyan intette, „költözzetek, lelkeim mert minden óránk drága.”[17] „Mindamellett – írja Dr. Márki id. m. III, 110. oldalán – beletelt két nap, míg a csak 1500 főnyi lovas hadosztály Szalk-Szent-Márton és Tass közt a pentelei oldalra, a budai császári sajkások folytonos tüzelése közt, átkelhetett. Július 15.-én este, a költözés befejeztekor, a budai sajkások megtámadták a Palocsay gondatlanságából a túlsó parton hagyott kuruc sajkákat, mire Palocsay sortűzzel felelt, de csak „vesztegette a port.” Amikor az innenső parton Károlyi megfúvatta a felülőt, a labanc sajkások gyorsan átkeltek, de a dragonyosok elől elmenekültek, Palocsayék pedig – a maguk sajkáit megsemmisítvén – neki indultak a bizonytalan vállalatnak.”[18] A Dunántúl Palocsayék hada Bottyán tábornok egykori ezredének maradványaival, valamint a Bakonyban és Somogyban bujdosó egyéb kuruc csapatokkal lassanként 3000-re szaporodtak fel, de maga a nép, mint fentebb láttuk, nem nagyon állt melléjük.

A szalkszentmártoni táborból a fejedelem Károlyit Dömsöd felé küldte, hogy föllármázza az ellenséget, de azalatt Imsódnál Paks felé átszállítsa a Dunán a dunántúli hadak elmaradt részét.[19] Ő maga csekély seregével Kún-Szent Miklósra ment át, amit július 16.-án Bercsényihez intézett levelében következőleg okolt meg: „Magam ma az táborral Kún-Szent-Miklóshoz szállok, onnan Ócsához, az hol vagy harmadnapig fogok mulatni, az míg ki nem tanulom: ha tett-é valamely változást az ellenség eszében az hadak általmenetele? és elméjét mindaddig függőben tartsam; mert onnan mind az költözésre csalt vethetek, mind Szobnak és Újvárnak innen egyenes útja, – és az puszta-szélben lévén, (az ellenségnek) gyüvetelit is messze meglátom, s az Duna mellyékérűl és Pest eleiről élődvén: oly fődet emésztek, ahonnan magunkat úgyis nem fogjuk segíthetni. Való ugyan, hogy Gyöngyös- és Egertűl távoly esem, s már is hallom az katonáktúl, hogy az elsőt felverte az ellenség, – de ezt régen kivettem elmémbűl, hogy minden falut mególtalmazhassák, és az ő postirungjaihoz képest oszlassam el táboromat; hanem hadd legyen néki is, nekem is szabad mezőm, – s lássuk: kit bocsát az Isten egymás kezére?… Onnan, ha valamely occurrentiákra való nézve nem kénteleníttetem változtatni conceptusomat, Nagy-Kátához szállok, közelebb az ellenséghez, az kin onnan oldalrúl szeretnék magam hirével Szécsénnél próbát tenni vagy tétetni, vagy Újváron segíteni, – az mire megtanít s talám rá is segít Isten kegyelme.” Ugyanebben a levélben kifejti Bercsényi előtt, hogy „a békességben úgy sem bizhatnak; hiszen Urbich orosz követ a bécsi minisztereknek azt a jóakaratú tanácsát közölte vele, hogy írjon levelet a császárnak, aki ebben az esetben alkalmasint visszavonja örökös számüzetését és visszaadja elkobzott jószágait. Ahhoz ugyan ne bizzék, – felelt a fejedelem – hogy ő a maga vagy a szövetség nevében kegyelmet kérjen és béketárgyalás nélkül csak a császár jóindulatában reménykedjék. „Legyen azért tovább is Isten vezérlője ügyünknek!” … „Viardnak próbája – írja folytatólag – ha pestises is, – valóban jól esnék; akkor, igenis, volna ideje az hajdúság Murányhoz való menetelire, és az Kegyelmed Szerencshez való szállására; de mindenek felett szükséges volna feltalálni módját Kassa prófontíroztatásának, melynek megszállását Hajszter objectumának írják lenni, Pálfira bízván az újvári bloquadát. És mivel már intercipiált levelekbűl is látom, hogy alkalmasint elérkeztek az reclutával és remondával, az aratás is benn van, Hajszter is legyütt: hacsak az Dunántúl való operatió meg nem fogja tartóztatni, – nem hiszem, hogy sokáig késsék operatióval; hogy lehessen meg penig módja, az pestis, és munkás szűki miatt? … superat captum meum.”

Július 18.-án a fejedelem Tatár-Szent-Györgyre tette át főhadiszállását és ott maradt 22-ikéig. Innen írta július 19.-én Bercsényinek: „Súgónak legyüvetelit Szemere László levelébűl értettem… Valóban rosszat súgott Szemerének: mondván az ellenség készületirűl, hogy (Heister) feles (sok) reclutával Generál Nehm-mel gyütt el le Komáromig, az kik Szőnynél szállottak ki, és az feljebbemlített Generális mondotta néki, hogy ű (t. i. Heister) fogja bloquadálni Újvárt, – Pálfi Rima-Szombat, Putnok felé, Viarddal conjungálván magát, úgy nyomakodnék; Hajszter Egret más corpussal, és Generál Prukintal (Bruckenthal) az felszedendő ráczsággal az Duna mellett legyüvén, Szolnokot fogja megpróbálni, – azalatt Lefelholcz Kassát megkörnyékezi, az erdélyi német is kigyün. Ezeket súgá ő Kegyelme, – az mellyek lettek volna. Melynek jóllehet az felét is nem hiszem: mindeneket mindazonáltal nem contemnálhatunk, mert az újvári bloquadát mely mérgesen kezdte Pálfi? – az inclusábúl meglátja Kegyelmed, berzenkednek ugyan az mieink: de nem tudván, az mint látom, kimílleni erejeket, – hamar ki fogják színleni űköt. Nehezen fogunk mi segítheti ezeken… Jóllehet, reméllem, hogy az Dunántúl bocsátott hadaink és Ottlik sándor jól kezdett forgolódása sokat megváltoztatnak még az ellenség szándékában: tovább is mindazonáltal szükségesnek itílem az hajdúság Murányhoz való menetelit, az mellyet az pestis miatt az erősségekben szorítani úgy sem lehet. Kegyelmed maga, jobb volna ha Szerencshez szállana, mintsem ott bújdósik, az hol bűvebb lévén az nép, és sűrűbbek az faluk, – lehetetlen, hogy kitisztuljon; példa ezen velem lévő tábor: az ki egész Szolnokig haldoklott, – nyolczat s tizet is kicsapattunk napjában, de Isten jóvoltábúl magában kitisztult az pusztában, s már az pestis helyett az rossz víz rágja az hasát. Szerencsen subsistálván Kegyelmed: legalább Rétei-, Vajda-, Szent-Péterivel augyeálhatja corpusát, az kik úgyis csak magokban lézengenek; – és az meddig Muránynál subsistál az hajdúság: Kassát nem félthetem.”

Máriássy Ádám ezredének roncsaival, 50 karabélyossal és a betegekkel július 24.-én este nekiindult a pusztának s 25-ike első perceiben szerencsésen megérkezett Szolnokra. Ott találta Eszterházy Antalt is, akit már július 17-iki levelében felvilágosított, „hogy a dunántúli vállalatot azért kellett nélküle és gyorsan végrehajtania, mert az ellenség most várta azt legkevésbbé. Rosszalta, hogy magát főtábornoknak nevezi s ezzel az ő vezérlő fejedelmi tekintélyét sérti. Sajnálná, ha kivonná magát a haza szolgálata alól, de nem tehet róla. Ő eleget tett hivatalának, mely leginkább abban áll, hogy ezen ügynek a hazától választott feje lévén, annak tagjait úgy kormányozza, amint legjobbnak s legillendőbbnek látja… Eszterházy, aki leveleiben engesztelhetetlennek mutatkozott, most, a szóbeli felvilágosítások után egészen a régi lett.”[20]

A fejedelem azért sietett oly nagyon, hogy Érsekújvár fölmentése végett Viard hadát a nógrádi hegyekből mielőbb kiverje. Evégből másnap maga is Miskolc felé akart indulni, de várnia kellett, míg mezitlábas katonái számára a csizmák Kecskemétről megérkeznek.[21] Azalatt megszemlélte a szolnoki vár munkálatait, amelynek parancsnokává Csajághy János brigadérost nevezte ki, Szentmiklósi János ezredest alája rendelvén.[22]

Egyúttal már előbbi elhatározásához képest más támpontok kiépítését is tervbe vette, mondván: „…egy Szarvas nevű puszta (vagyis a mai Szarvas) török sáncz megépíttetését resolváltam; túl esik az Kőrös-parton, Szolnokhoz három mélyföld, és így az nádudvari sánczczal, Szolnokkal egész lineánk lészen az rácszág megzabolázására; magában is erős situatiójú hely, s könnyen praesidiálható.”[23] Szolnokon közölték vele Heister békés hajlandóságát és báró Nehemnek a császár előtt tett alábbi állítólagos kijelentését. Ugyanis Szolnokról július 26.-án többek között ezeket írta a fejedelem Vay Ádámnak:[24] „Súgó, az ki az moszkvai követtel küldettetett vala Pozsonyban, megarestáltatott volt: de mód nélkül zörgölődvén és resentiálván az követ characterének violatióját, – elbocsáttatott … Hajszterrel magával sokat beszéllett Győrben, aki magát kérdetlenül is mentette, hogy szegény Fodor halálának oka nem volt, protestálván: mely szivesen kivánja az békességet, melynek elmúlásáért Pálfit okozza, az ki magának jószágokat impetrált, ő penig nem. Hasonlót referált neki Generál Nehem is, adjungálván melléje, hogy a császár minden Generálistúl opiniót kért a békesség iránt, s az ő voxa az volt, hogy az országnak minden szabadságát adja meg, az András Király decretumán (aranybulla) kívül: mert külömben, míg egy tehén s egy kenyér találtatik Magyarországon, békesség nem lesz… Ezekbűl kitetszik az ellenség felűlünk concipiált opiniója, melyhez bár hasonló volna a mienk, – nem látnék annyi sok halvány, desperatus, lefüggesztett orrú embereket!”

A fejedelem maroknyi seregével július 27.-én megindult Szolnokról; délben a Tisza jobbpartját kerülgetve Sülyre, estefelé pedig erőltetett menet után Sarudra érkezett.[25] 30.-án Poroszlóra ment, hogy ott helyezze el podgyászát és visszahagyja a betegeket, akik mozgásában akadályozták.[26] „Roppant munkarejét – írja dr. Márki id. m. III, 113. oldalán – ezúttal is megmutatta; mert útközben, vagy a szállásra éppen megérkezve is hosszas diplomáciai leveleket s mindenféle rendeleteket írt. De attól amit látott, elszorult a szíve.”

Augusztus 1.-én Rákóczi Bábolnán át Ónodig nyomult előre, 2.-án pedig Szerencsig. Ide tulajdonképpen azzal a szándékkal jött, hogy a háborút tovább húzhassa s azért Károlyit sem bocsátotta át többi hadaival a Dunán, hanem lovasságával visszatartotta az Alföldön, egyúttal parancsot adván neki, hogy Hatvan, illetve Vác felől szállítson eleséget Érsekújvárnak. Ezzel egyidejűleg Stampának Ecsed és Nagykároly várait kellett kiépítenie, de hihetetlenül kevés munkaerőt adtak neki és a kellő utasításokkal sem látták el.[27] Az ellenséget Rákóczi Miskolc, Putnok vagy Rimaszombat felől várta magára, ezért Bercsényit július 9-iki levelével Hernád-Németi és Böcs közé rendelte[28] s 12.-én maga is Nagy-Csécsre ment s néhány napot itt, Sajó-Szegeden és Körömben töltött s azután újra visszatért Szerencsre, ahol október 5-ikéig maradt, amikor aztán Sárospatakra költözött át.[29]

Szerencsről augusztus 20.-án Eszterházy Antalt a Rozsnyónál Veszverés mellett gyalogság nélkül álló Viard megtámadására küldte, de ez a vállalkozás nem járt sikerrel. „Palotásaimmal és gránátosaimmal – írja Rákóczi emlékiratai 279. oldalán – kirándulást szándékoztam tenni a hegyekbe Viard tábornok ellen, aki gyalogság nélkül, Rozsnyótól egy mérföldnyire állott, Veszverésen. Eszterházy neheztelvén, hogy Palocsayt küldöttem által a Dunán, még pedig az ő részvétele nélkül: panaszkodott, hogy ő benne nem bízom, s hogy őt semmire sem akarom használni. Azt gondolám, hogy a becsület ösztönözni fogja őt, ha az említett had vezényletét reá bízom… Úgy látszott, hogy Eszterházy örömmel fogadá el a megbizatást, mindazáltal ahelyett, hogy Viard lovasságát meglependő, a falut körülvevő hegyek és erdők közt vezető utakon alattomban nyomult volna: zajt ütött, hogy a madár kirepüljön fészkéből; t. i. a síkon küldött által lovasságot, hogy kémlelje ki Viard állását; aki is észrevevén szándékát: a krasznahorkai vár alá vonta hadait. Eszterházy visszatért, és arról panaszkodik, hogy az ellenségnek elárulták közeledtét.”

Szerencsen hozta Beleznay János brigadéros a fejedelem elé Ordódy György brigadérost, Érsekújvár helyettes parancsnokát, kit az őrség gyanuba vett, hogy a várat ostromló Heisterrel levelez. Itt tudta meg Rákóczi, hogy Nagyszeghy, az új parancsnok, augusztus 17-ikén 14 napi fegyverszünetet kötött Pálffyval, aki Heistert az ostromban felváltotta, s ha 31-ig föl nem mentenék, a vár föladását is megigérte; szeptember végén aztán azt is megtudta Rákóczi, hogy szeptember 24.-én Nagyszeghy a várat tényleg fel is adta. Ez a hír nagyon kellemetlenül érintette és meg is lepte, mert még a feladás napján is bízott a vár fölmentésében[30] s arról is meg volt győződve, hogy olyan tűzérség ellen, amilyen Heisternek volt, még sokáig lehetett volna az erősséget tartani…[31] Azalatt, míg Károlyi Vácz körül áll vala, – írja folytatólag a fejedelem emlékirataiban – hogy a közlekedést Érsekújvárral fenntartsa: az Erdélyben levő ellenséges lovasság megtudván hadaim távollétét, egész Szakmárig kiszáguldott, s innen Nagyvárad felé csapott. Erre, hogy a népet megnyugtassam, kénytelen valék visszahívni Károlyit. Minthogy előttem többé semmi had sem állott, Patakra vonultam, gondolván, hogy az ellenség Érsekújvár bevétele után előrenyomuland. Szolnok és Eger azonban jól el voltak látva, s a közelgő tél biztosítá e helyeket az ostromoltatás ellen (?). Mihelyt Érsekújvár elestének s az ellenség előnyomulásának híre elterjedt: hadaim majd mind elszéledtek, családjaikat biztos helyre szállítandók. Napról napra mélyebben szorultunk azon szögletbe, amellyet a Tisza és a Beszkéd-hegyek képeznek, s amelynek alapja Munkács. Bercsényit még Szerencsről elküldém, hogy tegye meg előkészületeit lengyelországi útjára, ahová őt azon ürügy alatt akarám küldeni, hogy a czár teljhatalmazottjával, Dolgoruky herczeggel értekezzék. Küldetésének valódi oka azonban az vala, hogy oly hadjáratról gondolkodtam, amelyben Bercsényi, tétovázó szelleme, gyakori betegeskedése, és más egyéb alkalmatlanságai miatt, nagyon terhemre lett volna; különben is ő már nem igen volt képes nagy fáradalmak elviselésére.” Legbizalmasabb embere Rákóczinak most már Károlyi Sándor volt. Ennek október 3.-án Szerencsről hosszadalmas és terjengős levélben megírta, hogyan gondolja a háborút folytatandónak.[32] Ebben a levélben közli Károlyival, hogy a két Eszterházyval is megbeszélte a helyzetet és teendőket s ezek és a Károlyival már előbb folytatott megbeszélések alapján immár megalkotta végső resolucióját. „Nem látom szükségesnek lenni – írja folytatólag – mindazoknak recapitulátióját, amellyekrűl az mostani statusunkról sokszor discuráltunk; de már annál nagyobb mértékben látván, hogy magunk erejével való boldogulásunkat nem reménlhetjük, s csak egyedül az moszkva segítségre kell elménket vetnünk (az mellyet infallibilisnek méltán tarthatunk), úgy látom, nincs egyéb mód benne, hanem az mezőt elhagyván, erősségekre kell szorulnunk, – amint erről már ennekelőtte is bőven beszéllettünk vala Kegyelmeddel. Melyre nézve szükségesnek itélem, hogy az lovas hadakat is praesidiumokra szorítsuk, azmennyire lehet; csinálnánk azért Eger várossábúl katonavárost, és a Szent-Péteri és Rétei János hadait, amint legjobban lehet, persvadeálná Kegyelmed beléje, – maga Szent-Péteri lehetne commendánssa az mezei hadaknak… azon város iránt stál az teegnapi resolutióm, ha az ellensség impetálni akarná, – akkor Szent-Péteri azon hadakkal Szolnok felé nyomakodhatna. Szolnokhoz rendelheti Kegyelmed Nyúzót is… Mert akármely fúriával légyen az ellenség: de lehetetlen dolog, hogy egész Pest s Heves vármegyét úgy ellepje, hogy a pusztán is oly szoros postirungokat csináljon, mint az Garam s Ipoly mellett… Kassának óltalmát Eszterházi Dániel úr nagy resolutióval vállalta magára; oda azért Rétei György, Mikházi, Beleznai és Máriássi Ádám ezreit hasonló modalitásokkal rendeltem. Hogy ezért ezek effectuáltathassanak, és Kassát is hasonló móddal, mint Kegyelmed Egret, prófuntírozhassam: küldje el Kegyelmed azon ezereket, – jőjjenek Onga felé, hogy velek magát conjungálván Eszterházy Dániel úr instruktiója szerint járjon el dolgában. Úgy Eszterházy Antal úr regimentjét is karabélyosaimmal együtt küldje az ongai táborban; maga peniglen Kegyelmed mindezeket mentűl jobban rendben vévén, és a communicatiókat instituálván: ha szükségesnek itéli, bocsáss a haza a Tiszántúl-való hadat, az Nyúzóval maradandókon kívül, és maga személyében ránduljon hozzám Patakra… Ezeknél jobb dispositiókat elmémmel fel nem érek… Az commendánsok instructióját egészlen Kegyelmedre bízom, melyben Kegyelmednek experientiáját eléggé tapasztaltam. Assecurálom Kegyelmedet: beérjük véle, ha kiki csak májusig obligáltatik is az erősség tartására, – mert úgy is haszontalan arra feje fennállásáig obligálni űket…”

A kurucok és Rákóczi tevékenységét október elejéig letárgyalván, most lássuk az ellentáborban történteket.

Heister javaslatára a bécsi udvari haditanás 1710 tavaszán az ez évre megállapított hadjárati terven[33] némi módosítást, illetve kiegészítést eszközöltetett. Nevezetesen báró Nehem táborszernagynak csak addig kellett a Dunántúlon a parancsnoki állást betölteni, amíg a főhadműveleteket végrehajtó Heister őt magához nem vonja. Alparancsnoki minőségben Nehemhez gróf Nádasdy altábornagyot és gróf Veterani tábornokot osztották be és a csapatokból hozzáutalták a Hannover-vértes-, a Vehlen-dragonyos ezredet, a Nádasdy-huszárezred felét és az egész dunántúli labanc-huszárságot, továbbá 400 gyalogos és 200 lovas varasdi határőrt, a szlavon rácokat és huszárokat s végül a Heister-gyalogezred 9, a Thürheim-ezred 6 és a Tollet-ezred 4 gyalogos századát. Végül alája rendelték még a Budán és Földvárott állomásozó Salm-gyalogezred 6 századát és az Esztergomban levő 4 Sickingen-ezredbeli gyalog századot. A Győrtől Eszék–Péterváradig terjedő Duna-szakasz biztosítására 32 sajka állott rendelkezésre. Heister feladatához tartozott Érsekújvár szorosabb körülzárása is, micélból a következő csapatokat osztották be hozzá: a Brenuer- és Bayreuth-dragonyos ezredeket, a fél Nádasdy-huszár ezredet, Jeney rác huszár ezredét, továbbá 6 század Salm-, 6 század Tollet- és 4 század Deutschmeister-gyalogost. Heister másnemű elfoglaltsága esetén ennek az ostromnak a vezetését gróf Pálffy tábornagynak kellett átvennie, akihez gróf Starhemberg Miksa altábornagyot és Breuner, valamint von der Lancken tábornokokat osztották be. Báró Kriechbaum táborszernagyot újból utasították, hogy Erdélyből Magyarországba intézendő diverzió által Heister főhadműveleteit azzal egyetértőleg előmozdítsa.

Ámde a hadműveletek főleg Heister késedelmeskedése folytán, aki az év első felét majdnem egészen Bécsben töltötte, csak igen lassan és későn indultak meg.[34]

Tudjuk, hogy Scherzer tábornok riasztó jelentése arra bírta a tábornagyot, hogy sietve Nyitrára siessen, hanem aztán néhány nap mulva ismét Bécsbe tért vissza.[35] Április végén megismételte rövid látogatását felvidéki csapatjainál s ottani működéséről elég későn, május 24.-én azt jelentette Savoyai Jenőnek, hogy ő egy lovas haddal Érsekújvár felé előnyomulván, Károlyi ott 400 lovast visszahagyván, hadának többi részével a Garam és Ipoly mellől elvonulva, ismét a Tisza mögé húzódott. Hogy ennek Érsekújvárhoz újból való közeledését megakadályozza, ő, a tábornagy, szükségesnek vélte, hogy a vadkerti őrállást, miután az úgy is élelmezési nehézségekkel küzdött, az Ipoly mellé vonja vissza. Itt akarja az újoncok és pótlovak beérkezését megvárni, hogy aztán Érsekújvár ostromához hozzáfogjon.[36] Erre június 11.-én Jenő herceg, majd június 20.-án a császár meghagyásából az udvari haditanács is erélyes hangon tartott sürgető parancsot küldött Heisternek, hogy végre kezdje már meg a hadműveleteket,[37] mire a tábornagy június 25.-én bejelentette, hogy ő hamarosan lovasságával Szolnok felé előnyomulva, onnan az ellenséget el fogja kergetni s aztán Kassa és Eperjes felé fordul, míg Pálffy hozzálát Érsekújvár ostromához. Kassa–Eperjes mellől azonban ő csak akkor nyomulhat tovább előre, ha időközben Steinville lovasságával Erdélyből kijöve, legalább Debrecen környékéig jutott.[38]

Heister huzavonája miatt kivált Savoyai Jenő herceg bőszült fel és az udvari haditanácsnál annak esetleges felváltását is hozta javaslatba.[39]

Közben azonban a tábornagy az udvari haditanács és a császár sürgetésének engedve, július elején Bécsből a Győrnél összpontosított csapatokhoz kiszállva, azokat a folyam balpartjára vezette át s aztán Pálffy tábornaggyal együtt hozzáfogott Érsekújvár ostromához.

[1] A személy- és helységnevek gyakori elferdítése úgylátszik speciális magyar tulajdonság.

[2] Sőt mint tudjuk (lásd az 1770. számú lábjegyzetet), nem csak egy hónapig, hanem egészen július 12-ikéig tartotta magát.

[3] Archiv. Rákócz. III, 64. – Rákóczi emlékiratai, 271.

[4] Archiv. Rákócz. III, 364–366.

[5] Archiv. Rákócz. III, 65.

[6] Archiv. Rákócz. III, 212.

[7] Amikor Rákóczi a megrakott haddal elindult, megérkezett Pálóczi Horváth György főhadipénztárnok azzal a franciával, aki részére V. Fülöp spanyol királytól az aranygyapjas rendet hozta. A fejedelem azonban nem tért vissza főhadiszállására, hanem tovább vezette a megrakott hadat. Károlyi serege elhült a zsákos sereg jöttén (Archiv. Rákócz. III, 76.) s hogy azt maga a fejedelem vezette. Másnap Károlyiék vitték tovább a zsákokat Újvár felé, Rákóczi pedig visszament Jászberénybe, hogy a spanyol kitüntetést átvegye. (Dr. Márki id. m. III, 92.).

[8] Archiv. Rákócz. III, 66.

[9] Archiv. Rákócz. III, 75.

[10] Archiv. Rákócz. III, 88.

[11] Dr. Márki id. m. III, 98.

[12] Károlyi Sándor érsekújvári leveleskönyve, Károlyi-levéltár.

[13] Rákóczi emlékiratai, 276.

[14] Archiv. Rákócz. III, 126.

[15] Ez értelemben írja Nagy-Szeghy Gábor tábornok érsekújvári parancsnok helyettesének, Ordódy György dandárnoknak július 2.-án a szegi pusztai táborból: „Mik Isten kegyelméből tegnap az egész Tiszántúl való hadakkal magunk hírével szerencsésen ideérkeztünk, s oly szándékban vagyunk, hogy 5. praesentis innen egyenesen az pusztának indulván, az Dunán általmenendő hadakat általküldhessük, – az mellyek diversiójával reméljük, Újvárnak is utat nyithatunk; melynek megsegítéséért jóllehet személyünket is exponálni régen resolváltuk: mivel mindazáltal maga is jól tudja Kegyelmetek, hogy az harcokat extremitások szokták követni, hogy ha az Kegyelmetek segítsége anélkül véghezmehetne, – inkább kivánnánk, s e végre az volna szándékunk, hogy az hadakat, az mint íránk, általköltöztetvén, újonnan sietséggel Szolnokhoz visszagyüvén, az Tiszán is általmennénk, hogy így hírünket vesztvén: az midőn az ellenség maga erejét az Dunán által distrahálná, – akkor újonnan magunk hírével az Kegyelmetek segítségét véghezvihetnénk. De mivel ezen munkára kétségkívül – maga is általláthatja Kegyelmetek, – hogy öt hétnél több idő kivántatik… nem lesz ellenükre, ha az defensióra kivántató hajdúságot bent tartván, az többit (élelemmegtakarítás céljából) kiküldi…„

[16] Archiv. Rákócz. III, 441.

[17] Károlyi levéltár.

[18] Archiv. Rákócz. III, 131. Rákóczi írja július 16.-án Szalk-Szent-Mártonból Bercsényinek: „…az ellenség sajkái megszaporodván, napszállatkor aggrediálák az általköltözöttek incuriája által túlmaradott hajóinkat, amellyekrűl úgyis olly ordere vala Palocsainak, hogy vagdaltassa öszve, – de mégis alkalmasint puskázának, s vesztegették az porokat.” – Emlékiratai 277. oldalán Rákóczi erről a dologról még a következőket mondja: „…azonfölűl, hogy hadaimra az innenső félen is szükségem vala: még a budai taraczkos sajkák is leereszkedének s czirkálni kezdettek, úgy hogy a mi kis hajóink nem járhattak többé által. Palocsay expedítiójának nem nagy sikere lett. Az elbátortalanodott nép ugyanis látván, hogy nem valami jelentékeny hadtest jött által: nem mert a németek ellen újra fegyvert fogni.”

[19] Archiv. Rákócz. III, 137.

[20] Archiv. Rákócz. III, 283–285. Dr. Márki id. m. III, 111.

[21] Archiv. Rákócz. III, 285.

[22] Archiv. Rákócz. III, 290.

[23] Archiv. Rákócz. III, 130.

[24] Archiv. Rákócz. III, 289.

[25] Archiv. Rákócz. III, 140, 291, 466. – Archiv. für öster. Geschichte, XLIV, 503.

[26] Archiv. Rákócz. III, 463.

[27] Stampa levele Károlyihoz a Károlyi-levéltárban.

[28] Archiv. Rákócz. III, 148–149.

[29] Archiv. Rákócz. III, 178.

[30] Archiv. Rákócz. III, 167.

[31] Rákóczi emlékiratai, 280.

[32] Archiv. Rákócz. III, 173.

[33] Lásd a 729. oldalon.

[34] Erre nézve a hivatalos Feldzüge… XII, 501. oldalán ezeker írja: „Feldmarschall Heister, welcher fast das ganze erste Halbjahr 1710 in Wien zubrachte, und nur zuweilen und auf kurze Zeit bei den Truppen in Ungarn erschien, trug einen wesentlichen Theil des fast unbegreiflichen Zeitverlustes bei allen Vorbereitungen zur Eröffnung der Campagne. Er that nichts, um seinerseits die Operationen zu betrieben, oder die Ergänzung und Ausrüstung der Truppen zu beschleunigen.”

[35] Lásd az 1752. számú lábjegyzetet.

[36] Kriegs-Arch., Ungarn 1710; Fasc. V, 1.

[37] Kriegs-Arch., Ungarn, 1710; Fasc. VI. ad. 6.

[38] Kriegs-Arch., Ungarn, 1710; Fasc. VI, 6.

[39] Savoyai Jenő július 20-ki levele Frévillersből gróf Herberstein tábornagyhoz, az udvari haditanács alelnökéhez (Kriegs-Arch. Ungarn 1710; Fasc. VII, 5.): „Est ist eine Schande und ein Spott, dass Ihro Majestät der Kaiser einen commandirenden General vor Augen lassen, der Dero Armee in Ungarn commandiren solle und nicht von der Gelegenheit profitiret, da die Rebellen in sogeringer Anzahl sind, also dass zum Fall es noch also bleiben sollte, ich resolvirt bin, Seiner Kaiserlichen Majestät vorzustellen, dass der Herr Feldmarschall von Heister entweders pariren, oder mit dem Commando eine andere Disposition werden müsse.”